Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-21 / 194. szám
Tánccsoportok, menetzenekarok színesítették az ünnephez kapcsolódó debreceni virágkarnevált, ahol 11 különböző virágkompozícióval díszített kocsi vonult fel. A képen: a koronázási ékszerek virágból. (MTI Telefotó) Isten éltesse! SÁMUEL, HAJNA A Sámuel a héber Semuel névből származik. Jelentése pontosan nem tisztázott, egyes névkutatók „az isten meghallgatott" jelentésűnek vélik. Használatos Samu rövidítésben is, e formájának viszont máskor van a napja. A Hajna Vörösmarty Mihály alkotása a Zalán futásában, a hajnal szó rövidüléseként. A múlt század 30-as éveitől vált divatossá a leánygyermekek névadásában. Gondos gorillamama Nem mindennapi babusgatás jutott annak a hároméves kisfiúnak, aki a múlt pénteken átmászott a kerítésen és beleesett a gorillák elkülönített területére a chicagói állatkertben. A kisfiú mintegy ötméteres zuhanás után betonra esett, de még mielőtt az állatkert dolgozói észbe kaptak volna, Binti, a nyolcéves gorillamama, hátán hordott kölyke mellett a sérült gyermeket is gondjaiba vette. Egy ideig babsugatta őt, majd egy ajtóhoz vitte, amelyen keresztül az ápolók ki tudták menteni a kisfiút. A fejsérülést szenvedett gyerek állapotát később kritikusnak minősttették az orvosok, de ez nem az emberek által felnevelt Bintin múlott: ő igazán megtette a magáét. Elloptak ogy karkötőt Elloptak egy 18. századi gyöngykarkötőt a Buckhingham palotából - jelentette be a brit királyi ház szóvivője. A 40 ezer fontot érő, III. György király arcképével díszített ékszer egy üvegszekrényben volt, amelynek zárját felfeszítették. Az angol királynő palotája a múlt héten nyitotta meg kapuit két hónapra a látogatók előtt. Az uralkodó a belépőjegyek árából befolyt összeget - immár negyedik éve - az 1992-ben leégett windsori kastély helyreállítására fordltja. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számithatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szentes, Vásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! k490-490, ITÖRZSUTAS KÁRTYÁI Törzsutas kártyával olcsóbb!! Hóesés a trépusoa Havazott hétfőn Ausztrália forróégövi Queensland államában. A kontinens keleti partján hideghullám söpör végig, veszélyeztetve az állatállományt - elsősorban a ridegen tartott - szabadon legelő - nyájak bárányait, amelyek nemigen szokhattak hozzá az ilyen időhöz, hiszen Queensland ugyanazon a szélességen fekszik, mint Madagaszkár és a Namíb-sivatag. Délebbre, Új-DélWales állam északi részén a sűrű hóesés megbénította a közlekedést két főúton. A hóréteg vastagsága helyenként eléri a 30 centimétert. Elhuayt a legidősebb gésa A hét végén, 102 éves korában elhunyt Aszaki Cutakijokomacu, a legidősebb japán gésa. Aszaki 1905-ben kezdte tanulni a gésamesterséget, s öt évi tanulás után állt munkába a császári főváros szórakozónegyedében. Aszaki hangszeres előadóművészként még idén is fellépett. ő volt az egyik utolsó „igazi" gésa, aki hagyományos kimonóban, hagyományos arcfestéssel énekelt, táncolt és művelt társalgással szórakoztatta egyes, igen válogatott vendégkört fogadó éttermek - kizárólag férfiakból álló - közönségét. Itoloiérgezés Peruban Italmérgezés következtében húsz ember vesztette életét Peruban. Az áldozatok metilalkohollal kevert likőrt ittak, amelyet Lambayeque és Ayabaca tartományok kávéházaiban szolgáltak fel. • A Két Lotti (33-ből 3-at) 34. játékhetén nem volt telitalálat, Igy a 3+3-asokra jutó 75 millió 706 ezer 965 forint tovább halmozódik. A háromtalálatosok 26 ezer 721, a kettesek 301 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek. A nyerőszámok: 7, 31, 63 és 8, 20, 52. