Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-23 / 222. szám
Podmaniczky Szilárd Csalimese IV. Tjol ló, hol nem ló, volt egyszer n egy páciens, aki majd szétdurrant az egészségtől, de ez nagyon zavarta már, mert a környezetében mindenki fel tudott mutatni egy-két betegséget, de ő egyet sem, és elhatározta, hogy elkapja az influenzát. Ment hegyen-völgyön át, vitt magával lepkehálót, horgászbotot, franciakulcsot és egy bőröndöt is, hogyha majd elkapja az influenzát, abba becsomagolja, és elviszi egy előre kiszemelt orvoshoz, mert mivel soha nem volt még beteg, sehova nem adta le a tébékártyáját, amit persze mindig magánál hordott, mert szeretett snapszerezni. Első lépésként megvett minden újságot, azokból megtudhatta, hogy hol dühöng éppen az influenza. De várjon csak, gondolta magában, majd ő elkapja, és meg lesz mentve mindenki. Sebtiben elutazott abba a városba, amit az újságokból kivett, ott közölte az önkormányzattal meg a rendőrséggel, hogy mi járatban van, és hogy segítséget ugyan nem kér a munkájához, de akadályt se gördítsenek elé, különben is mindenkinek érdeke, hogy 6 elkapja az influenzát. Legelőbb a helyi kórházba vette be magát, a portásfülke közvetlen közelében vert fel egy kisebb tanyát, hogy majd amikor jön befelé az influenza, ő kapja el először. Három éjjelen, három nappalon át várta az influenzát, de valószínűleg az kicselezte őt, mert a kórházban egyre csak szaporodtak az influenzások, ő viszont még csak nem is látta. Ekkor ő is cselhez folyamodott. Odament egy beteghez, megkérte, hogy tüsszentsen az arcába, hátha majd akkor elkapja az influenzát. Az bele is tüsszentett, a páciens meg várta a hatást, de csak gyomorrontása lett a kórházi koszttól. Hiába üldözte a kórházban az influenzát, nem sikerült elkapnia, ezért úgy döntött, hogy inkább egy gyermekközösségbe veszi be magát, mert úgy hallotta, hogy többnyire a védtelen gyerekeket támadja meg az influenza. Egész nap játszott a gyerekekkel, hogy megtévessze az influenzát, hátha az azt hiszi, hogy ő is gyerek, s akkor végre elkaphatja. De az influenza mindvégig elkerülte. , Már feladta az influenzáért folytatott küzdelmet és szégyenszemre ballagott haza a farzsebébe rejtett és hasznavehetetlen tébékártyájával, amikor egyszer csak eltüsszentette magát, kirázta a hideg, csontjai sajogni, a feje pedig szédelegni kezdett. Na megvagy, gondolta magában, és már rohant is, hogy táppénzre írassa ki magát. Naplójában úgy emlékezett meg erről a napról, hogy ez volt élete legerotikusabb délutánja, amikor ágyba döntötte őt az influenza. A román kormány jóváhagyta a kolozsvári (Szamosfalva) repülőtér megnyitását a nemzetközi légiforgalom előtt, s egyidejűleg 2 milliárd lejt (kb. 625 ezer dollárt) szavazott meg a légikikötő modernizációjához. A bukaresti kormány tavaly, a magyar-román légügyi tárgyalások idején azt ígérte, hogy tanulmányozni fogja a marosvásárhelyi, a nagyváradi és az aradi repülőtér nemzetközivé nyilvánításának lehetőségét is. A külföldi járatok fogadása pótlólagos beruházásokat tesz szükségessé a vidéki repülőtereken. A tavaly kötött magyarromán légiügyi megállapodás a két bukaresti repülőtéren (Otopeni és Baneasa) kívül Temesvár (Temesgyarmat) és Konstanca (Kogalniceanu) repülőterének használatát tette lehetővé a magyarországi légitársaságok számára. Aranyeső Az OPEC-tagállamok 2026 milliárd dollárnyi nem várt bevételre tehetnek szert az idén az olajár emelkedése miatt - jelentette a Reuter a londoni Globális Energia Tanulmányok központjának tanulmányát ismertetve. Az OPEC 11 tagállama tavaly 132 milliárd dollár értékben exportált olajat, az idén 158 milliárdot tehet zsebre, 26 milliárddal többet. A bevétel növekedése lehetővé teszi, hogy csökkenjen adósságuk, mérséklődjék deficitjük, fejleszthessék infrastruktúrájukat. Az irányadó olajár hordónként átlagosan 19 dollár eddig az idén. • Vagyonőrök! Négyféle állami végzettséget adó hatósági vizsgától mentesítő biztonságszervezői tanfolyamot indítunk, munkalehetőséggel. Vizsgázott vagyonőröket munkavégzésre