Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-30 / 202. szám
PÉNTEK, 1996. AUG. 30. BELFÖLD 3 röviden Az MSZP-frakció javaslata • Budapest (MTI) A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportjának elnöksége hétfőn javasolni fogja a frakciónak, hogy az Országgyűlés még szeptemberben fogadja el az összeférhetetlenségi törvényt - jelentette be Szekeres Imre frakcióvezető a képviselőcsoport elnökségének ülése után sajtóértekezleten. Beszámolt arról, hogy a szocialista elnökség javasolja: az állami vállalatoknál betöltött tisztségekkel legyen összeférhetetlen az országgyűlési képviselőség. A rendelkezést a törvény hatályba lépése után nyomban alkalmaznák. Átmeneti szabályként azonban engedélyeznék, hogy a jelenleg vállalati tisztségekkel is rendelkező képviselők a vállalati megbízatásuk lejártáig megtarthassák mindkét pozíciójukat. Kiss Érné a KBI élén • Budapest (MTI) Dr. Kiss Ernő rendőrezredest nevezte ki a Központi Bűnüldözési Igazgatóság élére Kuncze Gábor belügyminiszter. A Belügyminisztérium sajtófőosztályától kapott információ szerint a főigazgató ezt megelőzően 1993 márciusától az ORFK gazdaságvédelmi főosztályvezetője volt; 1990 és 1993 • között a a Bűnmegelőzési Osztályt vezette. Korábban - 1970-től 1990-ig - bűnügyi nyomozóként tevékenykedett különféle beosztásokban. Az új vezető a Rendőrtiszti Főiskolán végzett bűnügyi szakon 1978ban. Később, 1985-ben az ELTE Jogi Karán szerzett diplomát. Ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát tett 1989ben. A PDSZ véleménye • Budapest (MTI) Konfliktusos tanév előtt állnak a közoktatási intézmények a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének véleménye szerint. Ennek okát a közoktatási törvény módosításában látja az érdekképviselet - derült ki a PDSZ sajtótájékoztatóján. Rámutattak arra is: az egész szféra működését destabilizálja az, hogy a jogszabály az iskolafenntartók döntésére bízza, mikortól (ez év szeptember 1 -jétől, jövő év február l-jétől vagy 1997. szeptember l-jétől) emelik a tanárok kötelező óraszámát. Új koncepciót egyeztetve • Budapest (MTI) A nonprofit törvény koncepciója a társadalmi szervezetek bevonása nélkül született - hangzott el a Társadalmi Egyesületek Szövetsége, a Társadalmi Érdekegyezte, tő Tanács és a Társadalmi Unió budapesti közös sajtótájékoztatóján. Egyetértettek abban, hogy szükség van nonprofit törvényre, de ahhoz, hogy valóban jó szabályozás szülessen, egyeztető tárgyalásokon alapuló új koncepció kidolgozása szükséges. • Szeptembertől: telefonvonalak részletre A diák Diákfont vehet A Déltáv Rt. kereskedelmi akcióba kexd szeptember l-jén: az egyéni- és kisvállalkozók (betéti- és közkereseti társaságok) kedvező feltételekkel igényelhetnek üzleti telefonvonalakat. A lehetőség december 31-ig él, ám a kedvezmény az 1996. szeptember 1. előtt beadott igények teljesítésére is érvényes - tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap, Szegeden dr. Lednitzky Péter, a Déltáv Rt. marketing igazgatója. Saját időszámítása, vagyis 1995. március 1. óta - a Déltáv Rt. ekkor vette át hivatalosan a Matáv-vagyont - ez az első olyan vállalkozás, amely egy bizonyos réteget céloz meg. Azokat az egyéniés kisvállalkozókat, akik eddig nem juthattak hozzá önálló telefonvonalhoz és üzleti beszélgetéseiket is magánvonalaikról bonyolították. A telefontársaság számításai szerint Csongrád megyében 2324 ezer vállalkozót érint az akció. Jórészt a városokban élőket, akiknek csak egy része a mobil szolgáltatók üzletfele, mivel legtöbbjük „röghöz kötött": a műhelyében, kisboltjában dolgozik, fodrász, kozmetikus, adótanácsadó, gyógyszerész. A Déltáv Rt. szeptember l-jétől a következő ajánlatot teszi a vállalkozóknak: a 90 ezer forint plusz áfába kerülő üzleti telefonvonalat kilenchónapos kamatmentes részletfizetési kedvezménnyel lehet megvásárolni. Az első hónapban 10 ezer forintot, valamint az áfát, a 32500 foLednitzky Péter jó hírekkel szolgált. (Fotó: Miskolczi Róbert) rintot kell befizetni - ez utóbbit pedig az első csekk felmutatásával azonnal vissza is lehet igényelni. Az üzleti telefon előnye a magántelefonnal szemben, hogy beszélgetéseit költségként el lehet számolni, mlg a másik esetben díjfizetés ellenében részletező számlát kell kérni és csak a társalgások egy része csökkenti az adóalapot. A vállalkozók szeptember közepétől hangposta szolgáltatást is