Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-10 / 237. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. OKT. 10. HAZAI TÜKÖR 9 Könyv a honalapítás évfordulójára A másik pusztaszer • Nincs külön pénz a felkészülésre Magad uram, ha NAT kell A szegedi iskolák már az idei tanévben el kell készítsék helyi programjaikat, a NAT-felkészülésre azonban egy fityinget sem kapnak a várostól. (Fotó: Miskolczi Róbert) Leginkább legendákon lehet osztozkodni. Ami biztos, azon nem érde­mes, mert előbb-utóbb kiderül, de ha olyan bi­zonytalan forrásra épí­tünk, mint Anonymus Gesta Hungaroruma, ak­kor akár centizni is lehet a határokat. Történészeink közül meg­lehetősen sokan kétségbe vonják a honfoglalás után jó háromszáz évvel frásba fog­laltak mindenben való hite­lességét, még akkor is, ha né­pi énekmondók dallottak so­kat és szépet, vagy ha föltéte­lezzük, hogy más történetek is maradtak fönn, de elvesz­tek. Ha nekünk most kellene leírnunk háromszáz év előtti eseményeket, például a tö­rökvilág végét, csupán nem­zetünk emlékezetére hagyat­kozva, jól meg lennénk lőve akkor is, ha részletekbe me­nően tanultunk róla. Ráadá­sul van egy még nagyobb bökkenő: az a bizonyos ano­nim P. dictus magister ke­nyéradó gazdájának akart bi­zonyítékot szerezni, ezért is tehette a szeri pusztára az el­ső országgyűlést, szóetimoló­giába burkolózva. Gyűrűzött a legenda, em­lékszem rá, a hatvanas évek­ben még el akarták játszani a sövényházi ünnepségeken a vérszerződést is. Ha volt is egykor ilyen, nem a mostani hazánkban történt akkor se, ha Juhász Gyula versben is említi. Tény viszont, hogy az egykori szeri pusztán két mai falu osztozik: Ópusztaszer és Pusztaszer. Tudós koponyák nem győzik kárhoztatni a két falu névadását se, de ez me­gint oda vezet, hogy eleve föltételezik, melyik lehetett az igazi. Sajnos, csak annyit tudunk, hogy a jóval későbbi monostor romjait kiásták, a másik Pusztaszeren pedig minden ásatási kezdeménye­zés hamvába holt egészen mostanáig. A Sövényházából lett Ópusztaszer szekere ja­vában gurul, a nemzeti törté­neti emlékpark, a Feszty-kör­kép valósággal szárnyra kap­ta, a másik Pusztaszer pedig hittel vallja, azért rúgtathatott előre amaz, mert már az őr­gróf is azt akarta, az ő birto­ka fényesedjék általa. A történelmi találgatáso­kat nem szeretném folytatni, ezért a legendák iránti fogé­konyságomat is félre teszem most, és az előtt a könyvecs­ke előtt hajtanék csak tiszte­lettel fejet, amelyről tudván tudom, nagy népszerűségre nem tehet szert akkor se, ha szer szavunk ugyanúgy áll a falu nevében, mint amannak. Nagy Józsefné Pintér Eszter, a hajdani pusztabírói házban működő alkotóház mindene­se szánta rá magát, hogy • Tatabánya (MTI) Megdöbbentő bűncselek­mény történt néhány nappal ezelőtt Tatabányán: egy ed­dig ismeretlen személy a Sár­berki lakótelep egyik játszó­terén tarkón lőtt egy 9 éves kisfiút. Az elkövetőt eddig nem találta meg a rendőrség, ezért felhívással fordul a la­kossághoz. Kérik, hogy je­lentkezzenek azok, akiknek a bűncselekménnyel kapcsola­összegyűjti és kötetbe rende­zi faluja általa elérhető emlé­keit. Nem győzi hangoztatni szóban és írásban is, ő nem történész, nem is író, egysze­rű gyermeke csupán Szemek, és ezt méltányolnunk kell. Ha mégis bele mert vágni eb­be az iszonyatosan nehéz föl­adatba, dicséret illeti meg. Ha végre elindulna ennek a másik Pusztaszemek a tudo­mányos föltárása is, biztosan az ő szövegét toldják-foldják és helyettesítik majd. (Nem tudom, rászánja-e valaha ma­gát akárki más is, hiszen egy­ből kettőre igen ritkán van szüksége az emlékezésnek.) A leírt tévedések - például a