Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

~ Anyából törölve Q&őUoj karácsonyi ünnepet kívánunk kedves olvasóinknak! ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ KEDD, 1996. DEC. 24., 86/300. r mesvári barátommal beszélgettem nemrég, pontosabban a romániai választások után, de a kor­mányalakítás előtt, s a té­ma természetesen az volt, mit nyerhet, s mit fog ve­szíteni a magyarság, ha az új kabinetben részi vesz az RMDSZ. Nehéz ügy, álla­pítottuk meg, hiszen, ha ki­maradunk a dologból, az esélyt is elveszítjük arra, hogy román és magyar együtt kormányozza euró­pai öblök felé a Balkánon évszázada lehorgonyzott hajót, ha viszont benevez a mi kisebbségünk a máso­dik futamra, vitorlásunkat maga alá gyűrheti a gazda­ság tehetetlenségének tankhajója - bármilyen szépek is voltak a startpisz­toly eldördülésekor szét­kürtölt szónoklatok. Nos, meghánytuk és ve­tettük a kérdést, s mivel be­szélgetőtársam politológiát oktat a kolozsvári egyete­men, föltettem a kérdést: foglalkozik-e egyáltalán az ő tudománya az emberi mi­nőség problémájával? Vagyis: ha évszázadokon át az állt a politikai elmélet középpontjában, hogy az adott elosztási rendszer ho­gyan hat vissza önmagára és a dolgot elviselő, alkotó emberre, akkor mára, ami­kor kirostálódott a szociá­lisnak nevezett piacgazda­ság finom szerkezete, föl­vethető-e a döntéshozó egyén morális felelősségé­nek kérdése? Sőt: központi gond lehet-e az a kérdés, Ami szép, szebb lesz a fényben hogy a demokratikusan fö­lépített intézmények rang­ját, tekintélyét és stabilitá­sát vajon miként rombolja le, mossa alá és gyalázza meg a döntéshozó helyzet­be került elit alacsony szin­tű szerepazonossága? Igen, a megyeszékhely képviselő-testületére gon­dolok. És a válasz? Sajnálom, hogy erről nem lehet elvi szinten értekezni, mert Platón, Machiavelli vagy Montesquieu egy-egy kí­sérlete ellenére sincs iga­zán szó a politológia törté­netében az emberi minő­ségről. E tudományt ugyanis a rendszer, a for­máció, a pártízlés és a ko­alíció viszonyrendszerének buktatói érdekli az eszme­történet fennsíkjain, s szót sem ejt arról, ki az a sze­mély, aki megbúvik a bo­zótban. Magyarán: onnan nézve nem fontos az egyes személy hitelessége, becsü­lete, fölkészültsége, alko­tókészsége, csupán politi­kai eredményessége a kér­dés, melynek egyetlen mércéje a szimpla megvá­lasztás. A rendszer fölmenti a személyt, a személy pedig ­mert nem szólítja meg a feladat igazi értelme, a szolgálat kötelezettsége ­újraépíti a cinikus mecha­nizmust. Egyiket sem érinti meg az ünnep. Néhány fiatal költő im­már évtizedes ötlete volt, hogy egy kötetnyi szabad­vers erejéig elfoglalják az egykori szegedi nyomda ólomszedő üzemét. Gon­dolták, az ormótlan orgo­nához hasonló gépek mellé állnak, s néhány palack jó­fajta bor elnyalogatása mellett tollba mondják mindazt, ami fáj. Aki még nem látta, an­nak kell elmondani, hogy a számítógépek (fényszedők) világában a több mázsás ólomüzemű írógépek olya­nok voltak, mint vizsla mellett a dinoszaurusz, így hát vibrált némi feszültség a lediktálandó szöveg igé­nyében, különösen a párt­állami nyomda ekként tör­ténő birtokba vételével. Rá­adásul az ötlet kiegészült egy fotós kolléga aktív je­lenlétével: íme az antoló­giába zúgó, kötetnyi vers, hozzá a dokumentatív fo­tók sora, mi kell még az egyszerihez és