Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-22 / 195. szám
Ifj. Illés Bélának a vajai óstóban közepes szereléssel, 25 dekás ezüstkárász csalival egy 227 cm hosszú, 69 kilós harcsát sikerült megakasztania. (MTI Telefotó) Isten éltesse! MENYHÉRT, MIRJAM A Menyhért a héber Melchior névből származik. jelenlése: királyi fény. Igaz. hogy a Menyhért régebbi magyar alakja, a Menyhárt nem vezethető le a Melchiorból, inkább a német Meinhard származékának látszik. A Melchior fríz változata, a Melcherl viszont lehetne a Menyhárt név őse, az összefüggés azonban még további vizsgálatra szorul. A Mirjam női nevünk a Mária eredeti héber formája, k itt is csak azt mondhatjuk: jelentése számos megfejtési kísérlet ellenére ismeretlen. Három év ketrecben Három évi, ketrecben töltött rabság után egy szociális munkás szabadította ki azt a 35 éves mexikói nőt, akit saját anyja tartott bezárva. Az újságíróknak nyilatkozó Irma Hernández szociális munkás elmondta, hogy a Cuidad Juárez nevű városban fogva tartott Marthára egy névtelen telefonáló hívta fel figyelmét. A nő az utóbbi három évet hat négyzetméteres börtönében töltötte, ahol hetente egyszer kapott ételt és vizet anyjától, aki időközben megszökött. A szomszédok tudtak Martha sorsáról, de egyelőre nem világos, hogy miért nem szabadították ki a szerencsétlen nőt vagy riasztották a rendőrséget. Uszkár az alvilágban Egész éjszaka küzdött egy kis korcs kutya megmentéséért a rendőrség és az Állatvédő Egyesület a németországi Braunschweigban. Az uszkárra ütő kutyus valahogyan belepottyant az esőcsatornába és a csővezetékben 38 méternyi utat tett meg, amtg végleg el nem akadt. A föld alóli ugatásra a járókelők lettek figyelmesek az esti órákban, s értesítették a rendőrséget. A rendőrök először egy kamerával derítették fel a vezetéket és a helyzetet, s kiderült, hogy a teljesen legyengült kiskutya nem tudja kiszabadítani magát szorult helyzetéből. Végül egy csőtisztttó berendezést használtak fel a mentésre, amely finoman adagolt vízlökésekkel a szó szoros értelmében kimosta a kiskutyát a csőből. Már kilenc halott Már kilencen haltak meg a Mongóliában pusztító kolerajárványban. Eddig 117 fertőzött személyt és 33 koleragyanús megbetegedést jegyeztek fel. Az országban összesen 2058-an vannak karanténban. Halott nö a síneken A Székkutas és Orosháza közötti vasúti pályán szerdán hajnalban egy nő holttestére bukkantak, akiről nem tudni, hogy a vonat élve gázolta el, vagy már holtan került a sinekre. Az eset miatt majdnem három órán át szünetelt a forgalom. Maffiózó letartóztatása A nápolyi rendőrség szerdán hajnalban álmában meglepte és letartóztatta. Giuseppe Mallardót, akit az olasz igazságszolgáltatás a nápolyi alvilág, a Camorra egyik „történelmi" vezetőjeként tart számon. A 43 éves Mallardót Salvatore Gaeta fogorvos villájában vették őrizetbe. Ellenállást nem tanúsított. A Camorrával való együttműködés vádjával Geatát is letartóztatták. Mallardo ellen már kétszer, 1995 júliusában, majd idén májusban is adtak ki letartóztatási parancsot bűnszövetkezetben való részvétel, gyilkosság és más bűncselekmények gyanújával. Ezt megúszta... Egy 88 éves nyugdíjas hölgy a vasúti sínek közé tévedt a stájerországi Pruggernben, s egy sínpár között megbotlott és elesett. Pillanatokkal később érkezett egy nemzetközi gyorsvonat, amely átrobogott felette. A mozdonyvezető észlelte a fekvő alakot, meg is húzta a vészféket, de a szerelvény már nem tudott időben megállni. Az idős hölgy viszont sértetlenül megúszta az esetet, kivizsgálásra azonban kórházba szállították. A történteknek egyetlen kárvallottja volt: a mozdonyvezető, aki sokkot kapott, mivel azt hitte, a vonat darabokra szaggatta a sfnek közé került nénit. • A JATE Jogtudományi Kara az 1996/97-es tanévben önköltséges felvételi előkészítő évfolyamot indft közgazdaságtan tantárgyból. Érdeklődni a tanulmányi osztályon (6720 Szeged, Tisza L kit. 54. Tel.: 62/454-198), vagy a közgazdasági tanszékcsoport 62/454-485 telefonszámán lehet. Jelentkezési határidő: szeptember 7. (x) • Állami alap- és középfokú Szakképesítést és