Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-18 / 15. szám
SZOMBAT, 1997. JAN. 18. HAZAI TÜKQR,7 Lehota: Szeretnék megfelelni az elvárásnak Múzeumsors A sport Pierre de Coubertin báró szerint istenek ajándéka, szépség, igazság, bátorság, tisztesség, öröm, termékenység, haladás és béke. Az Óda a sporthoz című verse e világ himnuszi dicsérete, megfogalmazása. Magunkban mi is „megírjuk" kis himnuszainkat, fohászainkai kedvenceinkhez, s van, aki fényképek, tárgyak, relikviák „rigmusaival" énekli meg. Dr. Bali Mihály ezt egyszerűen csak kiállításnak nevezi. De Sportmúzeumnak szeretné. Pontosabban fogalmazva az előző nevet már '95-ben megkapta az a kiállítás, melyet Misi bácsi Szeged város 100 éves sporttörténetének szentelt. A Fekete Házban felbecsülhetetlen értékű relikviákat tekinthettek meg a látogatók, s a megnyitón jelen volt Szeged sportéletének „krémje". A város vezetőinek a nevében dr. Ványai Éva alpolgármester arról biztosította dr. Bali Mihályt - aki hangyaszorgalommal gyűjtögette össze a dokumentumokat -, hogy állandó helyet találnak a kiállításnak, a múzeumnak. Az ígéret elhangzott - és ígéret maradt. Egészen a mai napig ez a helyzet. Pedig azóta már a „100 éves az olimpia" című kiállítását is megnyitotta február 28-án már zár is - az iskolák, a sportkedvelők és a japán vendégek (!) nagy örömére. Vajon hogyan érez, mire gondol a város vezetése? Mert az ígéret szép szó... De Misi bácsi nem követelőzik, „csak" dolgozik, s büszkén ajánlja mindenkinek fáradozása újabb eredményét. Persze az olimpiát is szegedi szemüvegen keresztül mutatja be. Csapó Géza „kajakkirály" versenyhajója, Sike Jószef sportlövő puskája, Almási Károly '36-os és Bódi Katalin '72-es fáklyája is megtekinthető. Azért, hogy végre ne „vándorcirkusz" legyen a sportmúzeum és nagy S betűvel lehessen írni a nevét, vagyis végleges helyre kerüljön, Misi bácsi áldozni is hajlandó. Eladná a tanyáját, s az abból befolyó összeget - ez nagyjából 1 millió forintra tehető - erre fordítaná. S most jönne Szeged, a város... A sportmúzeum nem egyedi „bolondéria", állandó kiállítással büszkélkedhet Kaposvár, Eger és Cegléd. Nem hinném, hogy tehetősebbek, mint Tisza-parti „testvérük", inkább a tenni akarás volt a döntő. Már csak azt kérdezném: az ígéret szép szó, s a szó elszállít) ?... Imre Péter reflektor Röszke is elkezdi e Réthi J. Attila jelenti Lisszabonból Királynői szerepben vízilabda Hungerit SzentesCoventry 15-3 (2-2, 5-0, 3-0, 5-1) Alges, 400 néző. Vezette: Van de Laak (holland), Vielhaber (osztrák). Szentes: KÁDÁR - Tóth G. I, SÍPOS E. 2, Tóth N. 1, SZREMKÓ 5, Ábel 1, DRÁVUCZ 3, Vincze 2. Edző: dr. Tóth Gyula. Gól - emberelőnyből: 16/8, ill. 10/2. Négyméterésből: 1/0, ill. 1/1. A második kör további mérkőzésein: Mediterrami Barcelona-Odense 21-1, Alges-Zürich 3-2. ,Alges randevúja a szentesi királynőkkel" - ezzel a címmel kínálta meg olvasóit pénteken Portugália egyik legnagyobb napilapja, a Correio Da Manha. A tekintélyes újság egy teljes oldalt szentelt a női vízilabda BEK-selejtezőnek, és a 15-3-as eredménnyel zárult Hungerit-Coventry meccs értékelését elintézte annyival: - Ahol szép pólót játszanak, ott mindig a magyarok a főszereplők... Az angolok elleni csata előtt a szentesi vezérkar - Kozák János szakosztályelnök, Sóti Lajos technikai vezetői, Mészáros András, a főszponzor Hungerit képviselője és persze az edző, dr. Tóth Gyula szokatlanul gondterheltnek tűnt. A mester két cigaretta között ki is fejtette, min törték órákon át a fejüket. - Azon meditálgattunk, mi lesz, ha az angolok ma is ugyanolyan agresszív, mármár kíméletlen