Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-20 / 271. szám
lövynöx Í?9IOYB9^S«IO &a üvlönöí lódéynsmoílé 2 KÜLFÖLD SZERDA, 1996. Nov. 20. kommentár Castro, a sztár S zakálla megritkult, haja megfogyatkozott, zöld katonazubbonyán sem segített a modern mosópor vajh' van-e ilyen Kubában? -, az imázsa azonban semmit sem kopott. Sőt, a hét végén Rómában Fidel Castro volt a sztár. Előbb a FAO által rendezett élelmezési világkonferencián mondott dörgedelmes - tőle meglepő módon nem háromórás, hanem mindössze harmincötperces beszédet a képmutató nyugati demokráciák ellen és a humanizmus mellett. S bár a jobb emlékezetű tudósítók és elemzők csak hümmögtek, s kétségbesetten keresgéltek emlékezetükben, vajon a „lider maximo" mikor vált az emberi jogok élharcosává, a teremben dübörgött a taps és sorban álltak nála a küldöttek, autogramot remélve. Ráadásul elkényeztette őt a sajtó és a politikai is, hiszen majd 2100 interjút kértek tőle persze nem adott ennyit -, s tárgyalt Scalfaro államfővel, Prodi miniszterelnökkel és Dini külügyminiszterrel Mindezek tetejében pedig együtt vacsorázott Mr. Kapitalizmussal, a Fiat-főnök Agnellivel. A legnagyobb fegyvertényt azonban 11. János Pál pápa fogadása jelenti, aki ugyan nem hivatalos találkozón, hanem csupán röpke félórás magánkihallgatáson, de tárgyali a kubai vezetővel Castro hazafelé a repülőn elégedetten dörzsölheti a kezét, kitörhet végre az elszigeteltségből s tán abban is reménykedhet, hogy a második elnöki ciklusát kezdő Clinton elnök is enyhít az embargón. • A diktátorjelölt A kettős hatalom átka • Minszk (MTI) Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök elfogadta Mihail Csigir kormányfő lemondását és annak helyettesét, Szergej Linget nevezte ki ügyvezető miniszterelnöknek. Ezt maga az elnök jelentette be a minszki tévében elhangozott nyilatkozatában. Az elnök és a parlament szembenállása miatt kiéleződött belpolitikai helyzet ellenére viszonylagos nyugalom volt hétfőn éjszaka és kedden délelőtt Minszkben. Az alkotmánybíróság elvileg már kedden napirendre tűzhette volna Lukasenko leváltásának kérdését, miután a parlament jogalapot teremtett ehhez. Az előírt számú, több mint 70 képviselő aláirta ugyanis az elnök elleni bizalmatlansági indítványt. Gennagyij Karpenko, a parlamenti elnök helyettese bejelentette: megvan a jogi alap az elnök leváltásának kezdeményezéséhez. Mindamellett a Legfelsőbb Tanács egyelőre tárgyalni akar Lukasenkóval és az alkotmánybíróság elnapolta az államfő kifogásolt rendeleteinek keddre kitűzött alkotmányossági vizsgálatát. Az elnököt bűncselekmény, illetve az alkotmány megsértése esetén lehet leváltani. Jelenleg az alkotmánybíróság előtt vannak az elnöki hatalmat növelő, illetve Lukasenko megbízatását meghosszabító alkotmánymódosításról tartandó népszavazásról szóló rendeletek. Amennyiben az alkotmánybíróság kimondja a parlament által kifogásolt ukázok alkotmányellenességét, úgy a döntés Lukasenko elnöki jogköreinek automatikus felfüggesztését jelentené. Korábban Lukasenko rendeletet hozott arról, hogy a népszavazást akadályozó hatalmi szervek működését felfüggeszti. Ugyanakkor közölte, hogy nem akarja szétkergetni a parlamentet. A képviselők mindamellett óvatosak és sokan közülük az épületben éjszakáznak, attól tartva, hogy esetleg nem engedik őket többé vissza, ha elhagyják azt. A GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) pályázatot hirdet a gazdasági, szervezési és vezetési tanszéken az alábbi állások betöltésére: 1 fő docensi állás Vezetési, szervezési és marketingterületen oktatási és kutatási tevékenység iránt érdeklődő, nyelvtudással és tudományos fokozattal rendelkező szakemberek számára. 