Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-19 / 296. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. DEC. 19. A VÁROS 5 Egyetemista demonstráció a Dugonics téren • Munkatársunktól Hetek óta zajlanak Belg­rádban és Jugoszlávia több egyetemi városában az ifjú­ság tüntetései. A diákok kö­vetelése, hogy demokratiku­san választott hatalom irá­nyítsa az országot. A szegedi egyetemisták szolidaritást vállalnak a jugoszláviai fia­talokkal, s demonstrációt hirdetnek ma délután öt órá­ra a Dugonics térre. Ezen ki­állnak a tömegtájékoztatási eszközök hatalomtól való függetlensége, a diktatórikus rezsim leváltása, a véle­mény-nyilvánítás szabadsá­ga és a rendőrállam felszá­molása mellett. Mórahalom kasszái Tegnap a mórahalmi művelődési házban az önkormányzat képvise­lő-testülete közmeghall­gatást tartott körülbelül kétszáz érdeklődőnek. Nógrádi Zoltán, a város polgármestere ismertette az elmúlt évek munká­ját. Tavaly a képviseló-testü­let 12 ülésén 304 határozatot és 17 rendeletet hozott, 93 százalékos részvételi arány mellett. A polgármester tájé­koztatta a polgárokat ae 1994-1996-ig terjedő időszak önkormányzati munkájáról, a jövő évi költségvetés és adó­rendeletek módosítási terve­zeteiről, valamint a 1997-98­as gazdaságfejlesztési prog­ramról. Ismertette" az idei eredmé­nyeket. A város pályázatok útján közel hatvanmillió fo­rintot - a megyében a legtöb­bet - kapott, amit különféle fejlesztésekre fordított. Utak és kerékpárutak építésére, csatornázásra, telefonkábel fektetésére, iskolabővítésre, szociális és egészségügyi lé­tesítmények korszerűsítésére használták fel a kapott pénzt. A település kasszájából a legtöbb pénzt az oktatás fej­lesztése vitte el. A legkeve­sebb támogatást az egészség­ügy kapta, mert az önkor­mányzat szeretne kivonulni erről a területről és vállalko­zásoknak átengedni az egész­ségügyet. A házi betegápolás feltételei legelőször Mórahal­mon valósulhatnak meg ezál­tal. A növekvő munkanélkü­liség és a csökkenő életszín­vonal miatt szükséges a pon­tos önkormányzati tervezés a jövő évre, amire a pénzt pri­vatizációs bevételekből te­remtenék elő. - mondta végül a polgármester. K. T. Ma: közgyűlés • Munkatársunktól Az évet záró hónap­ban kétnaposra tervez­ték az esztendő utolsó közgyűlését. A szegedi önkormányzat képvise­lői dr. Szalay István pol­gármester irányításával ma 9 órakor a városhá­za dísztermében folytat­ják a december 5-i ta­nácskozást. Várhatóan 31 téma kerül terítékre. Ezek közül október óta 2, december eleje óta 19 döntést görget maga előtt a testület. Az ülés nyilvános részé­ben a képviselők megalkot­ják a lakbérekről, a hulla­dékgazdálkodásról és köz­tisztaság fenntartásáról szóló rendeletet, majd hatodik al­kalommal módosítják az idei költségvetést. A vagyoni tár­gyú témák között arról ja­vaslatról mondanak véle­ményt, mely az önkormány­zati intézmények finanszíro­zásának korszerűsítésére tesz kísérletet. Felülvizsgál­ják az alap- és középfokú oktatási intézmények gyer­mek- és diákétkeztetésének körülményeit. Szó esik a lo­gisztikai központról és Fran­ciahögy hasznosításáról. A közgyűlés dönt az idei tanév beiskolázási adatai és a közoktatási törvény össze­függéseiről, intézményveze­tői pályázatok kiírásáról. A képviselők felülvizsgálják a közoktatási megállapodáso­kat. Sokadszorra tesznek kí­sérletet arra, hogy az