stílust választanak, mint tették azt szerdán, a spanyolok elleni mérkőzésen. Nagyon nem örülnék, ha a durvaságuk miatt valamelyik kulcsjátékosom harcképtelenné válna. Afelől egyébként nincs kétségem, hogy a végén így is, úgy is nekünk szól majd a taps. Szó, ami szó, az első játékrész nem igazolta a meccsek alatt általában harminchat fokos lázban égő tréner optimizmusát. Igaz, hogy Drávucz és Sipos E. előnyből lőtt góljaival kétszer is vezetést szerzett a Hungerit, ám előbb Millward, majd Davis egyenlíteni tudott (2-2). A Coventry pólósai a nagy bombázót, Tóth Noémit a lehető legtávolabb próbálták tartani kapujuktól és a centerben fuldokló Szremkót sem „simogatták". A szentesi center aztán a második negyedben megelégelte a semmittevést, és négy pazar találata mellett egy gólpasszal is meglepte Ábelt (7-2). A harmadik hét percben Drávucz és Vincze keze is előnyben villant, majd Kádár-védések és Szremkó-alakítások szórakoztatták a minden apró látványosságért hálás publikumot (10-2). A hajrában Drávucz, Sipos E., Tóth N., Tóth G. és Vincze góljaira csupán egyetlen válasz érkezett Millwardtól (15-3). Dr. Tóth Gyula: - Szerencsére „csak" Drávucz Rita arcát és Vincze Edit combját kékítették be a közelharcok. A továbbjutásunk már aligha forog veszélyben, de biztos, ami biztos, a hét végén a portugálok, a spanyolok és a dánok'ellen is nyerni akarunk. labdarúgás Az alakuló, formálódó NB lll-as SZEAC csapatához, mint már jeleztük, új játékosokat igazolnak. Az első szerzemény Lehota István (33 éves), aki már Szegeden van, és naponta gyakorol a csapattársakkal. Éppen tíz éve, hogy az akkoriban elsősorban csatárt játszó labdarúgó nemcsak jó játékával, hanem fantasztikusan magas, 9.5 millió forintos „kikiáltási" árával is felhívta magára a figyelmet. A Dunaújvárosban, Veszprémben és Pécsett is megfordult focista legutóbbi állomáshelye Akasztó, a Stadler FC volt. A múlt idő nagyon is helytálló, mert Lehota - háromszor szerepelt a Verebes-féle olimpiai válogatottban, az A-válogatottban kerettag volt - a jövőben a Tisza-parti stadionban akaija kamatoztatni képességeit. - Lejárt a szerződésem, csapatot kerestem, s ezt tudta a Stadler FC másodedzője, Menczelesz Iván is, aki összehozott Bereczk Imrével, kézilabda A Tisza Volán Emergé NB l/B-s férfi kézilabdacsapata szerény tervekkel vágott neki a 96/97es pontvadászatnak. Ezt a tavalyi szereplés indokolta, amikor csak az utolsó fordulóban sikerült a második vonalbeli tagságukat biztosítnai. Az edzó Kiss Sándor (Tojás) irányítása alatt sem változott sokat a helyzet. súlyemelés A Szegedi Lelkesedés SK megalakulása óta elismerésre méltó teljesítményekkel örvendezteti meg a sportág helyi szerelmeseit. Ordögh István szakosztályvezetővel és a klub egyik legeredményesebb versenyzőjével, Ocskó Attilával az elmúlt évad történéseit tettük mérlegre. • Hogyan telt - súlyemelő szemszögből -1996? - Elégedettek lehetünk, hiszen egyéni eredmények szempontjából jobbak voltunk tavaly, mint 1995-ben. Az ifjúsági ob-n Petrovics Sándor, Ilia Zsolt és Kószó Róbert második, a juniorok mezőnyében Seres Antal és Szatmári Szabolcs harmadik lett. A felnőtt ob-ken is helytálltunk: Dávid János bronzérmet szerzett, Hováth Attila hatodik lett, míg Narozsnik Mária ezüstérmet szerzett. Az egyetemisták és fősikolások országos bajokságán, csapatversenyben, a JGYTF-et képviselő sportolóink a második helyen véHi 4. • A kapusén kívül m (Fotó: Gye a SZEAC elnökével - tudatja, mi szél hozta a Tiszapartjára. - Sokáig nem kellett győzködnie az elnöknek, hogy jöjjek, különösen úgy nem, hogy Szegeden Verebes József a szakmai