Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-01 / 255. szám
A rendőrség utasítására szerdán földgyaluval semmisítettek meg az olaszországi Torino utcáin több száz üveg hamisított pezsgőt a Piemonte tartó* mány hatóságai által a gazdasági bűncselekmények ellen indított hadjárat keretében. (MTI Telefotó) Isten éltesse! MARIANNA A latin Marianus név női Mariana párjának módosult formája. A Marianus lehet a Marius férfinévnek, de a latin Maria női névnek továbbképzett származéka is. Jelentése tehát az első esetben: a Marius nemzetségből való. a második esetben pedig: Máriához (tudniillik Száz Máriához) tartozó. A Maria* Anna nevek összetételéből való származtatás helytelen, hiszen többek között a finn naptárak néktörténetí adatai szerint is bizonyítható a Mariana. Marianna fejlődési sor. Árügynökség Szeged* APROFIÁRVAPÁSZ Bécsi krt. 25. 330-536 Gellogir w ir Irán a jövőben saját óvszerrel igyekszik elősegíteni polgárai családtervezését. A „Gellogir" (szabad fordításban: megóvás) névre hallgató termék a múlt hónaptól már kapható is. Az iráni óvszer tömegtermelésével nemsokára a dél-koreai és japáni importot is helyettesíteni szeretnék. A Kayhanbod nevű cég 70 milliós jelenlegi gyártókapacitását évi 100 millióra szeretné felfuttatni, s a normál mellett ízesttett óvszert is meg akar jelentetni. A „Kevesebb gyerek, jobb élet, használj Gellogirt" szlogen máris sokhelyütt látható Teheránban. A vélemények azonban továbbra is megoszlanak az óvszer használatáról: mtg a többség minden beavatkozást elvet, s az isteni akarat érvényesülését tartja egyedül elfogadhatónak, addig mások szerint, ami a népességet illeti, az iszlám a minőség és nem a mennyiség mellett áll. • Marketing- és reklámmenedzser felsőfokú tanfolyamra még elfogad jelentkezéseket a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Szeged. Deák F. u. 22. Tel.: 325-805. (x) Ismét drágult a benzin és a gázolni Ismét drágult a Mol Rt. hálózatában forgalmazott üzemanyagok ára. Csütörtökön 0 órától a 98-as ólmozott benzinért 1 forint 60 fillérrel többet, tehát literenként 131 forintot kell fizetni. A 91-es ólmozatlan 1 forint 70 fillérrel kerül többe, így literenként 120 forintba kerül. A 95-ös ólmozatlan benzin ára 1 forint 80 fillérrel emelkedett, az üzemanyag litere 123 forint 50 fillér. A 98-as ólmozatlan benzin 1 forint 70 fillérrel drágult, így literét 132 forintért adják. A gázolaj és a fűtőolaj ára 1 forint 50 fillérrel emelkedett és most egyformán 118 forint 50 fillérbe kerül litere. Katasztrófa Brazíliában csütörtökön röviddel a Sao Paulo-i repülőtérről való felszállás után lakóházakra zuhant a TAM belföldi légitársaság Fokker-100 típusú utasgépe. A gép, amely a fővárosba, Brasiliába tartott volna, a replőtértől másfél kilométerre hirtelen süllyedni kezdett, jobb oldalára fordult, beleütközött egy több emeletes lakóházba, majd nyolc kisebb házra zuhant, és lángba borult. A gépen 89 utas és hatfős személyzet tartózkodott - valamennyien életüket vesztették. Berlini merénylet Az elmúlt napok rendőri intézkedései ellen tiltakozó ismeretlen tettesek csütörtökön hajnalban Berlinben gyújtóbombákat dobtak egy autókereskedés bemutatótermébe, és több autót súlyosan megrongáltak. A támadók egy hátrahagyott levélben közölték, hogy a belügyi szenátor azonnali leváltását követelik és ellenkező esetben folytatják akcióikat. A szenátort teszik felelőssé azért, hogy a rendőrség kedden a kelet-berlini Friedrichshain kerületben erőszak alkalmazásával kiürített három olyan házat, amelyet német és külföldi szélsőbaloldali fiatalok jogtalanul tartottak megszállva. Félresikerült öngyilkosság • MTI Panoráma Egy rendhagyó ügyben hozott Ítéletet nemrég a lausanne-i fellebbviteli bíróság: felmentett egy 21 éves fiatal embert, aki öngyilkossági kísérletével megölt egy vétlen járókelőt. Az ügy még 1994-re nyúlik vissza, amikor - több tanú állítása szerint is - a fiatal ember körül minden összezavarodott. Többek között saját anyjával azért hadakozott mert az a Scientology egyház híveként egy, a szekta által fenntartott ameA fiatalember, miközben az orgonalila ballonkabátos, göndör