önkor­mányzat és a megyei Kéz­műves Kamara közötti együttműködés, illetve a Hu­mán Szolgáltató Központ és a Pedagógiai Segítő Központ összevonása körüli vita vé­gére pont kerüljön. Hét tájé­koztató alapján - többek kö­zött - a különböző pénzügyi alapok felhasználásáról, az iskolák számftástechnikai el­látottságáról, a kiskundo­rozsmai tornacsarnok kivite­lezéséről kapnak képet a képviselők. Ötéves a Hansági • Munkatársunktól Egy iskolateremtés félév­tizedes évfordulójára emlé­keztek tegnap Szegeden, a Megyeházán. A Hansági Fe­renc Oktatási Alapítvány és a Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola 1991­ben, a megyei vendéglátó vállalat Honvéd téri épületé­ben 1 tanteremmel és 21 di­ákkal kezdte meg a munkát. Ma a Kálvária sugárúton 15 tanteremben folyik a vandég­látóipari szakemberek képzé­se. Tegnap délelőtt 10 órakor a Megyeháza aulájában há­romnapos rendezvénysorozat indult útjára. Schaff Gyulá­nénak, az alapítványi kurató­rium elnökének megnyitója után étlaptörténeti és sza­kácskönyvkiállítást nyitott Dr. Draveczki Balázs, a bu­dapesti vendéglátóipari mú­zeum igazgatója és Frank Sándor, a megyei gasztronó­miai társaság elnöke. Dél­után az ünnepségsorozat ke­retében Kalmár Márton szobrászművész Hansági Fe­renc tiszteletére készített em­léktábláját avatták föl az is­kola épületében. Ma szaká­csok, cukrászok, pincérek és mixerek szakmai versenyé­vel folytatódnak a Hansági napok, holnap pedig iskola­napot tartanak a Kálvária su­gárúton. Bombaszombat a Vedresben A diákok az udvaron, az épület a helyén. (Fotó: Mohos Angéla) • Munkatársunktál Szerdán délelőtt 11-kor jött a rendőrségi ügyelet szá­mára nem meglepő hír: bomba robban a Vedres Ist­ván szakközépiskolában. A diákokat azonnal az udvarra terelték, de ők szemmel lát­hatóan cseppet sem voltak megijedve. Ők is tudták, a vaklármák egyikének estek áldozatul. A Vedresben egy héttel ezelőtt is volt bomba­riadó, azt megelőzően vi­szont másfél évig senki nem akarta azt intézményt egy te­lefonhívással a levegőbe rö­píteni. így ebből a szem­pontból nyugodtan zajlottak a Vedres mindennapjai, ho­lott más iskolák - s van kö­zöttük néhány, ebből a szempontból preferált tanin­tézmény - szinte hetente megkapják bombariadóju­kat. A Vedes szakközépben a múlt heti vaklárma okozta két órás kiesést Összeadják a tegnapi négy órával, így ki­jön egy teljes tanítási nap. Vagyis január 11-én nem kommunista műszakot, ha­nem bombaszombatot tarta­nak - tanárok, diákok egy­aránt. • Tegnap az erdészeti szak­középiskolában is volt bom­bariadó egy ismeretlen tele­fonáló közlése nyomán. A rendőrség természetesen ott sem talált robbanószerkeze­tet. Érdektelenség a közmeghallgatáson .Félidőben" címmel tartott közmeghallgatást tegnap a város vezetése. A polgármester, a képvi­selő-testület és az irodák arról adtak számot, ho­gyan értékelik az elmúlt két évet. A polgárok ré­széről csekély érdeklő­dés mutatkozott a ren­dezvény iránt, melyen főként az önkormányza­tok anyagilag behatárolt mozgásteréről esett szó. „Nem az a lényeg, hogy hányan vagyunk, hanem hogy itt vagyunk" - kezdte beszédét dr. Szalay István, mikor rápillantott a félig üres nézőtérre. Szeged polgármes­tere ezután röviden beszá­molt arról, hogy az elmúlt két évben a feltételek határozták meg a városvezetés mozgás­terét. Szalay István természe­tesen tisztában van azzal, hogy a polgárt elsősorban az eredmények érdeklik, s meg is jegyezte, hogy Szeged szép város, szebb, mint pél­dául Arad, vagy Szabadka. Azt is hozzátette, hogy me­gyénk a mutatók alapján a második vonalban foglal he­lyet, több dunántúli megyé­vel együtt. Igaz, hogy el kel­lett bocsátani 300 pedagó­gust, de a szegedi iskolarend­szer semmivel sem lett rosszabb. Már 1994-ben elő­re lehetett látni, hogy a kö­vetkező két év nem a fejlesz­tések időszaka lesz, hanem a várost kell majd működésben tartani. Szeged nincs csőd­ben, s gazdaságilag stabil nagyvárosnak számit - tette hozzá a város első embere. Szalay István a vezetés sike­reként értékelte többek kö­zött a hídrekonstrukciót, a Csillag téri körforgalom kivi­telezését és a parkolási rend­szer megvalósítását. A hozzászólók sorában el­őször Vincze Béláné, az Ady kollégium élemezési vezetője tette fel a kérdést, miért van szükség három kollégiumi konyha bezárására. Úgy vél­te, egy elfogulatlan bizottsá­got kellett volna felállítani eanek eldöntésére, melyben a kollégiumok is képviselhet­ték volna magukat. Úgy vél­te, ez a terv az ifjúság elleni merénylet. A következő hoz­zászólónak egyebek mellett a közmunkásokkal akadt gond­ja, s mint mondotta, a morá­lon, a fegyelmen és a minő­ségen is változtatni kell, vagyis véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy dolgozó embert hárman néz­zenek. Farkas Csaba József a gyálaréti vasúti átkelőre, va­lamint a hulladákszállításra panaszkodott. Dr. Veress Fe­renc aziránt érdeklődött, mi lesz a Franciahögy sorsa. Azt is elmondta, hogy ez a város ezzel a szellemi tőkével és a meglévő, de üresen álló gyár­ingatlanokkal sokkal többre lenne hivatott. Véleménye szerint egy pártoktól függet­len tisztviselőre van szükség, aki az iparszervezéssal fog­lalkozik. Kopornyik Péter szintén a beépítetlen Francia­höggyel foglalkozott, feltéve a kérdést Básthy Gábor al­polgármesternek: „Kötelessé­gének érzi, hogy a telekkel szatócskodjon?" Az önkormányzat részéről Szemők Árpád a kollégiumi konyhák ügyére tért ki, s az érintetteknek némiképp meg­nyugtató választ adott: el­mondta, hogy az oktatási bi­zottság nem javasolja a kér­dés napirendre tűzését, s to­vábbi elemzéseket kértek. Szalay István a közgyűlést védve mondotta, hogy a kép­viselő-testület maga a nép, egy „44 fejű sárkány, mely­nek nem lehet levagdalni a fejeit, s nem is érett meg a helyzet erre". A városrende­zési kérdésekre azt felelte, hogy az általános rendezési terv készen van, arról majd februárban rendeznek köz­meghallgatást. Básthy alpol­gármester pedig elmondta: az önkormányzat gazdálkodása szigorú egyensúlyi gazdálko­dás. A jelenlegi finanszírozá­si rendszerben nem lehet egy önkormányzatnak nagyobb hitelt felvennie, mert nem tudja visszafizetni. Ezen kö­rülmények között „hoztak" a városnak idén kétmilliárd fo­rintot, melyből 1,5 milliárd az oly sokat bírált ÁPV-s pénz. Arató László Mennyi jut karácsonyi ajándékra? Ha karácsony, akkor ajándékozás, s ha az utolsó hét, akkor vásár­lási láz. Advent utolsó hetén arra voltunk kí­váncsiak, ki, mennyit tud költeni szerettei megajándékozására, s egyben arra is, hogy a tavalyinál szűkösebb esztendőben szerényebb ajándékok kerülnek-e a fák alá. Paplógó Ferenc (üzleti eladó): Kevesebb jut ajándé­kokra, mint tavaly, s emiatt szűkül a megajándékozan­dók köre. Tavaly még öcsé­mék