Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-25 / 21. szám

10 SZOLGÁLTATÁS - INFORMÁCIÓ SZOMBAT, 1997. JAN. 25. • Szeles, Stefanov, Kenesei és a többi dorozsmai fodsta sem lcér(het) „kegyelmet" Vágó mestertől Mátraházi mozi - medicinitel, munkával A Kiskundorozsma NB ll-es labdarúgócsapatának tagjai - akik kimondva-kimondatlan já ideje elsó osztályú izgalmakra vágynak - több napja az ország tetején, Mátraházán és Kékestetön készülnek a tavaszi idényre. A hét közepén mi is meglátogattuk a Vágó-legényeket, hogy egy rendhagyó „alapozási" riportot készítsünk, s megtudjuk: ki, hogyan bírja az ilyenkor szokásos gyötrelmeket... Fura volt az időjárás utazásunk napján. Célállomásunkhoz, a mátraházi OTSH-üdülőhöz érkezve, szikrázó napsütés fogadott bennünket, pedig Szegedtől egészen az északi magaslatig az orrunkig sem láttunk természetesen a tejszerű köd miatt. Amikor a szálloda portáján a dorozsmaiak felől érdeklődtünk, a szintén ott edzőtáborozó öttusa-válogatott egyik tagja készségesen igazított útba bennünket: - A fiúk éppen ebéd utáni pihenőjüket töltik, de ha jól tudom, a csapat „inkvizítorának" a szobája itt van. közvetlenül a recepció mellett. Oda kopogtassanak be! Egy darabig nem tudtuk mire vélni ezt a talányos titulust, ám amikor benyitottunk az l-es számú apartmanba, egyszeriben minden világos lett, hiszen Vágó Attila, a „kíméletlen" edző állt előttünk. • Na, főinkvizltor úr. Önnek máris jó híre van itt, a sportolók köréhen... Pedig még csak pár napja „kínozza" beosztottjait. - Eljutott már az én fülembe is, hogy így hívnak felelte mosolyogva a mester. - Gondolom, az „elismerést" főleg annak köszönhetem, hogy nem ismerek kegyelmet, azaz minden körülmények között behajtom a fiúktól azt, amit az adott napra elterveztem. • S az tényleg olyan sok? - Hát nem kevés... Egyébként, ha itt maradnak néhány órát, saját szemükkel győződhetnek meg a „mennyiségről". • Ezért jöttünk! - nyugtattuk meg az edzőt, majd vele együtt átbandukoltunk a konditerembe és a tornacsarnokba. Azt nyomban láttuk, hogy a dorozsmai focisták már jó ideje izzadhattak a „kínzókainrában". Négyes csoportba osztva, felváltva végezték a különböző gyakorlatokat. Az egyik brigád tagjai, kezükben 15 kilogrammos súlyzókkal, úgy rótták a köröket, mintha „gályarabok" lennének, s arcukon olyan szenvedés tükröződött, hogy azt észlelve, a legkeményebb szfvű nézelődő is szánalmat érzett. Amikor váltottak a másik csoportba tartozókkal (ők egy hosszú padot ugráltak át, ki tudja, hányszor, hatalmas medicinlabdával a mancsukban...), megszólítottuk a legfáradtabbnak látszó Szeles Tamást: • Bírja? - Muszáj — felelte -, ugyanis nekem kereken 10 kilót kell leadnom az edzőtáborozás végére. Jelenleg ennyi a súlyfeleslegem... • Menni fog? - Ilyen munka után, mint amilyet mi végzünk, nem lehet, hogy ne sikerüljön. Meg aztán rám az edzés után is „büntetés" vár, hiszen az étteremben csak a felét kapom anpak a finom és tartalmas kajának, amit a többiek esznek - mondta, s mint aki beletörődött a sorsába, szökdelni kezdett a pad fölött, két hatalmas