Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-25 / 275. szám

HÉTFŐ, 1996. Nov. 25. ARCOK 13 A béke követe Hosszú utat tett meg dr. Levy-Tomik Margit, amíg a délvidéki Topolyáról a neves európai és az ókontinensen kívüli operaszínpadokra először eljutott. De hosszú volt az az út is, amíg a balkáni, pontosabban a véres szarajevói színjáték után másodszor is felléphetett a világot jelentő deszkákra. A közelmúltban egy Közéleti Kávéház-rendezvény vendégeként volt alkalmunk látni (és hallani) őt, azt követően pedig a Sajtóház Stefánia klubjában nyilatkozott lapunknak. • Nem szokványosán indult a karrierje... - Bizony, nem. A topolyai általános iskolai évek után, ahol magyar nyelven tanultam, Szabadkán, az ottani középiskolában már szerbhorvátra váltottunk és az igen nehéz volt számomra. Azután a belgrádi egyetemi évek következtek, majd az Eszéki Opera társulatához szerződtem. Ott figyeltek fel rám és a Szarajevói Operaház meghívott előbb vendégszereplésre, majd leszerződtetett. A bosnyák fővárosban csaknem 16 évig éltem és 1992-ben, az ostrom idején távoztam abból a gyönyörű városból. • Közben azonban más operaszínpadokon is fellépett. - Egy évig Milánóban folytattam énekspecializációs tanulmányokat. Később, miután Udinében megnyertem egy énekfesztivált, melyen Mario del Monaco volt a zsűri elnöke, fel is léptem a híres Scalában. De vendégszerepeltem Rómában, Monté Carlóban, Odesszában, Amszterdamban, Berlinben, Prágában, Tel Avivban, Párizsban, Havannában, Friedrichshafenben és több más neves operaközpontban is. Eddig egyébként 35 szerepben, mintegy ezer alkalommal léptem a közönség elé. Elénekeltem Carmen, Amneris, Azucena, Ullrica, Santuzza, Eboli, Dalila szerepét és rengeteg önálló dalesten szerepeltem. 0 Ön, ahogyan azt annak idején a sajtó közölte, a halál torkából menekült meg az akkor még ostrom alatt tartott városból. Hogyan jutott ki Szarajevóból? - Szinte az utolsó pillanatig játszottunk az Operaházban, de féljem és barátaim unszolására határoztam el magam a távozásra. Alija Izetbegovics elnök és a bosnyák delegáció repült Genfbe a béketárgyalásokra, s engem is felvettek a gépre. Egy naplóval és egy albummal a hónom alatt indultam erre az útra. Mindössze ennyit sikerült kimentenem a városból. • Nyilván nem különrepülővel távoztak... - Sőt. Teherszállító repülőgéppel keltünk útra, hosszú várakozás előzte meg az indulásunkat, mert a repülőteret is egyfolytában lőtték. Engem azután Zágrábban hagytak, ott voltam néhány napig, majd Prágába utaztam, ahol egy évet töltöttem és az ottani Operában léptem fel. • Hogyan került Izraelbe? - A szarajevói nyomasztó időszak, a 10 hónapos ostrom, idegileg nagyon megviselt. Soha nem foglalkoztam politikával, most is távol áll tőlem, de amit ott az emberekkel tettek, az a legszörnyűbb bűncselekmény. Ezt a végtelenül nehéz periódust próbáltam úgy elfelejteni, hogy a távoli, bibliai tájakra költöztem férjemmel együtt, aki egyébként zsidó származású és ott élnek a rokonai. • Értesüléseink szerint Weizman elnöknek is énekelt. - Méghozzá magyarul. A rezidenciájában tartott fogadáson beszéltem vele, s az elnök úr elbeszélése szerint egy régi magyar dalra emlékezett, amelyet még a nagyapja héberül énekelt neki. • Most Szegeden beszélgetünk. Hogyan került ide a művésznő? - Honvágyam volt. Szerettem volna többet látni a szüleimet, a testvéremet. Először haza mentünk Topolyára, s arra számítottunk, hogy az Újvidéki Operában lesz majd munkám, hiszen korábban is szerepeltem abban a városban. Nagyon rövid idő után azonban rájöttem, hogy az a társulat már nem a régi: magyar nemzetiségű művészként én ott nem érvényesülhetek. Akkor jöttünk át Szegedre, ahol azonnal jelentkeztem a Szegedi Nemzeti Színházban és már kaptam is két, igaz, jelentéktelenebb, szerepet. Bízom azonban a jövőben és az érvényesülésben. • Szarajevóval megszakadt minden kapcsolata? - Ellenkezőleg. Én mindig úgy mutatkoztam be, mint a Szarajevói Opera művésze és annak idején nem is úgy csuktam be magam mögött a kaput, hogy soha nem térek vissza. A béke követeként próbáltam tudatosítani az emberekben Európa-szerte és később Izraelben is, hogy milyen embertelen cselekedetekre került sor a balkáni fővárosban, és hogy mekkora szükség van a békére, az emberek közötti megbékélésre. Kisimre Ferenc Tomik Margit: „Hullottak a gránátok körülöttünk, mi pedig előadást tartottunk - gyertyafénynél..." (Fotó: Gyenes Kálmán) Két kéz a hozomány A tápai Kónya György, a népművészet furulyás és citerás mestere nyolcvanöt éves és idestova 35 esztendeje, hogy tagja a helybéli hagyományőrző együttesnek. Az idős népművész, noha egész életén át kemény kétkezi munkából élt, pásztorfiú korától a hajlott időskorig megőrizte a zene iránti szeretetét. Kónya György ama boldog kevesek közé tartozik, akiknek inkább a tenyerét mint a szivét kérgesttette meg a század. Volt is ideje rá, mert kilenc éves korában markolta meg először a pásztorbotot, s a kétkezi munkát abba sem hagyta, még addig sem, mlg elvégezte négy elemi iskoláját, amennyit a magafajtának akkoriban lehetett. Édesapja a tizennégyes háborúban tüdőbetegséget kapott és hazatérve maghalt. Édesanyjával „más házán" laktak, sajátjuk nem volt. A szűkös élet miatt mennie kellett: nénje ásotthalmi tanyáján kezdett pásztorkodni 1920ban - „nem most volt már az sem!". Az évszámot persze másegyéb tette ismertté, de erről nála tanultabbak tehetnek; akkor kezdték a trianoni határok kijelölését, s a pásztorgyerek átkerült a szerb határzónába: pár évig útlevéllel járt haza. Már kólót is tudott furulyázni, az iskolában pedig már szerbül is kezdtek tanítani elővigyázatból, mire változott a dolog. Négy osztályt sikerült kijárnia. Többet is tanult volna: „fogta" az iskolát, szeretett tanulni. A családban meg tanítgatták erre-arra, s mire iskolába került, mindjárt második elemibe küldték. A négy osztályt azonban csak a háború után, a dolgozók iskolájában toldhatta meg két évvel. Tizenöt éves koráig pásztorkodott, nem sokkal az iskola után édesanyja segítésére visszatért Tápéra. De a „sorsa az volt", hogy be kellett állnia bérescselédnek. Terményért, ruháért, kosztért. Harminc évesen, 1941ben nősült (ma egy fia, három unokája és két dédunokája van). Akkor éppen egy A tápai Kónya György, kedves hangszerével. (Fotó: Karnok Csaba) (illési major szegedi pincészetében dolgozott, itt találkozott későbbi hitvesével. A két családnak hajszálra azonos sorsa volt: felesége édesapja ugyancsak a tizennégyes háborúban halt meg, s a hátramaradt család nehéz körülmények élt. A gyermekek az üllési Wolf-major körül cselédsorban nevelkedtek fel, abban a gazdaságban, amelynek örököse, aki bent lakott a városban, Szegedre hívatta a későbbi asszonyt háztartásbelinek. A szegedi Wolf-ház konyhájára szerencsére bor is kellett, s a gazda az iijú arát éppen ama pincébe menesztette, ahol Kónya György látta el a pincemunkákat. így szövődött a házasságuk. Hozományról szó sem volt: „két kéz volt a hozomány". Annyival azért szerencsés volt, hogy a második világháborúban nem sorozták be: a Wolf-birtok örökösei katonatisztek voltak, feltehetőleg ők jártak közben, mert szükség volt a cselédre. De amikor jött a front, főhadnagy gazdája befogatott vele, hogy a Dunántúlra menjenek a visszavonulással. Igencsak óvakodnia kellett, s kis htja volt, hogy az oroszok el nem fogták, mert jól jött azoknak a német vagy magyar katonafoglyok pótlására az utcán befogott civil is. - Mit is mondjak a kommunizmusról? - fontolgatja. - A magyar kis nép, ha élni akart mindig tennie kellett valamit abból, amit egy nagyhatalom diktált. Hol a török, hol a német, hol az orosz. De hát nekem akkor szűnt meg a cselédéletem, amikor az új rendszer bejött. A majorban földet kaptam, igaz, a gazdálkodás eszköz és igásállat nélkül