amerikai bizonyítványt nyújtó számítógépes szaktitkárnő, gazdasági informatikus, szoftverüzemeltető, számítógépes rendszergazda szakokra augusztus 31-ig fogadunk el jelentkezéseket. Szofi Magyar-Amerikai Számítástechnikai Oktatóközpont. Telefon: 62/487-765. Iroda: Szeged. Debreceni u. 18/C. (x) • Tanfolyamok vámkezelő és vámügyintéző, külkereskedelmi ügyintéző és üzletkötő, mérlegképes könyvelő - indulnak. Fana Bt. Külkereskedelmi Oktatási Iroda (Szeged, megyeháza). Tel.: 62/323-959. (x) Tjtgy röpke budapesti délutánon a jOj koldulásnak annyi ravasz formájával találkozhatunk, amennyivel például Szegeden valószínűleg egy év alatt se. A Tisza partján inkább még csak a régi csöves időkben bevált, úgynevezett tarhálás folyik, a becsületesebb és egyenesebb kéregető még be is vallja, hogy cigire meg piára kell neki, és nem akar lelkiismeretünkre hatni az éhező család valóban fájdalmas és monumentális képével. De végülis így a tiszta, hadd ne mondjam, keresztényi, s mivel adományunk fejében Isten áldásával sok boldogságot kérnek a fejünkre, tán még mi magunk is úgy érezzük, átmentünk egy pici tiszttíótűzön. Azon az egy budapesti délutánon viszont a sok ravaszság lehűtötte az adakozókedvet. Kerthelyiségbe magas, vézna, ám jól ápolt fiú érkezik, kezében írás és egy repi kulcstartó. Az írás arról szól, hogy a természet nem áldotta őt meg se hallással, se beszéddel, ezért Podmaniczky Szilárd Varázsló koldusbotok ha úgy érezzük, tudunk enyhíteni a természet ezen kegyetlen tréfája fölött érzett fájdalmán és fájdalmunkon, vegyük meg a kulcstartói kétszáz forintért. Ezek szerint (cinikusságom megelőlegezve) kétszáz a minimális tarifa, de azonnal szöget üt a fejünkbe, hogy minket mi mindennel nem áldott meg a természet, hirtelen rútnak, kicsinek, kövérnek, gyengénlátónak stb. érezzük magunkat. De van, aki tökéletesnek tartja magát, és azonnal kulcstartót vásárol A kerthelyiségben három próbából kettő bejön. Aztán a fiú már iszkol is, s a pénz azonnal megoldja a nyelvét, rögtön izgalomba hozza a dobhártyáját, és a legközelebbi sarkon már meg is dumálja a haverokkal, hogy hol dobják be a fröccsöt. De szegényke nem lehet majd féktelen, mert ha jól bepiál, elhagyja a szatyornyi kulcstartót, és oda a holnapi biznisz. Aztán van olyan, aki ingyenes szórólapokat árul darabját százasért, hogy arról a papírról kiolvashatjuk megváltásunk legüdvösebb útvonalát. Aztán meg a vak koldus úgy szlalomozik át a piroson, hogy a csodálkozástól a szánkon esik ki szemünk. Aztán a féllábú férfi, aki az imént még egy szenes pincelejárat tövében kuporgott, belép a telefonfülkébe, előveszi a kártyáját, de minden mondatot meg kell ismételni, mert a hátára vetett műláb elég hangosan kopog a fülke oldalán. Vidék és főváros, bár lenne csak ennyi a különbség. 1996, a Pannon GSM éve (Hétfőn nyílik meg Szegeden, a Széchenyi téren A Pannon GSM területi irodá|A.) Nelson Piquet kissé átalakított „bogara ## A képen Nelson Piquet, a háromszoros Forma-l-es autós világbajnok brazil versenyző bogárhátú Volkswagen személygépkocsija, amely valószínűleg a világon a leggyorsabb a maga kategóriájában. A kissé átalakított „bogár" maximális sebessége 300 km/óra. Piquet a hétvégi kirándulásokhoz használja az 1986-os modellt. (MTI Telefotó) Piranhák a Ganguise-tóban Repülőgép-javítás a levegőben • MTI Panoráma Idén nem ajánlatos fürdőzni a Franciaország déli részén lévő Ganguise-tóban: halászok két jól megtermett piranhát fogtak a tavon. A piranha Dél-Amerikában honos ragadozó hal, amely ha lehet hinni a rémfilmeknek - vérszagra csapatokban támad és éles, tűhegyes fogaival széttépi áldozatait. A környék lakosai mindenesetre már „helyi Loch Nessnek" nevezik tavukat. A hatóságok vizsgálatot rendeltek el annak kiderítésére, hogyan kerültek a vérszomjas ragadozók a Castelnaudary közelében lévő tóba. A Le Párisién című napilap szerint 1991-ben a vidék egy másik tavában is fogtak már piranhát. Az egzotikus halakat egyébként lehet vásárolni Franciaországban, a trópusi halakat áruló boltokban. Mindenesetre a 46, illetve 37 cm hosszú állatok múlt heti kifogása