Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-22 / 247. szám

ggyűlési Könyvtár nyából törölve Szereda a Kreml bdkieilcánylconyliáiáról (9. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG KEDD, 1996. OKT. 22., 86/247. ARA: 29 FT Igazságérzetünk szava AFark« Uinhh fnrrliilntrtt /ntcrilr vpnni n re*ni róitó/v. Interjú a köztársasági elnökkel a forradalom 40. évfordulóján Az 1956-os forradalom jelentós mértékben megváltoztatta a nemzetközi közvéleményben Magyarországról kialakult képet; a négy évtizede történtek napjainkban is hazánk legitimációját adják a világban. A többi között ezt hangsúlyozta Göncz Árpád köztársasági elnök, aki a forradalom 40. évfordulója alkalmából interjút adott munkatársainknak. Az államfő, akit a forradalomban vállalt szerepéért 1957-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek, s 1963-ban amnesztiával szabadult, egykori személyes élményei mellett mindenekelőtt 1956. máig érvényes törekvéseiről, tanulságairól beszélt. # Milyen célok, ideák vezérelték 40 évvel ezelőtt a diktatúra ellen fellépőket? Hogyan találtak egymásra a társadalom különböző, ám egyformán elégedetlen rétegei, miként teremtődhetett nemzeti egység - ha csak oly tragikusan rövid időre is? - A nemzeti egység nem azokban a hetekben jött létre, de akkor nyilvánult meg elemi erővel. Ez az egység valójában már jóval előbb megteremtődött! Mégpedig az 1948-től 1956-ig tartó időszakban, a totális diktatúra, a totális terror és a totális félelem miatt. Hiszen a sztálinizmusnak - az én megítélésem szerint - a szocializGöncz Árpád: - Magyarországon a nemzeti egység a düh egysége, a tagadás, a „nem" egysége volt. (Fotó: Nagy László) mushoz az ég világon semmi köze nincs, a sztálinizmus a szocializmus megcsúfolása volt. Ez a rendszer megfosztotta az országot a szabadságtól, és a szabadság furcsa jószág, mert akkor vesz róla tudomást az ember, ha hiányzik. Ha van, olyan, mint a levegő: nem veszed észre, hogy mélyeket lélegezel, de ha nem kapsz levegőt, azt azonnal észreveszed... Ilyen volt a helyzet akkor is. A „csengőfrász", a társadalmi osztályra, pártállásra tekintet nélkül mindenkit egyaránt fenyegető üldöztetés és veszély, no meg az, hogy az ellenkezőjét kellett mondani és az ellenkezőjéhez tapsolni, mint amit az ember gondolt és érzett - nos, mindez már kialakította bennünk az elviselhetetlenség érzését. Ez persze nemcsak magyar jelenség volt, hiszen az elégedetlenség Lengyelországban vagy Kelet-Németországban, a berlini fölkelés idején is rrtegmutatkozott. Valószínű: a sajátos magyarországi helyzet vagy talán ennek a nemzetközi összetevői vezettek oda, hogy a forradalom itt robbant ki. Hogy volt-e része ebben a nemzeti jellemnek, azt nem tudnám megmondani, mindenesetre a mozgolódás, az elégedetlenség már hónapokkal 1956. októbere előtt érzékelhető volt és nyíltan meg is fogalmazódott, például a Petőfi Kör összejövetelein, vagy az írószövetség lapjában, az Irodalmi Újságban, de említhetném Rajk László temetését, s az akkori szellemi élet sok más megnyilvánulását is. Magyarországon tehát a nemzeti egység a düh egysége, a tagadás, a „nem" egysége volt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy volt ideológiai töltete is, de ez megítélésem szerint legnagyobbrészt a szocializmus megjavíthatóságának hitén belül maradt. Erre utal az akkori jelszó, a „földet vissza nem adunk, gyárat vissza nem adunk", erre vall az, hogy a munkástanácsok természetes mozdulattal vették át társadalmasításra a termelőeszközöket, magától értetődőnek tartották, hogy azok a dolgozók közösségeié legyenek, tehát az államosítást társadalmasítás követte. Az elvek megfogalmazását már a forradalom kirobbanása után Bibó István végezte el. De a kibontakozási javaslata lényegében ezeket az elemeket tartalmazta, és - merem állítani akkor 90-95 százalékos társadalmi támogatás övezte. Pontosan tudom, hogy a forradalom leverésével hatalomra került rezsim milyen mértékben vélte veszélyesnek a szellem működését, hiszen többek közt magam is emiatt ültem börtönben. (Folytatás a 7. oldalon.) Újabb fordulatot látszik venni a régi rejtély. Cgymilliót kínálnak a nyomravezetőnek. (3. oldal) „Gyerekreszabott" iskola Sokoldalúsága folyományaképpen jó híre-neve vagyon a Tömörkénynek. (6. oldal) A Pick és a bajnoki Nemzetközi sikersorozat után holnap „csak" bajnokit játszik a Pick Szeged. (13. oldal) Szegedről szökell a Csodaszarvas • Munkatársunktól Egyedülálló szépségű és egyedülálló kivitelezésű emlékmű készül Szegeden a magyar államalapítás közelgő, 1000. évfordulójára. A Tóbiás Klára szegedi szobrász- és tűzzomnáncművész által tervezett szoborcsoport a Csodaszarvas legendát idézi és ha minden rendben megy, 2000-ben az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn állítanák fel. Az emlékmű létrehozására szegedi székhellyel alapítvány is alakult, mely országgyűlési képviselők támogatását is bírja. (Részletek az 5. oldalon.) A magyar eredetmonda szoboralakjait Tóbiás Klára szegedi szobrász- és tüzzománemüvész tervezi. (Fotó: Miskolczi Róbert) A