nyomorúságos volt. Aztán jött a hír, hogy megalakulnak a téeszközpontok. A valamikori cselédlakásban laktunk, ha meg akartam tartani a lakást, be kellett állni. Bizony az első évek nagyon szűkösek voltak. Munkaegységre kellett dolgozni, de annak csak úgy volt értelme, ha termett valami. Az ötvenhatos forradalom őszéig itt élünk. Akkor aztán eszébe jutott Tápé. Tősgyökeres tápainak vallja magát, s bár öntudatlanul, különös nyomatékot ad ennek a szónak: tősgyökeres. A forradalom ideje alatt sikerült visszatérnie a faluba. Az itteni gazdaság terménydarálójának épülete mellett jutott lakáshoz, s attól kezdve ott dolgozott. A korábbi „Lisztes", helyesebben: „Lüsztös" név mellé újabb, a „Darálós", aztán a citeratudománya miatt egy még újabb, a „Pikulás" név is ráragadt, jelezve, hogy a falu híven követi Kónya György életútját. (A „Lüsztös" név törénete atyai nagyapjáig nyúlik vissza, aki a katonáéknál szakács lévén, kitűnő mákostésztát főzött; egyszer „lüsztösítette-mászkosttotta" csak el, épp amikor a főhadnagy is megkóstolta volna.) Amikor nem volt munka a malomban, magafaragta citerán, furulyán játszott. 1960-ban Török József együttesvezető meghívta az akkor szerveződő tápai pávakörbe, amelyről ma is szeretettel beszél. Harmincöt éven át tagja maradt az együttesnek, s eközben keresztbe-kasul bejárta az országot, s megkapta a népművészet mestere címet. Zenét soha nem tanult azelőtt. Ma is úgy érzi: ha fiatalon a körülményei megengedték volna, hogy zeneiskolában tanuljon, sose lett volna földmunkás. A vágya, hogy nagyzenekarban játsszék, vágy maradt. A tenyerét megkérgesttette a század. Panelt Sándor Szegeden Házasságot kötött: Pintér Gyula Vince és Mészáros Tímea, Maróti György és Czékus Emma, Ács Sándor és Tompa Nikoletta, Tóth Zoltán és Bíró Zsuzsanna, Juhász Gyula és Gál Andrea Hermina, Dósa György István és Lengyel Andrea Gabriella, Kovács János és Bacsó Erika Márta, Árendás Péter és Veres Mariann Andrea, Puskás László Géza és Csillag Edina Izabella, Fritz Klaus Willi és Székely Zita. Született Fődi László Antal és Péter Henriett Beátának Zita, Balla Róbert és Gordás Ivettnek Renáta Piroska, Nagymihály Antal László és Kordás Erzsébetnek Ágnes, Medgyesi Béla és Gál-Bogár Erika Margitnak Béla Csongor, Dózsa Gábor és Veselá Zentának Anna, Becsei Zoltán és Bucsányi Brigittának Bendegúz Barnabás, Papp Dezső és Böröcz Zsuzsannának Máté, Pásztor Sándor és Fontos Évának Dávid, Kazi István és Pásztor Andreának András, Farkas János és Bigors Erikának Máté, Simon Szacsaládi események bin Zsolt és György Tündének Enikő, Balázs Imre és Deák Arankának Barbara, Baráth József és Simon Arankának Tamás József, Teijék László és Balizs Ildikó Erzsébetnek László, Juhász Róbert és Gajdán Leilának Ádám, Zsiga Attila László és Deák Katalinnak Róbert, Konstantin Gábor és Kónya Barbara Editnek Morgan, Toppantó Zoltán és Ördögh Katalinnak Blanka, Babós József és Albert Mónikának Mónika, Dulicsek Illés és Forgó Juliannának Tímea, Márki András és Zöldi Mónika Katalinnak Cintia, Jakus Attila István és Oltyán Szilviának Diána Noémi, Németh József és Gajdán Ágnesnek Sára, Kozenkai László és Ferenczi Anikónak Roland, Tari Tibor és Kispéter Piroskának Martin, Riczó Péter és Kása Erzsébet Teréziának Péter, Szilágyi Sándor és dr. Fierpasz Zsuzsanna Mariannának Zsuzsanna, Demők Csaba Mihály és Rettegi Tündének Márta Melinda, Panyol István és Őszi Katalin Ottíliának Kata, Piszmán Ferenc János és Köteles Ágotának Rita, Kovács Gábor és Lajkó Zsuzsannának Helga, Csupity László és Horváth Ilonának Ádám, Farkas János és Czinder Krisztina Ágnesnek Barna Péter, Hangya Csaba és Dobos Évának Csaba, Nagy-György Zoltán és Bíró Szilvia Adriennek Dominika, Korom László és Kormány Zsuzsannának Eszter, Szalárdy Sándor és Szalma Szilvia Margitnak Ákos, Sebők László és Palatinisz Borbálának László, Szendrei Gyula és Kószó Mónikának Dániel, Babarczi