hajú lányt követte az esős utcán, Alain Delon egyik régi filmjére gondolt, amelyben Delon (premier planban) némi csodálkozással néz valakire, hosszan és figyelmesen, arcán és homlokán megfeszül a bőr, s szemöldöke olyan, mintha kissé fölhúzta volna, pedig nem; Delonnak olyan szemöldöke volt, amilyet a fiatalember mindig is szeretett volna: sötét és határozottan ívelt, amely erőt sugároz a kifürkészhetetlen szemek fölött. Amíg a lány (aki úgy tíz-tizenöt méternyire előtte járt) gyanútlanul sétált a finoman szemerkélő esőben, a fiatalember igyekezett megnyújtani a lépteit, anélkül, hogy a haladás sebességét növelné. A hosszan kivezetett, méltóságteljes férfiléptek szépségét is egy filmből leste el; Clint Eastwood járt így, acélszürke szemét szorosan összehúzva, annyira, hogy alig látszottak ki a szűk pupillák. A vörösbe hajló barna hajú lány arcát csak akkor látta, ha a lány félNyilas Péter Képek az esőben reforditotta a fejét egy pillanatra, hogy megnézze magát a kirakatban, vagy egy bank tükörportáljában, amelyen vékony csíkokat hagyva peregtek le az esőcseppek. Ilyenkor ő is azonnal megállt, s úgy tett, mintha éppen akkor lépne ki egy üzletből, vagy kapualjból. Nem nézett a lány felé, s különösen vigyázott arra, nehogy véletlenül eléje kerüljön. A fiatalember nem volt különösebben magas, talán éppen akkora, mint Tom Cruise, akinek legjobban arra a filmjére emlékezett, amelyben egy ír parasztfiút játszott, aki az imádott lány után utazik Amerikába, valamikor a múlt század végén. Először hivatásos bokszolókínt keresi a pénzt (a végén véresre verik), aztán megnyer egy szekér- és kocsiversenyt, végül persze feleségül veszi a lányt. Sokszor elnézte a színész arcát egy magazin közepéből kiemelt, színes, kétoldalas fényképen, és (nem talált jobb kifejezést rá) olyan... tisztának találta. Ekkor már sűrűn hullott az októberi eső, s az orgonalila ballonkabátos lány kinyitotta az ernyőjét, amelynek kék-fehér csíkjai középen futottak össze. A fiatalembernél nem volt ernyő; haját eláztatta a hideg eső, s homlokáról az arcára folyt. Tenyerével törölte le a vizet, s ekkor megérezte arcán az apró, de bőréből erősen kiemelkedő sebhelyeket (gyerekkorában elvakart himlőkiütés nyomait), amelyektől olyan volt a bőre, mint valami idegen, kopár, kráterekkel és völgyekkel borított bolygó felszíne. A fiatalember (aki talán tizenhét éves lehetett) sarkon fordult, és eltűnt az első mellékutcában. Autót mos az amerikai elefántkisasszony Az amerikai Vallejoban készült a kép: Judy, a több mint négy tonna súlyú elefántkisasszony törli szárazra a Fordot, miután ormányába szippantott vízzel alaposan lemosta az autót a helyi Marine World (Tengeri világ) parkban. (MTI Telefotó) Orosz lányok, ne búsuljatok! Négy év a siralomházban • MTI Press Oroszországot válság sújtja, kilenc millióval kevesebb a férfi, mint amennyi a nőkhöz képest kellene. Ráadásul ezt a hímnemű kisebbséget is lustaság, impotencia, részegeskedés, a család iránti közöny tizedeli. Hogyan lehetne kijutni ebből a krízishelyzetből? A megoldás adott, egyszerű és kellemes. Legalább is Szergej Szemjonov, (Zsirinovszkij pártjából) az orosz parlament legfiatalabb képviselője szerint, aki törvénytervezetet készül benyújtani a Duma elé a többnejűség legalizálására. Csak Így lehetne kialakítani azt az új nemzedéket, amelytől ismét rettegne a világ - indokolja javaslatát az orosz honatya. Aki csakugyan nem vizet prédikál, merthogy három menyasszonya várja a törvény elfogadását, hogy végre hites feleségei legyenek a 22 éves élettársuknak. A tervezet elméleti következtetését kritikával fogadó honatyákat bizonyára meggyőzte a gyakorlati háttér: „Van pénzem és energiám. Mindegyikkel legalább hetente egyszer az ágyban is együtt vagyok és természetesen a kellő anyagi támogatást is megkapják tőlem". • MTI Panoráma Megkegyelmezett egy londoni bíróság Kizzie-nek, annak a kutyának, amely négy éve várt fogságban a rá kiszabott halálbüntetés végrehajtására. Kizzie-t azért akarták elaltatni, mert a brit törvényekkel ellentétben pittbull létére szájkosár nélkül csípte el a rendőrség Londonban. A