vérszerződés jóságos visszaidézése - életveszélye­sek a tudományban is, és a mindennapi használatban is, magam azonban azt érzem ki minden sorából, micsoda nagyszerű munka születhetett volna itt, ha legalább akkora apparátus bocsátkozhatott volna bele, mint a sorozatban készülő falumonográfiákban szokás lett. Vissza is kell vo­nulnom azonnal, mert ez a megfogalmazás eleve azt su­gallja, jámbor gyöngeséggel van dolgunk. Tisztességes, becsületes munka ez önma­gában is, és nem kell szek­rény mögé dugnia talán soha a falu népének. Kecskemét használta a pusztának ezt a részét, a két város örökös vetélkedése is benne van, hogy kizárólagos előnyre törekedett mindegyik a történelmi legendában is. A turulmadaras obeliszk eleve alul maradt a fejedelmi szé­kében ülő Árpád-szoborral szemben. Magam meghatód­tam idén, amikor hallotam, szeptemberben az obeliszk tövében változatlanul Árpá­dot és a honfoglalást ünne­pelték, miközben amott régen átszfvódott az ünnep a jóval későbbi Szent István napjára, az államalapítás ürügyén. Személyes rokonszenvem az övék, ha „búcsújáró" lennék, inkább ide mentem volna el. A mai falu dolgos napjai állnak elénk legrokonszenve­sebben a kötetben, minden túlzás nélkül. Sajnos, szer­kesztői igyekezet révén ma­radhatott ki Munkástelep, föltehetően az első átkosból visszamaradt politikai kép­ződménynek tartotta, aki ki­hagyta. Meleg szeretettel öle­li keblére az alkotóház ven­dégeit is a falu, sajnálhatjuk, hogy az itt lakó, és itt alkotó grafikus, Tóth Pál, családi szerénységből kimaradt. Ne vegyük el azonban az utá­nunk jövők kenyerét, most csak lelkesedni akartunk azon, hogy egy kicsi falu na­gyot akaró szerény asszonya letett valamit a község aszta­lára. H. D. tos érdemi információi van­nak. Jelentkezni személyesen a városi rendőrkapitánysá­gon, vagy a 34/310-777-es, illetve a 07-es telefonon le­het. Kérik azok jelentkezését is, akiknek tudomása van ar­ról, hogy bárkinek lakókör­nyezetükben engedély nélkül tartott lő-, gáz- vagy riasztó­fegyver van a birtokában. A nyomravezetőnek 100 ezer forint jutalmat ajánlottak fel. A szegedi iskoláknak még az idei tanévben be kell fejezniük a NAT ál­tal kért helyi pedagógiai programok elkészítését. Ezzel szemben még a NAT-f el készítők árát is csak komoly nehézsé­gekkel sikerül kigazdál­kodniuk az intézmé­nyeknek. „Legyen vége a felfordu­lásnak, hogy az iskolák a szakmai munkára, legfőbb­képpen a nemzeti alaptan­terv bevezetesére koncent­rálhassanak" - ez az óhaj fe­lelős önkormányzati tiszt­ségviselőtől hangzott el a szeptemberi tanévkezdéskor, ezzel indokolva az „utolsó kanál feketeleves", a kötele­ző óraszámemelés egy évvel korábbi bevezetését. Ám, hogy a NAT bevezetéséhez és egyáltalán megismerteté­séhez pénzre van szükség, arra eddig mintha senki sem gondolt volna. A nehéz helyzetbe ke­rülő szegediek immár több segítségre számít­hatnak. A városi önkor­mányzat és a karitatív szervezetek megerősö­dött együttműködése nyomán a krízishelyzet­be sodródókat ellátó olyan rendszer kezd ki­épülni, ami ruhát, cipőt, meleg ételt, tisztálkodási lehetőséget, szállást, or­vost biztosít a rászoru­lóknak. Igaz, még nem mindenkit, s nem „össz­komfortosán" kiszolgál­va, de gyorssegélyt már biztosítva. A népjóléti iroda és a Sze­gedi Humán Szolgáltató Központ az idősek otthonai, klubjai, a családsegítő intéz­ményrendszere mellé mos­tanra megteremtette a haj­léktalanok segítésének alap­feltételeit. Az Indóház tér 3­ban működő gondozási köz­pontban reggel 8-tól 13 órá­ig információs szolgálattal szociális munkások segíte­nek, és hétfőtől péntekig dél­előtt 9 és 11 óra között bárki megfürödhet (s fertőtlenítés­re is van lehetőség). Reggel 8-tól délután 4 óráig ugyan­itt ingyenes orvosi rendelés Pedig a szegedi iskolák­nak hamarosan szembe kell nézniük azzal, hogy az ön­kormányzat számon kéri raj­tuk a NAT által kért helyi pedagógiai programokat, amelyeknek éppen az lenne a lényegük, hogy jól felké­szüljenek rá, hiszen az isko­lák saját kreativitását kell ki­emelje. A NAT által kínált lehetőségeket viszont nem könnyű kihasználni, ha a szegedi pedagógusok több­sége csak a sajtó híradásai­ból ismerheti az alaptanter­vet. A NAT megalkotásában járatos szakemberek állítják, hogy az ideális az volna, ha minden pedagógus részt ve­hetne egy továbbképzésen. Ilyen előadások - jó színvo­nalon, kiváló szakemberek­kel - Szegeden is léteznek, de egy tanár beiratása 1000 és 1500 forint körül van, a tanfolyam időtartamától füg­gően. A szegedi NAT-to­vábbképzéssel foglalkozó Pedagógiai Segítő Központ van. A máltaisak és a vörös­keresztesek adományaiból pedig ruhát és cipőt is lehet itt kapni. Éjszakára érkezési sorrendben 26 férfinek ad­nak ágyat az Indóház tér 3­ban a menedékhelyen, a haj­léktalanok átmeneti szállá­sán pedig 21 férfi és 12 nő lakhat. Szálláslehetőséget nyújtanak folyamatos foga­dással Algyőn a Piactér 17­ben, és Szőregen, a Szerb ut­ca 54-ben. Az Acél utcai Népkony­hán 12 és 14 óra között ad­nak ingyen bárkinek meleg ebédet. Ugyanezen a helyen 7 és 12 óra, valamint 15 és 17 óra között nappali mele­(maga is önkormányzati in­tézmény) csak azért tudja ilyen alacsony áron folytatni a tanfolyamokat, mert pályá­zati úton szerzett forrást rá. Egy-egy szegedi általános iskolában, ha csak a pedagó­gusok felét Íratják be, az máris olyan összeget jelent, amelyet nem könnyen gaz­dálkodnak ki a saját költség­vetésből. A PSK-ban állítják, az összeg, amit kérnek, nagyon kevés, vannak budapesti ke­rületek, ahol sokkal többet kell fizetniök az iskoláknak. Csakhát ott az önkormányzat többmillió forintot pályázta­tott az iskolák között, hogy a felkészülési szolgáltatást igénybe vegyék. Szegeden egyik önkormányzati intéz­mény (az iskola) néz ferdén a másikra (PSK), miközben ez utóbbi alapfeladatait is nehezen tudja ellátni a meg­lévő pénzéből, s kis túlzással a NAT továbbképzések árá­ból kell fizetnie a villany­gedő van, s ettől a hónaptól fürdeni és mosni is lehet ott. Az alsóvárosi Ferences Rendházba este fél 8 és 8 óra között vacsoráért lehet ko­pogtatni. A Magyar Karitász (a Dugonics tér 12-ben) al­kalmanként adományokkal, szociális ügyintézéssel segít, betegeket, időseket gondoz. A népesebb famíliák a Fé­szek Nagycsaládosok Egye­sületénél is kérhetnek támo­gatást a Nyitra utca 15-ben. S várja őket információkkal, érdekképviselettel, tanács­adással, foglalkozásokkal a Tabán Családsegítő Közös­ségi Ház (Kereszttöltés u. 13.) hétfőtől csütörtökig 9­számlát. A segítő központ­ban olyat is láttak már, hogy pedagógusok saját zsebből fizetnek ki egy-egy tanfolya­mot, mondván, a szakmai munkájához szükség lesz rá, de azt mindenki tudja, hogy nem ez a megoldás, ha a nemzeti alaptantervet komo­lyan akarják venni. A városi iskoláknak szin­te „máris késő" a NAT-tal megismerkedni, hiszen bár a közoktatási törvény azt írja elő, hogy 1998 szeptemberé­ig kell a felkészülésnek le­zajlania, a városi oktatási in­tézményeknek már az idei tanévben be is kell fejezniük a helyi tantervek kidolgozá­sát, hiszen az önkormányzat 1997 őszére azokat „bekéri", hogy az 1998-as költségve­tés vitája előtt el tudja dönte­ni, jóváhagyja-e őket vagy sem. Addig önkormányzati segítséggel vagy anélkül, de az iskoláknak készen kell lenniük a NAT bevezetésére. P. J. tői 