Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-14 / 240. szám
Sikerdíj: 1 % is sok Miskolc polgármestere Szegeden saját egyszázalékos sikerdíjukat is sokallta. (6. oldal) „Ejnye" a rektornak Szombaton Magyar Bálint elmondta lapunknak: figyelmeztetést kap a SZOTE rektora. (5. oldal) Mai mellékletünk: 03 ÉJ SPORTJA Göncz Árpád Pordány LaszIárg gondol (3. oldal) 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ Fideszértekezlet • Budapest (MTI) - A liberalizmus az egész világon egyre inkább teret hódít, s remélem, Magyarországon sem lesz ez másként - kezdte üdvözlő beszédét Frits Bolkestein, a Liberális Internacionálé elnöke szombaton, amikor a Fidesz-elnökök III. országos értekezletén köszöntötte a jelenlévőket. Ellenzéki kötelességünk segíteni, ha az ország bajban van, ezért dolgoztuk ki a Polgári Magyarországért című vitaanyagot - mondta Orbán Viktor. A szocialista kabinetet nem azért kell leváltani, mert poszkommunista, vagy mert vezetője az aki, hanem azért, mert a múltunk helyett a jövőnket sodorja veszélybe - fejtette ki Orbán. MDFválasztmány • Budapest (MTI) Az MDF belső tisztújításáról és a kormány külpolitikájának értékeléséről hozott határozatot az MDF Országos Választmánya szombati ülésén - hangzott el az ülést követő sajtótájékoztatón, a párt Bem téri székházában. Herényi Károly sajtószóvivő a pártelnök előadói beszédét ismertetve elmondta: Lezsák Sándor értékelése szerint a Horn-kormány kétéves működésével zűrzavart, káoszt hozott az országra. A pártelnök felháborítónak tartotta a privatizációs miniszter kijelentését, miszerint a világ a korrupt: országjáró körútja során egyetlen korrupt. HÉTFŐ, 1996. OKT. 14., 86/240. ÁRA: 29 FT Ünnepelt a szegedi egyetem Csak a szegediek góljaitól mentsd meg a kapunkat Istenem - mondja imájában a bukaresti kézilabdacsapat válogatott kapusa. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Munkatársunktál Elegendő csak a képre tekinteni, s máris megállapítható, hogy a kézilabda BEKben első mérkőzését játszó Pick Szeged gárdája sikeresen szerepelt. A Tisza-partiak 27-17-es győzelme azt jelenti, hogy a szombati visszavágóra nyugodtan utazhatnak a Skaliczki legények. Nem csupán az újszegedi Sportcsarnok, hanem a dorozsmai stadion (nyert a Dorozsma 2-0-ra az Eger ellen), s némileg a Sportuszoda közönsége is - annak ellenére, hogy a Heliomed 9-9-re mérkőzött az FTC-vel - diadalittasan távozott. Sőt, nyert a labdarúgó NB Ill-ban a SZEAC és az SZVSE, valamint a kosárlabda NB I-ben a Szedeák is. Soha rosszabb hétvége ne legyen! Részletes tudósításaink A Dél Sportja mellékletünkben olvashatók. • Az ÁSZ a költségvetésről Visszalépések • Budapest (MTI) Számvevőszék szerint a jövő Az Állami Számvevőszék évi költségvetési törvényjanem tudott teljes mértékben vaslatban nem találhatók eleget tenni törvényes kötele- olyan, a központi költségvezettségének, hogy vélemé- tés helyzetét kedvezően befonyezze az 1997-es költség ve- lyásoló, a pénzügyi rendszer tési törvényjavaslatot. Ennek továbbfejlesztésére irányuló egyik oka, hogy a megadott jelentős lépések, mint 1996határidőig csak a költségveté- ban. si dokumentum első kötetét Visszalépés történt az álkapták meg. Másrészt több lamháztartási törvényben előolyan törvény megszületése írt tájékoztatási kötelezettség hiányzik még, amelyek alap- teljesítése terén az 1996. évi vetően befolyásolhatják a jö- költségvetési törvényjavaslatvő évi költségvetési és állam- hoz képest, például a létháztartási folyamatokat, mint számkeret választott tisztségpéldául az államháztartási viselők és foglalkoztatottak törvény tervezett módosítása, szerinti, a kiemelt jelentőségű illetve a társadalombiztosítási beruházások és felújítások, a alapok jövő évi költségvetése beruházási célprogramok bevagy az adótörvények - derül m mutatása terén. Az előteijeszki az Állami Számvevőszék tés még nem elfogadott törvéleményéből a Magyar vények hatásaira épít. Ez is Köztársaság 1997. évi költ- hozzájárul ahhoz, hogy a terségvetéséről, amelyet a hét vezett változások összegszevégén juttattak el a képvise- rűsége, a költségvetésre gyalőkhöz. korolt hatása nehezen ítélhető A dokumentum leszögezi, meg. Ennek megfelelően az hogy az idén nem folytató- Állami Számvevőszék szerint dott kellő mértékben az ál- különösen a költségvetés belamháztartás. rendszerének vételi oldalának megalapotovábbfejlesztése. Az Állami zottsága bizonytalan. A színpadon