megismétel­hetetlenhez? Igen, az ólomba diktált szöveg. Vagyis a maradandóság bűvülete, holott csak pusz­tuló árnyéka egy állapot­nak, ünnepinek vélt díszle­te a fölülmúlható hétköz­napnak. Cukormázsüveg. Szép kísérlet, sokat mondó álom, mégis csak egy felületes fohász a gyer­mekünkért elmondott imá­hoz képest. Az egész világ láthatta nemrég a képet, milyen Ve­lencében a Dóm előtti tér; az esőzésektől megáradt tenger enyhén megemeli a kiülős étterem székeit és asztalkáit, s andalítón el­képzelhette ki-ki, aki már járt a híres helyen, milyen volt, amikor épp ott, ahol a mutatványosoktól alig le­hetett elférni, és épp akkor, amikor a delelő nap fényé­ből a női szentek aranyló fürtjeit fonták az angyalok, szóval milyen volt arra jár­ni, fényképezkedni, beug­rani a sarki presszóba egy falatka jóért, és végignézni mindazon, amit az Isten adott. A kiáradt vízzel meg­emelt székekre és asztalok­ra gondolok, mert ezek a tárgyak úgy tettek, akár a megittasodott beszéd: épp csak néhány centiméterrel hagyták el az aszfaltot, ahogy jó mondat a szigorú­an és takarékosan vett va­lóságot. Talán csak ennyi a különbség a lehorzsolódott, vérző, bánatra és megbán­tódásra hangolódott világ meg a mennyország között: öt-tíz centiméternyi ingás, amelyen-amelyben még épp fölismerhető az eredeti rend - itt jött a pincér, ott távozott a virágárus lány, amott odaintettek a távozó barátnak -, de már semmi­képp nem lépdelhetünk a tárgyak között azzal a ma­gabiztossággal vagy meg­szokással, mint a hétköz­napokon. A szegedi Mátyás téren ragyogó világítást kapott az ünnepre a templom. Aki arra járt, láthatta, megemelkedett a tér. A fé­nyek szelíd tengere a föld­szagú tények fölé rajzolta mindazt, ami kegyes volt ugyan korábban is, mégis kőből és vakolatból állt, mára viszont kívülről is üzenet, gótikus gyertya­fény. Ami szép, szebb lesz a fényben. Világossá válik, kiemelkedik a minőség, ahogy egy történet foglala­tából szárnyra kap, sőt szállni kész a lényeg, épp úgy, miként egy útra indu­ló galambhoz hasonlító kézfej. Dlusztus Imre • Bezárt a decemberi vásár Szedték a sátorfájukat • Munkatársunktól Karácsony közeledté­vel évek áta megválto­zik a Széchenyi tér, de­cember elején kopácso­ló emberek jelennek meg és könnyűszerke­zetes pavilonsort építe­nek. Ettől a tér nem lesz feltétlenül szebb, de ha az emberek legszíve­sebben a belvárosban vásárolnak be az ünne­pek elótt, akkor nincs mit tenni. És az önkor­mányzatnak is évről év­re többletbevételt jelent a pavilonbérlet. Idén, a korábbi esztendő­kői eltérően, kicsit fur­csán indult a Széchenyi téri bevásárlószezon, lévén, hogy már napokkal a bérlet­osztás előtt elkezdtek sorba, állni a frekventált helyre pá­lyázók. Egy jól értesült magyar százat csinál jeligére így an­nak is sorba kellett állni, akinek csak az volt a fontos, hogy helyet kapjon a város főterén. Ennyit az indulás szép­séghibáiról, ami legjobban különben magukat a szerve­Sokan az utolsó nap délutánjára halasztották az ajándékvásárlást. (Fotó: Gyenes Kálmán) zőket lepte meg, s jövőre biztosan kitalálnak valamit. A pavilonsor december ele­jére benépesült, s a jó idő­nek köszönhetően sokan az „előkertet" is kibérelték. Ennek köszönhetően a pavi­lonsor egységes arculatát eklektikusán megbontották különböző negyedes, feles és háromnegyedes sátrak, csíkos, kockás és áttetsző borítással. A