Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-14 / 266. szám

A számitások ás elemzések után kiderült, hogy a kazincbarcikai Giba Lajos július 8-án, miközben villámokat akart videózni, a legrangosabb hazai ufófelvételt készítette el. Szakértői számitások sze­rint az ismeretlen repülő tárgy 6 méter magasságú volt, a kamerától 800 méterre, a felszíntől 150 méterre száguldott 3500 km/óra sebességgel. A képen: az elemzéseket végző debreceni Kiss László közlekedési mérnök a videofelvétellel. (MTI Telefotó) Isten éltesse! ALIZ Az Alice névből, mely az Adelheid, Alexandra és Elisabelh nevek önállósult francia és angol becézője, valamint az Aloysia angol becézője. Régebben az Ali­ce, sőt, a századforduló idején az Alicze írásforma is szokásos volt. Ez időben a kiejtés is Alice volt. Má­ra ez a kiejtés elavult az Aliz javára. Mozdonyokat loptak A cseh vasúttársaságnál végzett legutóbbi ellenőrzés kimutatta, hogy a vállalat korábban „eltűntnek" nyil­vánított, három használaton kívüli gőzmozdonyát ellop­ták. A lokomotívoknak a cseh fővárostól mintegy 60 kilométerre keletre fekvő Nymburk vasútállomáson kelt lába és a tolvaj ócska­vasként értékesítette a moz­donyokat. A vizsgálat sze­rint egy 53 éves mozdonyve­zető vontatta el a gőzgépeket egészen Prágáig anélkül, hogy bárhol szemet szúrt volna a különös szerelvény. A férfi összesen 854 ezer koronáért (31 ezer dollárért) adta el a gőzmozdonyokat egy ócskavastelepen. Perui földrengés Tizenöt halálos áldozata és 700 sérültje van a legfris­sebb adatok szerint a perui földrengésnek, amely kedd este pusztított a latin-ameri­kai ország déli részén. Az ál­dozatok többsége gyermek vagy idős ember, akik a le­omló háztetők és falak alatt lelték halálukat. Az Andok­ban 40-60 aranybányász re­kedt a föld alatt, a perui fő­várostól csaknem 800 kilo­méterre délkeletre. A föld­rengés a legtöbb károkat a turisták által kedvelt Nazca városában okozta. A földlö­kések központja a Csendes­óceánban volt, Nazcától mintegy 135 kilométerre nyugatra. Skoda, a kalandé Csehszlovákia kettéválása után is a Skoda márkájú sze­mélygépkocsi számít a leg­kelendőbb márkának Szlo­vákiában. Az év elejétől ­októberig - '55 ezer 528 új személyautót adtak el Szlo­vákiában. Ezek közül 17 ezer 4 darab viselte a Skoda emblémáját. A Skoda után a sorban 17,92 százalékkal a Daewoo a második, 8,06 százalékos eladási aránnyal pedig a Fiat számit a harma­dik leggyakrabban vásárolt márkának. Prágai szmog Az erős légszennyeződés miatt szerdán ideiglenesen megtiltották a gépjármű­közlekedést Prága belváro­sában. Három éven belül másodszor fordul elő, hogy a cseh főváros önkormányzata ilyen drákói rendszabály be­vezetésére kényszerül. Csak a mentők, a rendőrség, a po­litikusok és a romlandó áru­kat szállító kereskedők jár­művei hajthatnak be az el­zárt területre. A levegőben található szénmonoxid és széndioxid mennyisége a földteknőben elhelyezkedő város számos pontján több­szörösen túllépte a megenge­dett értéket. A tilalom csü­törtök estig van érvényben Prága belvárosában. Anyósok napja A peruiak kétségkívül szeretnek ünnepelni. Naptá­ruk 50 nemzetközi és nem­zeti ünnepet jegyez, de egyes faluközösségek ezt még mindig túl kevésnek ta­lálják, s további alkalmakat