Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14 / 215. szám

psrwwü'pw 10 RIPORT SZOMBAT, 1996. SZEPT. 14. Mi les Bajban, nagy bajban van az SZVSE labdarú­gó-szakosztálya. Elég csak egy pillantást vet­ni az NB III. Alföld-cso­portjának tabellájára. Azon feketén fehéren ott áll: ...16. SZVSE, úgy, hogy az eddig le­játszott 5 mérkőzés alatt még egyetlen pontot sem sikerült be­gyüjtenie. A 450 perc alatt mindössze 2 gólt rúgott, ellenben 1 8-at (I) kapott... Az alapo­san megfiatalított csa­pat rohamléptekkel „sprintel" a megyei I. osztály felé. Helyzete szinte kilátástalannak tűnik, már csak a cso­dában bizhat. De vajon létezik-e ilyesmi? Azért is „téma" a Vasutas-le­génység (le)szereplése, mert egy nagyhírű, egykoron számtalan si­kert elért szakosztály­ról van szó. A korábbi­akban Szabó István ügyvezető elnökkel ké­szült beszélgetésünket olvashatták, tegnap pedig a volt szakosz­tályelnök, Tóth János levelét. Vajon mi vezet­hetett az NB III. utolsó helyéig? Ennek próbál­tunk utánajárni. Kedd. 17 óra. SZVSE­stadion. Edzést tart a fel­nőtt csapat, bár ismerve a futballisták életkorát, talán helyesebb kifejezés a junior megnevezés... Tizenegy mezőnyjáté­kost és két kapust számol­tunk meg. Ehhez még ide­vehető az a négy labdarú­gó, akit a SZEAC adott kölcsönbe, de ők a Felső Tisza-parti stadionban gya­korolnak ebben az időpont­ban. Kulacsik, Palotás, Im­re és Magyar két edzésen és a hétvégi bajnoki meccsen ölti magára a Vas­utas-szerelést. Az alapos bemelegítést követően Protity Sándor edző labdás technikai sprintgyakorlatokat végez­tet tanítványaival. Izzadnak a fiatalok, de hát ez a gya­korlat pontosan ezért lett kitalálva. Sok a hiba, kép­telenek hosszú időn keresz­tül összpontosítani a játé­kosok. Unják már egy ki­csit a fiúk, amikor érkezik a megváltást jelentő újabb „napiparancs" az edző szá­jából: - Rakjátok fel a két kaput, mehet a kapura lö­vés! A játékosok egyetlen hang nélkül végzik a fel­adatot. Nincs egy poén, egy ugratás. Lehet, hogy a pontnélküliségnek köszön­hető mindez? Záporoznak a lövések, de a legtöbbször kapu fölé, mellé. Ebben a klub saját nevelésű ifistája, Gyimesi Norbert jár az „élen", egymás után há­romszor is az égbe küldi a „zsugát". A triplázást látva már az edző sem tud csend­ben maradni: - Norbi! Dőlj inár rá.'az istenit! Van azért ellenpélda is. Rácz Zsolt akkora gólt ra­gaszt a jobb felsőbe, hogy a pókok költözködnek. Rá­adásul a „pipába" sima ut­cai dorkóban talál be, a stoplis nyomja a sarkát. Protity meg is jegyzi: ­„Rica"! A Félegyháza ellen is ebben kellett volna ját­szanod. - A válasz egy gri­masszal egybekötött mo­soly... Fél hét felé közeledik az óramutató, amikor Papp Jó­zsi jelzj uz edzőnek, nqki bizony, ha törik, ha szakad. Sxegedi Pár hónappal ezelőtt még volt okuk örülni a Vasutas-labdarúgóknak... (Fotó: Gyenes Kálmán) itt kell hagynia e díszes tár­saságot, mert héttől már munkája van. A vasútnál, mégpedig reggel hétig. Most ugyanis éjszakás. Ha viszont nappalos, akkor lőt­tek az edzésnek. Kicsit vic­ces, hogy egy SZVSE-játé­kos nem kap kedvezményt a MÁV-tól... Pedig létez­nek olyan futballisták, akik rendelkeznek ilyennel, no­ha nem is a Kossuth Lajos sugárúti „arénában" kerge­tik a labdát... A edzés befejezését je­lentő negyedórás kétkapus játék már Papp nélkül zaj­lik. Kék trikósok a szürkék ellen. Mindenki gólt akar rúgni, fejelni, a védekezést bizony elhanyagolják a já­tékosok. Mondhatni, ez így természetes, a bajnoki meccseken úgyis csak rit­kán tesznek kárt a gyepsző­nyegben - az ellenfél tizen­hatosán belül... 