Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-10 / 8. szám
PÉNTEK, 1997. JAN. 10. BELFÖLD 3 • Három koncepció a megyében Iskolaújítások a NAT jegyében A szegedi iskolaigazgatók munkaértekezletén a pedagógusok új besorolásáról és a pedagógiai programok elkészítéséről esett a legtöbb szó. (Fotó: Miskolezi Róbert) jegyzet Évkezdés Tkjincs iskola, amelyik ne volna tisztában azzal, L Y hogy az intézmény új pedagógiai programtervezetének tartalmán sok fog múlni. A szegedi városvezetés, amelynek oktatási ügyekben, úgy tűnik, éppen „ereszd meg" korszaka van, nem kevesebbre szólította fel az intézményeket, mint hogy foglalják össze, mit kívánnak változtatni, bevezetni a Nemzeti alaptantervvel új keretet kapó oktatási rendszerben. Tény, hogy az iskolák által benyújtott elképzelések feldolgozásával az önkormányzatnak végre olyan felmérési anyag lesz birtokában, amely valóban képet ad a szegedi iskolák törekvéseiről. A feldolgozott eredményből feltehetőleg kitűnő távlati koncepció készül majd arról, ami valóban készül Az iskolák terveinek felmérése emellett egy alkusorozatot is bevezet majd. Az iskolaigazgatók tegnapi értekezletén ugyan az önkormányzat részérő! elhangzott, hogy a pedagógiai program-vázlatok bekérésének egyelőre nincs köze az anyagi megfontolásokhoz, de azzal mindenki tisztában van, hogy előbb-utóbb nem a szépen megfogalmazott nevelési filozófia, hanem a pénz fog beszélni A programokban ugyanis a legtöbb iskolának lesz majd olyan képzési többlete, amelyet a városnak kell külön finanszíroznia, ha másért nem, azért, mert a Nemzeti Alaptanterv által megszabott órakeretből könnyű lesz kifutni Az új pedagógiai programok elfogadtatásától ráadásul sok helyütt többletórák és indítandó osztályok sorsa, vagyis pedagógusi álláshelyek függenek majd. A z mindenesetre biztató, hogy az idei év a városvezetés részéről tervek összeírásával kezdődik. A választási ciklus fordulóját most hagyjuk, legyen egyszerűen az élet számlájára írva a fordulat: tavaly ilyenkor ugyanez a vezetés még a megszüntetendő, elvonandó dolgok listáját akarta összelratni az iskolaigazgatókkai ^ctujLsi ja'acthf o Bacsa cáfol, Hajdú elhárít ynriSta LINDAB márkakereskedés mODUI BAU Sík, trapéz, cserepes lemezek, csatornák Csongrádi sgt. 27. gyári áron Tel.: 62/491-022. Tei™62/3i "-092 NIKECELL' 'SOUTH, TEL HŐSZIGETELŐK Alapítványi pénz - vissza a feladónak? • Bokros Lajos magántitkai A Budapest Bank „sikertörténete" Tovább gyógyítanak • Kékestetó (MTI) A Népjóléti Minisztérium állásfoglalása szerint tovább folytatódhat a gyógyellátás a Mátrai Állami Gyógyintézetben, így egyelőre nem zárják be a kékestetői intézményt. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyan erre az évre már nem biztosít támogatást a szanatórium fenntartására, ám a betegek meghatározott költségtérítéssel továbbra is igénybe vehetik a gyógyintézetet. A térítés összege teljes ellátással a háromágyas fürdőszobás szobában f200 forint, kétágyas fürdőszobás szobában 1600 forint naponta. Külön felárral lehetőség van egyágyas elhelyezésre is. Tá|ékoztatá - időben, célszerűen • Gyár (MTI) Győr a jövő egyetemi városa címmel jól használható, áttekinthető, szép kiállítású ismertetőt jelentetett meg a győri Széchenyi István Főiskola a felvételi előtt álló középiskolások számára. A kiadvány tájékoztatást nyújt a felsőoktatási intézmény nappali és távoktatási tagozatának valamennyi szakáról és a bejutás feltételeiről. A könyvet elküldték az ország mintegy 1000 középiskolájába. A mérnök, a közgazdász, az informatikus, a jogász, a mérnök-tanár, a szociális munkás, a diplomás ápoló és a zenei szakokon jelenleg csaknem ötezren tanulnak. Turistavaluta • Budapest (MTI) Novemberben 33,3 millió dollár értékben vásárolt konvertibilis valutát a lakosság, 20 százaléknál is többet, mint az elmúlt év novemberében. 1996. november végéig 350 millió dollárt adtak el, míg 1995-ben ennek csaknem kétszeresét, 641 milliót. Ugyanakkor tavaly szeptemberben, októberben és novemberben is átlagosan mintegy 20-25 százalékkal több konvertibilis valutát vásárolt a lakosság, mint a megelőző év hasonló időszakában. Az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedés részben összefügghet azzal is, hogy jelentősen csökkentek a forintkamatok, és így kisebb lett a különbség a forint- és a devizamegtakarítások hozama között. OTP Bankkedvezmény • Budapest (MTI) Az OTP Bank Rt. március 28-áig kedvezményes akciót hirdet a devizaszámlatulajdonosoknak. Az akció lényege, hogy az ügyfelek az általuk a korábbi években elhelyezett, 300 amerikai dollár érték alatti devizabetéteiket kedvező árfolyamon lakossági folyószámlára utalhatják át. E kedvezményes forintosítási lehetőség azokra a 300 dollárt nem meghaladó számlákra vonatkozik, amelyeken tavaly nem volt pénzmozgás. Mindezt Kolossváry Ádám, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese jelentette be. A szegedi iskoláknak hamarosan a város oktatási bizottsága elé kell terjeszteniük elképzeléseiket az intézmények új pedagógiai programjairól. Az iskolák ebben az előterjesztés-vázlatban fektetik le először javaslataikat arra, hogy az 1998 szeptemberében életbe lépő Nemzeti alaptantervvel (NAT) összhangban az intézmény működésének milyen elemeit kívánják megtartani, illetve megváltoztatni. Ebben az anyagban tehetnek javaslatokat új képzési formák, osztályok, évfolyamok, tantárgyak, többletárak bevezetésére is. A törvény szerint az ország valamennyi oktatási-nevelési intézményének a Nemzeti alaptanterv (NAT), a módosított közoktatási törvény, illetve a szakképzési törvény szellemében kell újrafogalmaznia pedagógiai programját. A pedagógiai programok az iskolák szakmai munkájának alapdokumentumai, amelyek az intézmény oktatási-nevelési céljait, működés jellemzőit és feltételeit, a képzés szerkezetét, illetve a helyi tanterveket szögezik le. Az új programok elkészítéséhez a tantestületek számára már rendelkezésre áll a módosított közoktatási törvény, valamint a Nemzeti alaptanterv, hiányzik viszont az új érettségi- és vizsgakövetelményeket megállapító dokumentum, amelyet a terGavallér ajándékként, váratlanul 1 millió 760 ezer forintot kapott a közelmúltban a Szegedsubasai „Alapítvány a Felnövekvő Generációért" szervezet, a kormány által idén létrehozott Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramtól. Úgy hírlik: a program pénzeiből részesül az MSZP vásárhelyi és csongrádi szervezete is. Az érintettek nézőpontja más. Információink szerint váratlanul szép summához jut(hat) az elhíresült „BITes" pénzből az MSZP vásárhelyi és csongrádi szervezete is. A hírt erósítendó vagy cáfolandó kérdeztük (volna) meg Bacsa Pált, az MSZP vásárhelyi szervezetének el• Budapest (MTI) Két ellenzéki párt is sajtótájékoztatót tartott tegnap a fővárosban. Mindkettő bírálta a koalíciós kormányt. Politikailag elhibázott, a házszabály felrúgására tett kísérletként értékeli a FideszMagyar Polgári Párt elnöksége Hack Péter szabaddemokrata képviselőnek azt a javaslatát, miszerint az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz-MPP és az MDNP közreműködésével négypárti előkészítéssel szülessen meg az új alkotmány vek szerint tavasszal fogad el a Parlament. A Nemzeti alaptanterv szerinti oktatást 1998 szeptemberi határidővel felmenő rendszerben vezetik be, ami azt jelenti, hogy legkorábban az 1998-1999-es tanévben induló első és tizedik évfolyamok