kedvező időjárástól ki­csit elkényelmesedett illeté­keseket meglepte az a né­hány centiméteres hó, ami vasárnap este hullott a vá­rosra, mert még hétfő kora este is kerülgetni kellett a pavilonsor közötti - megle­hetősen csúszásveszélyes ­hókupacokat. Nem beszélve arról, hogy a Mikszáth Kálmán utca és a Széchenyi tér találkozásá­nak leküzdéséhez vízálló csizma kellett. Elégedett kereskedő nincs, helyenként persze a pavilonok kivtelezése is ha­gyott kívánnivalót, de a for­galomról érdeklődve szinte mindenkinek az volt a véle­ménye, hogy jövőre ismét a Széchenyi teret választja. A korábbi, jobb éveket a számítását maradéktalanul megtaláló, kozmetikai cik­ket áruló kereskedő éppen úgy felemlegette, mint a ru­hát kínáló, aki azért vala­mennyit visszavisz a négy­milliós árukészletéből. Tegnap este tehát bezárt a Széchenyi téri bevásárló­utca, de a kereskedők na­gyobb része úgy itta meg az utolsó pohár forralt bort, hogy jövőre, veletek, ugyanitt. ÁRA: 33 FT Fehér karácsony Betlehemi királyok és szegedi gyermekek a Széchenyi térén. (Fotó: Miskolczi Róbert) 0 Munkatársunktól Sokáig azt gondoltuk, nem lesz fehér karácso­nyunk, azután vasárnap este már konstatáltathattuk, hogy igenis, lesz, mégpedig szép, fehér, ropogós kará­csony, csilingelő szánokkal, meg sok-sok hóemberrel. Ónos eső ide, árokban lan­doló gépkocsik oda: kfván­hatunk-e szebbet ennél? Jelcin „harcra kész" • Moszkva (MTI) Borisz Jelcin orosz elnök novemberi szívkoszorúér­műtéte után felépülve hétfőn munkába állt. Jelcin a Kreml szenátusi szárnyában lévő dolgozószobájában kezdte munkanapját. Az orosz elnök a Kremlbe érkezve újságíróknak nyilat­kozva közölte: „harcra kész", jó a közérzete és a hangulata. A jövő év min­denképpen jobb lesz, mint az előző volt - mondta. Jelcin a másfél hónapos rehabilitációs időszak alatt csökkentett terheléssel dol­gozott. Munkába állása előtt, múlt pénteken adott első tv­nyilatkozatában közölte, hogy aktív elnökre van szük­sége az országnak. Mind­amellett az államfő változat­lanul beteg és megfáradt em­ber benyomását keltette. Az interjúban Jelcin közölte. hogy elsődleges figyelmet kíván fordítani a szociális kérdésekre. Tarthatatlannak nevezte a bér- és nyugdíjfi­zetések terén tapasztalható elmaradásokat. Ezen a héten személyesen vezeti az Ideig­lenes Rendkívüli Bizottság ülését, amelyen az adóbehaj­tásról lesz szó. Jelcin ke­mény fellépést helyezett ki­látásba a költségvetés fizeté­si gondjaiért felelős, adóhát­ralékot felhalmozó szemé­lyekkel szemben. Ugyancsak nagy figyel­met akar fordítani a hadse­reg helyzetére és a fegyveres erők reformjára, illetve a ka­tonai doktrína kidolgozására. Ez ügyben a közeljövőben a nemzetvédelmi, illetve a nemzetbiztonsági tanács tart ülést. A harmadik fő témaként a csecsen válság megoldását említette Jelcin és a békés rendezés folytatását ígérte. Három napig a liftben • Pécs (MTI) Pécsett hétfőn délután furcsa esethez riasztották a tűzoltókat. A Hungária úton lévő három éve üresen álló 25 méteres toronyház egyik megbízott gondnoka három napja eltűnt, s családja kere­sésére ma derült ki, hogy a 69 éves férfi december 20­án, az első emeletnél a lift­ben rekedt. A tűzoltók baltával és egyéb szerszámokkal az idős embert háromnapos fogságá­ból kiszabadttották, a men­tőknek átadták, akik kórház­ba szállították.

Next

/
Thumbnails
Contents