Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-17 / 193. szám

II. SZOMBAT, 1996. AUG. 17. Mercedes­• New York, (MTI) A német Mercedes-Benz AG és az amerikai IBM cég a jövőben közösen munkál­kodik a Mercedes autókba kerülő elektronika kifejlesz­tésén - jelentette az AP. Az IBM már eddig is dol­gozott elektronikus alkatré­szek beszállítójaként a Mer­cedesnek. személy- és teher­autókba egyaránt kerültek termékeiből. A mostani megállapodással kiszélese­dik az amerikai cég szerepe a fejlesztésben. A megálla­podásnak egyébként az olimpia adott lendületet, az eseményen találkozott a két óriásvállalat legfőbb vezető­je. A szeződés pénzügyi részleteiről nem közöltek semmit. Az autókba már ma is rengeteg elektronika kerül a motor ellenőrzésétől a lég­kondicionálásig. Az IBM és a Mercedes célja olyan álta­lános elektronikai rendszer kifejlesztése, amely az autó minden funkcióját figyelem­mel kíséri. A berendezéshez kevesebb alkatrészre lenne szükség, és ezzel költséget takaríthatna meg a gyártó. A két nagyvállalat szeretne olyan számítógépet is kifej­leszteni, amelynek révén az autó rákapcsolódhat közpon­ti komputerhálózatokra. rvriff j S. V ! SZABADIDŐKÖZPONT ÉS DISZKÓHA)Ó ALGYŐ, KOMP UTCA VÉGE Jöt 1^1! VELUX tetőablakok Pl.: 78x140: 41 93S külső és belső nyílászárók mintaboltja Pl.: 120x150 B-Ny: 31 000 Ft tégla és cserép JAM1NA-CSORNA vevőszolgálat Pl.: FB6039 bóléstest: 105 FVdb Körös 1049: 93,75 FVdb felt xpN| Vasbeton Pl.: E7-42: 2800 FVdb POROTHERM® tagia Pl.: PTH 38N+F: 138 FVdb tető­rendszer Alpesi cserép 107 Ft/db M-Ker 94 Kft. Szeged, Debreceni u lóA Telefon: 6M82-297 Tel/fax: 62:498 848 Nyílva: b-p 8-16 6r6ig, sz.: 9-12. Dinnyéből is megárt a sok? Pan Am-tervek A 22 forintos ár a magasabbak közé tartozik. (Fotó: Karnok Csaba) Miközben Amerikában dinnyemagköpő-versenyt rendeznek, mi a dinnyeevés­ben készülünk rekordokat felállítani. A nép ugyanis el­határozta: ad az egészséges táplálkozásnak, s a jövőben sok gyümölcsöt eszik. Már­pedig a dinnye is gyümölcs. Az egészséges táplálko­zás azonban csak álca, hi­szen dinnyét jelenleg azért eszünk, mert olcsó. Végre! - kiáltunk fel. Végre valami olcsó, és napról napra keve­sebbe kerül. Egyes üzletek már azzal sem fárasztják magukat, hogy emelgessék, méricskéljék a négy-hat ki­lós gömböket, hanem egysé­gáron 100 forintért kínálják a dinnye darabját. Fogd meg és vidd! Az alacsony ár ter­mészetesen a termelőnek nem annyira jó, megint van­nak hát károsultjai az ügy­nek, mint mindig. De hát így kerek a világ - és a dinnye. Ezzel nyaral! Ezzel bevásárol! QAJEWOO ESPfftO GLX Most klímával és sok extrával 388 000 Ft-tól! Olcsó ár, alacsony fenntartási költségek! 1 049 000 Ft-tól • ÓO ÓO Hitelakciók: kitol 20% bofíxotémétól (Tito 209 800 Ft-tól) kamatmontom rémzlotvémórlóm mór SO% olóloggoll Uólog nélkül lm a vásárlói klub keretében, 2-6 éves futamidővel. C-MOBIL Kft., Szeged, Napos út 6. Tel.: 62/31 1 -877, fax: 62/311 -661 'A kezelési költség felszámításával! KI PAN 2 |IU JtÍA/Í A Km/tt y * ftOvi Szabad sajtó u. ftülfrhm: obi ftülfrhm: obi rozsa 1 b panzió i Nytlu. "Té 9B Szeged, Ilona u. 4. Telvfax: 62/476-146. Eredeti alkatrészek egyenesen a gyártótóll Nyugati típusú autójához