Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-05 / 182. szám
A mi szakértőnk: dr. Thékes István Sportnemzet maradtunk • Munkatársunktól Tegyük a szivünkre a kezünket: a legtöbben ugyanolyan frenetikus kezdést vártunk a magyar olimpikonoktól, mint a nagy játék utolsó két napján tették. így aztán elmondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó. Egyetért ezzel a kijelentéssel dr. Thékes István, az OTSH megyei igazgatója is? - tettük fel a kérdést. - Csodálatos olimpia volt, s most is nyugodtan megállapíthatom, hogy sportnemzet maradtunk. Pedig a gazdaságilag nálunknál fejlettebb országok sokkal többet költenek a sportra. Mi a nemzeti jövedelmünk 0,27 százalékát, míg Nyugat-Európa államai 1,4-2,1 százalékát fordítják a versenysportra. Ha a dupláját adná a kormány, még akkor is az országok sorrendjében a sereghajtók között lennénk. Ehhez viszonyítva a magyar sportolók ismét csúcsteljesítményt nyújtottak. A 21 érmet (7 arany, 4» ezüst és 10 bronzérem) nem kell magyarázni. Számomra is voltak kudarcok, s örömteli pillanatok. Az előbbihez tartozik például Egerszegi Krisztinának az ablakon kidobott aranyérme, mert nem 100 háton, hanem 400 vegyesen indult. Egérke ennek ellenére a Horváth, Kolonics kenus párossal a legeredményesebb magyar sportolónak bizonyult az egy-egy arany és bronzérmével. A sajnálatos események közé tartozik a birkózók, a cselgácsosok és a vívók vártnál sokkal gyengébb szereplése. Boldog vagyok, hogy a padlóra került női kézilabdacsapatunk végül a harmadik helyre futott be, vagy ugyancsak lelkendeztem Kiss Balázs aranyérméért, aki a már leírt magyar atlétika becsületét mentette meg. Szerintem összességében, még ha el is maradtunk a szöuli és a barcelonai eredményeinktől, jó a magyar olimpiai mérleg. Különösen akkor igaz ez a megállapítás, ha tudomásul vesszük, hogy az olimpiai jó szereplés az utóbbi időben az egész világon felértékelődött. A fejlett országok fantasztikus mennyiségű pénzt pumpálnak erre a területre, az elmaradott nemzeteknél pedig a világraszóló szereplés egyfajta kiugrási lehetőséget biztosít. Száz szónak is egy a vége: sportolóink megérdemlik, hogy kedden minél többen legyenek ott a BS-beli fogadásukon. GÖRY ÉTTEREM Családi', baráti rendezvények, üzleti ebédek lebonyolítása 35 főig. Asztalfoglalás: Papp Jenő, 315-436. Nyitva: 11-24, vas. 11-16 óráig. Liszt u. 9. olimpiai pont • Atlanta (MTI) Az immár ötödik olimpiáján szereplő brazil kosaras, Oscar Schmidt egyedülálló határt lépett át a Koreai Köztársaság elleni mérkőzésen: a 127-97-es brazil győzelemmel végződött összecsapás során ezredik olimpiai pontját szerezte meg. Ez eddig még nem sikerült senkinek sem. Schmidt eddig is igen termékeny pontszerző hírében állt: 1988-ban Szöulban mérkőzésenként átlagban 42.3 pontot ért el, és ezen az olimpián állította fel az olimpiai csúcsot is, amikor egy mérkőzésen, a spanyolok ellen 55 pontot hozott össze. Négy évvel később, Barcelonában 24.8-as átlaggal megint csak a legeredményesebb kosarasnak bizonyult ebből a szempontból. Az ezredik pontot hozó meccs után a 38 éves sportoló elmondta: rendkívül boldog, hogy ilyen sajátos rekordok birtokosa, de összes csúcsát szívesen odaadná egy olimpiai éremért. Eddig ugyanis a brazil csapat tagjaként háromszor ötödik, illetve egyszer kilencedik helyen végzett az ötkarikás játékokon. Zavargások Agassi miatt • Atlanta (MTI) Most derült ki, hogy a rendőrséget kellett kihívni atlantai teniszstadionhoz, mert több százan felháborodottan tüntettek amiatt, hogy az eredetileg a centerpályára kiírt Andre Agassi, Mali Vai Washington amerikai páros mérkőzését áttették az egyes pályára. A versenyprogram szerint ugyanis a spanyol Conchita Martinez és a fehérorosz Natasa Zvereva küzdelmét követően került volna sor Agassiék mérkőzésére a névrokonságban álló Wayne és Ellis Ferreira dél-afrikai kettős ellen. Az időjárás azonban közbeszólt: a Martinez-Zvereva párharcot ugyanis heves esőzés miatt félbe kellett szakítani, és csak órák múltán nyílt lehetőség annak folytatására. A rendezőség ezért döntött úgy, hogy a férfi kettőst elviszi a centerpályáról. Amikor a hangosbeszélő bejelentette ezt, kitört a botrány, a tömeg elállta az egyes pálya bejáratát. Huszonnégy rendőrautó vonult ki a stadionhoz, hogy a rendfenntartó erők elejét vegyék a nagyobb bajnak. Végül a rendezők engedtek, és Agassiék játszottak a centerpályán. • A XXVI. nyári olimpiai játékok - magyar szemmel Kokó „elkábította" a világot A hétvégén a hajrájához érkezett az olimpia, s mi magyarok abban reménykedtünk, hogy szombaton (és vasárnap) aranyesőben fürdőzhetünk. Elsősorban a duisburgi világbajnokságon remeklő kajakosainkban, kenusainkban bíztunk, s ez egyáltalán nem rózsaszín álom, vagy kincstári optimizmus volt, hanem a vberedményekre alapozott reális elvárás. A csalódás azonban Atlantában társunkul szegődött, még szerencse, hogy Kokó technikás ökölvívásával „elkábította" az egész világot. Bevezetésképpen egy atlétikai hír: Vaszi Tünde, aki a negyedik legjobb eredménnyel jutott a távolugrás fináléjába, a 9. helyen végzett. Most pedig kiránduljunk a Lanier-tóra, a szombati kajak-kenu finálék helyszínére! Egy kivétellel (női K IV 500) az 1000 méteres döntőket rendezték ekkor. Az első számban, K I, nem voltunk érdekelve, Kammarer Zoltán nem jutott az elitbe. Itt az esélyeknek megfelelően a norvég Knut Holmann diadalmaskodott, az olasz Bonomi és az ausztrál Robinson előtt. A C I-ben már ott térdelt Zala György, de a favorit cseh Martin Doktor ellen nem találta az „orvosságot", sőt a hajrában a litván Klementyev az ezüstös helyről is lelapátolta. Bronzérmet szerzett, csakúgy, mint négy évvel ezelőtt Barcelonában. A lány-kvartett az olimpai bajnoki cím védőjeként szállt hajóba, igaz Kőbán Rita nélkül. A Czigány Kinga, Dónusz Éva, Mészáros Erika, Mednyánszki SzilKovács „Kokó" István: az esélyesség terhét jól bírta, ezért nemzeti lobogóba öltözhetett. (MTI Telefotó) via által alkotott egység okozta a nap első nagy csalódását: kiábrándító versenyzéssel, messze leszakadva az éltől a 9., vagyis az utolsó helyen haladt át a célon. A Birgit Fischer vezérelte német hajó diadalmaskodott. K II-ben a fiatal Almási Péter, Hegedűs Róbert duó sem bírt senkit megelőzni, a világbajnok olasz Rossi, Scarpa egység pedig ismét bizonyította: a legjobb. Az utolsó két számtól már tényleg fényes, a legfényesebb érmet vártuk. A C II-ben, Horváth Csaba és Kolonics György győzelmére már Atlanta előtt fogadások köttettek. Nem az