Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-02 / 281. szám
HÉTFŐ, 1996. DEC. 2. KULTÚRA 7 • cimarosa-premíer * Hazaérkeztek a szegedi zenészek a Kamaraszínházban ^ Titkos mélyrepülés Brazíliában Kodály a kedvenc Amikor nem repültek - muzsikáltak (DM-fotó) Miközben a megújult prózai tagozat két olyan produkcióval (Manó, Lila ákác) indította a szegedi színiévadot, amit az ország bármelyik színháza büszkén vállalhatna, az operatagozat első igazi bemutatója olyan alacsony nívót képviselt, amilyenre szerencsére kevés példa akadt az utóbbi években. Cimarosa A titkos házasság című operája az elfeledett remekmüvek felélesztése jegyében kapott lehetőséget a Kamaraszínházban, a produkció azonban inkább azt sugallja: ez egy unalmas, poros mü, amit jelentős húzásokkal, izzadtságszagú rendezői zsonglőrködéssei elviselhetővé lehet ugyan tenni - de minek? A darabot színpadra állító Toronykőy Attila neves operarendezők asszisztenseként szerzett gyakorlatot, kisebb feladatokban már bizonyított, ez első önálló munkája. A nyitány első taktusai alatt a kortinán vetítve jelenik meg a darab címe: A varázsfuvola. A „tévedést" gyors váltás jelzi, immár a valódit olvashatjuk: A titkos házasság. Mindez didaktikus utalás a két komponista művészetét összekötő „titkos házasságra". Az előfüggöny felgördülése után már a nyitány alatt felvázolódik a történet: Geronimót, a gazdag, öreg kereskedőt Harpagonként láthatjuk, amint féltve őrzött kincsét elássa; a húga, Fidalma asszony követi példáját. A két fiatal, Carolina és Paolino a pappal együtt mindent elkövetnek, hogy titokban összeházasodjanak, a házasságlevelet az öregek kincsei mellé rejtik. A szokásos félreértéseken alapuló, álnaiv, vérszegény komédiát ezernyi gag hivatott felfrissíteni, azonban épp ezek kidolgozatlansága vagy stflustalansága miatt nem jön létre a színpadon koherens világ, egységes, művészi értékű produkció. Egy konzervatóriumi vizsgaelőadáson talán jópofának tűnhet ez az amatőrizmus, de egy profi színházban aligha követendő gyakorlat. Az egyszerű, praktikus díszletet a rendező tervezte; a jelmezek a színlap szerint Fábián Péter munkái, bár a valóságban több szereplőn Juhász Katalin bevált ruháit láthatjuk a Figaro házasságából. A zenei irányítást a Szegedi Szimfonikus Zenekart dirigáló Kardos Gábor nagy elánnal, igykezettel végzi. Az már a rendező és a karmester közös felelőssége, hogy a kettős szereposztásban elsőrangú énekesi teljesítmények mellett kritikán alulira is akad több példa. A Paolino szerepében bemutatkozó Kovácsházi István eszményi hangú, kitűnő Mozart-tenor, stílusos éneklését öröm hallani. Nagy nyereség, hogy állandó vendégként többször hallhatjuk majd Szegeden. Szonda Éva kiéhezett szépasszonyra vett Fidalmája az előadás legkomplexebb énekes-színészi alakítása, profizmusa többek számára követendő példa lehetne. A szegedi operaszínpadon Geronimóként debütáló fiatal basszbariton, Kelemen Zoltán csalódást okozott, mert korábban két koncerten is hallottam, ahol kiválóan énekelte a legnagyobb, legnehezebb bariton áriákat, most viszont - talán rosszul értelmezett rendezői utasítás eredményeképpen színtelen, kifejezéstelen hangon énekel, erőltetett, öreges totyogással játszik, szinte nincs egyetlen hiteles gesztusa sem. Carolinát Szilágyi Erzsébet kelti életre, akiről a személyes szimpátiát is félretéve - sajnos ki kell mondani: már ragyogó megjelenése, rutinos színpadi játéka sem tudja kompenzálni hallgathatatlan, fülsértő rikácsolását. Nincs a társulatban egyetlen jó kollégája sem, aki szeretettel figyelmeztetné, sürgősen keressen egy profi énekmestert? Vámossy Éva veszélyes csatákat vív a szólam magasságaival, de szerencsére a játékstílus a kisujjában van, így Lisettája vállalható alakítás. Robinson gróf szerepét Andrejcsik István természetes eleganciával mókázva, kifejezően