zokban az órákban már szinte senki sem járt a Kálvária tér környékén, mintha parancsszóra vonták volna ki az embereket. A férfi motorjából épp akkor fogyott ki a benzin, még rúgott kettőt az olajszagú Pannónián, azután tolni kezdte. Nem volt se hideg, se meleg, a benzintankra hasaló kisfiú szőke hajában keveredett a tanyai akácok és szénakazlak illata a motor erős szagával. Be kellett jönni a városba, de sietni is vissza, mert az asszony fél otthon egyedül, korán sötétedik immár. Épp bekanyarodtak a jogi kar elé, hátha nyitva van a kút, amikor a lovasszoborról szanaszét csattogtak a távoli, mégis rémttően közeli lövések, és a férfi az oroszok elől elrejtett kézigránátokra gondolt, s mint egy robbanás szilánkjai, szétröppentek előtte élete képei, a baranyai szőlő, apácaruhás nővérei, Kubába induló misszionárius bátyja, a papa, a pincesor, a temető, a kitelepített rokonság, a kádárvizsga, a sramlizenés bálák, a bicikliutak, minden. Októberente lélegzetünket visszafojtva hallgattuk lezárt ajtók és behúzott függönyök mögött a Szabad Európa Rádió visszaemlékezéseit. A húszéves évfordulón napról napra, mintha benne élnénk, figyeltük az ötvenhatos híradásokat, s emlékKisvasút, lyukas zászló szem, a könnyeimmel küszködve hallgattam Nagy Imre bejelentését, hogy „csapataink harcban állnak". És ülve a padban, két felelés között, meg az iskolám díszletei mögött látom-hallom a zajt, a pesti utcákat egyre lövik az oroszok, Tökölnél befészkelték magukat és onnan kanyarodnak rá a budai útra, igen tanárnő, készültem a Balassi-strófából, őexcellenciája, az ENSZ elnöke értesült arról a szörnyű tragédiáról..., a cink vegyjele a Zn, Mikojan és Szuszlov a budaörsi repülőtérre érkezik, megjelennek a telítetlen elemek a keverékben, és „a kormány a helyén van", bizony, a helyén van. Minden este surrogott a magnó. • Itt van a kezemben az egyik húszéves szalag. ORWO, Made in Germán Democratic Republic. Recseg, ropog, itt-ott fölzabálja a lejátszó, de a kétszer húsz év összes feszültsége, szépsége és gyásza ott hullámzik a történelemre úsztatott fémcsicsergésben. Duruzsol a mórahalmi szolgálati lakásban a cserépkályha, statárium és kijárási tilalom, édesanya teát főzött, nagy bögrében evőkanál, ne számítsanak a magyar nép jóindulatára azok, akik fegyvert fogtak a munkáshatalom ellen, terjeng a citromillat, visszafojtott lélegzettel ülünk egyre közelebb a rádióhoz, a kormány kezdeményezésére a szovjet csapatok kivonulása megkezdődött, széngázszag van egy kicsit, de most nem nyithatunk ablakot, hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon, föllélegzünk, mintha akkor történne, felsőhetényi háziőrizetéből kiszabadítják a hercegprímást. És minden olyan, mintha... egymásnak adja érvényességét 96, 76 és 56. Mindegyik fájdalom. • Nemrég Stockholmban láttam egy férfit a svéd királyi palota udvarán. A magyar államfő fogadására sorakozott föl a gárda, és ez az úr hamvasra borotvált arccal állt a háttérben, az elegáns század történelmi árnyékában, egy nemzeti színű lyukas zászlóval. Biztosan sírt reggel, gondoltam, amikor kezet ráztunk, és az elérzékenyülés elől gyorsan elkaptam szeméből a tekintetem, s örömmel láttam viszont aznap délután a magyar házban, ahol tizenéves cserkészek sorfala előtt léptünk be abba a csöppnyi Magyarországba, ahol számomra már az uppsalai kis Lilla is, aki szép, kerek mondatokkal válaszolt minden kérdésre, szóval ő is ötvenhatos volt, az lett. Egészen az. • A férfi azután megtankolt, esőköpenye alá furakodott a város minden rezdülése, így érezte már, de még nem tudhatta, hogy néhány utcával odébb mi történt. A határmenti tanyai iskolától néhány nyárfányira állt meg a kisvasút. Másnapra kihozta a híreket. Amikor mindennek vége lett, ez a férfi sok családot, összekapaszkodó párt, magányos bátyust segített át a határon. A szőke kisfiú alig nőtt fel, amikor érte jöttek az angyalok, és az asszony is fölköltözött hozzá, rsletek jöttek és mentek, antiloJfj pok futása a némafilmeken. Nem hallom ötvenhat hangjait, ma nem az szól, hiába nemzeti az ünnep, ez a világ nem annak a következménye. Ötvenhat személyesebb és tragikusabb annál, hogy ünnep legyen. Ötvenhat néma. És a némaságával tüntet.