Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
6 SZEGED SZERDA, 1997. FEBR. 19. • Az áldozat épp' a Szomszédokat nézte... Rabié a Bimbó utcában Rablótámadás áldozata volt múlt héten csütörtökön egy idós férfi. Egy román állampolgár ötezer forintot és egy videomagnót vitt el a lakásáról, s egy késsel fenyegetőzött. A rablót pár órával később a korzón fogták el a rendörök. Trolira várakozott a Mars téren múlt héten csütörtökön délután egy 64 éves férfi. Odalépett hozzá a 33 éves, román állampolgárságú C. Petru, s tört magyarsággal arra kérte az idős férfit, biztosítson szállást neki éjszakára. A mit sem sejtő későbbi áldozat 300 forint fejében megígérte, nála alhat a román férfi, akiről utóbb kiderült, hogy több hónapja tartózkodik Magyarországon útlevél nélkül, s eddig ismerősöknél húzta meg magát. Az újdonsült ismerősök trolival a Bimbó utcába mentek - itt lakott a nyugdíjas férfi. Nem is volt semmi gond az esti órákig. Ekkor kezdődött a Szomszédok című teleregény, s ekkor szólította fel a román férfi a házigazdát: adjon át neki 10 ezer forintot, s a nyomaték kedvéért egy kést is elővett. A nyugdíjas azt mondta, csak ötezer van itthon, erre a román torkára szorította kést, s tovább követelőzött, és többször ököllel arcon ütötte áldozatát. Végül ötezer forinttal, s egy 40 ezer forint értékű videomagnóval távozott a lakásból. A bejelentést követően este fél kilenctől - a taijáni rendőrőrs járőre keresztülkasul járta a várost a megadott személyleírással. Végül éjfél után pár perccel a korzón, a Somogyi és a Kárász utca sarkán pillantották meg a rendőrök, igazoltatták, majd megbilincselték és őrizetbe vették. C. Petru beismerte a bűncselekmény elkövetését, s most előzetes letartóztatásban vátja ügyének folytatását. Az ötezer forintból négyezret találtak meg a rablónál, a többit italra költötte. Meglett a videomagnó is: egy Mars téri kukába rejtette C. Petru, innen halászták elő a rendőrök. A. L. 0 SZEGED NAGYÁRUHÁZ A Komplett Rt. emeleti Sport-Farm-R osztályán BENTON SPORT a pamut sportruházat teljes választéka kapható szabadidőruhák, nadrágok, mellények, pólók. Kiváló minőség, elérhető ár. Közoktatásunk igazgyöngyei Négy úton haladhatnak tovább a Dériből A Déri Miksa Ipari Szakközépiskolában tanulóknak nem kell külön gyakorlati munkahelyről gondoskodniuk. (Fotó: Miskolczi Róbert) 1893-ban Lukács Béla kereskedelemügyi magyar királyi miniszter elhatározta, hogy a hazai iparoktatás emelésére ipari szakiskolát létesít Szegeden. Az intézmény 1894. szeptember elsején nyílt meg. „A" gépipari - így ismerik közel s távol a Kálvária téren lévő Déri Miksa Ipari Szakközépiskolát. Lakatos Ferenc igazgatóval a százhárom éves oktatási intézmény jelenlegi képzési rendszeréről beszélgettünk. • Hogyan épül fel az intézmény képzési rendszere ? - Az első osztályban mind a gépipari, mind pedig a villamos ipari szakcsoportban azonos tartalmú általános és műszaki alapozó képzést folytatunk. A második évfolyamon az általános képzés mellett a szakcsoportnak megfelelő orientációt adunk. Ekkor dönt arról a diák, hogy melyik szakirányban tanul tovább. Az első két évben egyébként a közismereti tantárgyak, a számítástechnika, a műszaki alapismeretek és a műhelygyakorlat oktatásával a magas színvonalú általános és műszaki műveltség megalapozása a célunk. A harmadik és negyedik osztályban nő a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyak'óraszáma, ami annyit jelent, hogy erőteljesen megkezdjük az adott szakra való felkészítést. A negyedik osztály végén a diákok érettségi képesítő és szakmai vizsgát tesznek, amely után négy út kínálkozik a továbbhaladásra. • Melyek ezek? - A diákok egyrészt elmehetnek szakmát tanulni egy olyan iskolába, ahol az érettségi alapfeltétel. Tanítványaink leginkább a rádió- és televízió műszerész szakmát választják. Hozzáteszem: csak néhányan élnek ezzel a lehetőséggel. Sokkal jellemzőbb az, hogy felsőoktatási intézményben tanulnak tovább. Elsősorban szakirányú egyetemen vagy főiskolán, de előfordult már, hogy orvos, jogász vagy pedagógus lett a „déris" diákból. • Mi a tapasztalata, mennyien tanulnak tovább az intézményből? - A végzősöknek körülbelül kétharmada jelentkezik egyetemre vagy főiskolára, s örömmel mondhatom, hogy hetvenöt-nyolcvan százalékát fel is veszik. Harmadik lehetőségként, akik technikusi oklevelet akarnak szerezni, a Déri nappali tagozatán, az ötödik évfolyamon folytathatják tanulmányaikat. Az ötödik évben csak szakifiai elméleti és gyakorlati képzés folyik. Ide sorolom a gazdasági, vezetési, szervezési és vállalkozási ismereteket, valamint az idegen nyelvet is. Az itt végzettek egy része, miután megszerezte a technikusi oklevelet, tovább tanul egyetemen vagy főiskolán. A negyedik év végén még egy lehetőségük van a tanítványainknak, nevezetesen a munkába állás. Ezt azonban nagyon kevesen vállalják, mivel nem tudnak elhelyezkedni. Megjegyzem: általában azok is visszajönnek hozzánk az ötödik évre, akiket nem vettek fel felsőoktatási intézménybe. De várjuk a gimnáziumban érettségizetteket is, akik iskolánk nappali tagozatán két év alatt szerezhetnek technikusi oklevelet gépgyártástechnológia-számftástechnika, illetve ipari elektronika szakon. • Milyen szakokon folyik a képzés a Déri Miksában? Mit tanulnak a diákok? Van-e például túljelentkezés? - A túljelentkezés nem jelentős az iskolában. Inkább a szakokon belül van különbség. A gépgyártástechnológia-számftástechnika szakon - amely meglehetősen kedvelt - a tanulók megismerkedhetnek a korszerű gyártástechnológiával, megtanulják az NC és CNC gépek kezelését és programozását. Belvárosi irodaházban irodának alkalmas helyiségek kiadók. III. emeleti 39 nm, 37 nm, 13,5 nm-es (lift van). I. emeleti 10 nm-es. Érdeklődni: Móra'F. Mg. Szövetkezet Szeged, Mérey u. 6/B. Telefon: 62/313-302 g (Tóthné) FESTÉK-VEGYIÁRU műszaki kereskedés MEGNYÍLT Szeged, Vitéz u. és Szentháromság u. sarok h.-p.: 8-17-ig, sz.: 8-12-ig Szaktanácsadás, közületi kiszolgálás, ingyenes parkolás! » T.: (02)329-210 § Mindemellett gyakorlatot szereznek a számítógépek kezelésében, illetve a különféle szoftverek használatában. Lehetőségük van középfokú szoftver-üzemeltetői, valamint NC és CNC esztergagép-kezelői szakképesítés megszerzésére, amely igen jó lehetőséget biztosít az elhelyezkedésre. A mechatronikai szakon a diákok a számítástechnikai alapok elsajátítása mellett olyan gépészeti, elektronikai és informatikai alapismereteket szereznek, amellyel széles választási lehetőséget kapnak pályájuk további megválasztásához. Hangzatosan azt is mondhatnám, hogy ezen a szakon - amely szintén kedvelt a diákok körében - a robottechnikát tanulják. Ilyen képzési forma egyébként csak nálunk van a dél-alföldi régióban. A villamosgép- és berendezési szakon az erősáramú villamosságtan a fő tudományterület. Itt a forgógépek, transzformátorok és hálózatok felépítését, valamint üzemvitelét és kiválasztását tanulják a diákok. Erre a szakra az utóbbi években viszonylag kevesen jelentkeztek. A keresettek közé tartozó ipari elektronikai szakon a szórakoztató elektronikai berendezésekben és számítógépekben használatos gyengeáramú áramkörökkel, valamint az iparban alkalmazott irányító rendszerekkel ismerkednek meg a diákok, tanulnak analóg és digitális technikát is. • Tervezik-e új szakok beindítását? - Igen. Folyamatosan tanulmányozzuk az Országos Képzési Jegyzéket. Azt gondolom, hogy egy szakképző intézménynek haladnia kell a korral, s mindig törekednie kell az új dolgokra. A mechatronikát például három esztendővel ezelőtt vezettük be. Az viszont, hogy minden évben új szakot indítsunk, túlságosan megterhelő. Ahhoz megfelelő géppark és eszközpark is kell. • A gyakorlati oktatást házon belül oldják meg? - Igen, itt az iskolában van a gyakorlati képzés. Tehát annak, aki ide jelentkezik, nem kell gyakorlati munkahelyről gondoskodnia. Éppen emiatt a felügyeletünk alá tartozó diákok olyan tartalmú képzést kapnak, amit megkövetelnek az előírások és az adott szakma. (A város középiskoláit bemutató sorozatunk a Soros Alapítvány támogatásával készül. Közös célunk, hogy segítsük a szülőket és a nyolcadikos diákokat az iskolaválasztásban, a középiskolákat pedig a bemutatkozásban.) Siabé C. Szilárd Vegyipari vállalat felvételre keres szoftveres rendszerszervező férfi munkaerőt. Végzettség: egyetem Fizetés: megegyezés szerint. Leveleket rövid önéletrajzzal „Agilis 515" jeligére a Sajtóházba kérjük. Vásár Férfi szövetzakók 3600 Ft Férfi szövetnadrágok 1600 Ft Amíg a készlet tart! Vivi Stúdió Szeged, Szabadkai út 2., a Papagáj Markét épületében. Nyitva: egész héten 10-től este 8-ig 4I!M 4 Diófa Húsbolt Telefon: 493-367. Szeged, Csongrádi sgt. Háztáji bőrös félsertés 299 Ft Sertéskaraj egész 659 Ft helyett 599 Ft Sertéstarja egész 499 Ft helyett 454 Ft 638 Ft helyett Sertéscomb Kolbászhús 60-40% Sertésszív, -nyelv 433 Ft helyett 295 Ft helyett 515 Ft 399 Ft j 269 FtR Kardos Pál emlékére A számat kinyitnom se lenne szabad, ha Szeged eddig talán legnagyobb karnagyáról akarunk szólni. Az 6 lelke dallamok szárnyán szállt reggeltől estig, estétől reggelig, magam pedig, többször mondtam már, a kapukulcsot és a violinkulcsot se mindig tudom megkülönböztetni egymástól. Holta után tizenkilenc évvel se akarom rossz hírbe hozni, de ennek ellenére közel álltunk egymáshoz. Talán nem rója föl neki az utókor. Aki kötözködni akar, már ebben a pár mondatban találhat bökkenőt. Mi az, hogy legnagyobb karnagya volt Szegednek? Ki mérte össze a későbbiekkel? És miért lett volna Szegedé? Kecskeméten halt meg, és Miskolcon is működött, egyébként pedig Cegléd szülötte. Kár lenne vitatni a többi város jussát, de pályája városunkban teljesedett ki igazán. Fényes ajánlattal csábult el Kecskemétre, csakhogy a legfényesebbek szoktak elromlani leghamarabb. Akik az ajánlatot tették, másként értelmezték az állhatatosságot. Miért hagyta el Szegedet? Nagyobb lehetőségeket látott a zene megismertetésében, ez volt az első szempont, de dolgoztak taszító erők is. Nem tudta elviselni, hogy közvetlen főnöke állít buktatókat neki. Ötvenegy éves volt, amikor agyvérzés vitte el. Most lenne hetven. Magyar betegség az agyvérzés, rizikótényezőit elég jól ismerjük. Melyik volt szolgálatban éppen akkor? A mindig tiszta szándék, a kőkemény akarás, és