labdával a hóna alatt. Némi meglepetésünkre, ott volt a többiek között a békéscsabai teremtornán megsérült Stefanov István is, aki nem kért felmentést az edzés alól, azzal az indokkal, hogy még mindig fáj a lába. - Hála istennek, együtt küzdhetek a fiúkkal, mert szépen javul a sérülésem válaszolta érdeklődésünkre. • Nehéz? - Nagyon, de ki lehet bírni. Igaz? - hívja állításának megerősítésére a másik új szerzeményt, Kenesei Zoltánt. - A tornatermi munkával nem is lenne semmi baj, csak a futás, a kinti edzés ne lenne... - mondták szinte egyszerre a mellette álló Tóth Ákossal. Áztán Kenesei így folytatta: - Eletemben nem futottam ennyit, mint itt. Higgye el, az öcsémék (a kitűnő játékos testvére, Kenesei Krisztián, az MTK szélvészgyors csatára - a szerk.) fele ennyit sem loholnak... - Mi van ott, parlament?! - csattant fel Vágó edző hangja, amikor látta, hogy mindenki akar valamit mondani. - Majd az edzés után! Szerencsére nem maradtunk riportalany nélkül, mert a terembe érkezett dr. Faragó Tibor, az üdülőtelep orvosa, aki élénken érdeklődött a szegedi foci pillanatnyi helyzete iránt. Kiderült ugyanis, hogy 1970-ben Szegeden végzett, s a SZEAC-ban játszott. - Nagyon tetszik, ahogy a dorozsmai edző „mozgatja" a srácokat - magyarázta. Azt hiszem, hogy német módszerek szerint dolgozik, mert elsősorban a lábizmok fejlesztését tartja fontosnak. Most, hogy megismertem a fiúkat, nagyon fogok szorítani a sikerükért. Bevallom, én egy kicsit még most is szegedinek érzem magam - köszönt el végül, s a két beteghez sietett. Igen, a doki az első kérő szóra meglátogatta és ellátta az influenzával küszködő és a szállodában fekvő két játékost, Kemenes Zoltánt és Krajczár Istvánt. Mert sajnos az influenzajárvány a dorozsmai focistákat sem kímélte. (Ennek újabb bizonyttéka, hogy amikor hazaindultunk, Tóth Ákos is jelezte: 38 fokos láza van...) Gyenes Kálmán fotóriporter kollégámmal a konditerembe is átnéztünk, ahol egy újabb „alegység" tagjai vették birtokukba az erőfejlesztő gépeket. Ott Forrai Zoltán gyúró, a népszerű „Gyurma" ügyelt arra, hogy mindenki elvégezze a kiszabott feladatot. Meglepve vettük észre, hogy a játékosok között Papp István (a dorozsmai részönkormányzat vezetője) és Kiss Antal (elnökségi tag) is megpróbálkozott az erőfejlesztéssel, de viszonylag rövid idő után abba is hagyták... - Nem megy ez nekünk mosolygott Kiss Antal, aki elmondta, hogy Görög József dorozsmai kereskedő ajándékát, azaz nagyobb mennyiségű almát és banánt hoztak a fiúknak. - Tudja, azért is vállalkoztunk örömmel erre a kirándulásra, mert szeretnénk jó híreket vinni haza, a szurkolóknak - kapcsolódott a beszélgetésbe Papp István. 0 Elégedettek a látottakkal? - Mi nagyon. Nem bántuk volna, ha sokan látják, mennyit és hogyan dolgoznak a fiúk, azért, hogy nekünk tavasszal is sok-sok örömet szerezzenek - mondta a dorozsmai „polgármester". Vége a napi munkának, a közönséges halandó azt gondolná, hogy a játékosok holtfáradtan rogynak majd az ágyba. Kevesen tették ezt. A legtöbbjük ott maradt, szaunázni, kosárra dobálni, meg aztán lábteniszezni. Előkerültek ugyanis azok a labdák, amelyekkel Békéscsabán játszottak (az edző szerint csakis a „tengó" miatt vannak itt, másért nem hozták volna magukkal), s elkezdődött a játék. A Vágó Attila edzőből és Zakar János technikai vezetőből (utóbbi rengeteget segít a mesternek) álló páros először a Hűvös Gábor-Szabó Tibor duót győzte le, majd az újabb kihfvót, a Kenesei Zoltán-Stefanov István kettőst. is leiskolázta a döntőben. - Az edzés után már ajándék a labda - magyarázta Zakar János -, ezzel a kis játékkal is igyekszünk oldani a hétköznapok monotonságát. Rendeztünk már az edzések után asztalitenisz-versenyt (Süli László nyerte), valamint biliárdvetélkedöt, amelyben az Udvari Szabolcs-Hűvös Gábor kettős győzött a Kemenes Zoltán -Barna Gábor álomduó ellen. Másnap korán keltünk, de nem tudtuk megelőzni a társaságot. Amikor a hegyoldalhoz értünk, Vágó Attila már űzte fiait. Kothencz Péter szavaival élve. Vágó Attila valóságos „hajcsár", egy perc pihenőt sem egedélyez senkinek. Fel a hegyre, le a hegyről, futás, ugrálás gumikötéllel, medicinlabdákkal, mindez olyan pergő ritmusban, hogy nincs időnk szót váltani a srácokkal. Szerencsére, van kivel beszélgetnünk, mert az egyik „felügyelő" nem más, mint Nagylaki Kálmán szakosztályelnök. - Késő este, szörnyű ködben érkeztem - mesélte. Gyógyszert és vitaminokat hoztam a fiúknak. Meg aztán egy rossz hírt is. 9 Nagy a baj? - Sajnos, a Magyar Labdarúgó Szövetség nem engedélyezi, hogy tavasszal a bekerítetlen dorozsmai pályán játsszunk. A játéktér „körbebástyázása" úgy ötmillió forintba kerülne, és erre most nincs pénzünk. 9 Tehát? - Hétfőn elnökségi ülést tartunk, s ott döntünk a továbbiakról. Azt már most elárulhatom, hogy fellebbezni akarunk. 9 Ha mégsem sikerül meggyőzni az MLSZ-t? - Akkor, legnagyobb sajnálatunkra, marad valamelyik szegedi pálya. Kár, hogy kimozdítanak bennünket megszokott környezetünkből, de tervünket nem adjuk fel. Előrébb akarunk lépni. Önök is látják, hogy mennyit dolgoznak a fiúk azért, hogy a bajnokság végén legyén minek örülnünk... - Ma tizenkét kilométer volt az „adag" - szólt közbe Vágó Attila, - és mindenki simán megbirkózott vele. Egyébként az edzés előtt vagy én, vagy pedig Zaki (Zakar János) előre lekocogjuk a távot, hogy lássuk, végigfutható-e... Ez a hét a legnehezebb a fölkészülésben, hiszen most olyan dolgokat végzünk, amelyek egész későbbi erőnlétünknek az alapját képezik. Muszáj kérlelhetetlennek lennem, hiszen, ha engedek, nagy célunk elérését teszem kockára. Amikor indultunk hazafelé, Hűvös Gábor somfordált gépkocsink mellé: - Ha lehet, legyek már én is rajta egy képen, mert csak így tudom igazolni a barátnőm előtt, hogy itt voltam és mennyit dolgoztam - kérte fotósunkat. 9 Az, hogy melyik fotó kerül a riport illusztrálására a lapba, nem a mi tisztünk eldönteni - feleltük. - Azt viszont nyugodtan megígérhetjük, hogy mindenkinek tudtára adjuk, akit érdekel: nem csak Hűvös Gabi, hanem a többi dorozsmai labdarúgó is olyan munkát végezett itt, Mátraházán, amelynek feltétlenül eredménye kell, hogy legyen! P. Sándor József