18.47-kor elhangzik az edzés végét jelentő sfpszó. Már csak az marad hátra, hogy a kapusok leszedjék a hálókat. A művelet tökéle­tesen sikerül. Úgy látszik, ez könnyebb feladat, mint az ellenfelek lövéseit hárí­tani... Az elnök A foglalkozás végét már Szabó Istvánnal nézzük együtt. Néha az ő lába is lendül, s valami olyasmit morog csendesen: „Bárcsak tizenöt évvel fiatalabb len­nék!..." A labdarúgócsapat gyászos szerepléséért első­sorban őt, a klub ügyvezető elnökét teszik felelőssé. Az elmúlt időszakban - '95 őszétől vezeti az immár 77 éves egyesületet - kapott hideget, meleget. Vajon ő hogyan látja a kialakult helyzetet? Szabó István: - A labda­rúgó-szakosztály összeom­lása nem újkeletű. A prob­lémák akkor kezdődtek, amjkqr előbb Nyáriné Foá-" lé Dóra, majd pedig azt kö­vetően, Tóth János is le­mondott a szakosztályelnö­ki pozícióról. Amikor Rumpf László NB Il-es csapatot akart csinálni, ak­kor küldték el a „mieinket". Szétesett a gárda, az innen­onnan összevásárolt „sztá­roknak" nyűg volt az NB Ill-ban futballozni. A me­nedzser jóllakottá tette őket, távoztával óriási űr keletkezett. Nem maradt pénz. Nem vállalhattam fel, hogy a fedezet nélküli játé­kos csábításban tönkre menjen az egyesület. A foci nem élvezhet előnyt a többi szakosztály kárára. Azok, akik a nyáron eligazoltak, a megyei bajnokságban sok­kal jobban keresnek, mint nálunk. A jobbak 150 ezer forintot kértek a maradá­sért, a gyengébbek 40-100 ezret. Ha kifizettem volna nekik az aláírási pénzt, nem marad egy fillér sem pont­pénzre. Most lenne prémi­um, de a rendkívül tehetsé­ges, egyben rutintalan fia­talok nem tudják kivenni a kasszából a „manit". Az a baj, hogy sem a környezet, sem pedig az edző nem bí­zik bennük. így pedig ne­héz. A MÁV vezetésében egyetlen olyan embert sem találtam, aki felvállalta vol­na a szakosztály vezetését. Mindent én csinálok. Azt azért elmondanám, hogy kinevezésemkor 16 millió forint adósságot örököltem az előző vezetéstől. Ennek a felét a labdarúgók hal­mozták fel, az utóbbi há­rom évben ez pontosan hat­millió. Épp ma foglalta le az adóhivatal a '95-ig fel­gyülemlett adótartozás mi­att az autóbuszunkat... A szegedi utánpótlásban lá­tom az egyetlen kiutat. Megkezdtük a tárgyaláso­kat a Tisza Volán SC-vel. Ha ez sikerrel zárul, akkor a két labdarúgó-szakosztály egyesül, s itt, az SZVSE­pályán lenne Szeged után­pjftják b á/i sá"TTg~kÍéSfii?íflc az NB Ill-ból, akkor sem « , történik tragédia, mert egy év múlva biztosan visszaju­tunk. Ha nem egy, akkejr kettő, vagy három alatt... Az edző Az edzés befejeztével a játékosok megkeresték lab­dáikat, majd célba vették az öltözőt. Protity Sándor edző előbb ellenőrizte, hogy minden tanítványa kezében ott pihen-e a bőr­golyó, majd a sor után bak­tatott. A remek (amatőr) te­niszező hírében álló szak­ember nem először ül az SZVSE kispadján. A mos­tani ciklusa ez év januárjá­ban kezdődött. Az elmúlt évadban a 9. helyre navi­gálta a csapatot, ha ez most is sikerülne, akkor méltán pályázhatna „Az év edzője" címre... Protity