keresnek. így például októ­ber 27-ét, amelyet a szom­szédok napjaként tánccal, valamint evés-ivással ünne­pelnek. A Limától 750 kilo­méterre északra levő Lamba­yeque tartmányban odáig mennek, hogy még az anyó­sokról is'megemlékeznek. Az anyósünnepet február 12­én tartják - 48 órával a sze­relmesek Bálint-napja előtt. Árulkodó papagáj • MTI Panoráma Egy Kesa névre hallgató papagáj beárulta tulajdono­sát a rendőröknél, s ezzel hozzájárult egy két évvel ko­rábbi betörés felderítéséhez. A madár nein egészen jog­szerű tulajdonosa, akit „Trükkös" néven ismert a volgográdi alvilág - 1994­ben egy lakásbetörésnél tett szert a papagájra. Amikor a napokban a rendőrség újfent egy betörés F íth-Kovács nem messze lakott a folyótól, és megintcsak nem messze a munkahelyétől. Annyira azért egyikhez sem lakott közel, hogy egyetlen reggelen útba vegye mind a kettőt. Ha a folyót is útba venné, ak­kor kerülnie kéne, s ez késést ered­ményez a cégnél, ahol tevékenyke­dik. Ha nem ejti útba, akkor nincsen útba véve, viszont a kettő közül az egyik kimaradt, s mert kettő az egy­nek éppen kétszerese, a nap máris csupán félannyira sikerült. A mai idők számszaki követelményeinek eleget téve, ez így írható le: ötven százaléknyira (42+8 %). Miért szükséges, hogy Póth-Ko­vács mindkét pontot - munkahelyet, folyópartot - egyaránt érintse, egyet­len reggelnek folyamán? Voltaképp csak egyik látszik szükségesnek, a munkahely okvetlen elérése, s ez megvalósítható a folyópart nélkül is. A látszat szerint elképesztően egysze­rű a dolog, az egyetlen lehetséges út, ami, Póth-Kovács esetében, regge­lente megteendő, az otthonról a munkahelyre vezető, és nem egyéb. Csakhogy: Póth-Kovács nem azért Póth-Kovács, hogy az egyszerű ügye­ket egyszerűként fogja föl s kezelje a továbbiakban, nem. Póth-Kovács a dolgokat bonyolítja, másképpen nem Farkas Csaba Az útvonal Póth-Kovács lenne, hanem valaki egészen más. Akkor a történet már nem is Póth-Kovácsról szólna, ha­nem például Póth-Szabóról, amit mégsem várhatunk el, amikor Póth­Kovácsról is szólhat. Póth-Kovács lakóhelyétől elképesztően kis távol­ságra esik a folyópart, és teljességgel illogikus lenne Póth-Kovács részé­ről, ha nem építené be reggeli sétájá­ba, otthonról a munkahelyig. Hiszen a munkahely a folyóparton is elérhe­tő, csak hát ugye, ahhoz, hogy az ember kiérjen a partra, kicsikét ke­rülnie kell, aztán pedig, miután meg­érkezett a munkahely közelébe, visszakerülni. Mindössze tán húsz perc a különbség. Amit egyszerűen muszáj kigazdálkodni, ezt Póth-Ko­vács akkor is megtenné, ha nem Póth-Kovács lenne, hanem Póth­Szabó, mert ki az, aki ezzel a fan­tasztikus lehetőséggel ne élne? Fo­lyóparton menni a munkahely iránt! Nem füstködben, hanem jármű nél­küli hajnali csönd közepette. Kössük össze a kellemeset a hasznossal! ­És mégis, Póth-Kovács eddig, min­den körülményben a rövidebb utat választotta: amikor reggel kilépett a kapun, egyszerűen képtelenségnek érezte a hosszabb utat választani, olyan érzés fogta el, hogy akkor va­lami jóvátehetetlen történne. Meg különben sem tudná értékelni a fo­lyópart szépségeit, munkanap előtt. De ennek vége. Húsz perc elvégre nem számít, legföljebb annyival ko­rábban kel. - És valóban, másnap Póth-Kovács, ha nem is húsz, vi­szont