nyert, aki rájuk tette a pénzét... A német Andreas Dittmer és Gunar Kirchbach megtréfálta őket, de a románok „vicce" miatt csak bronzosok lettek. Nem tűntek túl szomorúnak... Utolsó szombati vizes sanszunk az Adrovicz Attila, Csípés Ferenc, Horváth Gábor, Rajna András alkotta négyes volt. Sokáig „állt a zászló", de a németek 750 méter után óriási hajrába kezdtek, míg a mieink csak a hatodik legjobb időt menték ezen a résztávon. így 1.65 másodperccel a Detlef Hofmann, Thomas Reineck, Olaf Winter, Mark Zabel egység mögött az ezüstös helyen siklottak át a képzeletbeli célvonalon. Az első nap magyar arany nélkül ért véget a Lanier-tavon, ahol „Isten hozott!" táblácska fogadta válogatottunkat. Lehet Zaláékat a mindenható is szállította, az elsőségeket viszont mások vitték el... Még volt egy reménységünk: a bunyós Kovács István, aki az 54 kilósok döntőjében a kubai Arnaldo Mesaval meccseit az aranyért, az impozáns Alexander Memóriái Coliseumban. Kokó remekül kezdett, a kissé óvatos karibi fiú ellen az első menetben 2:0-as vezetést szerzett. A következő három percben rákapcsolt Mesa, de Kovács szenzációsan öklözve tovább növelte előnyét: 11:4! Megvan, meg kell lennie! Az utolsó menetben a csokibarna kubai már nem tudott újítani, s összességében 14:7-re Kovács István győzött! Olimpiai bajnok lett! Ökölvlvósportunk 24 év után (1972, München - Gedó György) ismét ötkarikás aranyérmest ünnepelhetett. A Körcsarnokban lévő Dreher Olimpia Klubban Kokó felesége, Serfőző Krisztina és 20 hónapos csemetéje, Bence, nézte büszkén a férjet, az édesapát. Bajnokunk pedig diadala után azt üzente: „Apu jól van és olimpiát nyert!" Nyakában a régen áhított gold medállal énekelte a Himnuszt, bizonyára Krisztinára és Bencére gondolt. Majd az utolsó hangjegy után sfrva, ökölbe szorított kézzel térdelt le a dobogó legfelső fokán. Hirtelen kisebb lett mint egy törpe, mégis nagyobb, mint egy óriás, nagyobb mindenkinél... Minden jó, ha a vége jó tartja a Benedek Elek mese címe is, mely mondássá lett. A női kézilabdacsapat valóban mesébe illően támadt fel a rémálomszerú elődöntő után: fantasztikusan akarva 20— 18-ra verték a norvégokat, s megszerezték a bronzot. Húsz év után sikerült ez a magyar válogatottnak. Szép volt, lányok! Imre Péter Szíria első aranyérme • Atlanta (MTI) Szíria megszerezte első aranyérmét az olimpiaj játékok százéves történetében. A dicsőség egy 23 éves atlétanőé, Ghada Shouaa-é, aki ráadásul a női atlétika legnehezebb számában, a két napig tartó hétpróbában bizonyult a világ legjobbjának. A hazai fogadtatás ennek megfelelően pompásnak Ígérkezik. Shouaa már tavaly világbajnokságot nyert ebben a kegyetlenül nehéz összetett számban a svédországi Göteborgban. Hazatérésekor hősnek kijáró fogadtatásban részesítették. Ezúttal valóságos diadalmenetre számíthat már a repülőtérről bevezető úton Damaszkuszba. A fiatal szíriai sportoló magas termetével először a kosárlabdába szeretett bele, de egy korábbi orosz diszkoszvető, Kim Buhancev, aki Szíriában edzősködött, hamarosan felismerte benne a sokoldalú atlétikai adottságokat és a hétpróba felé irányította. Az olimpián remek formában versenyzett. A 100 méter gáton és súlylökésben élete legjobbját érte el, s ha gyengébb volt is távolugrásban, a