16 óráig (kedden 16 órá­ig). Szerdánként szívesség­szolgálat keretében ruha-, játék-és könyvgyűjtés, osz­tás, kedden 16 óra 30 és 18 óra között jogi tanácsadás. A Magyar Máltai Szere­tetszolgálat szegedi csoport­ja a Csanádi utca 9-ben vár­ja a segítséget kérőket és az adományozókat hétfőn, szer­dán és csütörtökön 15-től 17 óráig. Elsősorban ruhane­műt, cipőt várnak, illetve adnak, segítenek a szociális ügyintézésben, lelki támaszt igyekeznek nyújtani, napra­kész felvilágosítást adnak a városi segítő lehetőségekről, és élelmiszert gyűjtenek. Pénzadományokkal nem tudnak szolgálni. A Magyar Vöröskereszt szegedi szervezete is elsősor­ban természetbeni adomá­nyokkal és tanácsadással se­gít. A Szent Mihály utca 1­ben hétfőn, kedden, szerdán 8-tól 16 óra 3o-ig, pénteken 8-tól 14 óráig tartanak ügyeletet, ekkor itt szociális árusítás is van. Csütörtökön­ként 9-től 15 óra 3o-ig a Székely sor 21-ben biztosíta­nak lehetőséget kedvezmé­nyes vásárlásra. Szabó Magdolna Emlékezés '56-ra • Munkatársunktól Az 1956-os forradalom szegedi eseményeiről egy dokumentumgyűjtemény ké­szül, melyben az elítéltek névsorát is közlik. Akik nem járulnak hozzá a nevük nyil­vánosságra hozatalához, azok ezt nyolc napon belül levélben jelezzék a követke­ző ctmre: Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság Dél-alföl­di Elnöksége, 6722. Szeged, Rákóczi tér. Kolléganőnk díja O DM-információ A posta jelene és jövője címmel idén tavasszal orszá­gos pályázatotot hirdetett meg a Magyar Posta. A pá­lyázatra több mint 50 pálya­mű érkezett. Újszászi Iloná­nak, a Délmagyarország új­ságírójának munkáját a zsűri 3. díjjal jutalmazta. Kolléga­nőnk a postai világnap alkal­mával Budapesten tegnap vette át az elismerést. Osztály­találkozó O Munkatársunktól Hatvanéves osztálytalál­kozó lesz a kiskundorozsmai községháza nagytermében október 12-én (szombaton) 10 órakor. Azokat a volt ha­todikosokat várják, akik 1935-ben, '36-ban vagy '37­ben végezték a dorozsmai elemi iskola fiú- vagy lány­osztályát. Tisztifőorvosi helyreigazítás O DM-információ Lapunk tegnapi számában dr. Csenke László, a Csong­rád Megyei Egészségbizto­sítási Pénztár igazgatóhe­lyettese az ágyszámcsökken­téssel kapcsolatban feltett kérdéseinkre a többi között a következő tájékoztatást adta: „A kórházak közötti egyez­kedés eredménytelenségét rögzítő jegyzőkönyvet a me­gyei egészségbiztosítási pénztár október 3-án kapta meg Csongrád megye tiszti­főorvosától. " „Ez a mondat nem felel meg a valóságnak" — állítja szerkesztőségünkhöz tegnap eljuttatott levelében dr. Zi­mányi Mária megyei tisztifő­orvos - majd így folytatja: „A megyei egyeztető fórum külön tárgyalta a fekvőbe­teg-ellátásra és a járóbeteg szakellátási óraszámokra vo­natkozó ajánlatot. 1996. szeptember 23-án foglalták a fekvőbeteg-intézményeket fenntartók képviselői nyilat­kozatba, hogy az ágyszá­mokra vonatkozóan nem ala­kult ki megegyezés. A tör­vény 11. paragrafusa (1) be­kezdésének megfelelően a jegyzőkönyvet haladéktala­nul - szeptember 24-én ­megküldtem a megyei egész­ségbiztosítási pénztárnak. A járóbeteg szakellátásra vo­natkozó konszenzusos aján­latot - melyről a tárgyalás október 1-én volt - valóban október 3-án küldtem meg a MEP-nek. Mindezeket azért tartottam fontosnak helyre­igazítani, mert a törvényben előírt kötelezettségemnek időben eleget tettein. " - írja dr. Zimányi Mária, Csong­rád megye tisztifőorvosa la­punkhoz eljuttatott helyre­igazítási kérelmében. Tarkón lőtt kisfiú • Ruha, étel, szállás, orvos Elkél a A szegedi hajléktalanszállás konyháján. (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Thumbnails
Contents