munka irányítója. Különben meg Akasztóról akkor is eljövök, ha tízmillióval marasztalnak... • A Stadler FC mégis csak NB l-es és nem harmadosztályú csapat... Miért ez a mindenáron való menekülés? - Erről nem szívesen beA „gumigyáriak" sokáig csak a vereséget ízlelgették, de aztán beindultak és a 13 fordulós őszi szezon végére javítottak pozíciójukon. A 96-os évet 3 győzelemmel, 2 döntetlennel, 8 vereséggel, 348-389-es gólkülönbséggel, 8 ponttal a 12. helyen zárták. Ha tavasszal is itt végeznek, az sajnos még búcsút jelent az NB I/B-től, de a helyzet nem reménytelen, hisz a 11., már bentmaradó helyen tanyázó Kecskemétnek is 8 pontja van. Az együttes feltámadásában jelentós szerepet játszottak geztek. Tizenöt minősített versenyzőnk az olimpiai pontszámítás alapján 50 pontot gyűjtött - mondja Ördögh István. • Az egyesület legnagyobb sikerei egy családhoz köthetők. - így van, Ocskó Attila és a senior kategóriában versenyző édesapja, Ocskó Mihály 1996-ban is klubunk legeredményesebb sportolói voltak. Attila tavaly nyolcadszor, Mihály kilencedszer nyert országos bajnoki címet. És ami még fontosabb: nemzetközi porondon is fel1 1 posztot vállal. szélek, mert nem akarok senkit megbántani. Más kérdés, hogy a tények attól még tények maradnak. Az az igazság, hogy borzasztó nagy ott az amatörizmus. A csapatnál nincs például technikai stáb, a sípcsontvédő vásárlásától kezdve minden apró-cseprő dologgal az elnökhöz kellett fordulnunk. • Mint bizonyára tudja, a SZEAC-nál merész terveket szövögetnek, magasabb osztályokba akarnak jutni, ezért is hívták ide. A Tisza-parti csapataz NB l-es ifjúsági csapat legjobbjai, akik „feljátszottak" a Tisza Volán Emergébe és tehetségüket igazolva, jól kézilabdázva fontos gólokat lőttek, értékes pontokat szereztek. Itt Buday Dániel, Nagy László, Szabó Tönki Erneszt, Bella Árpád, Herbert Gábor, Lévai Krisztián és a kapus Matuszka Roland nevét kell megemlíteni. Ez lesz a jövő is, hisz a Tisza Volán SC várhatóan a Pick Szeged utánpótláscsapataként fogja kezelni az Emergét. A tehetséges fiatalok a felnőtt NB hívták magukra a figyelmet. Ocskó Mihály a senior vb-n és az Eb-n bronzérmet szerzett, míg fia a junior vb-n kilencedik, az Eb-n pedig hetedik helyezést ért el. 4 • Ilyen családi háttérrel szinte törvényszerűen válik az ember súlyemelővé? - fordultam Ocskó Attilához. - Nem feltétlenül, hiszen én eredetileg úsztam. Súlyemelő pályafutásom úgy kezdődött, hogy hétvégenként lejártam az edzőterembe, kondizgatni, aztán ott ragadtam. nál meddig szándékozik maradni? - A távlatokról konkrétan még nem beszéltünk, de a tavaszi idényben mindenképpen itt játszom. Azt is elárulhatom, hogy hosszabb ideig szeretnék Szegeden maradni... • Azt tudja-e már, hogy Verebes József hol szándékozik számításba venni? Ezt azért kérdem, mert mostanában szinte majd mindig más poszton játszott. - Ez így igaz, ezért is szoktam mondani, a kapus teendőin kívül mindent vállalok. A Stadlerben voltam én jobb- és balhátvéd, védő, valamint támadó feladatot ellátó középpályás, szóval minden szerepkörbe „belekóstoltam" már. Kedvenc helyem a bal oldal, holott ezt a mai napig kevesen tudják - jobblábas vagyok. Hogy Józsi bá' hol kíván szerepeltetni,- nem tudom. Teljesen mindegy mit akar velem játszatni, a lényeg, gondolom az, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Nem szoktam fogadkozni, azt azonban megígérhetem, mindent megteszek azért, hogy elégedettek legyenek velem. Gyürki Ernő I/B-ben edződhetnek, mielőtt az élvonalbeli tűzkeresztségen is átesné-nek. Ketten már ez utóbbit is elmondhatják magukról, Nagy László és Buday