tíz perccel korábban kelt. El­határozásához híven, a folyópart fe­lé indult el munkahelyére. Am nem jutott el a partig. Félúton, s erre nincs jobb szó, kénytelen volt befor­dulni egy utcába, mely a part, és azon útvonal között húzódik, ahol 6 mindig menni szokott. E harmadik utca sem nem volt szép, mint a fo­lyóparti, sem nem volt egyenes, mint a rögvest a munkahelyre vezető. Ka­nyargós és ronda volt ez az utca, összekötötte a kellemetlent a ha­szontalannal. Oltják a lángoló mexikói benzintárolót KPvS 7 • ÍmiTÍ K.yt í * , A mexikói tűzoltók szerdán a hajnali órákban végre megkezdhették a főváros közelében még hétfőn ki­gyulladt hatalmas benzintároló eloltását. A Mexikóváros közelében fekvő üzemanyag-tárolóban még min­dig harminc méter magas lánggal ég a benzin - a lángnyelvek az elmúlt két napban több száz méter ma­gasba is felcsaptak. A hétfői robbanás következtében két ember életét vesztette, és ötezer lakost kitelepí­tettek a raktár körzetéből. A robbanás az egyik tartály szelepének javítása közben történt. (MTI Telefotó) Madonna - B. B. szerepében Jogilag fogós bünügy • MTI Press A volt férj elmarasztaló bírósági ítéletet követel és rá­galmazással vádolja hajdani nejét és közös gyermekük anyját. A perbefogott egykori sztár viszont immár arra is számíthat, hogy az inkrimi­nált műből filmsiker lesz. Brigitte Bárdot viharos fo­gadtatású visszaemlékezésé­ről van szó, amely a közel­múltban jelent meg.Párizs­ban. Madonna is elolvasta és anyai boldogsága közepette sem hanyagolja az üzletet: 3 millió dollárért megvette a filmesftés jogát. Bár a popsz­tár szóvivője hivatalosan nem erősítette meg a tervet, a kommentár figyelemre mél­tó: az Evita után Brigitte Bar­dotként arathatna sikert az újabb filmszerepre áhítozó Madonna. A szerep kétségkí­vül testre szabott. A két „szexlázadónak" ugyanis vannak közös vonásai. Példá­ul az, hogy közös volt a sze­retőjük - Warren Beaty - és egyikük sem hagyta ki az életéből a leszbikus kísérletet. • MTI Panoráma Hollandiában egy férfi úgy érezte, csakis bankrab­lás útján mászhat ki játék­szenvedélye nyomán felgyü­lemlett nyomasztó adóságai­ból. Zsákmányolt a bankban 20 ezer guldent - mintegy 1 millió 875 ezer forintnak megfelelő összeget, de azt nyomban feltette a kaszinó­ban a rulettasztalra. Ezúttal szerencséje volt, mert közel 14 millió forintot nyert a bűnös úton szerzett pénzzel. Ebből kifizette hite­lezőit, s még neki is megma­radt az eredetileg feltett 20 ezer gulden. Ezt követően azonban elhagyta a szeren­cse, mert a rendőrök a nyo­mára akadtak és őrizetbe vették. A hágai ügyészség most fogós jogi kérdés előtt áll: el kell dönteni, hogy a bank­rabló hitelezői megtarthat­ják-e a tőle kapott pénzt ­mondjuk azért, mert ahhoz becsületes szerencsejáték út­ján jutott - vagy vissza kell adniuk a kaszinónak, mert a nyereséget hozó, eredendő tét bűncselekményből szár­mazott. A kérdésről egyelőre heves vita folyik. Markáns ciklon elúzi novemberi tavaszunkat miatt nyomozva átkutatta „Trükkös" lakhelyét, a papa­gáj megszólalt, és jól érthe­tően elmondta korábbi lakcí­mét. Ebből kiderült, hogy az a bizonyos betörés is „Trük­kös" számláját terheli. Arról egyelőre nem szólnak a hí­rek, hogy a rendőrséget nyomravezető okos papagáj