énekelve játssza. A más(od)ik szereposztásban Murár Györgyi hallgathatóbb Carolina, Schöck Atala szürkébb, unalmasabb Fidalma, Vághelyi Gábor szebb hangú, de kevésbé komikus Robinson gróf, Merényi Nicolette karakterisztikusabb Lisetta. A kontraszelekció látványos példája, hogy Piskolti László - aki szerény hangi adottságaival egy magára valamit adó operatársulatban mellékszerepet is csak nagy jóindulatból kaphatna -, Paolinóként újabb főszerepben bakizhat. Zeneigazgatóvá történt kinevezése után Pál Tamás azt nyilatkozta: az ország legjobb operatársulatát teremti meg Szegeden, könyörtelenül szembefordul a kétségbeejtő tendenciákkal, állandó minőségi kontrollt vezet be, eltávolítja a társulatból^ azokat, akik méltatlanok arra, hogy művésznek nevezzék magukat. A szimpatikus kijelentések egyelőre ígéretek maradtak, a mostanában elsősorban a külföldi pénzkeresetre koncentráló operatársulat új bemutatója a premiereken szokásos taps ellenére is titkos mélyrepülésről árulkodik. Hollós! Zsolt A millecentenárium évében magyar zenét vitt Brazília nagyvárosaiba a Szegedi Szimfonikus Zenekar: Acél Ervin igazgató-karmester vezényletévei a november 8-tál 18ig tartó turnén hat koncertet adtak, mindegyiken kikövetelte a közönség a ráadásszámokat. Az újságok a magyar zene kiváló követeiként méltatták a szegedi muzsikusokat, akiknek egzotikus kirándulásokat is szerveztek vendéglátóik. A koncertsorozattal Magyarország előtt tisztelgett Brazília a millecentenárium évében: a szegedi szimfonikusokat a magyar zenekultúra követeiként tisztelték meg a turnén - profi szervezéssel és meleg fogadtatással. A szép kiállítású műsorfüzetbe a koncertek fővédnöke, Marco Maciéi a Brazil Köztársaság alelnöke írt üdvözlő szavakat, dr. Tóth Gábor, Magyarország brazíliai nagykövete pedig ország- és kultúraismertetőt. Mint az utazás előtt megírtuk, a kitüntető meghívást Adriano Jordao portugál zongoraművésszel együtt kapta a zenekar. Az ismeretség a művész tavalyi szegedi fellépéséhez kötődik: közös koncertjüket rögzítette a szegedi tévéstúdió, majd az EMI olyan jónak találta a felvételt, hogy kiadta CD-n. A lemezbemutatót a brazíliai turné részeként rendezték meg. Acél Ervin elmondta, hogy Porto Alegre, Salvador, Belo Horizonté, Brasilia koncerttermeiben azonos műsort adtak. Az ünnepi alkalomra tekintettel a két ország himnuszát a zenekar állva játszotta, majd Liszt-művek, Brahms Magyar táncok és Kodály Galántai táncok következtek, ráadásnak pedig Erkel Hunyadi Lászlójának nyitányát és a Palotást játszották, valamint Camargo Guarnieri brazil zeneszerzőtől egy szambát... - Számunkra nagyon érdekes volt, hogy a közönségnek Kodály Galántai táncok című műve tetszett legjobban mondja Acél Ervin. - Egy kicsit eltérő műsort adtunk az ötödik helyszínen, Vitóriában, ahol nem bérleti sorozat utolsó előadása volt a mi koncertünk, mint a másik négy városban. Közbevetőleg: Brazíliában most ér véget a szezon, hiszen kezdődik a nyár. A vitóriai koncertnek két helyi szólistája is volt. A hatodik koncertünket pedig egy egészen egzotikus helyen, a Pedro Azúr, vagyis Kék Kő nevű hegyvidéki üdülőhelyen rendezték meg. Egy márványból - kétezer méter magasságban, az erdőben épült, Brazília egyik leggazdagabb hölgyének tulajdonában lévő kastély koncerttermében muzsikáltunk. A valóban mesés környezet - a kastéllyal szemben egy természetes, kék márvány hegycsúcs látszik - mellett az is elbűvölt bennünket, hogy az üdülőhely kultúraápoló egyesületének teljes tagsága, vagy hatszáz ember ott volt a koncerten, amely után fantasztikus vendéglátásban volt részünk. Az eddig is nagy távolságokra - az európai országok mellett például Tajvan szigetére, Szingapúrba is - eljutott szegedi muzsikusok elismeréssel adóztak a turnét bonyolító brazil ügynökség, a Dell' Arte profizmusának: mint mesélték, ötcsillagos