Antal Imre és Kátai Éva Teréznek Éva. Meghalt: Kazai Gézáné Gyenge Juliánná, Hunyadi Károly, Baráth Tamás, Sugár Ferenc György, Klein Ferencné Král Erzsébet Julianna, Kun Ferencné Lőrincz Aranka, Obis Lajos, Bálint Ferenc, Kondász Antalné Korom Mária, Bakos Mihály, Pontyik József, KisTúri Istvánná Kormány Julianna, Gáspár Mihályné Rátkai Irén, Abonyi Imréné Tóth Erzsébet, Patkós Lászlóné Sütő Mária Katalin, Ádám István, dr. Horti Győző, Hegedűs István, Lajos Imre, Borbély Mihály, Márki József, Gombás József, Tamás István, Hernyák Imréné, Pataki Ferenc, Sárközi Jánosné Hevesi Mária, Demjén Ferenc, Gyalog Mihály Jánosné Egedi Margit, Ivicz Dezsőné Szabó Piroska, Pádár Jánosné Ézsiás Mária, Komáromi Mária, Füleki István, Szulcsán Jánosné Tóth Julianna, Szulcsán János, Pál Lajosné Mandász Etelka, Bozóki Józsefné Köteles Margit, Paragi Eszter, Scheffer Sándorné Szabó Franciska, Czirok Elek Bernát, Fekete László Józsefné Bálint Éva, Bauer Géza Nándorné Csóti-Gyapjas Rozália, Horváth Lajos, Gubina Sándorné Bali Anna Viktória, Nyiri Magdoloa, Szűcs Mátyás, Engi János, Zádori Béláné Molnár Erzsébet, Tímár Attila Richárd, Jáhn István, Pataki Lászlóné Czutor Viktória, Kiss Péterné Szonka Erzsébet Ilona, Virág Jánosné Juhász Rozália, Jeneiné Sipos Mária Ilona, Száz István, Kolompár József. Palackok • Almati (MTI) A Pepsi International Bottlers - a Pepsinek a Leucadiával közösen alapított vegyes vállalata - öt év alatt 350 millió dollárt fektet be Kazahsztánban és Oroszországban, hat új palackozót épttve a két országban. Az új palackozóüzemek a kazah fővárosban, Almatiban 1997-ben, valamint 1998. folyamán Jekatyerinburg, Vlagyivosztok, Novoszibirszk, Nyizsnyij-Novgorod és Szamara orosz városokban nyílnak, 5 ezer 500 új munkahelyet teremtve - közölte a kazah fővárosban Lawrence Hershfield, a Pepsi International Bottlers elnöke. Kazahsztánban 44 millió dollárt fektet be a cég, óránként 6-12 ezer üveg palackozására képes kapacitást létrehozva - 10 éven belül. Elnyerte • Moszkva (MTI) A Sztolicsnij nevű orosz takarékbank nyerte el az Agroprombank megmentésére kiírt pályázatot. A Sztolicsnij 10 napon belül 1 billió rubelt fektet be az Agroprombankba. Ezen felül 130 milliárd rubelért megvásárolja az Agroprombank részvényeinek 51 százalékát, amelyek közül 25 százalékot állami kezelésbe ad annak érdekében, hogy az ellenőrizhesse az átalakítás menetét. Pályázatot nyújtott be egy másik pénzintézet, az Imperial is. Az Agroprombank kulcsszerepet játszik az orosz mezőgazdasági ágazat finanszírozásában. A bankot 1991-ben hozták létre, és nagyságát tekintve a második legnagyobb a Szberbank országos takarékpénztár után. Kalözakciö • Szingapúr (MTI) Hat fegyveres kalóz kerített hatalmába Szingapúr partjainál egy tartályhajót, a 17 fős legénység 15 tagját pedig mentőcsónakba ültetve sorsára hagyta a tengeren. A Malajziában bejegyzett, Suci elnevezésű hajót és 600 ezer dollár értékű gázolajszállítmányát kedden tulajdonították el, mintegy 60 mérföldnyire Szingapúr keleti partjaitól, amint Borneo felé tartott. A legénység két tagját azért tartották a fedélzeten, hogy segítsenek üzemeltemi a 3000 tonnás hajót. A többi -tengerészt - tizenegy indonézt, két dél-koreait és két burmait - a Szingapúrt Indonéziától elválasztó Szingapúri-szorosban tették ki, ahol két napig hánykolódtak, mígnem rájuk talált egy halászhajó. Potyautasok • Livorno (MTI) Hét román potyautast fedeztek föl egy konténerben, amelyet az észak-olaszországi Livorno kikötőjében mármár fölraktak egy Kanadába tartó hajóra. A 20 és 30 év közötti fiatalemberek négy napja Genovában lopództak be a konténerbe, amelyet egy libériai lobogó alatt Montréalba induló hajóra raktak volna föl. A livornói rendőrség szerint a potyautasoknak „nagyon kevés élelmük és szinte semmi vizük sem volt". Ápolásra szorulnak, mielőtt a kapitányságon megkapják kiutasítási végzésüket.