családjának is vásárol­tunk ajándékot, az idén a legszűkebb családi körnek tudok csak: a féléves fiam­nak, a feleségemnek. A havi 28 ezer forintos nettóm el­megy a háztartásra, de vala­mi keveset kiszorítunk kará­csonyi meglepetésre. Hónig József (nyugalma­zott raktáros):*Négy déd­unokám, két unokám van Paplógó Ferenc, Hönig József és Fecske Erika. (Fotó: Somogyi Károlyné) m a hét kérdése meg gyerekeim, s természe­tesen veszünk valamennyi­üknek ajándékot a felesé­gemmel. Kb. 600-1000 fo­rintot tudunk áldozni fejen­ként, de jószerével egész év­ben készülünk erre az alka­lomra, s a kevéske nyugdí­junkból azért valamennyit havonta félreteszünk, hogy ne decemberben kelljen egy­szerre nagy költséget kisza­kítani a nyugdíjból a kará­csonyi ajándékozásra. Fecske Erika (egyetemi hallgató): A szüleimnek és a szűk baráti társaságom tag­jainak veszek ajándékot, már hónapok óta spórolok erre, de még semmit nem vettem meg a vizsgaidőszak miatt. Apró ajándékokra gondol­tam, mert úgy vélem, nem az érték a fontos, hanem a meg­emlékezés, a figyelmesség. Az már baj, ha megajándé­kozott azt nézi, hogy hány forintot ér az, amit kap a szeretet ünnepén. K. K. Sokszemközt a városvezetéssel • Tudósítónktól Szeged várospolitikájá­nak 1996-os mérlegét szán­dékszik elkészíteni a Városi Televízió péntek esti (de­cember 20.) műsora „Sokszemközt a városveze­téssel" címmel. Az élő adás vendégeinek - dr. Szalay István polgármesternek, dr. Ványai Éva és Básthy Gá­bor alpolgármestereknek ­pénteken tehetnek föl kérdé­seket a VTV 322-044-es te­lefonján, reggel 9-től az adás végéig. A péntek esti műsor kezdési időpontja: 20 óra 10 perc. Ünnepi járat • DM-információ A Szegedi Közlekedési Társaság tájékoztatása sze­rint a 2-es számú autóbusz az ünnepek alatt a követke­zőképpen közlekedik: Vértó végállomásról reggel fél 5­től 17.30-ig 20 percenként, azt követően 22.30-ig féló­ránként. A kék busz az Erdé­lyi tértől 4.40-től 18 óráig 20 percenként, 18 órától 22.30­ig pedig 30 percenként in­dul. Ez a menetrend decem­ber 21-én, 22-én, 27-én, 30­án és 31-én érvényes a 2-es vonalán. Fogadóórák a városházán • Munkatársunktól Az ünnepek alatt a szege­di önkormányzat az alábbi munkarend szerint dolgozik: december 20. (péntek) 7.30­15.30, december 21. (szom­bat) 7.30-13.30, december 23-24. zárva, december 27. (péntek) 7.30-15.30 és de­cember 28. (szombat) 7.30­13.30. Hangverseny a templomban • DM-információ Ma délután fél 5-tól Kará­csonyváró hangversenyt tart a Csongor Téri Általános Is­kola és Gimnázium a Felső­városi templomban, amelyen egyebek mellett fellép az in­tézmény fiú-, tanári- és ka­marakórusa, valamint blockflőte együttese. Zsombói Esték • DM-információ Ma este 6 órakor a Zsom­bói Esték sorozatban „Az épített környezet hatása a lelki egészségre" cfmmel dr. Barabás Katalin, a SZOTE Népegészségtan Tanszéké­nek tanára tart előadást a zsombói József Attila Műve­lődési Házban. Mulatság a Tantuszházban • Munkatársunktól Pénteken este 7 órától ki­világos kivirradatig táncol­hatnak és énekelhetnek az érdeklődők a Tantuszházban megrendezésre kerülő Kará­csonyi mulatságon. A ren­dezvényen közreműködik: Neti Sándor és Zenekara (Kalotaszeg), a Százszorszép Szeged Táncegyüttes, a Ga­rabonciás Táncegyüttes, a Rokka Népzenei Együttes, a Kender Zenekar, valamint Csaba és Barátai.

Next

/
Thumbnails
Contents