Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-31 / 304. szám

6 SZILVESZTER KEDD, 1996. DEC. 31. Egy ember, akit bélyeg helyett ragasztottak fel (élménybeszámoló) Ott álldogáltam a posta előtt, és vártam, hogy beesteledjen. Ekkor három fiatal lépett oda hozzám, azt kérdezve, van-e kedvem játszani. Én persze bólintottam, mert még nem volt dél se, hogy rám sötétedjen. Mi a játék lényege, kérdeztem. Ekkor mondták, hogy bekötik a szemem, és ki kell találnom, hogy az éppen megálló villamosról férfi vagy nő száll le először. Könnyűszerrel beleegyeztem, mert legalább, amíg be lesz kötve a szemem, sötétben leszek, gondoltam. Majd amikor bekötötték a szemem, megforgattak, hogy látok-e? Nem látok, válaszoltam. Ekkor váratlanul összekötözték a kezem, a számat betömték, és úgy éreztem, bevisznek a postára. így is történt egy szó nélkül. Nem ellenkeztem, mert kint még mindig világos volt, ráértem. Szóval bevittek a postára, ott valaki megnyalta a hasamat, bekentek enyvvel és éreztem, ráragasztanak egy nagy méretű borítékra. Hagytam, mert ráértem. A postás kisasszony felstemplizett, ami nem esett rosszul, inkább az, amikor bedobtak a levélgyűjtőbe. Végül szortíroztak, átmentem valami masinán is, ami leolvasta az irányítószámom. Hamarosan zacskóba raktak és földobtak egy vagonba, ahol viszont már kezdtem fázni, és meg is éheztem. Eddig nem is tudtam, hogy a bélyegek is megéheznek. Na, mindegy, ráértem, pedig már gyanítottam, odakint kezd sötétedni. Hogy aztán mi történt, nem igazán tudom, mert elaludtam. Arra ébredtem, hogy egy postás gyömöszkél a táskájába, majd biciklire pattan velem és kikézbeslt. Ekkor jött a legnehezebb rész: nem fértem be a postaládába. De mivel a címzett családi házban lakott, nem sokat teketóriázott a postás, áthajított a kerítésen, pont a kutya elé, aki nyalogatni kezdte az arcomat. Alig fél óra telt bele, megérkezett a címzett, fölvett a földről, bevitt a lakásba, a hasamon fölbontotta borítékot, ami kicsit csiklandozott, elolvasta a levelet, majd - mivel bélyeggyűjtő volt - leáztatott a borítékról, kivasalt, és berakott egy albumba, mert, azt mondta, ilyen különleges bélyeget sose látott, csak az a baj, mondta, hogy nem postatiszta. A viszereimet vízjelnek nézte, a fogazatomat hibátlannak találta. Hosszú.hónapokig hevertem egy blokk mellett, mtg a házvezetőnő föl nem fedezte, hogy nem bélyeg vagyok, hanem egy ember. Ezen jót nevetett mindenki, majd hazaindultam. Csak az volt a baj, hogy azt se tudtam, hol vagyok. Ekkor megállítottam egy postást, aki egy bazi nagy zsákkal igyekezett a címzetthez. P. Sz. Kis pillanatok a nagy-nagy életből Fáj-e nekünk a kakaó? (körkérdés) Egy egyetemista szerint: Én már egy éve fizetem a kakaódíjat, és mondhatom, minden porcikám hasogat tőle. Én tanulni jöttem az egyetemre, nem azért, hogy a kakaóval foglalkozzak. Először apukámék adták a kakaódíjra a pénzt, de az idén már nekem kell megkeresnem a rávalót. Szerintem, ha ez tgy megy tovább, a kakaó teljesen népszerűtlen lesz az egyetemisták körében. Pedig, állíthatom, a gimnáziumban még mindenki szerette a kakaót. És ha azt kérdezi, hogy mit fogok majd mondani az első gyermekemnek a kakaóról, hát azt, hogy a kakaó az ördög műve. Egy tűzoltó szerint: Ha nincs kakaó, nincs tűzoltóság se. Kakaó nélkül még egy dohányost se tudunk eloltani. Régebben legalább mindenki tudta, hogy nincs kakaó, most viszont tudjuk, hogy van, akinek jut kakaó, de azok nem mi vagyunk. Ha a kormány nem pumpál belénk kakaót, akkor nem is érdemes fenntartani a tűzoltóságot. Na, sietek, tudja, az idő: kakaó. Egy tehenész szerint: Elképesztő, kérem szépen, hogy a tejért alig kapunk valamicske kakaót viszonzásul. Az ember éjt nappallá téve dolgozik, és még annyi kakaója sincs, hogy egy új trágyázó villát vegyen magának. A bankok is alacsony kamatot fizetnek a kakaóra, ezért követhetetlen a kakaó inflációja. Nincs az a tehenész, aki ma már a kakaóra btzná magát. Sőt, ha valaki manapság a kakaót emlegeti, az jó, ha előtte a háta mögé néz, hogy nyitva van-e az ajtó. Kakaó nélkül soha nem fogunk tejben-vajban fürödni. Egy bankár szerint: Az emberek, manapság, cseppenként hordják be hozzánk a kakaójukat. Az utóbbi időben megerősödött a bizalom, és nem gondolják azt, hogy mi akarjuk lefölözni a kakaójukat. Persze, azt is tudnia kell, hogy a bankszakmában az egyik legfontosabb dolog, hogy szeresse az ember a kakaót. Aki nem szereti a kakaót, abból nem lehet igazi szakember. Engem már gyermekkoromban hozzászoktattak a kakaóhoz, ahhoz, hogyan kell vele bánni, megbecsülni, s hogyan kell az olyan rágalmat fogadni, mikor az ember szemébe vágják, hogy még a bőre alatt is kakaó van. Nyomok nektek egy kocsit! Döntés elótt: Szó, ami szó. Mondd, te kit választanál? ez a meló igazán fekszik nekem A kapitányok is álmodoznak néha... Dr. Tóth Gyula szép Nyári Sándor ...Kővári Árpád (szemüveg mögött) alighanem hangot szeretne (a kép jobb alsó sarkában) és... ugyanarra gondol Éljen a modern pávakör! Ha nagy leszek, ornitológusnak megyek! Egerszegi Krisztina: Szóval, az aranyéremhez somlói galuska is járt volna? Ejrépa Hát persze, hogy Európába - vagy ahogy a még műveltebbek mondják: Ejrópába - tartunk. Néha ugy.an megbicsaklik lábunk a hétmérföldes csizmában, néha úgy szorftja bütykünket, hogy már hajlamosak vagyunk azt hinni, nem is csizma az, s különösen nem hétmérföldes. De mi csak megyünk. S ha már nem nem építhetünk világszínvonalú, hatalmas gyárakat, hát rendezünk sörfesztiválokat. Tudják, olyat, mint a müncheni sörfeszt - bajoréknál. Felvételünk is egy ilyen jeles eseményen készült, valahol Csongrád megyében. A díszletek önmagukért, én meg minek is beszélek. A lényeg úgyis Ejrópa, nem igaz..? B. Z. csupasz sördeszkái A szükség, ugye, törvényt bont