gerelyhajításban ismét egyéni csúcsot ért el. Mindez elég volt ahhoz, hogy legnagyobb vetélytársa, az amerikai Jackie Joyner-Kersee sérülése után biztosan hódítsa el a bajnoki címet. „Nagyon sajnálom, hogy Jackie-nek fel kellett adnia sérülés miatt. Én még csak 23 éves vagyok és rengeteg verseny áll előttem. Szeretnék felkészülni arra, hogy a jövő évi athéni világbajnokságon megjavítsam világcsúcsát." Az atlantai áldozat lánya a Dream Teamnél • Atlanta (MTI) Falion Stubbs, akinek édesanyja életét vesztette a szombat hajnali atlantai pokolgépes merénylet során, a Dream Team vendége volt. A 14 éves kislány maga is súlyosan megsebesült a robbantásban, és az orvosok csak néhány órára engedték ki a kórházból. Fallont az amerikai kosarasok szálláshelyén Charles Barkley fogadta, s nyomban neki ajándékozta melegítőjét. A többiek is ajándékokkal kedveskedtek a kislánynak és igyekeztek enyhíteni édesanyja elvesztése miatti fájdalmán, így Falion immár több játékos kosaras cipőjének a tulajdonosa, és kapott egy kosárlabdát is, amelyre az „álomcsapat" valamennyi játékosa rákanyarította a nevét. Végül meghívták a Dream Team kedd esti mérkőzésére, amelyet a brazilokkal vívott a csapat a legjobb négy közé jutásért. Ezt követően azonban Fallonnak vissza kellett térnie a kórházba. Férfiak. 3000 m akadály: l.Joseph Keter (Kenya) 8:07.12, 2. Moses Kiptanui (Kenya) 8:08.33, 3. Alessandro Lambruschini (Olaszország) 8:11.28. Rúdugrás: 1. Jean Galfione (Franciaország) 592 új olimpiai csúcs (régi: Bubka, 590, 1988), 2. Igor Tragyenkov (Oroszország) 592, 3. Andrei Tiwontchik (Németország) 592. Nők. 10000 m: 1. Fernando Ribeiro (Portugália) 31:01.63 - új olimpiai csúcs (régi: 31:05.21, Bondarenko, 1988), 2. Vang Junhszia (Kína) 31:02. 58, 3. Gete Wami (Etiópia) 31:06.65. Távolugrás: 1. Chioma Ajunwa (Nigéria) 712, 2. Fiona May (Olaszország) 702, 3. Jackie Joyner-Kersee (Egyesült Államok) 700. Súlylökés: 1. Astrid Kumbernuss (Németország) 20.56, 2. Szuj Hszin-mej (Kína) 19.88, 3. Irina Kudorozskina (Oroszország) 19.35. birkózás Szabadfogás. 52 kg: 1. Valentin Jordanov (Bulgária), 2. Namik Abdullajev (Azerbajdzsán), 3. Maulen Mamirov (Kazahsztán). 62 kg: 1. Tom Brands (Egyesült Államok), 2. Dzsang Dzsae Szung (Koreai Köztársaság), 3. Elbrusz Tedejev (Ukrajna). 74 kg: 1. Bovajsza Szajtyijev (Oroszország), 2. Pak Dzsang Szun (Koreai Köztársaság), 3. Takuja Ota (Japán). 90 kg: 1. Rasoul Khadem (Irán), 2. Maharbek Hadarcev (Oroszország), 3. Eldari Kurtanidze (Grúzia). 130 kg: 1. Mahmut Demir (Törökország), 2. Alekszej Medvegyev (Fehéroroszország), 3. Bruce Baumgartner (Egyesült Államok). kerékpár Országúti egyéni időfutam: 1. Miguel Indurain (Spanyolország) 1:04.05, 2. Abraham Olano (Spanyolország) 12 mp hátrány, Chris Boardman (Nagy-Britannia) 31 mp h. ökölvívás 48 kg: 1. Dániel Bozsilov Petrov (Bulgária), 2. Mansueto Velasco (Fülöp-szigetek), 3. Oleg Kiriukin (Ukrajna) és Rafael Lozáno (Spanyolország). tenisx Férfi páros: 1. Todd Woodbridge, Mark Woodforde (Ausztrália), 2. NeiI Broad, Tim Henman (Nagy-Britannia), 3. Marc-Kevin Goellner, Dávid Prinosil (Németország). Női egyes: 1. Lindsay Davenport (Egyesült Államok), 2. Arantxa Sánchez-Vicário (Spanyolország), 3. Jana Novotná (Csehország).