1 fő adjunktusi állás A kinevezendő oktató feladata lesz a pénzügyi és számviteli ismeretek oktatása és ezeken a területeken korszerű tantárgyak kialakítása. Idegennyelv-tudás szükséges. 1 fő adjunktusi vagy tanársegédi állás A közgazdaságtan és a vezetői gazdaságtan szakterületckek oktatási és kutatási tevékenység iránt érdeklődő szakemberek számára. Nyelvtudás szükséges. Érdeklődni a tanszékvezetőnél lehet telefon: 76481 -291/130-as mellék. A pályázatokat a főiskola főigazgatójához ctmezve (6001 Kecskemét, Pf.: 91.) 1996. december 15-ig lehet benyújtani. • //. János Pál fogadta Fidelt A pápa Kubába megy • Vatikánváros (MTI) A sajtó szigorú távoltartásával történt meg a Vatikánban II. János Pál és Fidel Castro történelmi találkozója. A katolikus egyházfő az eredetileg tervezett 25 percnél tíz perccel tovább tartó magánkihallgatáson fogadta dolgozószobájában a kubai forradalom vezetójét, a karibi szigetország elnökét. Castro rendkívüli biztonsági intézkedések közepette érkezett a Vatikánba. A kubai elnököt szállító gépkocsit húsz járműből álló konvoj kísérte. Az audiencia kezdetén és végén csak a vatikáni televízió stábja és a Vatikán napilapja, a L'Osservatore Romano fotósa lehetett jelen. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a pápa ugyanilyen sajtójelenlét mellett fogadta a FAO által rendezett élelmezési világkonferencián részt vett más államfőket is. A zárt ajtók mögött elhangzottakról Joaquín Navarro Valis pápai szóvivő annyit közölt a vatikáni falakon kívül rekedt több száz újságíróval, hogy Castro megerősítette a pápának szóló kubai meghívást. „A látogatásra 1997-ben sor kerülhet, bár a Kézfogás Ószentségével. (MTI Telefotó) pontos időpontról még nem született döntés" - mondta. (II. János Pál jövő évi útitervében egy latin-amerikai látogatás már szerepel: októberben Brazíliát keresi fel a katolikus egyházfő.) A pápai kihallgatást követően Angelo Sodano bíborossal, a Vatikán miniszterelnökével tárgyalt a kubai elnök. Castro a vatikáni látogatás befejezése után több bíborossal és püspökkel ebédelt együtt. II. János Pál és Fidel Castro mostani találkozója a legfontosabb állomás volt a Vatikán és szocialista Kuba kapcsolatainak hosszú ideje tartó rendezési folyamatában. Bár a Szentszék és Havanna diplomáciai kapcsolatai nem szakadtak meg a Castro vezette forradalom győzelme után sem, a két fél viszonya egészen a nyolcvanas évek végéig meglehetősen fagyos volt, amit jól mutat az, hogy Kuba az egyetlen állam Latin-Amerikában, amelyet II. János Pál eddig még nem keresett el. Bár Castro a találkozó előtt azt hangsúlyozta, hogy a „kubai egyháznak nincsenek mártírjai", a kubai parlament mindössze négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az állam Kubában nem ateista, azaz harcosan vallásellenes, hanem laikus, azaz független az egyháztól. Az egyház és az állam kapcsolatainak mélypontja a hatvanas évek első felében, a Kuba elleni amerikai blokád életbe léptetése és a karibi rakétaválság idején volt. 1963-ban a katolikus egyház addigi 800 papjából mindössze 200 maradt. A nyitást 1969-ben az egyház kezdeményezte, amikor a kubai püspökök elítélték az amerikai embargót. 