Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-18 / 269. szám
Az amerikai Smashing Pumpkin zenekar tagjairól készült a kép, miután ök nyerték a legjobb rockelöadásért járó kitüntetést az MTV Europe londoni díjkiosztó ünnepségén. Isten éltesse! JENŐ Bíborban szüléiéit Konsztanlinosz bizánci császár A birodalom kormányzásáról című művében Jenőt mint a honfoglalás kori magyar törzsnevek egyikét említi. (Ez az egyetlen forrás egyébként, amelyből az akkori törzsneveket megismerhetjük.) A múlt század elején helytelenül a latin Eugenius megfelelőjeként Eugénként kezdték használni. Ez azután nem kis bonyodalmakhoz vezetett, hiszen az Eugén eredeti magyar fejleménye az Ödön volt. így hozott végzetes fordulatot Jókai regényében a Baradlay fiúk sorsában az Ödön és az Eugen név megfelelése, illetve cseréje. Kubai Ítéletidő A heves esőzésekkel és viharos széllel kísért, napok óta tartó ítéletidő miatt 6000 ember kényszerült elhagyni lakhelyét Kuba keleti részén. A hatóságok közlése szerint a viharokban több mint 1300 ház rongálódott meg, 60 épület teljesen megsemmisült. Az ítéletidő a kubai fővárost, Havannát is elérte. Megint Ebola A Dél-Afrikai Köztársaságban is megjelent az Ebola-vírus. Mint az ország egészségügyi hatósági szombaton közölték, az első beteg egy magánkórház ápolónője. Az asszony negyvenéves és súlyos, de stabil állapotban van. Az Ebola-vírus felfedezése - 1976 - óta világszerte 800 ember halálát okozta az általa teijesztett kór. Azonosítás A Níluson múlt csütörtökön történt hajókatasztrófa áldozatai közül megtalálták az eltűnt öt szlovák állampolgár egyikének a holttestét; az 1909-ben született Jozef H. személyét azonosították. Az eltűntek között még további négy szlovák állampolgárt keresnek. Macskamatuzsálem A hollandiai Baarnban élő Paulientje nevű macska, a maga 27 évével, feltehetően a legöregebb házimacska a világon. A macskamatuzsálem neve bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Sőt, a 76 éves gazdi, Hanneke Schwiep szerint a tigriscsíkos barna Paulientje a valóságban ennél is idősebb. „Gazdátlan cicus volt, amikor hozzánk került. Az állatorvos félévesre becsülte korát, de megtalálásának időpontját jegyezte fel: 1969. május 8-át" - mesélte az asszony. Elmondta még, hogy a macska magas kora ellenére jó egészségnek örvend, mindennap kikéretszkedik a lakásból és kedvenc étele a halfilé. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a lottó 46. játékhéti nyerőszámai a következők: 6/45: 5, 13, 14, 18,21,45, a pótszám: 20 5/90: 5, 47, 62, 75, 84 a jokerszám: 590 379 Öngyilkos kiskatona Őrszolgálat közben öngyilkos lett egy kiskatona pénteken délután a gyáli katonai létesítményben. A fiú a helyszínen meghalt. A Magyar Honvédség 11. Duna Légvédelmi Rakétadandár állományában szolgálatot teljesítő fiú pénteken a használaton kívüli gyáli katonai objektumban, őrszolgálat közben vetett véget életének szolgálati fegyverével. Búcsúlevelet, üzenetet nem hagyott hátra, az eset körülményeit a Budapesti Katonai Ügyészség vizsgálja. Önmaga áldozata A Hamász egyik tagjának kezei között felrobbant egy bomba, amelyet egy későbbi öngyilkos merénylethez készített elő. A halálos baleset szombaton a ciszjordániai Dzsenin közelében történt. A 34 esztendős Mohammed Mahmud Kemal saját háza előtt dolgozott a robbanószerkezeten. Toróz anya olismoróso Tiszteletbeli amerikai állampolgárságot kapott szombaton Teréz anya, aki életét a szegények gondozásának szentelte. A 86 éves, Nobelbékedíjas római katolikus apáca a kelet-indiai Kalkuttában vette át az elismerésről szóló okmányt és Bili Clinton amerikai elnök levelét, amelyeket Frank Wisner, az Egyesült Államok indiai nagykövete nyújtott át szerény ünnepség keretében a Szeretet Misszionáriusai rend alapítójának. Tiszteletbeli amerikai állampolgárságot eddig négy embernek adományoztak az Egyesült Államok 222 éves történetében: Winston Churchill brit miniszterelnöknek, Raoul Wallenberg svéd diplomatának, valamint Pennsylvania állam alapítóinak, a kvéker William és Hannah Penn-nek. Megölte az édesapját Ittas állapotban K. J. 29 éves abai lakos szombaton este megölte Abán 55 éves édesapját. A két férfi között - a fiú italozó életmódja miatt - nem volt zavartalan a kapcsolat. K. J. szombaton este ismét italosan tért haza, és anélkül, hogy apjával szóváltásba keveredett volna, feltehetően egy piszkavassal agyonverte a szerencsétlent, majd a körzeti megbízottnál feladta magát. Az ügyben a tettes őrizetbe vétele mellett folyik a vizsgálat. A zt mondják, most már majd jön a hideg. De a hideg nem jön; nem mintha jönnie kellene. A hideg az még valahol aluszik. Nem tudni, hogy hol, hogy ébredezik-e már, de nem jön. Nincs kedve jönni, valahová jól bevackolta magát, megvan neki minden komfortja, és most ott dekkol. Bolond lenne kimozdulni. Egész eddigi életében jött-ment, most egy időre hagyják őt békén, valahogy így. Mert nincs könnyű dolga a hidegnek: csinálnak neki egy menetrendet, és ha nem ér oda a megbeszélt időre, ráfogják, hogy kiszámíthatatlan. Egy kicsit ebbe is beleunhatott, hogy mindig piszkálták, egy perc nyugta sem volt. Pedig nagy munka neki egy egész földgolyót bejárni. Ha csak egy sima földkörüli kiruccanást veszünk alapul, az is legalább negyvenezer kilométer, és akkor még nem számítottuk a kitérőket, a helyi igényeket. Sőt azt sem, hogy ha feltámad a szél, nagyon könnyen eltéríti az eredeti útvonaltól, hát egyáltalán ne csodálkozzunk, hogy ennyi megfelelés ellenére és szidalmazás közepette egyszerre elePodmaniczky Szilárd Semmilyen idővel ge lett neki. Pedig valószínűleg neki is az jelenti az igazi élvezetet, ha improvizálhat, ha nem kell állandó-an ragaszkodnia a kötött formákhoz, hogy állandóan betartsa az útmutatásokat. Már régóta gyűlhetett benne az indulat, éveken keresztül érlelhette elhatározását, hogy végre és végleg megszabaduljon a parancsolatoktól. Most meg, hogy rászánta magát, nem értjük, nem akarunk hinni a szemünknek, a bőrünknek, hogy ezt megteheti velünk. Bizony meg. Eddig hűségesen szolgált minket, az előrejelzéseinket, azokat az egyszerű, fantáziátlan elképzeléseinket, hogy ha tél, akkor jöjjön a hideg, vagy ha november, akkor hogy a csudába süthet száz ágra a nap? Hát így, van a fáknak száz ága, vagy nem? És ha abba is belegondolunk, hogy eddig mindent saját erőből kellett megcsinálnia, egyetlen szponzor sem támogatta, akkor végül is érthető a lázongása. Egyedül érezte magát, teljesen egyedül, és igazából senki nem figyelt rá, csak ha éppen kis csúszásban volt. Most aztán felhívta magára a figyelmet, hogy tudjuk meg végre, nélkülözhetetlen. Lehet, hogy majd kutatókból álló követséget kell érte meneszteni, egyrészt, hogy egyáltalán megtalálják, másrészt azoknak a kutatóknak ügyesen és emberi hangon kell vele beszélni, mert érzékeny ő, megmutatta. Ha pedig úgy dönt, hogy végleg beadja a kulcsot, nem jön többé, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy legalább a váltótársát, a meleget, hogyan tudjuk megőrizni, hogyan lehet elnyerni a bizalmát. Mert ha egyszer az is megsértődik a nemtörődömség miatt, akkor aztán itt leszünk meglőve hideg és meleg nélkül, egy olyan semmilyen idővel. Szegeden járt az áj Motideo Ellopták Napóleon koronáját Könyvrekord • Párizs (MTI) Ellopták Napóleon koronáját a korzikai Ajaccio polgármesteri hivatalának kiállítóterméből. A korona valójában soha nem volt Napóleon fején, mert csak a XIX. század közepén készült. Ugyanakkor a mintegy két kilogrammos aranytömb a korzikaiak számára hatalmas jelentőségű, mert 1899-ben, Napóleon hatalomra jutásának századik évfordulóján adományozták azt Ajjacionak, az egykori francia császár szülővárosának - egyébként ez magyarázza az elnevezést is... A lopás állítólag még szerdán történt: a kiállltóterem bezárásakor a polgármesteri hivatal beosztottjai megdöbbenve látták, hogy a koronát tartalmazó vitrin üres. Szakértők szerint valószínűleg egy aznapi bombariadót használtak ki a tettesek: maga a vitrin ugyanis nincs riasztóval ellátva, csak a kiállítóterem ajtaja, s tolvaj nyilván a bombariadó okozta kavarodást használta fel arra, hogy magával vigye az értékes ékszert. • MTI Panoráma A Guinness Rekordok Könyve bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. A kiadvány ugyanis oly sikeres, hogy a világszerte eddig megjelent példányok száma az idén meghaladta a százmilliót. Ha összegyűjtenék az eddig kiadott összes kötetet, s