kegyelmi döntés alapja az, hogy Kizzie mégsem pittbull, s fgy elaltatása a hatalommal való visszaélés lenne. Az állatorvosok úgy találták, hogy Kizzie nem elég izmos ahhoz, hogy pittbull legyen, és nem is igazán agresszív. Eredetileg azért ítélték elaltatásra a rendőrök által negy éve befogott Kizzie-t, mert Nagy-Britanniában 1991 óta törvény tiltja a pittbullok tenyésztését és eladását, s a veszélyesnek tekintett fajtáknak nyilvános helyen kötelező a szájkosár. A törvényt azt követően hozták, hogy előzőleg pittbullok több ízben sebesítettek meg gyerekeket. Kizzie esetében gazdájának az állatorvosi szakértő vélemények díját kellett megfizetnie, a ketrec bérleti díját - heti mintegy 15 ezer forintnak megfelelő összeget - a brit adófizetőknek kell viselni. Nyugat felöl erősen megnövekszik a felhőzet A A rikai farmra akarta őt küldeni. Egy egész éjszakai kóborlás után a fiatalember végül is elszánta magát a legrosszabbra, s a mélybe vetette magát egy közúti hídról. Fatális véletlen folytán azonban a nyolcméteres zuhanás után egy, az alant levő úton elhaladó gyalogost taglózott le. A 27 éves Sri Lanka-i férfi azonnal életét vesztette, míg a mindenre elszánt öngyilkosjelölt kisebb karcolásokkal megúszta az esetet. A Nap kd: 06.28, nyugszik: 16.27, A Hold kai: 21.22, '.•w nyugszik: 12.13. Napi áriaghómársáklet Mjtan vW V" melegfront hidegfront kettőt front A vízállás tagnap A Tisza Szagodnál: 246 cm, Csongrádnál: 175 cm, Mindszentndl: 240 cm. A viz hőfoka Szegeden Hevesi László Október 30., 12 óra 5 perc, 3340 g. Sz.: Szécsi Andrea. Hevesi László (Ásotthalom). Dömötör László Raul Október 30., 17 óra 45 perc, 3520 g. Sz.: Dömötör Anna Tünde, Vass László (Szeged). Sörös Regina Október 31., 2 óra 57 perc, 3080 g. Sz.: Lakatos Mónika, Sörös Sándor (Madaras). Árvái Alexandra Október 31, 9 óra 4 perc, 3500 g. Sz.: Vincze Klaudia, Árvái Béla (Szeged). Vásárhelyen Gyöngyösi József Október 30., 15 óra 10 perc, 3800 g. Sz.: Gyöngyösi Józsefné Kis Erika és Gyöngyösi József. Németh Tamás Október 30., 18 óra 25 perc, 3750 g. Sz.: Németh Istvánné Papp Adrienn és Németh István. Kovács Georgina Október 30., 21 óra 10 perc, 3000 g. Sz.: Kecskeméti Hona és Kovács Zoltán. Kovács Annamária Október 31., 4 óra 30 perc, 2750 g. Sz.: Kovács Zollánné Klimó Annamária és Kovács Zoltán. A családoknak szívből gratulálunk! Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse, a Sárkány Sport Játékboltot! Most a teljes játékkészletből lSe/c-OS árengedményt adunk. I s.iit K.iw Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. q] Telefon: 345-777. naEQDOES Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég Telefon: 62430-511. Telefon/fax: 62431-511. Rádiótelefon: 30380-911. Atomtudós halála Öngyilkos lett egy korábban szupertitkos orosz katonai kutatóintézet igazgatója. A Cseljabinszk-70-nek is nevezett Orosz Szövetségi Nukleáris Központ vezetője, Vlagyimir Nyecsaj atomfizikus az uraii Sznyezsinszk városában lévő intézetben főbe lőtte magát. Nyecsaj, aki elméleti fizikusként 1958 óta dolgozott az intézetben, a szovjet atomfegyverek több nemzedékének kifejlesztésében vett részt. Búcsúlevelében a tudós az állandó stresszről panaszkodott, amit az intézet súlyos anyagi helyzete okozott, ahol a központi finanszírozás hiányában hónapok óta nem fizetnek már bért. Az Országos Meteorológiai Szolgalat jelenti: Európa északi felének időjárását a gyors változások iellemzik. A Britszigetek térségében, valamint a Skandináv-félsziget felett ciklon örvénylik. Ezeken a területeken gyakran változozik a felhőzet, többfelé esik az eső, a Skandináv-félsziget északi részén havazik. Ma egy nedvesebb léghullám a Kárpát-medencét is eléri, átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és kisebb eső is várható. Hazánkban ma estig nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan eső, zápor várható. Az északnyugati szél megélénkül es délnyugatira, nyugatira torául. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között valószínű. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja) Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve