Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-23 / 19. szám

6 ELŐFIZETŐINKNEK DélMAdA Délmadár­név • Tudósítónktól Rengeteg javaslat ér­kezett be lapunkhoz, időtálló délmadárnevek­kel. A névügyi bizott­ság döntését a jövő heti csütörtöki lapszámunk­ból ismerhetik meg. Új állomásához érke­zett a madármegfigye­lés, esetünkben a dél­madárlesés. Emberek ezrei értékelték át eddi­gi életüket, dobták sut­ba szemellenzős délma­dár-nemleső múltjukat, s álltak be a délmadár­lesők mind szélesebb táborába. Ezen tábor mind szé­lesebb, nemsokára oly' széles lesz, hogy ihaj. A tényt jelzi, hogy számos jó, és még több, még jobb ötlet érkezett be la­punkhoz azzal kapcso­latban: minek hívjuk a meglehetősen nyakate­kert, és teljesen ma­gyartalan Pénzügyisz felvirágiensis, illetőleg Spórolis jelentius latin­görög elnevezés helyett a délmadárt. Hatalmas felelősség nyugszik vézna váltunkon: vá­lasztanunk kell a szám­talan nómen közt, amely kiállja a nagy idők próbáját. Hogy el­mondhassuk egykoron majd: szó elszáll, a dél­madár nem. Az marad. Hogy ki lesz a ke­resztszülő? A jövő hé­ten kiderül. Audió Boltok Kft. Szeged, Mikszáth K. u. 17. T.: 322-342 KENWOOD KRC 257 RC autórádió magnó, R.D.S, 4x30 W, levehető előlap, elektronikus hangerő, hangszín, foder szabályozás, igényes kivilel 39 990 Ft helyett 31 990 Ft jan. 23-án, 9.00-17.00 közölt. X Baromfi- és Élelmiszerbolt Szeged, Debreceni u. 16/B T.: 482-342 Darabolt pulyka­termékekre io% kedvezmény jan. 23-30. KEDVEZMENYES AJANLATOK, CSÜTÖRTÖK, 1997. JAN. 23. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Mindent a pénztárcába! • Munkatársunktál Lapunk ajándéka ezen a héten egy plusz nyeremény: tízezer fo­rintos hétvégi családi bevásárlás. A nyertest tudósítónk elkíséri bevá­sárolni, s miközben Ön az egész családjának megvesz mindent, ó irigykedik, esetleg a cekkert is cipeli. * Ha a pénztárca nem vá­sárlás után, hanem előtte üres, az nem helyes - jelen­tette ki dr. Bukszainé dr. Számszaki Szerén egy tegna­pi sajtótájékoztatón. Az is­mert pénzügyi szaktekintély véleménye nyomán repre­zentatív közvéleménykuta­tásba kezdtünk, a kérdés ez volt: „mi a véleménye arról, hiányzik-e tízezer forint az Ön pénztárcájából, igen, vagy nem?" A teljes megyé­re kiteijedő fölmérés keretei közt megkérdezettek 100,9 százaléka válaszolta azt, hogy igen. Lapunk ennek nyomán elhatározta: az Ön pénztárcáját pénzzel tölti fel. S hogy helyes dolog-e az Ön pénztárcáját hétvégére pénzzel feltölteni? Mint dr. Bukszainé dr. Számszaki Szerén lapunk kérdésére el­mondta, nagyon is az. - Tö­mött pénztárcával sokkal több mindent bír bevásárolni az egyén, mint üressel - állí­totta. Állítása valóságtartamá­nak mihamar utánajárunk. Előfizetői Klubkártyatulaj­donosaink (a következők­ben, röviden: Előfizetőink) egyike, ezen a héten plusz nyereményként tízezer forin­tos hétvégi családi bevásár­lást is nyer, ráadásként kol­légánkat, aki elkíséri Önt be­vásárolni. A bevásárlásról a jövő héten korrekt tudósítást közlünk. • DM-információ Folytatódik nagy sikerű nyereményjátékunk, amely­nek menetét - ha netán még nem ismerné - alant bárki áttanulmányozhatja. Előfizetőink és család­tagjaik vehetnek részt a já­tékban. Menete: minden nap, a hátsó oldalon megje­Játék! Játék! lenik egy-két arab szám, és latin betű az Előfizetői Klubkártya adataiból - a le­hető legváratlanabb sor­rendben. Hasonlítsuk össze klubkártyaszámunkkal a megjelenő adatokat, hány betű, szám egyezik, ne hagyjunk ki egyetlen napot sem! Ha mégis kihagytunk volna, csütörtökön névvel, 35*­Számszurka HETI NYERTESÜNK: Lévai Judit 6723 Szeged, Fecske u. 8. Kártyaszáma: ST 117 0010 Szerencsés előfizetőnk SZOBOSZLAILÁSZLÓ MÉSZÁROSMESTER (SZEGED, PAPRIKA U. 44. Telefon: 06-62-443-187) ajándékát: - 3000 Ft értékű KOLBÁSZ- ÉS SZALÁMI-UTALVÁNYT - mondhatja magáénak, valamint SZERKESZTŐSÉGÜNK RENDKÍVÜLI