Dániel már Pick színeiben is szerepelt, sőt már első NB l-es góljaikat is megszerezték. A tavasz nem lesz sétagalopp, de a fiatalokkal megerősített TVE valószínűleg képes lesz kiharcolni a bentmaradást Kiss Sándor edző vezetésével, megvalósítva a minimális tervet. I. P. • Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy érdemes volt otthagynod az uszodát? - Szerencsére elég hamar, mivel már az 199l-es, korosztályos kassai Eb-n aranyérmet szereztem. A jelek szerint fejlődésem azóta sem torpant meg, mivel tagja vagyok a Sydney 2000 programnak is. G Az idén milyen megvalósítandó tervek várnak az egyesületre? - tettem fel a kérdést a szakosztályvezetőnek. - Jó lenne, ha Ocskó Mihály érémkollekciójába az arany is bekerülne, ezenkívül bízom abban, hogy mindenki szakmai előrelépést tud felmutatni. Horváth Attila és Komonyi Norbert edzőkkel azon dolgozunk, hogy az ország mintegy 50 súlyemelő egyesületének rangsorában továbbra is megőrizzük tizedik helyünket. Az eddigi sikereink elérésében támogatók - Erland Kft., Ciklon Kft., Halasi Csirke Kft., ISV., Kalendula Kft., Kolibri Bt., Pick Rt., Mezőbank Rt., Pennum Kft., Izomertria Kft., és a városi önkormányzat - segítségét köszönöm. B*ck Artúr • Munkatársunktól Röszke megyei II. osztályú labdarúgócsapata is elkezdi a felkészülést. Január 21-én, kedden 18 órára a felnőtt keret tagjait a röszkei sportcsarnokba várja a klub vezetése. Vidolov a Bursánál • Szófia (MTI) A polgár futballválogatott és a CSZKA Szófia középpályása, Konsztantin Vidolov a török Bursa együtteséhez szerződött. Noha a bolgár klub titokként kezeli a vételárat, „jól tájékozott" bolgár sajtókörök szerint a bursaiak másfél millió dollárt tettek le a játékosért. A Milán kiszemeltjei • Milánó (MTI) Az olasz futballbajnokságban botladozó AC Milán sorra próbálja ki kiszemeltjeit. A napokban a montenegrói Miograd Vukotics kezdte meg edzéseit Milánóban. A 23 éves játékost egy héten belül szerződtethetik; feltéve, ha beválik. Vb-címre vágyik • Havanna (MTI) Az 1995-ös göteborgi atlétikai világbajnokságon aranyérmes kubai távolugró, Ivan Pedroso azt mondta, a tavalyi atlantai olimpiai kudarcát követően most jó formának örvend, és célja az, hogy március 7-e és 9-e között Párizsban fedettpályás vb-címet szerezzen. Megműtötték Fölmert • Rochester (MTI) Az egyik legismertebb, legjobb eredményekkel rendelkező, amerikai profi-golfozót, a 67 éves Arnold Palmert prosztatarákkal megműtötték. Orvosi jelentések szerint a sebészi beavatkozás remekül sikerült. Palmer jó hangulatnak örvend, és a hét végén el is bocsátják őt a rochesteri Mayo-klinikáról. Schumacher a leggyorsabb • Jerez (MTI) A gyorsasági Forma-l-es autóversenyzők tesztelő futamai során a német Ralf Schumacher érte el a legjobb időeredményt, 1:23.84 perc alatt tett meg egy kört kocsijával a Jordan-istálló színeiben. Washingtonban a Nagoya • Washington (MTI) Március másodikán Tokióban mérkőzik meg az Egyesült Államok profi futballbajnoka, a washingtoni D.C. United a japán bajnokság második helyezettjével, a Nagoya Grampus Eight legénységével. Ismert, hogy Lipcsei Péter, az FC Porto magyar légiósa kölcsönben éppen a nagoyai együtteshez készül. A japán gárda vezetőedzője a protugál Garlos Queiroz, aki sokát tett éddig is Lipcseiért. A tudósítás a Cenzor Pénzügyi Tanácsadó Kft. (Szeged, Szappanos u. 5/b; tel: 62/486-240), a Figyelő Biztonsági Szolgálat (Szeged, Juhász Gy. u. 18/b) és a Morton's Légiutazási Iroda (Szeged, Petőfi sgt. 7/a; tel: 310-088) támogatásával készült. Elégedett „erös emberek" Ocskó Attila (balról) és Ördögh István. (Fotó: Gyenes Kálmán)