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben. IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. (x) • Tanfolyamok - valutapénztárosi intenzív, külkereskedelmi ügyintéző és Uzuletkötő, vámkezelő és vámügyintéző - indulnak. Fana Bt. Külkereskedelmi Oktatási Iroda (Szeged, megyeháza). Tel.: 62/323-959. (x) • Mérlegképes könyvelői tanfolyamot indítunk részletfizetési lehetőséggel. Dél-MUszi Kft. (Szeged. Mérey u. 6/C.) Tel.: 62/324-291,325-392. (x) • Állami felsőfokú szakképesítést és amerikai bizonyítványt nyújtó rendszerprogramozó, rendszerelemző, rendszertervező, programozó szakokra augusztus 31-ig fogadunk el jelentkezéseket. Szofi MagyarAmerikai Számítástechnikai Oktatóköpont. Telefon: 62/487765. Iroda: Szeged, Debreceni u. 18/C. (x) Yja bármely nemzet ünnepének /i politikai színezete van - bízvást számíthat más nemzetek ellenérzéseire. Ellenünnepet vált ki az ünnep, különösen a magyar honfoglalásé és államalapításé. Alig akad ország rajtunk kívül -, amely létezésének kezdeteit évre pontosan megadja valamiféle közmegegyezés eredményeként. Szinte provokatív módon; teret adva a kérdésnek: hál előttük itt ki volt? Ráadásul, történelmi tények okán, hangsúlyozva, hogy nem békés úton érkezett a magyar népesség a Kárpátmedencébe, hanem honfoglalás útján - mely szó a minket körülvevő nemzetek képviselői számára eufemizmus; szemszögükből a magyar honfoglalás - erőszakos hódítás. Mondja is a minket körülvevő kórus, függetlenül attól, a történelem nem ismer olyat, „volna": „bezzeg, ha az ázsiai pusztákról elűzött, darázsrajként ránk zúduló horda be nem jön, békésen együvé olvadhatott volna déli, keleti és nyugati szjávság, az ősi dák földön nem hajtódott volna rabsorsba a latin magaskultúrát képviselő románság. Magyarország idegen test itt. Még van képük megünnepelni barbár térfoglalásukat. A Farkas Csaba VérbuUsú népe? magyarok megjelenése a Kárpár-medencében minden szomszédjukra sorstragédiát jelentett, ezeréves elnyomást. " Mikor az ember olvassa-hallja ezeket - kicsikét meghökken. Igyekszik is magát beleélni a szomszéd népek helyzetébe rögvest. Csakhogy... Ha más eltekinthet attól, a történelemben nincs „volna", tekintsünk el mi is. Szóval, mi lett volna, ha a magyarok nem jönnek be, illetőleg eltűnnek, mint az avarok? Bekövetkezik a szlávok hömpölygő egyesülése satöbbi? Csupán utalnánk arra: a német-római császárság, mely megtörte a magyarokat is, ez - úgymond - minden mértéket fölülmúlóan erőszakos és szerfelett vérbulcsús fajtát - mit tett volna vajon a békésen szántó-vető, mindenféle törzsszövetség, s még jó ideig nemzettudat híján lévő szlávokkal? No, mit? Ha a magyarok a Kárpát-medencébe nem jönnek be Keletről, bejönnek a germánok Nyugatról, és föltehető: jó pár szláv nép, amely békésen sokasodhatott és szaporodhatott a magyar államiság védelme alatt (még importálták is őket, ha kevés volt a munkáskéz, a főurak; a török elől idemenekülhettek, mint Arsenije pátriárka szerbjei, jóval később azt hirdetve: öröktől fogva övék a Délvidék) - nos, egy csomó etnikum eltűnt volna, a németségben fólszivódva. Éppúgy, mint kikből alig maradt valami, a luzsicei (Lausitz) szorbok, és társaik, örökre magába olvasztotta őket a germánság. Ellenükben Ián még a latin magaskultúra továbbvivőinek sem lett volna olyan könnyű dolguk, mint a magyarok ellen; a németeknek aligha lett volna gond benépesíteni a Kárpátok ölét. Volna... volna... Állapítsuk hát meg: függetlenül attól, a történelemben nincs „volna" - járhattak volna még kevesebb szerencsével is a köröttünki népek, csak nem mivelünk. Meaculpázásra nincs okunk. Rosszabb is jöhetett volna a szomszédokra, mint Vérbulcsú. 1996 a Pannon GSM éve (Hétfőn nyílik meg Szegeden, a Széchenyi téren a Pannon GSM területi irodája.) A szépségkirálynő Baden-Badenbe utazik A 20 éves budapesti Hönich Adriennt választották meg vasárnap este Magyarország idei szépségkirálynőjének. A Queen of Hungary '96 szépségverseny döntőjét Kiskunhalason, az állami művelődési központban tartották. Hönich Adrienn két „udvarhölgye" a második a paksi Tokaji Nóra és a harmadik a siófoki Vas Viktória lett. A szépségkirálynő Baden-Badenbe utazik az október 4-i Miss World versenyre, míg „udvarhölgye", Tokaji Nóra (balról) a törökországi Antalyában szeptember 14-én képviseli hazánkat a Miss Európa választáson. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a lottó 33. játékhéti nyerőszámai és a nyeremények a következők: 5/90-es lottó 26, 37, 40, 72, 85. A jokerszám: 595188 Öttalálatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 39 • Lottószámok és nyeremények Jól fizetnek a négyesek millió 629 ezer 482 forint. A négyesekre 1 millió 615 ezer 335, a hármasokra 6420, a kettesekre 355 forintot fizetnek. A joker játékban, az első nyerőosztályban 1 db nyertes szelvény volt, a nyeremény összege: 37 millió 976 ezer 529 forint, A Honfoglalás az ötös lottóval játékban a nyertest a négytalálatot elért játékosok közül sorsolják majd ki. 6/45-ös lottó 8,23,31,36,41,42, a pótszám a 13. Hattalálatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg 81 millió 621 ezer 212 forint. Az egy darab 5 plusz 1 találatosra 7 millió 56 ezer 753, az ötösökre 164 ezer 461, a négyesekre 2312, a hármasokra 400 forintot fizetnek. Meleg idö, szórványos záporokkal, zivatarokkal 9* 20 C 20X O A Nap kel: 03.48, nyugszik: 19.45, I A Hold kel: 13.03, nyugszik: 23.53. Napi áftaghömérséklet llfPjl v> Vmelegfront hidegfront kettős front A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 117 cm, Csongrádnál: -37 cm, Mindszentnél: 56 cm. A víz hófoka Szegeden: 22.1'C A Maros Makónál: -30 cm. te or«áoGyQ'^^yvt&r áUoS^óUörölva Szegeden Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Európa nagy részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja, melynek középpontja a Balti-tenger tersegeben található. E rendszer hatására Észak-, Közép- és DélEurópában általában kevés a felhő, sokat süt a nap, csapadék csak elvétve fordul e/ő. Ennek megfelelően a Kárpátmedence időjárásában ma estig lényeges változás nem várható, meleg marad az idő, elszórtan záporokra, zivatarokra lehet számítani. Hazánkban az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhózetböl szórványosan várható zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható. Németh Liza Augusztus 16., 18 óra 20 perc, 2640 g. Sz.: dr. Felföldi Renáta. Németh Péter (Hódmezővásárhely). Kolompár Klaudia Mária Augusztus 16., 23 óra 30 perc, 3060 g. Sz.: Kolompár Edit, Kolompár Mátyás (Szeged). Kóczán Kata Augusztus 16., 22 óra 55 perc, 3140 g. Sz.: Csaszó Ilona, Kóczán László (Szeged). Fekete Ágnes Augusztus 17., 4 óra 35 perc, 3120 g. Sz.: Nyári Ágnes, Fekete Ferenc (Sándorfalva). Gyovai-Rafa Máté Dávid Augusztus 17., 21 óra 17 perc, 2820 g. Sz.: Márta Tímea, Gyovai-Rafa Lajos (Szeged-Tápé). Kása Dominika Augusztus 18., 1 óra 30 perc, 3660 g. Sz.: Mónus Edit, Kása Zoltán (Szeged). Gyuris Kinga Augusztus 18., 7 óra 10 perc, 3160 g. Sz.: Szekeres Éva, Gyuris István (Csólyospálos). Rácz Cony Augusztus 18., 13 óra, 2900 g. Sz.: Szarka Andrea, Rácz Attila (Szeged). Szűcs Péter Augusztus 19., 4 óra 45 perc, 3420 g. Sz.: Hézső Tünde, Szűcs Péter (Szeged). Molnár Gábor Augusztus 19., 9 óra, 3900 g. Sz.: Papp Márta, Molnár Zoltán (Tiszasziget). Horváth Róbert Augusztus 18., 10 óra 35 perc, 3120 g. Sz.: Papdi Zsuzsanna, Horváth Zoltán (Szeged). Virág Fanni Augusztus 20., 9 óra 45 perc, 3500 g. Sz. Nagy Angelika, Virág Ferenc (Szeged). Bali Áron Augusztus 20., 9 óra, 3420 g. Sz.: Antal Marianna, Bali János (Csanytelek). Temesvári János Augusztus 20., 8 óra 45 perc, 3330 g. Sz.: Szekeres Piroska, Temesvári László (Kelebia). Kuczik Ákos Augusztus 16., 15 óra 45 perc, 4320 g. Sz.: Reseterits Zsuzsanna, Kuczik István (Szeged). Kakas Bence Augusztus 16., 16 óra 20 perc, 3550 g. Sz.: Körtefái Klára, Kakas Zoltán (Szeged). Ormándi Bence Augusztus 16., 18 óra 40 perc, 4000 g. Sz.: Kócsó Anikó, Ormándi Ferenc (Baks). Keller Vanda Augusztus 18., 8 óra 4 perc, 2940 g. Sz.: Kokovecz Anett, Keller Zoltán (Szeged). Csöke Norbert Augusztus 18., 15 óra 35 perc, 3850 g. Zámbó Ilona. Csőke Ferenc (Szeged). Átyim Dávid Augusztus 19., 5 óra 30 perc, 2890 g. Sz.: Czékmán Ildikó, Átyim György (Szeged). Zádori Domonik Augusztus 19., 14 óra 4 perc, 2750 g. Molnár Szilvia, Zádori Csaba (Forráskút). Rákóczi Ferenc Augusztus 19., 19 óra 55 perc, 3100 g. Sz.: Kómár Annamária, Rákóczi Ferenc (Csólyospálos). Barta Tamás Augusztus 20., 11 óra 15 prec, 2970 g. Varga Zsuzsanna, Barta Gáspár (Szeged). Kapás Ilona Augusztus 20., 10 óra 40 perc, 3340 g. Sz. Ancsányi Ilona, Kapás Pál (Balástya). A családoknak szívből gratulálunk! SARKAM Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! Most a babaruhák teljes árukészletéből 40%-os árengedményt adunk, amíg akészlet tart. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. Telefon: 345-777.