visszakerült-e szerető gaz­dáihoz, vagy egyelőre bűn­jelként a rendőrségen kény­telen tartózkodni. o A Nap kel: nyugszik: 06.48, 16.09, C A Hold kel: nyugszik: 9.S0, 20.28. v> v v" melegfront hidegfront A vízállás tegnap * Tisza Szegednél: 134 cm, Csongrádnál* 43 cm. Mindszentnél: 110 cm. A víz H6foka Szegeden: 8,9 *C A Maros -43 cm. Az Országgyűlési 1 állományából törölve Szegeden Németh Sára November 11., 14 óra 30 perc, 3200 g. Sz.: Gajdán Ág­nes, Németh József (Bordány). Szilágyi Zsuzsanna November 12., 10 óra 10 perc, 3970 g. Sz.: dr. Szierpasz Zsuzsanna, Szilágyi Sándor (Gyula). Kovács Helga November 12., 12 óra 10 perc, 3100 g. Sz.: Lajkó Zsu­zsanna, Kovács Gábor (Szeged). Pitczmán Rita Novenber 12., 10 óra 35 perc, 3650 g. Sz.: Köteles Ágo­ta, Pitczmán Ferenc (Szánk). Magyar Nikolett November 8., 5 óra 30 perc, 3100 g. Sz.: Tőke Tímea, Ma­gyar Csaba (Szeged). Pajor Kata November 12., 20 óra 45 perc, 3000 g. Sz.: Őszi Katalin, Pajor István (Pitvaros). Tari Martin November 12., 21 óra 40 perc, 2670 g. Sz.: Kispéter Pi­roska, Tari Tibor (Szeged). Farkas Barna November 13., 2 óra 45 perc, 3630 g. Sz.: Czinder Krisztina, Farkas János (Szeged). Korom Eszter November 13., 5 óra, 3250 g. Sz.: Kormány Zsuzsanna, Ko­rom László (Baks). Riczó Péter November 12., 10 óra 6 perc, 3340 g. Sz.: Kása Erzsébet, Ri­czó Péter (Ásotthalom). Demők Márta Melinda November 12., 12 óra 10 perc, 3460 g. Sz.: Rettegi Tí­mea, Dcmők Csaba (Szeged). Tóth Loren November 12., 13 óra 7 perc, 2920 g. Sz.: Tóth Mária, Tóth Attila (Bordány). Zalárdy Ákos November 13., 0 óra 5 perc, 3250 g. Sz.: Szalma Szilvia, Za­lárdy Sándor (Szeged). Mákén Szabó Bence November 12., 18 óra, 3500 g. Sz.: Korcsog Tünde és Szabó Tibor (Mezőkovácsháza). Rabok János November 12., 23 óra 10 perc, Sz.: Patyi Krisztina és Ka­bók János (Makó). iMitteien Sarusi Eanni November 12., 10 óra 20 perc, 3350 g. Sz.: Bartók Mária Veronika és Sarusi János (Csongrád). A családoknak szívből gratulálunk! Arügynökség Szeged* A PROFI ÁRVAPÁSZ Ön tudja mit keres, mi tudjuk, hol a legolcsóbb! lécsi krt. 25. 330-536 lraw # Személy- és vagyonőr tanfo­lyamot indít a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 325-805. Munkanélküliek képzé­si támogatást igényelhetnek, (x) • Valutapénztárosi (egyhetes, intenzív) tanfolyam indul. Fana Bt.-OTK Üzleti Iskola, Szeged (Megyeháza). Tel.: 62/323-959. W Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: Skandináviától az Al­pokon át egészen az Ibériai-félszigetig egy markáns, több ciklonból álló rendszer szeli át Eu­rópát. Szeles felhósávja sokfelé okoz erósen fel­hős, borult időt, esőt, északon helyenként hó­záport is. Mára a Kárpát-me­dencét is eléri az említett rendszer, de hazánkban estig még csak nyuga­ton kell számítani esőre, esetleg záporra. A mér­sékelt déli, délnyugati szél időnként megélén­kül. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 9, délke­leten 16 fok körül ala­kul. Csongrád megyé­ben ma az alábbi vá­rosok körzetében számíthatnak sebes­ségellenörzési akció­ra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, vala­mint 9 és 23; Makó: 6 és 22 ára között. A rendőrség a változta­tás jogát fenntartja! Törzsutas kártyával olcsóbb!

Next

/
Thumbnails
Contents