Sándor: - Azzal bízott meg az elnök a nyá­ron, hogy ebből az „anyag­ból" formáljak csapatot. Igent mondtam a felkérés­re, de azt sem rejtettem vé­ka alá, hogy az ilyen mérté­kű fiatalftás nem vezethet jóra. Jöjjenek a „gyerekek", de melléjük nagyon kellene 2-3 idősebb, tapasztalt lab­darúgó. Hiba volt őket el­engedni. Mondom ezt an­nak ellenére, hogy a tavaszi gárdában morális problé­mák alakultak ki, magya­rán. eladogatták a mérkőzé­seket. Oda jutottunk, mos­tanság nem rendelkezem olyan futballistával, aki hatni tudna a többiekre, aki fazont szabna az együttes játékának. A bajok már á nyáron elkezdődtek, július 15-én, a felkészülés első napján mindössze hat(!) já­tékos jelent meg... Ezen nem is csodálkoztam, mert nem volt szakosztályveze­tés, ami egyébként a mai napig nincs. Ráadásul volt olyan játékosom, aki a me­ló kellős közepén fogta ma­gát, s elment nyaralni. „KöpniJ._nyelni nem tud­tam... Csak a rajtra jöttünk össze igazán. Már olyanok­nak is örültem, akikről tud­tam, még az NB Ilj. alsó szintjét sem ütik meg. Hogy miért nem' mondok le? Nem tartom hibásnak magam a kialakult helyze­tért. Ha majd azt érzem, hogy nem tudom felkészí­teni az együttest, azonnal átadom a helyem. Még egyszer mondom: nem én vagyok a „rákfene"! A játékos Az izzadságot eltüntető tusolás után Rácz Zsolt jön ki először az öltözőből. A csapatkapitány, akit a nyá­ron emeltek e tisztségbe a társak. Sok sikert nem tud ez idő alatt felmutatni, csak és kizárólag „sittes" meccsek jutottak osztályré­szül a „csékának"... Rácz Zsolt: - Pénzt már időtlen idők óta nem lát­tunk. Ha így folytatjuk, nem is fogunk. Sok a 17­18-19 éves fiatal a csapat­ban, nekik a pénz még nem olyan fontos, mint nekünk, valamivel idősebbeknek. A szezon elején megkérdez­tem az elnököt, hogy iga­zolunk-e játékosokat? Igen, az UTC-ből, a Móraváros­ból - volt a válasz... Van a csapatnak gyúrója, de nem tud dolgozni, mert nincs kenócse. Amikor ezt a problémát is az elnök tud­tára adtuk, csak annyit mondott: - Minek az, ne­kem nem fáj semmim... ­A tavasszal, vagyis inkább az év első hat hónapjában, fejenként, átlagosan mind­össze tízezer-forintot tehet­tünk zsebre. Emiatt igazolt el rengeteg játékos az SZVSE-ből. A helyükre olyan fiatalok kerültek, akik sok pénzébe vannak az egyesületnek, de a játék­hoz semmit sem tesznek. Elkeseredett vagyok, mert nem jönnek az eredmé­nyek, de hozzáteszem, jlyen körülmények között nem is jöhetnének. ígérge­tésekkel tele van már a padlás... A volt elnök Huszonkét évi elnökös­ködés után, tavaly ősszel nyugdíjba vonult Halász Antal. Természetesen fáj neki a kialakult helyzet, de már nem tud segíteni... Az ő idejében még ment a foci, a nézők is nagyobb számban látogatták a mérkőzéseket. Halász Antal: - Utódom felelőtlenül dobálózik a számokkal, az nem igaz, hogy 16 milliós adósságot örökölt Szabó Pista. Sokkal kevesebbet. Egyébként va­lamennyi, az ügyvezetői el­nöki posztra pályázó jelölt közül csak ó nem érdeklő­dött az egyesület gazdasági helyzete felől. A nyolc ki­emelt vasutas egyesületből az SZVSE tartozott majd­nem a legkevesebbel az ál­lamnak. Ezt kimutattam Szabó Istvánnak is. A vége­redmény ismert... Az új el­nök személyét nem fogad­ták el, először a birkózók, majd a labdarúgók. Jellem­ző, az utóbb említett szak­osztályból egyetlen