a professzori kar és a díszvendégek, az elnökségben balról jobbra: Varga Károly, a TTK dékánja, Szalay István, Göncz Árpád, Mészáros Rezső, a JATE rektora, Magyar Bálint, Balázs Mihály, a BTK és Molnár Imre, a JTK dékánja. (Fotó: Nagy László) Süketek párbeszéde? • Budapest (MTI) „A jelek szerint Giczy György nemcsak az én reagálásom szövegét nem ismeri pontosan, de saját kaposvári beszédére, a TV Híradónak adott interjújára és más hasonló szövegű megnyilatkozásaira sem akar emlékezni" mondta az MTI érdeklődésére szombaton Kovács László. A külügyminiszter a KDNP elnökének az elmúlt napokban tett nyilatkozatait kommentálva úgy vélte: nemcsak azt kellett szóvá tennie, hogy Giczy az alapszerződések felülvizsgálatát helyezte kilátásba, ugyanis voltak ennél súlyosabb károkat okozó kijelentései is. Kovács László utalt arra, hogy a pártelnök azt is kijelentette: az ország nem mondhat le elvesztett területeiről, és Magyarország számára Erdély nélkül nem lehetséges a csatlakozás az Európai Unióhoz. A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta: a baj nem az, hogy ezek a tételek ellentétesek a kormány külpolitikájával vagy az MSZP felfogásával, hanem hogy olyan vádaskodásokhoz szolgáltatnak érveket, melyek szerint Magyarország területi követelései veszélyeztetik a térség stabilitását. Giczy György egyébként szombaton Győrött hangoztatta: egyetlen magyar kormánynak sincs joga egyszer és mindenkorra lemondani magyar területekről. Márpedig a román-magyar alapszerződés aláírói ezt teszik. Megismételte a minap már hangoztatott kijelentését: Helsinki szelleme is megengedi a békés határmódosítást. Giczy György emlékeztetett: a rendszerváltozás folyamata Tiatármódosítással kezdődött Európában. A berlini fal szétverése békés határmódosítás volt. • Munkatársunktól A kolozsvári egyetem Szegedre településének 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye volt a József Attila Tudományegyetem Tanácsának szombaton, a színházban megtartott ülése. A külsőségeiben is impozáns, tradíciót tisztelő tanácsülés díszvendégei között köszönthette a vendéglátó egyetem Göncz Árpád köztársasági elnököt és Magyar Bálint művelődési és közoktatási minisztert. Göncz Árpád többek között elmondta: az egyetem sorsa az ország újkori történetével párhuzamosan alakult, az egyetemi oktatás minden viszontagságot túlélt. Magyar Bálint arról beszélt, mit tesznek a felsőoktatás nemzetközi piacképességének érdekében. (Részletek az 5. oldalon.) Pickell a Steauára a Szeged • Új kiállítás Ópusztaszeren Hommage á Millecentenárium A „Honfoglalás 1100. évfordulója" állami rendezvénysorozat részeként - Hommage á Millecentenárium címmel - kiállítás nyílt szombaton az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A tárlat a Dresdner Bank Schweiz AG Zürich, a Jelen Idö Alapítvány és a Kempinski Galéria által, a millecentenárium tiszteletére kiírt képzőművészeti pályázat anyagát mutatja be. A Feszty-körkép épületében látható kiállítás ünnepi megnyitóján dr. Deme Péter, a Honfoglalás 1100. évfordulója emlékbizottság titkára többek között - kiemelte: a pályázó művészek feladata az volt, hogy három múlt századvégi alkotás témáját - újragondolva, a mai korba illően megfogalmazva - jelenítsék meg. Munkácsy Mihály: Honfoglalás, Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, Vaszary János: Aranykor című képe 19 festőművészt ösztönzött a pályamű elkészítésére. Ezek közül az első díjat SzaDr. Deme Péter (jobbról): a ma élö művészeknek a későbbiekben is módot kell adni arra, hogy világlátásukat a nagyközönség elé tárhassák. (Fotó: Enyedi Zoltán) lay Ferenc „1100 éve vagyunk Európában" című festménye nyerte el. Azonban a többi alkotás is egy sajátosan szép és értékes élményt nyújtó kínálatot jelent a látogatóknak. Azzal pedig, hogy a művészek módot kaptak egy gazdasági vállalkozás égisze alatt - arra, hogy a jelentős évforduló kapcsán képbe öntsék gondolataikat, jelzi az élő magyar művészetpártolás fontosságának előtérbe kerülését is. Szappanos T. Andrea, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest public relations managere - miután elmondta, hogy a tárlat anyagát nagy sikerrel mutatták be a Ferihegyi Galériában is - Corvinus emlékérmet nyújtott át Dénes Józsefnek, az emlékpark kiállításokért felelős csoportvezetőjének, Nagy Lászlónak, a kht. ügyvezetőjének, Buczkó Imre festőművésznek, valamint dr. Deme Péternek. N. R. J.