tanulnak majd az új szisztémában. A Nemzeti alaptantervvel egy olyan kerettanterv lép életbe, amely új alapokra helyezi a tantárgyak általános követelményrendszerét és órakeretét, s alapot nyújt az iskoláknak, hogy helyi képzési jellegzetességeikből kiindulva elkészítsék helyi tanterveiket. További változásként lép életbe, hogy a szakoktatás területén a 9. és 10. osztályokban csak közismereti tárgyakból lehet majd képezni. A Nemzeti alaptantervre épülő új oktatásszerkezet ugyanis egysénökét és Hajdú János MSZP-s országgyűlési képviselőt, Csongrád honatyáját. - Fogalmam sincs a dologról, hiszen a szocialista párt nem pályázott, nem kapott pénzt, tudtommal nem is fog. Ha kapna, az nagyon meglepne engem is - mondta Bacsa úr első nekifutásra. • Ismeri egyébként az 1 millió 760 ezer forinttal megajándékozott, a bíróságon nem jegyzett Szeged-subasai „Alapítvány a Felnövekvő Generációért" szervezetet? - Sem mint magánember, sem mint pártképviselő nem ismerem, csak a sajtóból olvastam róla. Olyan sok alapítvány, szervezet és szövetség van... • Mi a véleménye az jelentette ki Áder János, a Fidesz-MPP alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón Illés Zoltán, a párt alelnöke bírálta Lotz Károly közlekedési minisztert az M5-ös autópályán kialakult helyzet miatt. Közölte: a Fidesz szükségesnek tartja az autópályával kapcsolatos koncessziós szerződések nyilvánosságra hozatalát. Két év után kimondható, hogy a kormány 1995. elején megkezdett restriktív gazdagesen 10 évben állapítja meg a közismereti oktatás szakaszát és csak az utolsó két évet tekinti a gyakorlati szakképzés, illetve a speciális továbbtanulási felkészülés szakaszának. Az iskolák munkájával párhuzamosan a megyék és megyei jogú városok közoktatási fejlesztési tervben fektetik le távlati elképzeléseiket a közoktatás jövőjéről (Csongrád megyében három ilyen koncepció születik majd: egy szegedi, egy hódmezővásárhelyi és egy Csongrád megyei). A szegedi oktatási bizottság annak érdekében, hogy a fejlesztési terv tartalmazza az iskolák fejlesztési elképzeléseit, az intézményektől január 15-ig a javasolt változásokat feltüntető pedagógiai programvázlatot kért. A javaslattal az ügyben érintett „BIT-es" alapítványról, illetve a pályázati lehetőségekről? - Az MSZP Hódmezővásárhely és Térsége Területi Szövetsége eddig ilyen feladatokat még nem vállalt fel. Politikai szervezetként működik, és mint ilyen, nem pályázott sem ifjúsági, sem más alapítványoknál. Lehet, hogy a jövőben szükség lesz rá, esetleg az ifjú politikusok képzéséhez. De ez is országos hatáskörbe tartozik. 0 Am, ha váratlanul mégis kapnának pénzt a vásárhelyiek?... - Ha kapunk, akkor én biztosan szólok a sajtónak. De miért adnának, amikor nem is kértünk és nem is pályáztunk? Ha tennénk ilyet, akkor létrehoznánk egy alapítványt vagy egy más szerságpolitikája megbukott - jelentette ki Boross Péter volt miniszterelnök, az MDF alelnöke a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormány tevékenységét értékelve elmondta: a koalíciós szerződés, amely megfosztotta a kormányt a működőképességhez szükséges minimális autonómiától, kiegyensúlyozatlan, alacsony színvonalú kormányzati munkát eredményezett. Az 1997-es gazdasági kilátásokról szólva Pongrácz Tibor, az elnökség tagja iskolaigazgatók is egyetértettek, hiszen a szegedi megyei jogú városi oktatási koncepció így az iskolák terveire is támaszkodik majd. Ez az anyag - később kidolgozva az iskolák pedagógiai alkudokumentuma lesz, amelynek alapján még ebben az évben megvívják finanszírozási csatájukat a fenntartó önkormányzattal. Az új pedagógiai program megfogalmazása nemcsak egy új iskolai arculat megtervezésére lesz alkalom, hanem arra is, hogy az iskolák, kihasználva Nemzeti alaptanterv adta lehetőségeket, anyagi vonzattal járó szakmai terveiket előterjesszék, és elfogadtassák az eddig inkább elvonásban jeleskedő szegedi városvezetéssel. S. P. S. vezetet és őket pályáztatnánk. Miután erről szó sincs, ha küldenek pénzt, visszajuttatjuk a feladónak. A kérdést, hogy ismeretei szerint részesül-e a váratlan pénzadományból a helyi MSZP szervezet - a nehézkes találkozás miatt, kérve a közreműködést - előbb Hajdú János országgyűlési képviselő csongrádi irodavezetőjének, Kissné Olasz Katalinnak tehettük fel. 6 meglepett, ám határozott nem-mel válaszolt. A képviselő úr aki a konkrét kérdés ismerete előtt telefoninterjút Ígért irodavezetőjén keresztül -, a megbeszélés pillanatában elhárította a választ, mondván: nem áll módjában ebben a kérdésben telefonon nyilatkozni. Joó Erzsébet kifejtette: a januári áremelések után nyilvánvaló, hogy nem tartható a kormány által prognosztizált infláció. Ez a reáljövedelmek további csökkenéséhez vezet. Kérdésre válaszolva Boross Péter elmondta: a Fidesz-KDNPMDF együttműködést nem érinti a KDNP-n belüli viszálykodás, bár ezt sajnálatosnak tartja. Véleménye szerint reménytelen és veszélyes vállalkozás, ha valaki egy párt belső erőviszonyait perrel kívánja megváltoztatni. • Budapest (MTI) A Budapest Bank eladásáról kötött eredeti privatizációs szerződés az állam számára több előnytelen pontot is tartalmazott - mondta Medgyessy Péter a tegnapi kormányülést követően. A pénzügyminiszter hozzátette: ráadásul a privatizációról 1996. januárjában a kormány nem kapott teljes körú tájékoztatást Bokros Lajostól. Medgyessy Péter aláhúzta: súlyos hiba volt, hogy a szerződésről csupán angol nyelvű változat készült, magyar nyelven akkoriban nem lehetett hozzáférni. 1996. jauáijában a kormány előtt a Pénzügyminisztérium akkori vezetője nem tett külön említést az 1997., illetve 1998-as évekre szóló eszközkivásárlási garanciához kapcsolódó valorizációs - dollár/forintárfolyam-kiigazítási - kötelezettségről. Arról sem számolt be, hogy a Budapest Bank 1995. évi teljes nyereségét a pénzintézetnél hagyják, vagyis annak valódi birtokosa a két új vevő lesz. A kormány csütörtöki ülésén meghatározta az energiaár-emeléssel összefüggő ellentételezés módját. A kabinet úgy döntött, hogy alapítványba helyezi a költségvetésben e célra elkülönített 1 milliárd forintot. Felkéri az energiatársaságokat, hogy vegyenek részt az alap létrehozásában, és pénz vagy szolgáltatás formájában maguk is tegyenek felajánlást a rászorulók támogatására. A kormány kezdeményezi, hogy az önkormányzatok adjanak tájékoztatást az alapítvány számára a közgyógyelIátottak, a rendszeres szociális segélyben, a nevelési segélyben, valamint a lakásfenntartási hozzájárulásban részesülők köréről és ők alkossák a támogatandók gerincét. Az említett koncepció alapján tpárcius végéig kell kidolgozni az alapítvány működésének pontos részleteit, s akkor döntenek a létrehozásról. Minderről Kiss Elemér számolt be a kormányülést követő sajtóértekezleten. A miniszterelnökségi államtitkár azt is hozzátette: a nemközalapítványként működő alapot - amelyben a kormányt a népjóléti tárca képviseli - az energiaár-emelés apropóján kívánják életre hívni, ám hosszú távon a szociális ellátórendszer egyik elemeként szeretnék működtetni, s mindenki közcélú felajánlását elfogadják. Módosította a kormány korábbi intézkedését. Eszerint - a gyógyfürdő-szolgáltatások új támogatási rendszerének bevezetéséig - a rehabilitációs céllal rendelt kúrák esetében az OEP a teljes költséget fedezi. Azaz a rehabilitációs gyógyfürdő-szolgáltatások egyelőre díjmentesek maradnak. A Fidesz és az MDF bírál