egymásra raknák, a könyvoszlop magassága több mint 250-szerese lenne a világ legmagasabb csúcsa, a Mount Everest magasságának. Az idén lesz 45 éve, hogy megszületett a kiadvány ötlete. Az első kötet rá három évre, 1954-ben jelent meg a Idöjárásváltozásra még nem számíthatunk IOX 1& A Nap kel: 06.53, nyugszik: 16.11, A Hold kel: 11.30, nyugszik: 22.53. v> V melegfront hidegfront kettós front A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 142 cm, Csongrádnál: 40 cm, Mindszentnél: 107 cm. A viz háfoka Szegeden: 8,1 *C A Maros okánál: -39 cm. Szegeden Csányi Vivien Andrea November 15., 14 óra 50 perc, 3130 g. Sz.: Pap Andrea, Csányi József (Deszk). Szabó Attila November 15., 13 óra 5 perc. 3600 g. Sz.: Kocsonyi Anita, Szabó Attila (Szeged). Szabó Bernadett November 16., 0 óra 20 perc, 3800 g. Sz.: Tóth Brigitta Alfz, Szabó Sándor (Szeged). Németh Dávid November 16., 11 óra 30 perc, 3630 g. Sz.: Sisák Krisztina, Németh Zsolt (Zsombó). Forgaci Sándor November 16., 11 óra 40 perc, 2630 g. Sz.: Magyar Éva, Tóth Sándor (Ásotthalom). Tóth Zoltán Márk November 16., 12 óra 5 perc, 2940 g. Sz.: Bálint Éva, Tóth Zoltán (Szeged). Nagy Dániel Bence November 16., 17 óra 15 perc, 3340 g. Sz.: Borbola Erzsébet, Nagy Gábor (Csengele). Varga Dániel November 16., 19 óra 15 perc, 3300 g. Sz.: Pataki Zsuzsanna, Varga Zoltán (Szeged). Somogyi Ildikó November 16., 19 óra 40 perc, 3440 g. Sz.: Gulyás Ibolya, Somogyi János (Ópusztaszer). Nacsa Bence November 16., 20 óra 25 perc, 3200 g. Sz.: Rácz Krisztina, Nacsa Norbert (Szeged). Gyuris Balázs November 17., 3 óra 50 perc, 3000 g. Sz.: Kálmán Jolán, Gyuris Zsolt (Bordány). Kumi Kevin November 15., 10 óra 12 perc, 3450 g. Sz.: Cseke Lili, Kumi Szilveszter (Szeged). Vedrédi Anna November 15., 22 óra 20 perc, 3730 g. Sz.: Balla Éva, Vedrédi Sándor (Szeged). A családoknak szívből gratulálunk! Bár idehaza sokat beszélünk mostanság arról, hogy egyre nehezebb új autóhoz jutni, ez azért a külföldi autógyártókat cseppet sem szomorítja el - rendületlenül fejlesztik modelljeiket. A néhány éve még vadonatújnak számító Ford Mondeót máris átgyúrta a tervezői fantázia. A hét végén Szegeden, a Berlini körúti Ford Papp Autóházban mutatták be az új autót. A kocsi orra elegánsabb, háta karcsúbb, menetteljesíménye pedig jobb lett. A konstruktőrök igyekeztek halkabbá és elegánsabbá tenni a Mondeát. Szombaton délelőtt nemcsak megcsodálhattak, de ki is próbálhattak a szegediek az új modellt. (Fotó: Nagy László) AKCIÓ! ZscniUid pulóverek 4998 Ft-tól ELEGANCIA 2000 SZEGED NAGYÁRUHÁZ PASSZÁZS SOR londoni Cityben. Az első kiadástól számított 42 év alatt a könyvet 262 alkalommal adták ki, jelenleg 32 nyelven jelenik meg, köztük például tamilul, és thaiul is. íme néhány az 1996-ban rögzített legfurcsább rekordok közül, amelyek a legújabb kiadványba már bekerülnek: - Az egy időben csókolózó legtöbb pár: 710 (USA) - A világ legnagyobb papírdaruja - 16 méter (Japán) - A vilSg „legszívélyesebb" embere: egy hindu, aki nyolc óra alatt 31 ezer 118 emberrel fogott kezet. Árügynökség Szeged* A PROFI ÁRVADÁS2 Bácsi krt. 25. 330-536 ...... e Személy- és vagyonőr tanfolyamot indít a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 325-805. Munkanélküliek képzési támogatást igényelhetnek, (x) • Számítógép-kezelő szakképesítést adó tanfolyamot indítunk november hónapban. Felvilágosítás: Iparszövetség Oktatási Központ 6722 Szeged. Tisza L. krt. 83. m. em. Tel.: 62/329-287, 62/313-596,06-30-281-277. (x) Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: A Földközi-tenger nyugati medencéje fölött ciklon örvénylik. Áramlási rendszerében dél, délnyugat felöl nedves, enyhe léghullámok érkeznek az Appennini- és a Balkán-félszigeten, valamint a Kárpát-medencén át a Balti-tenger térsége fölé. A borongós, gyakran esős, de az átlagosnál enyhébb időt okozó légköri front ma estig a Kárpát-medence * közelében marad, így lényeges időjárás-változásra még nem számíthatunk. Többnyire borult, párás idő lesz, csak időnként szakadozik fel a felhőzet. Több helyen várható ismétlődő eső. A hőmérséklet kora délután 10 és 15 fok között alakul. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! JWWWWWWMW Az Országgyűlés KC