1974-ben Agostino Casaroli, a vatikáni diplomácia akkori kulcsfigurája tett látogatást Kubában, 1986 februárjában pedig II. János Pál azt az üzenetet küldte a kubai katolikusok első nemzeti találkozójára, hogy a rendezvény „a nehéz évek lezárását" jelenti. • Kisimre Ferenc jelenti Szarajevóból Egy évvel Dayton után Lassan visszatér az élet Szarajevóba. A bosnyák fávárosban ugyan még lépten-nyomon a háborút idézá nyomokat látjuk, de a romok tövében már élik mindennapi életüket az itteniek. A belvárosban, a híres Bascsarsiján a legtöbb üzlet újra kinyitott, s ha nem is a korábbi gazdag áruválasztékot kínálja, a vásárló többnyire megtalálja a számára szükséges portékát. De nemcsak a belváros boltjai várják a vevőket, hanenl az olyan városnegyedek kis üzletei is, amelyek néhány hónappal ezelőtt még „szellemvárosnak" számítottak, mert a szétlőtt, kiégett házakban, lakásokban nem lakott senki. Most már lassan visszatérnek a volt vagy az új lakók, ezért boltra is szükségük van. A legtöbbet szenvedett Grbavica negyedben láttunk olyan tízemeletes lakóépületet, amelynek kormos falai között mindössze egy lakó (!) él, a földszinten azonban már kinyitott a zöldséges... A kellemes, szinte langyos őszi időjárás az utcára csalogatja a bosnyák főváros lakóit. Élvezik a szabadságot, a békét és szinte látszik rajtuk, hogy most igyekszenek „bepótolni" mindazt, amit a három és fél év alatt, a véres harcok idején, a bunkerekben, az óvóhelyeken elvesztettek. De hogy ez a béke mennyire szilárd és meddig tart, arról nyilván ezúttal sem - az utca embere dönt. A bosnyák, a horvát és szerb politikusok éppen ezért, vagy ennek okán, igen erőteljes politikai tevékenységet fejtenek ki. A bosnyákok például - a minapi itteni híradóban láttuk - naponta 10-15 megbeszélést folytatnak jeles külföldi diplomatákkal, gazdasági szakemberekkel és üzletemberekkel. A Bosnyák Föderáció horvát képviselői szintén a gazdaság felújításán fáradoznak és kapcsolatokat keresnek a külföldi befektetőkkel. Alig néhány kilométerrel innen (mondhanánk úgy is, hogy: a drótakadályokon és az aknazárakon túl...) a szerbek új fővárosában. Palában, szinte robbanásig feszült a helyzet. Biljana Plavsics elnökasszony november 11-én felmentette tisztségéből a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics tábornokot, a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének parancsnokát. A „sereg" nagyobbik része nem hajlandó engedelmeskedni e parancsnak és - a szarajevói Oslobodjenje című napilap tudósítása szerint - polgárháborús hangulat uralkodik a boszniai szerbek kis államában. A jelek szerint még a hadsereget is készültségbe helyezték, ami alátámasztja az említetteket. A kérdés csak az: melyik parancsnok - az új, vagy a régi - rendelte el a készültséget? A daytoni megállapodás első évfordulóján ilyen képiét lehet tehát festeni Szarajevóról és Boszniáról. Clinton szerint jövőre még 8500 amerikai katona lesz Bosznia területén, a nemzetközi erők kötelékében pedig összesen 31 ezer. Vigyáznak a (még törékeny) békére. Kell is. Mert reggelenként, amikor kimegyünk a zsúfolt Merkale piacra, ott látjuk azt az emléktáblát, amely az 1993-as gránátbecsapódás csaknem negyven áldozatára emlékeztet bennünket. Meg a világot... A Villeroy & Boch német kerámiaipari konszern hódmezővásárhelyi leányvállalata, az Alföldi Procelángyár Részvénytársaság komplex vállalati irányítási rendszer üzemeltetése és fejlesztése és/vagy közgazdasági programozás iránt érdeklődő programozó-matematikus munkatársat keres. Feltételek: - maximum 35 éves életkor - szakirányú egyetemi v. főiskolai végzettség - aktív német vagy angol nyelvtudás - továbbképzés iránti nyitottság Jelentkezés: fényképes, az eddigi szakmai tevékenységet részletező önéletrajz benyújtásával az alábbi címen: Alföldi Porcelángyár Részvénytársaság humánfejlesztési iroda „Programozó" 6800 Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 7. - -ráS/OBfo A GLÓBUS KONZERVIPARI RT., ^ élelmiszer-ipar egyik meghatározó cége ^T belföldi értékesítés osztálya TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐT keres. Szakmai és személyi követelmények: - középfokú iskolai végzettség. - önálló munkavégzés. - jártasság a területi kereskedelmi munkában, - csapatmunkában való munkavégzés. - minimum "B" kategóriás jogosítvány, 1 — - számítógépes alapismeret. - jó tárgyaló- és kapcsolattartó képesség. Munkájához versenyképes jövedelmet, és gépkocsit biztosítunk Kérjük, hogy pályázatát (szakmai önéletrajzzal és rényképpel) az alábbi cimre juttassa el: GLÓBUS Rt., 1475 Budapest, Pf. 21. emberi erőforrás gazdálkodási osztály, tel.: 200-6220/161. együttműködési készség, - saját lakásában rendelkezésre álló fővonal. M ULTIM AT RH-5 típusú egyrétegű térkő gyártására alkalmas r r TERK0GYART0 GEP a gyártáshoz szükséges valamennyi tartozékkal, berendezéssel együtt értéken alul A? TELEFON:(22)327-041 hírek Vétó • New York (MTI) Washington a Biztonsági Tanácsban megvétózta, hogy újra az egyiptomi Butrosz Gáli legyen az ENSZ főtitkára. A testület többi tagja ugyanakkor támogatta Gáli jelölését a világszervezet legmagasabb tisztségére. Ciorbea a jelölt • Bukarest (MTI) Victor Ciorbeát, Bukarest júniusban megválasztott főpolgármesterét jelölte Románia miniszterelnökévé a november 3-i választásokon győztes Román Demokratikus Konvenció vezető erejét alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. A KDNPP vezető testülete, a Koordinációs, Irányító és Ellenőrzési Iroda ma ötórás tanácskozás után egyhangúan hozta meg döntését. Házastársi vita - páncélököllel • Szarajevó (MTI) Páncélököllel támadt feleségére a dühöngő félj a boszniai Bijeljina szerb városban. - Amikor a veszekedés túlságosan hevessé vált, az asszony fogta magát, és kirohant a házból - számolt be a családi perpatvarról Alekszandr Ivanko ENSZ-szóvivő. A férj páncélököllel lőtt a menekülő asszony után. A lövedék nem a feleséget, hanem a házukat találta el, amelyben súlyos károk keletkeztek. A szerb hatóságok a féijet letartóztatták, és engedély nélküli fegyvertartás címén vádat emeltek ellene. Tétlenül? • Varsó (MTI) „Nem nézhetjük tétlenül a fehéroroszországi eseményeket, nem tehetünk úgy, mintha minket nem érintene, hogy mi történik a határainkon túl" - jelentette ki Aleksander Kwasniewski lengyel államfő. A köztársasági elnök a miniszterelnökkel és a külügymniszterrel közösen vitatta meg a minszki fejleményeket, és felhatalmazta a lengyel diplomáciát arra, hogy elemzés céljából gyűjtsön információt a fehéroroszországi helyzetről. Kwasniewski szerint van esély arra, hogy nem a legrosszabb forgatókönyv ,jön be", vagyis nem alakul ki diktatúra Fehéroroszországban. A lengyel elnök közölte, hogy folyamatosan konzultál a litván és az ukrán államfővel. *** WANGER Most Ön is tagja lehet a világ egyik vezető csincsillatenyésztési rendszerének! Komplett technológiával és 10 éves szerződéses garanciával állunk endelkezésére! 12 oldalas színes tájékoztatónkat és gazdasági kalkulációnkat a következő címen kérheti: 2903 Komárom, Szőlősor u. 23. Tel./fax: 34/341-036 TELEPLATOGATAS minden pénteken «*#