Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-16 / 13. szám
10 SZOLGÁLTATÁS, RIPORT CSÜTÖRTÖK, 1997. JAN. 16. Király Vilmos Dugonics tér 25 57. rész, amelyben árak és indulatok egyszerre szabadulnak el Amilyen kellemes meglepetéssel szolgált Baba úr, olyan kellemetlen volt látni a boltban, hogy szinte mindennek megugrott az ára, már-már úgy éreztem, az árak határa a csillagos ég, ezt már nem állíthatja meg senki. Annak idején, még a szocializmusban rengetegszer elcsodálkoztam azon, hogy egyes országokban milyen kevés az átlagbér, mármint akkor, ha kiszámolja az ember, hogy mit vehet ezen a pénzen. Itt most ugyanezt éltem át. Az még jó, ha naponta egy ezrest keres az ember, de mit kap érte? Semmit, vagyis alig valamit. És ez még csak az élelmiszer. Iszonyatos düh és indulat fogott el, amiért nem csak nekem, de majdnem mindenkinek (gy kell élnie ebben az országban, ilyen gyalázatosan, megalázva és kisemmizve, mert abban biztosak lehetünk, hogy itt rablás folyik, a legvadabb kizsákmányolás, az ember csak ahhoz kap engedélyt a hatalomtól, pontosabban a hatalmat irányttó pénzemberektói, hogy a legalacsonyabb szinten eltengesse az életét, s mindaz, ami valóban gyönyörűség várhatna rá ebben az életben, mindaz, amit a világ ktnál fel csodáiból, örökre elérhetetlen marad. Dühömben majdnem lesodortam egy egész sor pezsgőt, tényleg, ilyenkor törni-zúzni lenne kedve az embernek, de tudja, azzal semmit nem old meg, bár abban is tisztában van, hogy ezt az anyagi terrort szép szóval nem lehet megoldani. Tiszta szív és kemény kéz kel• lene ide, de e kettő a legritkábban találkozik egymással, mert aki tiszta szívű, az visszatartja magát a durvaságtól, aki pedig kemény kezű, nem tud tiszta szívű maradni. Nem romantika ez, azt hiszem, csak folyton falnak ütköző akarat. Szinte csillagokat hányt a szemem, s egy pillanatra összetévedt egy kisfiúéval, aki mintha csak vigasztalni akart volna, rám mosolygott. Erőtlenül én is elmosolyodtam, s egészen szíven ütött ez a csöppnyi kedvesség, azon belül viszont még inkább fájt, hogy tudtam, ha csak nem történik valami csoda - amiben viszont furcsa mód btzok -, ő is ebben a kegyetlen sorsban éli majd le életét. Na de hagyjuk ezt, még teljesen bepörgök, és képtelen leszek leírni, hogy amint nyúltam egy jobb fajta pezsgőért, mintha valami hangtorzltós rajzfilmből hangzott volna, egészen közelről meghallottam a nevemet: - Radír! - szólt a hang. Hiába forgolódtam, nem láttam senkit, akivel összehozhatnám a hangot. Akkor megint: - Radír! Finom, lágy női hang volt, esküszöm, mintha a mennyországból szólongatna. Na, a düh elvette az eszemet, gondoltam. Aztán a hang megint radírozott. Egyre vadabbul forgolódtam, s már-már rászántam magam, hogy itt hagyok csapot-papot, és hazaindulok, amikor váratlanul valaki megfogta a bokámat. Egy nő guggolt a lábaim mellett, az alsó polcsor előtt, fejét lehajtotta, így aztán a feje búbjáról a legkevésbé se tudtam beazonosítani. Én is leguggoltam, mire eleresztette a bokámat. Cső volt az. Csősz Annamari, akivel néhány napja a bankban találkoztam, mikor Kazánnak fölvettem a kölcsönt. - Na most megvagy, már napok óta kereslek, Radír, mióta nálunk jártatok Kazánnal. - Mesélj, szívem! - és guggolva beszélgetni kezdtünk. (Folytatjuk.) orvosi ügyelőt • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az. űj klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gycrmeksérüllek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374.' • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál. Eszperantó utca I. szám alatt, telefon: 324-824. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó. Debreceni u. 2. Telefon: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 311-000. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály, Kálvári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegcdi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. közánkk* tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/467-960. CB hlvó„K"-10 Megye 1. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden..a Rákóczi tér 1. 419-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/194-es vagy 208-as mellék. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421821: belfüldi utazási ügyekben 5-23 óra között: 62-405-112. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086): Alsó kikötő sor 5. (tel.:434-162). • INTF.RCITY menetjegyrendelés: 310-136 • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMÜGYINTÉZÉS. Zoli-. Platz Kft. Vámügynökség. Tel.: 421-011, fax: 325-788. szervizek • ARAMSZOLGALTATASI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. e FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084, 312-287; éjszaka és munkaszüneti nap: 482-084, 314-968. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155. A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat, leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 311-819-es telefonon (Gábor Ildikó). FUVAROSOK, FIGYELEM! Belföldi fuvarozó gk.-vez. 15 óra 2 alkalom 8000 Ft Indul: január 17-én, 15 órakor Nemzetközi felújító gk.-vez. TIR 20 óra 4 alkalom 20 000 Ft. Indul: január 15-én, 15 órakor Belföldi fuvarozó vállalkozó 90 óra 11 alkalom 30 000 Ft. Indul: január 14-én, 8 órakor Nemzetközi fuvarozó vállalkozó 42 óra ó alkalom 21 000 Ft Indul: január 20-án, 15 órakor TANFOLYAMOK INDULNAK Érdeklődni: Józsa János tonfolyamvezetönél, Szeged, Kossuth L. sat. 29. Dobos András kirenaeltségvezetónél, Szentes, Sáfrány M. u. 31. Telefon: Szeged 320-924 Szentes 63<J 13-034. JÓ ÚTON JÁR, i 1 HA HOZZÁNK TALÁL. • Átjárható, „életszagú" középiskola Pusztamérges gyökeret ereszt a homokba Inkább nyereséges cégnél szokás olyat mondani, hogy jó évet zárt, ezúttal azonban a '96-ot egy község, nevezetesen Pusztamérges is eképp nyugtázhatja. A sikereket leginkább a helyiek érezhetik mindennapjaikban, azonban az eredmények országos és nemzetközi fórumon is elismerést váltottak ki. így lett a község a legvirágosabb magyar falu, így kapott európai településfejlesztési díjat. És az sem utolsó, hogy tavaly középiskola nyitotta meg kapuját az 1200 lelkes Pusztamérgesen. Tél derekán balgaság a falu utcáján azt keresni, vajon mitől ez a „legvirágosabb". Inkább arra kell ügyelni, nehogy elcsússzon az ember, ha már éppen az úton szottyant kedve a sétálgatáshoz. Viszont valóságos virágdzsungel fogadja a vendéget a polgármester szobájában. Hiába, eredetileg bilógia-technika szakos tanárként kereste kenyerét Börcsök Antal. • Miként nyerték el a „legvirágosabb" elmet? - Az ipari minisztérium már 5 éve íija ki pályázatát. A lényeg, rengeteg virágnak kell lennie a közterületen és a házak előkertjében is. Elvátják a fásítást és a füvesítést is. Községi kategóriában 250 közül lettünk elsők. Megértettük a lakossággal, hogy nem elég felsöpörni a járdát, persze ösztönöztük is őket. Aki vállalta a feltételeket, az napi 500 liter öntözővíz-támogatást kapott. Ez azonban önmagában nem elég. Három asszonyból egy bizottságot hoztunk létre, amely ellenőrzi a portákat, kerteket. Nekünk, az önkormányzatnak nem kerül az egész 1 millióba, az eredmény viszont látható. A másikat, az európai díjat az átfogó falufelújításért kaptuk. A '90-'95 közötti időszakot vizsgálták. A Hogyan lett ennek a kis településnek középiskolája? - Tizenöt éve kerültem ide pedagógusként. Azóta bosszantott, hogy a végzős gyerekek, tehetségesek a mezőgazdaságban, nyolcadik után nem tudtak továbbtanulni ezen a területen. Bajára, Kecskemétre kellett volna menniük. Helyette megtanultak egy másféle szakmát, amit azóta sem szeretnek. Nem szabad, hogy egy parasztgyerek bekerüljön a harmadik emeleti kolA térség gyerekeinek mezőgazdasági képzését felvállaljuk - mondta Börcsök Antal polgármester. (A cikk szerzőjének felvétele) légiumba, mert vagy kinézik, vagy csibész lesz. Engem régóta foglalkoztatott, helyben kellene megfelelő iskolát létre hozni. Meggyőződésem, hogy rengeteg pénz van ebben az országban és szerte Európában - mondta a polgármester. Tisztességes úton is meg lehet keresni a megfelelő csatornákat. A szerencsén is múlott, hogy Észak-Rajna-Vesztfália tartományi minisztériuma 1,5 millió márkát adott arra, hogy éppen Pusztamérgesen középiskola épülhessen. Egyetlen kikötés az, hogy ebben az intézményben 25 évig mezőgazdasági képzés is történjen. Úgy érzem, ezzel az egész térségben, a homoki hátságon sínre került a fiatalok középiskolai oktatásának helyzete. Olyan, 6 hektáros tankert is tartozik az intézményhez, amelyben ideálisan meg lehet oldani a gyakorlati képzést. Arról már nem is szólva, hogy idős emberek ajánlanak fel élő szőlőket, gyümölcsösöket az iskolának. • A megyei önkormányzat is segítette az intézmény megvalósítását, de a helyi önkormányzat megbirkózik-e majd az „üzemeltetéssel"? - A központi támogatás nem elég rá. Olyan képzéseket, szakmai rendezvényeket kell tartania, olyan szolgáltatásokat nyújtania az iskolának, amely pénzt is hoz a házhoz. Nem szabad megfeledkezni a falusi turizmusró.l sem, amelynek egyik központja éppen ez a község, az iskolában végző diákok ilyen irányú képzést kapnak majd, az intézményben lesz turisztikai információs iroda is. A külsőre tetszetős, belülről irigylésre méltóan felszerelt intézmény jelenleg még fél gőzzel sem üzemel. Ami viszont már ugrásra kész: az informatikai teremben televíziós fejállomás, amellyel az egész község kábeltévéje üzemeltethető; kiépített Windows-hálózat; nyelvi labor; 12 tankonyha; varroda modern gépekkel. Ahogy a német iskolákban az már szokás. Szeptemberben egy osztállyal indult be a gazdaés gazdaasszony képzés. Jelenleg viszont már a gimnáziumi, a szakközépiskolai és a szakiskolai osztályokba várják a jelentkezőket. Ha teljesen elkészül az épületkomplexum, akkor 300 diákot tudnak tanítani, 250-nek pedig kollégiumot is biztosítanak. - A '97 szeptemberében induló gimnáziumi osztály a térségben élő gyerekeket a továbbtanulásra készíti fel, az 5 éves szakközépiskola mezőgazdasági szakembereket képez, a 2 éves szakiskola pedig lehetővé teszi, hogy a végzettek önálló mezőgazdasági váltakozóként, gazdaként, falusi vendéglátóként boldoguljanak az életben magyarázta Sütöri László, az intézmény igazgatója. - A szakmacsoporton belül többirányú oktatás folyik majd nálunk, mint például a borász, vagy az idegenforgalmi szakemberek képzése. Az iskolának a falu és a térség életében, fejlődése érdekében „motor" szerepet kell betöltenie. Technikailag minden maximálisan biztosított. Két-három év múlva fejeződik be teljesen a beruházás, amikorra már létszámban is jórészt feltöltődik az iskola. • Ehhez pedagógusok is kellenek... - A mezőgazdasági szakemberek adottak. Az egyéb tárgyakat tanító kollégáknak tudunk szolgálati lakást biztosítani, és olyan lehetőséget a kreatív munkára, amelyet nem biztos, hogy másutt megtalálnak. Itt még kitaposatlanok az ösvények, bárki kipróbálhatja az általa legjobbnak vélt módszert. Nem tanteremben kell beszélni a környezetvédelemről, a biokultúráról, mert minden kézzel fogható. Saját kertészet, gyümölcsös. • Mennyiben lesz átjárható az iskola? - Teljes mértékben - válaszolta az igazgató. - A kötelező tanórákat minimálisra szorítjuk, a diák az őt érdeklő témából viszont lényegesen többet kaphat. Például egy gimnazista bekapcsolódhat a szakképzésbe. Ha nem veszik fel az egyetemre, akkor egy év után idegenforgalmi szakemberré válhat. A nyelvtanulásra, a számítástechnikára különös hangsúlyt fektetünk. Teljesen természetesnek tartom, hogy a tanuló nem csak érettségi bizonyítványt szerez, hanem jogosítványt is. Megtanulják kezelni a munkagépeket stb. Azt szeretnénk elérni, hogy az iskolában elméletben és gyakorlatban is a lehető legtöbbet megkapják az életkezdéshez. V. Ftktto Sándor Valószínűleg döbbenettel vette tudomásul a barcelonai bíróság döntését az a férfi, akit azért ítélt el a bíróság, mert nem fizette a tartásdíjat. Az ítélet így hangzott: a férfi az elkövetkezendő tizenkét évben napi tizenkét órát köteles dolgozni a volt feleség pékműhelyében. Ha viszont ezt nem teljesíti, akkor akár napi húsz órára is felemelhetik a munkaidejét. Gondolom, ez a hlr nem kacsa. Ha pedig nem az, akkor minálunk valóban Kinek kinek a a pap, paplan enyhék a bírósági ítéletek. Ha a törvények és az ítélkezés szigorú, akkor nyilván meggondolja az ember, hogy érdemes-e packázni. De mit kaphat mondjuk egy rabló, ha fülön csípik Barcelonában? Nyilván nem másfél évet, hogy aztán a bent szerzett tudással felvértezve újból nekilásson áldásos tevékenységének, s így felvértezve, még nehezebb legyen elkapni. Egészen frappáns ítéletek születhetnének nálunk barcelonai módra. Ha valaki kirabol egy élelmiszerboltot, húsz évig pakolhatná a cukroszsákokat és az ötven kilónál nehezebb göngyölegeket: ha bankot rabol, tizenöt éven át „tölthetné kifelé" a több példányos csekkeket más pénzéről; aki korrupcióban vétkes, tíz éven át kétpercenként elkiáltaná magát bárhol van -, hülye vagyok, nem korrupt. De véges a mi gonosz fantáziánk is, ezért nem részletezzük tovább. Viszont annyiban azért maradhatunk, és talán elég sokan vagyunk így, a bűnözők iránt nem érzünk szánalmat. Podmaniczlcy Szilárd