régi ve­zető sem maradt a helyén. A szponzorok nem állnak sort az elnök ajtaja előtt, márpedig egyedül csak ők tudnának segíteni. Hiányu­kat „vastagon" lehet érezni. Rettentően sajnálom a lab­darúgókat... A volt technikai vezető Kónya Zoltán az elmúlt hétvégén, a Félegyháza el­leni meccsen, amikor az el­lenfél vezetett, valósággal szenvedett. Az egyenlítés­kor viszont mámorosan, örömittasan csapott a leve­gőbe. Annak ellenére, hogy már fél éve nem ő a csapat technikai vezetője. Minde­ne (volt) az SZVSE, de Szabó Istvánnal nem tudott kijönni, ezért döntött jx tá_­vozás mellett. veled. VSE? Kónya Zoltán: - Azért hagytam ott a csapatot idén februárban, mert a futballis­ták ügyeit egyszeméfyben az egyesületi elnök intézte, semmiben nem kérte ki a véleményemet. A tavaszi szezon befejezését követő­en aztán Szabó megkere­sett, kérte, hogy jöjjek vissza. Ám arra a kérdé­semre, hogy az eladott játé­kosokért befolyt pénzből tervez-e erősítést, nemleges választ adott. Attól a pilla­nattól kezdve nem volt ked­vem bármiről is tárgyalni. Beszéljünk a pénzről. Biz­tos, hogy volt az egyesület­nek tartozása az állam felé, de ennek döntő többsége tb­és adótartozás. Ezek pedig qsak a munkabérek után merülhetnek fel. Mivel a labdarúgó-szakosztálynál az elmúlt tíz évben sem fő­foglalkozású edző, sem ve­zető, sem pedig játékos nem volt, ezért az elnök ál­tal „hirdetett" adósságot nem a labdarúgó-szakosz­tály halmozta fel. Én példá­ul havi nettó 4 ezer forintért dolgoztam... A fiúk győzel­mi prémiuma 5 ezer forint volt fejenként, de a pénznek jelentős hányadát, a két volt szakosztályelnök. Nyáriné, majd Tóth János teremtette elő. A mostani gyalázatos szereplés az elnök lelkén szárad elsősorban... A múlt Természetesen érdekelt a kialakult helyzetről egy olyan szaktekintély véle­ménye is, aki a Vasutas Sportegyesülethez ezer szállal kötődik; aki már a klub „bimbózó" időszakát is közelről figyelte. Dr. Ka­locsai Géza bácsit senkinek nem kell bemutatni. Ősvas­utas, 1945-ben kezdett edzősködni az SZVSE-ben, de még a '70-es évek elején is ott ült a kispadon. Egyet­len hazai találkozóról sem hiányzik. Dr. Kalocsai Géza: ­Szabó Pista úgy ült bele az elnöki székbe, hogy nem tudta, mit csinál. Szerintem nem érdekli a labdarúgás, legalábbis erre vallanak in­tézkedései. Egész egyszerű­en nem tudok az elnök eszével gondolkodni, képte­len vagyok belelátni a fejé­be. Az SZVSE 1919-ben alakult, s mindig létezett labdarúgó- szakosztálya. Borúsan, illetve egyáltalán nem látom a jövőt. Nincs csapat, nincs eredmény, nincs szakosztályvezetés. Állítólag pénz sincs, vi­szont Szabó az embereit pontosan fizeti. Mindent el­ölről kell kezdeni... Mit lehet az elhangzot­takhoz hozzátenni? Talán csak annyit, hogy adva van egy csapat, amelyben, ha rövid időn belül nem törté­nik nagyfokú „vérátömlesz­tés", képtelen lesz elkerülni a sorsát, a megyei I. osz­tályt... Azzal ugyanis min­denkinek tisztában kell len­nie, hogy a heriímaradást lényegesen könnyebb fel­adat kiharcolni7 mint baj­nokságot nyerni. Még a „megyeegyben" is. Nem be­szélve arról, hogy az 1997/98-as évadtól kezdve már nem hat, hanem csak négy csoportban zajlik majd az NB lll-as pontva­dászat. A megyei elsőknek még verekedniük kell egy­mássá). ... I : Szélpál László

Next

/
Thumbnails
Contents