regisztrálunk! Interagent 62/ 480-580/112. (x) • Társastánc-tanfolyamot indft Móczó János és felesége a szegedi Bartók Művelődési Házban szeptember 28-án 14tól. Beiratkozás: szeptember 27én 16-17 óra között. (x) • Számítógép-kezelő, szövegszerkesztő és számítógépes szaktitkárnő kurzusok indulnak a Szofi Magyar-Amerikai Számítástechnikai Oktatóközpontban. Tel.: 62/487-765. Iroda: Szeged, Debreceni u. 18/C. (x) 9 Manökentanfolyam. Stílus Stúdió újra indítja manökentanfolyamát gyermekek és felnőttek részére. Felvételi szeptember 28-án, szombaton 10 órakor Szeged, Tisza Lajos krt. 88. Vtzmű Klub. Érd.: 488-666 telefonszámon munkaidőben. (x) A 47-es út nem hiába érdemelte ki az autósok réme jelzót. Nappali csúcsforgalomban szinte minden perc életveszélyben telik az algyői híd és a Vásárhely tábla között. De éjjel sem mindig jobb a helyzet. Szombaton éjjel egy személygépkocsi haladt a 47-esen, maga mögött vontatva egy trélert, amelyen egy Ladát szállítottak. Egy szemből érkező Mercedes a trélernek ütközött, amelyről leesett a Lada. Az elszabadult gépkocsi előtt már nem tudott fékezni egy szabályosan, a tréler mögött haladó Citroen, és belerohant a Zsigába. Az eredmény: a Citroen vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, az anyagi kár pedig mintegy 850 ezer forint. (Fotó: Tésik Attila) Tengeri kanárik Eltűnnek a dán fiúk? • MTI Panoráma Akár a papagájok, úgy utánozzák a hangokat a fehér delfinek - állítják a chicagói tengeri akvárium cetfélékkel foglalkozó szakértői. A „delphinopterus leucas" valóságos művésze az utánzásnak, elismétel bármit, amit hall. A biológusok akkor figyeltek fel erre, amikor az egyik fehér delfin ismételgetni kezdte azt az elektronikus jelet, amelyet a delfinárium dolgozói más delfinek idomításakor hallattak. Hamarosan kiderült, hogy e delfinfélék a megtévesztésig híven tudnak utánozni bármit - a tűzriadó hangjelét, madarak füttyét, a hajszárító berregését vagy a búvárok légzőkészülékéből kifújt buborékok hangját. Ha a fehér delfinek utánzó készsége nem is volt közismert, változatos és szinte szüntelen vokális aktivitásukra már rég felfigyelt az ember; a tengerészek régóta tengeri kanárinak nevezik őket - közölte az egyik chicagói biológus. • Koppenhága (MTI) Valami kétségkívül nem stimmel, ha nem is éppen „bűzlik" Dániában: titokzatos módon fogyatkoznak a fiú újszülöttek. A természetes kiválasztódás szabályainak megfelelően általában a születéskor még több a fiú, mint a lány. Az életkor előrehaladtával - az erősebb nem gyengesége miatt - ez kiegyenlítődik, illetve idős korban a nők száma jóval meghaladja az azonos korcsoportú férfiakét. Dániában ezzel szemben a természet úgy tűnik felrúg minden erre vonatkozó szabályt: az elmúlt évtizedekben rendre kevesebb fiú születik mint lány, utoljára az ötvenes években haladta meg az újszülött fiúk száma a lányokét. Henrik Moeller a dán országos kutatási alap munkatársa szerint a növényvédő szerek lehetnek ludasak ebben: ezek közül néhány valószínűleg olyan hatást kelt mint a női ösztrogén hormon, ugyanakkor mások ezzel egyidejűleg még el is nyomják a férfihormonok hatását. Esernyő és esőkabát nélkül ne A Hold kel: 16.27 nyugszik: 03.01 V1 V melegfront hidegfront kottás front A vlxállái tagnap A Tisza Szegednél: 368 cm, Csongrádnál: 353 cm, Mindszentnél: 391 cm. A viz hőfoka Szegedén: 13,6 'C A Maros 103 cm. A Brit-szigetektől Ukrajnáig egy magasnyomású övezet húzódik. Szárazföldünk déli felén eiklonális hatások alakítják az időjárást. Gyakran megnövekszik a felhőzet; az Alpok környékén és Közép-Európában 30-40 millimétert is meghaladó csapadék hullott. Nyugat-Európában 15, 20, Közép- és Észak-Európa nagy részén pedig 10, 15 fok a jellemző érték. A következő 36 órában a Kárpát-medence fölé nedves levegő áramlik, így erősen felhős, csapadékos idő várható. Hazánkban többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, országszerte várható eső, zápor, jelentős mennyiségű lesz a csapadék. A hőmérsékleti maximum többnyire 13, 18 fok között alakul. Ax Országgyűlési Könyvtár Úli.