szállodákban laktak, kifogástalan vendéglátásban részesültek, így „kibírták" azt a megterhelést, amit a több mint 28 ezer kilométeres repülőút jelentett: a 10 nap alatt 15 alkalommal szálltak fel, plusz ötször szálltak át a belföldi járatokra... Az élménydús turné egyik kedves epizódja volt, hogy Porto Alegre városát két magyar hölgy mutatta be nekik mint szülővárosukat... Az évtizedekkel ezelőtt kivándorolt szülők Brazíliában született gyermekei kifogástalanul beszélték a magyart. Az ügynökség a jelek szerint nem járt rosszul: a Szegedi Szimfonikus Zenekar ismét meghívást kapott Brazíliába, 1998-ra. Szó volt arról is, hogy - ha már ott vannak Latin-Amerikában - fellépéseket szerveznének számukra két év múlva Chilében és Argentínában is. Tovább kamatozik a Jordao-kapcsolat: nemsokára, 1997 januáijában Portugáliába hivatalosak. S. E. • Hagyományőrzők jubileuma Algyőn Harminc év pódiumon Harmincéves születésnapján adott ünnepi műsort az Algyői Faluházban az Algyői Hagyományőrző Együttes. Az Eke József által alapított és harminc éven át irányított együttes tagjait többek között dr. Ványai Éva alpolgármester köszöntötte. Megalakulásának harmincadik jubileumát ünnepelte szombaton az Algyői Hagyományőrző Együttes az Algyői Faluházban. A telt ház előtt megtartott ünnepi műsor jelzésképpen Bálint Sándor gyűjtéséből összeállított népzenei előadással kezdődött, amelyben a teljes együttes színpadra lépett. Az est díszvendégeként dr. Ványai Éva alpolgármester köszöntötte a születésnapos együttest, kiemelvén, hogy a Dél-Alföld hagyományőrző együttesei közül a tápai mellett az algyői tudott nemzetközi hírnévre szert tenni. Az együttes magyarországi fellépésein túl folyamatosan ápolja a határon kívüli magyar hagyományőrző együttesekkel teremtet^ kapcsolatait is: nem volt ev, hogy ne látogatott volna el Erdélybe, a Vajdaságba, Kárpátaljára vagy ne fogadott volna maga is ideérkező együtteseket. Az algyői hagyományőrzők sikerrel szerepeltek Németországban, és idén egyhetes fellépéssorozaton vettek, részt Budapesten, többek között a Budapest Sportcsarnokban megrendezett millecentenáriumi ünnepségen. Dr. Ványai Éva külön köszöntötte Eke József együttesvezetőt, aki alapítója és harminc éven át vezetője volt az Algyői Hagyományőrző Együttesnek. A kitűnő népművelő algyői csoportjai többszörös arany minősítésűek és többszörös nívódíjas és örökös kiváló minősítést kaptak. Ma is hangszerrel a kézben lép színpadra együttesével, és hatvannégy évesen maga koreografálja műsorait. 1966 óta szinte évente vitt pódiumra új műsort. Az ünnepi műsor keretében dr. Ványai Éva díszoklevelet nyújtott át az együttesben harminc, huszonöt, illetve húsz éve fellépő tagoknak, majd Eke József & tizenöt, tlz és öt éve az együttesben fellépő tagoknak adta át a az Algyői Takarékszövetkezet és a Dél-Tisza menti Afész ajándékait. A hagyományos támogatók sorában az együttes, a népi színjátszó kör és Eke József a MOL részéről egy-egy díszes herendi porcelántálat, valmint egy jókora születésnapi tortát kapott. A hagyományőrző együttes tagjait külön is köszöntötte dr. Piri József algyői önkormányzati képviselő, Hajdú Géza, a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója. Az est keretében az együttes harminc és huszonöt éves jubilálói külön műsorral is bemutatkoztak. S. P. S. CA-Telefon-Bank j 301 -20-40 3 000 000 új „fiókot nyitunk A CA-Telefon-Bank szolgáltatásaival Ön telefonon keresztül egyszerűen, gyorsan és kényelmesen intézheti pénzügyeit, így lesz az Ön telefonja az Ön bankja. CREDITANSTAIT Rt. Sikerének bankja Iwjí*Hova fordulhat: * Íífig 8ti^m-HOZ1 ÉjWzÁNK! | Hirdetését í '<tnjf feladhaja személyesen: hétköznap 7-19 óráig, Sajtóház, Szeged, Stefánia 10. 1 DELMAGYARORSZÁQ KFT. Szilágyi Erzsébet (Carolina), Kelemen Zoltán (Geronimo), Szonda Eva (Fidalma) és Vámossy Éva (Lisetta)