óta a Ganguise-tó partján a szokásoshoz képest jóval több horgász lógatja a vízbe zsinóiját, nyilván azt remélve, hogy horogra akad majd egy újabb piranha. • MTI Panoráma Egy ausztrál férfi 1200 méter magasságban, a repülőgép ajtaján kilógva javította meg a gép meghibásodott futóművét, hogy barátaival együtt le tudjon szállni - közölte az ausztráliai Perth rendőrsége. Brian Howson 51 éves bányászati alvállalkozó azért adta a fejét a merész mutatványra, mert a felszállás után nem illeszkedett pontosan a helyére a kis gép futóműve, s hamarosan kiderült, hogy sem gombnyomásra, sem kézi vezérléssel nem is nyílik ki. Erre vele utazó három társa megfogta Howsont a lábánál fogva, s előbb a gép egyik oldalán, majd a másikon lógatták ki, ő pedig egy őv segítségével a leszálláshoz szükséges állásba rántotta a kerekeket. A bátor férfiú a leszállás után tgy tréfálkozott: azért nem félt, hogy társai elengedik, mert előzőleg pénzt kért tőlük kölcsön. Az eset egyébként Nyugat-Ausztrália északi partjánál történt, s az urak Port Hedlandból indultak egy közeli bányába, amely alig 90 perces repülőúttal lett volna megközelíthető. Jő hír üdülőknek: ma napos időnk lesz A Nap kai: 05.50, nyugszik: 19.43, c A Hold kel: 14.10, nyugszik: 0.44. Ill Mii J V> ^ s/ A viiilléi tagnap A Tisza Szagadnál: 117 cm, Csongrádnál: -37 cm, Mindszantnál: 56 cm. A viz hőfok a Szögeden: 22.1"C A More* Makónál: -30 cm. o^^ltóncöHvtár Szegeden Rostás Elizabet Miranda Augusztus 20., 15 óra 25 perc, 2710 g. Sz.: Rostás Tímea, Rostás Miklós (Baks). Kardos Vivien Augusztus 20., 21 óra, 2380 g. Sz.: Dékány Rózsa, Kardos András (Hódmezővásárhely). Berta Adrienn Augusztus 20., 15 óra 15 perc. 2960 g. Deme Beáta, Berta Gábor (Kiskundorozsma). Szentesen Lakatos Szilvia Augusztus 16., 6 óra 05 perc, 2480 g. Sz.: Vastag Edit és Lakatos Zsolt (Csépa). Hidas Mária Augusztus 17., 12 óra 10 perc, 2720 g. Sz.: Kádár Erika Erzsébet és Hidas Mátyás (Szentes). Polyák Norbert Augusztus 18., 15 óra 25 perc, 3490 g. Sz.: Muhel Erika és Polyák László (Csanytelek). Rékasi Gábor Augusztus 18., 21 óra 15 perc, 3830 g. Sz.: Néposz Edit és Rékasi Ferenc (Tiszaföldvár). Sineger Anna Augusztus 19., 19 óra 35 perc, 3570 g. Sz.: Horváth-Varga Krisztina és Sineger Attila (Csongrád). Multyán Richárd Augusztus 20., 15 óra 20 perc, 3310 g. Sz.: Farkas Anikó és Multyán János (Csépa). Piti Anna Augusztus 20., 18 óra 50 g. 4010 g. Sz.: Szabó Éva és Piti Tibor (Szegvár). Tóth Csanád Máté Augusztus 20., 19 óra 15 perc, 3500 g. Sz.: Verók Melinda és Tóth Attila (Nagymágocs). Makón Jáksó Ninetta Augusztus 18., 12 óra 10 perc, 3600 g. Sz.: Kiss Beáta, Jáksó Imre (Makó). Szabó Dominik Augusztus 18., 15 óra 15 perc, 4300 g. Sz.: Vida Gabriella, Szabó István (Makó). Siska Alexandra Augusztus 18., 17 óra 15 perc, 3400 g. Sz.: Restás Tímea, Siska József (Makó). Papp Máté Augusztus 19., 20 óra 20 perc, 3200 g. Sz.: Bánhidi Ildikó, Papp Gábor (Kiszombor). Zatykó Boglárka Augusztus 20., 16 óra 55 perc, 3500 g. Sz.: Molnár Anikó, Zatykó Attila (Pitvaros). A családoknak szívből gratulálunk! S: SARKAM Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! Most a babaruhák teljes árukészletéből 40%-os árengedményt adunk, amíg akészlet tart. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. Telefon: 345-777. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Egy összefüggő frontrendszer húzódik az Uraitól a Brit-szigeteken át egészen Afrika északnyugati térségéig. A frontrendszer miatt az említett vidékeken gyakran erősen felhős az ég, sokfelé alakul ki eső, zápor. A kontinens belsejének időjárását ugyanakkor egy anticiklon alakítja, s ma estig a Kárpót-medencében is ez lesz a meghatározó. Hazánkban általában napos idö lesz, a helyenként megnövekvő gomolyfelhözetböl csak néhol alakul ki zápor, esetleg zivatar. A szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hómérséklet 25-30 fok között alakul. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szentes, Vásárhely: 6 és 22 óra között. 131 ,490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYAj Törzsutas kártyával olcsóbb!