a vele szemben megnyilvánuló emberi kicsinyesség talán. Egyik tanárom panaszolta sok évvel ezelőtt, hogy a pedagógus sorsa az elfelejtés. Kardos Pál egyszer Vácra ment szegedi kórusával, és legnagyobb meglepetésére mind ott voltak a régi tanítványok az ország különböző tájairól. Amikor fölemelte a karját, és beintett, szállt az ének olyan szépen, amilyet a hitehagyott ódon templom azelőtt soha nem halihatott. És röpült a dallal az éneklők lelke is. Talán a mennyekbe. Hasonlók adóznak emlékének nagyszerű kórusaikkal február 22-én, délután 4-kor, a szegedi konzervatórium nagytermében. Bizonyítani akarják, a szép éneklés és a jó vezénylés génjei mindenképpen átültetődtek beléjük. Akik emlékeznek még a Liszt-díjas karnagyra, biztosan ott lesznek. H. D. • A hangversenyen föllép a kecskeméti Kodály-iskolából a Kicsinyek Kórusa Érsek Éva vezényletével; a budapesti Nota Bene Kórus - Bánki Vera vezényli a békéscsabai Bartók Zeneművészeti Szakiskola leánykara Ordasi Péter dirigálásával; a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola gyakorló iskolájának Bartók Kórusa Erdősné Fadler Erika irányításával; és Rozgonyi Éva két együttese, a Lauda Leánykar, és a Kardos-alapította Bartók Kórus. Szenvedélybetegségeink • DM információ Az egészséget károsító szenvedélybetegségekről szóló előadássorozat keretében a dohányzás és az idült hörghurut kapcsolatáról tartanak előadást csütörtökön 15.30-kor a szegedi Tüdőgondozó Intézetben. • Gyógyító Larissza: Gyágyir szívbetegségekre Újra Szegeden tart rendelést Balogh Larissza természetgyógyász: eredményes munkáját, betegeinek csodás gyógyulását városszerte ismerik, elismerik. Rendelésein nagyon sok beteg ember fordul meg, hogy néhány kezelés után egészségesen távozhasson. Az egyik pácienssel, egy idős férfival beszélgettünk, akinek súlyos asztmáját és szívproblémáját gyógyította meg Larissza. - Szfvbillentyűhibám, szlvnagyobbodásom, asztmám volt, nagyon beteg ember voltam. Magas vérnyomás kínzott, ráadásul az ízületeim is állandóan fájtak. Az asztmám miatt állandó fulladási rohamok törtek rám, valóságos pokol volt az életem. Larisszához azért jöttem el, mert már senki sem tudott rajtam segíteni. A harmadik kezelés után már normalizálódott a légzésem, a fulladások is abbamaradtak. A szívem körüli nyomás feloldódott, valósággal fellélegeztem. A hetedik kezelést követően azt mondtam: Istenem, meggyógyultam! Annyi sok szenvedés és betegség után... Larissza biztatott, menjek csak el az EKG-ra, nézessem csak meg a szivemet, a műszer majd bizonyítani fogja a javulást. Természetesen én is nagyon kíváncsi voltam. Mint ahogy Larissza megjósolta, a szívműködésemen jól látható volt a javulás. Nagyon örültem, de ez engem egy cseppet sem lepett meg, mert amúgy is kitűnően éreztem magam. Nyugodtan megírhatja, Larissza csodálatos. Gyógyító keze minden bajra enyhülést hoz. Egy izületi gyulladással bajlódó néni is arról mesélt, hogyan gyógyította meg őt Larissza. Magas vérnyomása volt, a vérsüllyedése is nagyon magas volt, ami arról tanúskodott, hogy a szervezetében állandó a gyulladás; ám öt-hat kezelés után - mint ahogy ez súlyosabb eseteknél lenni szokott, amikor is időt kell engedni a gyógyulásnak, sok-sok beteghez hasonlóan - a néni is visszanyerte egészségét. Balogh Larissza Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központban rendel, a Vörösmarty u. 3. sz. alatt, 14-19 óráig. Tel.: 62-319-335. (x)