kérhetnek a telefontársaságtól. Az országban egyedülálló a Déltáv Rt. másik, októberben induló kezdeményezése, a Diákfon. Lényege, hogy a Szegeden tanuló diákok (számuk 14 ezerre tehető) diákhangposta szolgáltatásra fizethetnek elő. Vagyis vonal nincs, csak egy szám, amelyen X. Y. számára üzeneteket lehet hagyni. A címzett pedig, ha a számot felhívja, visszahallgathatja a „postáját". A CG-SAT többségi tulajdonában lévő Déltáv Rt. amely 1994 áprilisában írta alá a koncessziós szerződést - csak 1995 decemberében teremtette meg a szükséges beruházások pénzügyi hátterét: a 210 millió dollárba kerülő fejlesztésekhez akkor vett föl az EBRD-től egy 75 millió dolláros fejlesztési hitelt. További 75 millió dollárt a koncessziónyertes CGE adott, a fennmaradó részt pedig a Déltáv Rt. saját bevételeiből fedezi. Ezt követően indult el a látványos telefonvonal bekötések időszaka Csongrád megyében: 1996 végéig a mai napig bekötött 10 ezer állomáson felül további 36 ezret szerelnek be, így a megyében hamarosan 110 ezer telefontulajdonost számolhatnak össze. (A Matáv-vagyon átvételekor 68 ezer telefonvonalat regisztráltak.) Szegeden jelenleg Alsó- és Felsőváros, Móraváros, a most induló öreg Rókus és Kiskundorozsma a látványos bekötések helyszíne. Vásárhelyen indul a hálózatépítés, a tömeges bekapcsolásokra szeptemberben és októberben kerül sor. Makón ezen a héten kezdődnek el a munkák. A távközlési szempontból legelmaradottabb Csongrádon, Mindszenten és Szegváron is kínálati piacot teremtenek az év végéig. A svéd Ericssontól átvett DECT-technológia pedig lehetővé teszi, hogy az év végéig - a 36 ezer új bekötés részeként - 16 ezer vezeték nélküli telefont telepítsen a Déltáv Rt. (A helyszínek: Petőfi-, Klebelsberg- és Kecskéstelep, Makó területének kétharmada. Vásárhely 60 százaléka, Csongrád, Mindszent, Apátfalva, Magyarcsanád, Felgyő, Tömörkény, Csanytelek.) A rendszer lényege, hogy bázisállomásokat hoznak létre, köztük és az előfizetők között pedig nem kell vezetéket építeni. Magyarországon DECT-technológiájú telefonvonalakat ekkora nagyságrendben a Déltáv Rt. telepit először. Fakate Klára • Budapest (MTI) A müncheni székhelyű Allianz AG Holding, Európa legnagyobb biztosítótársasága, a Hungária Biztosító Rt. többségi tulajdonosa megvásárolta az APV Rt. tulajdonában lévő és a Hungária tulajdonát képező részvényeket, s ezzel a német cég lett a Hungária 100 Az Allianzé a Hungária Biztosító százalékos tulajdonosa. A tíz évvel ezelőtt alapított Hungária Biztosító Rt. a magyar biztosítási piacon vezető helyet foglal el, s az új tulajdonos garantálja, hogy az európai normáknak megfelelő biztosítási szolgáltatásokkal ezt a pozícióját meg is őrzi. Az idén 10 • Negatív rekordok a megyében Gyorsuló ütemben fogyunk Egyre ritkább látvány. (Fotó: Gyenes Kálmán) • DM/DV-információ Az idei év első negyedéve negatív rekordokat eredményezett a megye demográfiai folyamataiban. Az élveszülések száma 1996. I. negyedévében nem érte el az 1100-at. Ez mintegy 20-21 százalékkal marad el az évtized - 1991. I. negyedévi maximumától, az 1996-ot megelőző hat esztendő első negyedévének születési átlagánál pedig több mint 10 százalékkal kevesebb. A gyermekvállalás kedvezőtlen alakulása mellett tény az is, hogy a szülőképes korú nők száma alig haladja meg a 107 ezret, ami szintén az évtized legkisebb értéke. Számuk több mint 4 ezerrel - 4 százalékkal - kisebb az 1994. évi maximumnál. A tendenciák különben az országossal egyezőek. A fenti változásokkal jegyzet Egyre kevesebben nizonyos listákon nem öröm az első helyen állni. D Köztudott, hogy Magyarország hosszú idő óta élen jár öngyilkosságban, alkoholizmusban, válásban, korai halálozásban; a születések számában viszont az utóisók között kullogunk. Az idei első negyedéves statisztikából kiderül, Csongrád megye az országos átlagnál is rosszabbul „teljesít". Csökken az élveszületések száma, egyre kevesebb a szülőképes korú nő, romlik a termékenységi mutató és negatív rekordot dönt a halálozási ráta. Hogy a megyék demográfiai versenyében miért van Csongrád az utolsók között, nehéz megmondani. Hiszen az itteni helyzet sem rosszabb, sem jobb az országosnál, éppen olyan: kelet-európai, vadkapitalista, átmenetes. Azt viszont évek óta mondják a hozzáértők már amikor nyilvánosságot kapnak -, hogy a magyar létforma önpusztító, nemcsak az egyén, hanem a társadalom szintjén is. G yermeket vállalni nálunk a családok nagy részének olyan anyagi teher, melyet csak többletmunkával tudnak elviselni a szülők. A családtervezéskor tízezrekben számolják az ételt, a ruhát, százezrekben a lakást, a diplomát. Pihenésre, egészségmegőrzésre, rehabilitációra se pénz, se idő. A kormányzat folyamatosan csökkenti az egészségügy és az oktatás támogatását. Hiányzik a nagycsaláddal, a gyermekvállalással kapcsolatos pozitív propaganda. Közben szép lassan feljebb kúszunk azokon a bizonyos listákon. lícCZS-v ^olrvsltlKj^ MODUL BAU BRAMAC-AKCIÓ! Pannon tetőcserép —20%. Alpesi tetőcserép — 1 0%, kedvezménnyel kapható! Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022. Dorozsmai u. 3-7. Tel.: 62/311-092 éves társasig az év első hat hónapjában csaknem 25 milliárd forintos díjbevételt ért el, elsősorban a gépjármű* és az ipari vagyonbiztosításokból. Életbiztosítási bevételeit is igyekszik növelni, ezekből a múlt évhez képest idén az első hat hónapban kétszeres volt a díjbevétele. egyidejűleg a termékenységi mutató is folyamatosan csökken. Az ezer szülőképes korú nőre jutó születési arányszám az országosnál kedvezőtlenebb népességreprodukciót jelez. Negatív rekordot hozott a halálozások száma is az első negyedévben. Az elhunytak száma 1990 és 1995 között 1992.1. negyedévében volt a legmagasabb. Az 1996. I. negyedévi halálozások száma ennél 5,8 százalékkal, az elmúlt hat év első negyedévi átlagánál pedig 13,4 százalékkal magasabb. A halálozások magas mértéke összefügg az 1995 decemberében kezdődött influenzajárvánnyal. A [negyében a halálozási arányszám évek óta meghaladja az országos átlagot, a megyék negatív rangsorában pedig az első három között szerepel. Előreláthatólag 1996-ban tovább romlik a helyzet és a halálozások miatt soha nem tapasztalt mértékben fogy a megye lakossága. Jövöre (még) nem lesz vizitdíj • Budapest (MTI) Jövőre nem lesz az egészségügyben általános vizitdíj - jelentette be Kiss Elemér, a Miniszerelnöki Hivatal államtitkára a kormányülést követő szokásos csütörtöki Tájékoztatón. A kormány azért vette le a napirendjéről ezt a kérdést, mert az előterjesztés értékelése szerint a vizitdíj jelentős terheket rótt volna a lakosságra, miközben komoly adminisztrációs problémák mellett sem járult volna hozzá nagyobb összeggel az egészségügy finanszírozásához. A kormány beszámolót hallgatott meg az egészségügy helyzetéről és foglalkozott annak a törvénytervezetnek a koncepciójával, amely változtatásokat hozna a társadalombiztosítási önkormányzatok, az Országgyűlés és a kormány viszonyában. Az erről szóló előterjesztést előreláthatólag szeptember 20-án tárgyalja a kabinet. Elfogadták a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosításának tervezetét, amely meghatározza a munkaerőpiaci alap önkormányzati jellegű irányításának formáját. A tervezet szerint emelkedik a munkanélküli járadék alsó és felső határa, a jelenleg határozott összegben megállapftott juttatás alsó határa a jövőben az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 90 százaléka, felső határa pedig ennek kétszerese lesz. • A Koalíciós Egyeztető Tanács Az SZDSZ-nek is jó Suchman • Budapest (MTI) A koalíciós pártok közös szándéka, hogy tartani lehessen az alkotmányozás tervezett menetrendjét - közölték a kormánypártok vezető politikusai a Koalíció Egyeztető Tanács csütörtöki ülését követően. A tárgyaláson az MSZP-t Horn Gyula miniszterelnök, Szekeres Imre frakcióvezető, Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és Vastagh Pál igazságügy-miniszter, az SZDSZ-t Pető Iván pártelnök, Kuncze Gábor belügyminiszter és Hack Péter ügyvivő képviselte. A mintegy másfél órás tanácskozást követően Pető Iván, a szabaddemokraták elnöke beszámolt arról: a kisebbik kormányzó párt tudomásul vette, hogy a miniszterelnök Suchman Tamást jelöli az ipari és kereskedelmi tárca élére. Az ülésen az MSZP ismertette az alkotmányozás folytatásáról kialakított, korábban már nyilvánosságra hozott javaslatait, de ezekről az SZDSZ csak a szövegváltozatok ismeretében alakítja ki végleges véleményét. Pető Iván hozzátette: a tárgyalások alapjának továbbra is az ötpárti konszenzuson alapuló előteijesztést tekintik, ám ha újabb kérdésekben is egyetértés alakul ki, erre nyitottak. További tárgyalásokat hajlandóak folytatni az állam szociális jellegének alkotmánybeli meghatározásáról