AJÁNDÉKÁT: £ 10 000 Ft-os vásárlási utalványt. W V Játékunk folytatódik! A következő nyereményünk a SZEGEDI BURDAISKOLA (Szeged, Mikszáth K. u. 16., t.: 319-783) ajándéka: Részvételi lehetőség egy 20 órás varrótanfolyamon, melyen stílusismeret is szerezhető! Értéke: 7500 Ft TésDHűtő­és Háztartásigép Szerviz Szeged, Tisza L. krt. 67. Nyitva: 12-16-ig T.: 310-031 Porszívókhoz való papír porzsákokra 10% kedvezmény jan. 23-31. Kovács Optika Szeged, Tisza L. krt. 65. T.: 313-951 (szemüvegkészítés, SZTK-vénybeváltás) Szemüveg­keretékre 10% kedvezmény jan. 23,-febr. 30. Bodó Autósiskola Szeged, Mikszáth K. u. 18. T.: 325-083 A január 28-án induló tanfolyamra jelentkezés esetén az elsősegély­oktatás ingyenes (3000 Ft) jan. 23-29. Margaréta Pizzéria Szeged, Horváth M. u. 7. T.: 326-000 Minden pizza­megrendeléshez egy ingyen üdfité jan. 23-31. Hasznos tudnivalók A kedvezményes vásárlási lehetőségekről mindig a csü­törtöki lapunkban tájé­koztatjuk, ÁRLESŐ oldalun­kon. Itt találhatja meg azokat a kis kivágható kuponokat, amelyekttsr megtudja, hol mit vásárolhat meg kedvezmé­nyesen A kuponokat vágja ki, vásánáskor nem kell az egész újságot magá­val vinnie. Ha vásárolni indul, mindig' győződjön meg róla, hogy az Ön klubkártyája ott van-e a pénztárcában. A kedvezményeket ugyanis a kupon és kártya együttes felmutatásával veheti igénybe. Érdemes alaposan áttanulmányozni a kupono­kat, mert a legtöbb csak bi­zonyos időpontig hasz­nálható fel. A lejárt kupono­kat már nem tudja beváltani, így elveszik a kedvezményes vásárlási lehetősége. Az üzletben, a pénztár­nál mindig fizetés elótt t elezze, hogy előfizetői lubkártyával vásárol. Mutas­sa fel klubkártyáját, és adja át a kupont a pénztárosnak. Csak (gy tudják kedvezmé­nyesen számlázni Önnek a megvásárolt árut. címmel benne lesz a délma­dárlesőben (azaz itt) a nyer­tes - illetőleg nem a nyer­tes, csak címe és neve. Ugyancsak csütörtökönként be is mutatjuk a nyere­ményt. Ha nyertünk, örül­jünk, ha nem, nem, de mindkét esetben okvetlen játsszunk tovább. Gyerekeknek A labirintusnak általában az a safátossága, sok útvonal van benne, s egy sem vezet sehová, illetve ahcwá vezet,, olt a Minotawus. A mi labyn nlhunk eM0t nagymértékben különbözik: abcrrá vezet, olt Műszaki Kuckó Szeged, Petőfi S. sgt. 40., Tisza L. krt. 52. T.: 326-227 Japán 51 cm-es 2 hangszórós tv 45 900 fi helyeit 41 900 Ft Samsung 55 cm-es teletexes, 2 hangszórós biotelevizió 74 900 Ft helyeit 57 900 Ft jan. 23-30. Petőfi Sándor T.: 212-011 4 ponton záródó HEVEDERZÁR szereléssel a gyártótól minden ajtótípusra 10% kedvezmény jan. 23­X TELE-X Műholdvevő Szaküzlet Szeged, Bátyai J. u. 1/B T.: 424-272 Motoros forgato 12 900 Ft helyett 9999 Ft Komplett HIFI-szett 21 900 Ft helyett 1 7 900 Ft jan. 23-30. •M Kisezerjófű Gyógynövény Szaküzlet Szeged, Török u. 11 /A T : 470-121 A bolt teljes áruválasztékára 10% kedvezmény jan. 23-30. Sfi Zagi Festék­és Vegyiáru Bolt Hmv.-hely, Hódtó u. 4. T.: 346-101 Minden árucikkre 10% kedvezmény jan. 23­Tv Szerviz Szeged, Kecskeméti u. 31. T.: 492-085 . Tv-videó jav. 10% kedvezmény Használt nyugati televíziók 20 000 Ft-fél jan. 23-30. Botond étterem Szeged, Széchenyi tér 13. T.: 312-435 Étel- és ital­választékból 10% kedvezmény jan. 25-26. M-TRADE Márkabolt Szeged, Dugonics tér 11. T.: 312-570 Sztreccs buklék, % mintás műszőrmék 30% kedvezmény jan. 23-31. THERMO STAR Kft. Szeged, Kálvária sgt. 48. T.: 311-487 Ferroli Ne-100 kombikaián 123 700 Ft helyett 115 OOO Ft Rettig finn lapradiátorok reklámáron Alu.betétes műanyag fűtéscsövek 270 Ft helyett 245 Ft jan. 23-30. Háztartási műanyagáru Hmv.-hely, Teleki u. 12. T.: 240-433 Teljes árukészletre 10% kedvezmény jan. 23­Égő Arany Szték-Ház Szeged, Oskola u. 4. T.: 312-910 Pótszjlveszter (25-én) az Égó Aranyban előzetes asztalfoglalásra 10% kedvezmény jan. 23-25.

Next

/
Thumbnails
Contents