- t» ,íkíl U.si Szegeden Agnieszka Zelinska 20 éves poznani diáklányt koronázták Lengyelország szépévé. (MTI Telefotó) Isten éltesse! TEKLA Nemzetközi a kolozsvári röptér Ritka név a magyar földön. Eredeti görög formája a Thekla. Az istenség görög fogalmát fedő theosz és a dicsőség, fényesség szavak összetételéből származik. A közmondás szerint óvakodni kell a vetéssel. mert „Tekla hetében vetett gabonából csak pelyva terem ". •SARKÁJVY Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! Most a babaruhák teljes árukészletéből 40%-os árengedményt adunk, amíg a készlet tart. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. Telefon: 345-777. A Vatikáni Állam azt tervezi, hogy 1997-ben újból veret aranyérmét. Hivatalos vatikáni források „igen valószínűnek" tartják, hogy jövőre két aranyérmét is kibocsátanak a numizmatikai gyűjtők számára: az egyiket ötvenezer, a másikat pedig százezer líra értékben. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szentes, Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartjal Citroennel ütközött a vezető nélküli Lada Lottószámok Ötöslottó 14, 27,41,56, 76. A Jokerszám: 028 311 Hatoslottó 4, 5,21,28, 37,43, a pótszám: 33. Szogodi boltosok, figyelem! Ezen a héten ismét várjuk azoknak a kiskereskedőknek a jelentkezését, akik a következő napokban a 20% -os tejfölt, a trappista sajtot, a tojást, a Maggie levesport, a fényezett rizst, a Blend a Med fogkrémet, az Ariel és a Tomi mosóport, a Crepto WC-papírt és a „százas" papír zsebkendőt a szokásosnál olcsóbban kínálnak. (A „nevezéshez" egy termék árának csökkentése is elég!) Kedden és szerdán, 9-12 óra között kollégánk. Agárdi Gabriella fogadja az aktuális ajánlatokat, a 481 -281/63-as telefonon. Csütörtökönként megjelenő, „Itt olcsóbb!" című rovatunkban természetesen csak a legkedvezőbb árakat közöljük! Elégedottek Az Egyesült Államok lakosságának 52 százaléka úgy érzi, hogy életszínvonala jobb, mini négy évvel ezelőtt volt, 22 százalékuk viszont az ellenkezőjét tartja. A megkérdezettek 39 százaléka szerint az Egyesült Államok ,jó úton halad". (Arányuk a legmagasabbnak számít az utóbbi évek felmérései szerint.) A felmérést az elnökválasztással kapcsolatban készítették, és megállapították, hogy az elégedettség Bili Clinton malmára hajtja a vizet. : (TSSEw) :i • V490-490y j: | ÍTÖRZSUTAS KÁRTYA] ! Törzsutas kártyával olcsóbb! •• Bakri Ferenc Szeptember 20., 10 óra 15 perc, 2740 g. Sz.: Kocsispéter Regina, Bakri Ferenc (Szeged). Tóth Gergő Szeptember 20., 18 óra 10 perc, 4000 g. Sz.: Kovács Ilona, Tóth István (Balástya). Katona Boglárka Szeptember 20., 23 óra 12 perc, 3420 g. Sz.: Dobó Éva, Katona Róbert (Szeged). Pataki Attila Szeptember 21., 3 óra 50 perc, 3740 g. Sz.: Hódi Ágnes, Pataki Sándor (Szeged). Szilágyi Ádám Szeptember 22., 0 óra 15 perc, 3300 g. Sz.: Molnár Melinda, Szilágyi Róbert (Szeged). Dér Zoltán Szeptember 22., 5 óra 5 perc, 3940 g. Sz.: Buzsáki Ágnes, Dér András (Szeged). Móga Vivien Szeptember 20., 14 óra 4 perc, 3125 g. Sz.: Molnár Bernadett, Móga László (Békéscsaba). Kardos Evelin Szeptember 20., 14 óra 17 perc, 3210 g. Sz.: Szeles Mercédesz, Kardos Ferenc (Szeged). Nagy Szabolcs Szeptember 20., 10 óra 35 perc, 3860 g. Sz.: Sándor Magdolna, Nagy Mihály (Szeged). Jakab Madlen Katalin Szeptember 20., 13 óra 49 perc, 2705 g. Sz.: Rostás Vilma, Jakab László (Kistelek). Hulita Szibilla Szeptember 20., 17 óra 20 perc, 3660 g. Sz.: Ábrahám Anikó, Hulita Zoltán (Szeged). Hangai Kristóf György Szeptember 20., 21 óra 30 perc, 3600 g. Sz.: Varga Ildikó, Hangai György (Szeged). Horváth Csilla Szeptember 20., 21 óra 50 perc, 2590 g. Sz.: Mihály Katalin, Horváth Antal (Rúzsa). Sutka Ágnes Szeptember 20., 22 óra 35 perc, 3170 g. Sz.: Kothencz Julianna, Sutka Sándor (Balástya). Kuczor Felicia Melitta Szeptember 21., 6 óra 39 perc, 3630 g. Sz.: Fehér Felicia, Kuczor Attila (Szeged). Lehoczky Csenge Kincső Szeptember 21., 9 óra 38 perc, 4070 g. Sz.: Varga Katalin, Lehoczky Tibor (Szeged). A családoknak szívből gratulálunk! Újra lesznek aranyérmék