azonnali, raktárból való kiszolgálást biztosítunk! Ugyanitt megrendeléseket is felveszünk, gyors szállítással! Keleti típusú autók eredeti alkatrész utánpótlása! Skoda Favorit, Polski 126, Lada Samara, Lada 1200. Természetesen a szokásos engedményekkel! _ tó: a 303CRcb tdcfboofl lehet H u rom c n ed/.ser Euromcnedzser V Új szakmát szeretne elsajátítani, vagy középfokú végzettsége mellé érvényesüléséhez szakmai képesítést szerezni...? Forduljon hozzánk! Kereskedő-boltvezető 2 félév Reklám és marketingmenedzser — középfokú 2 félév - felsőfokú 2 félév Általános menedzser - középfokú 2 félév — felsőfokú 4 félév Humánpolitikai menedzser — középfokú 2 félév - felsőfokú 2 félév Pályakezdő fiatalok részére extra kedvezményt biztosítunk! A képzések szeptemberben Indulnak. Érdeklődni: Euromenedzser Iskolaközpont, Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. II. emelet. Illetve a 62482-822-es telefonszámon. SféT?B«ritR.' Festék' Ciklon Kft.' Fwték' CikiönTST lindent, ami a festéshez* szükséges, megtalálja együtt a szegedi festékszaküzleteinkben: Festékcentrum, Szeged, József A. sgt. 28. Telefon: 313-384. Nyitva tartás: h-p.: 7-18 óráig, szo.: 7-17 óráig. Ugyanitt: Trinát zománcfesték és Modakril külső falfesték helyszint színkeverése. Színminta alapján azonnal, kedvező áron. Festék-vegyi áru bolt. Szeged, Petőfi S. Sgt. 67. Telefon: 421-161. Nyitva tartás: h-p.: 7-17 óráig. Szo.: 7-12 óráig. • (MTI Panoráma) A hamvaiból újjászü­lető fönixmadár mód­jára kel új életre csőd­jéből a Pan Am World Airways, a hajdani nagyhírű amerikai lé­gitársaság. Az újjászer­vezett vállalalat au­gusztus végén újra megkezdi a repülést, s 100 millió dollárért megvásárolja a Carni­val Air Lines légitársa­ságot - írja a dpa. Hogy a kék-fehér föld­golyóbis-emblémájáról vi­lágszerte ismert légitársa­ság újra repülhessen, Mar­tin Shugrue Pan Am-főnök fél millió dollárt fektetett be a saját vagyonából. Már csak az FAA amerikai szö­vetségi repülésügyi hivatal engedélye hiányzik, amely nélkül nem lehet sem me­netrendet készíteni, sem helyfoglalásokat felvenni. A Carnival Airrel sem feje­ződtek még be teljesen a tárgyalások az adásvétel feltételeiről. Mivel a Carnival gép­parkja nélkül a Pan Am mindössze három A 300-as Airbus fölött rendelkezik, egyelőre csak a New York­ból Los Angelesbe és Miami­ba tartó járatok felújítását tervezik, de később beve­szik a programba San Fran­siscót és Chicagót is. A ne­ve szerint „nemzetközi" lé­gitársaság tengerentúli uta­kat egyelőre nem tervez, bár már tárgyal kisebb és közepes európai, latin-ame­rikai és ázsiai légitársasá­gokkal, amelyek számára olcsó, Amerikán belüli be­szállítóként ajánlkozik. Az egyesülés a Carnival Air légitársasággal gyors startot és lendületes növe­kedést jelenthetne a ham­vaiból újjászülető légitár­saságnak. A Carnival egy 26 repülőgépből, köztük nyolc A 300-as Airbusból álló flottával rendelkezik; a többi gép 737-400-as, illet­ve 727-200-as Boeing. A partner légitársaság ezen kívül bevált járathálózattal rendelkezik New York, New Jersey, Connecticut és Los Angeles térségében, s tíz célállomásra repül Flordiában, Puerto Ricón és a Bahamákon. Az olcsó tarifák ala­csony működési költsége­ket feltételeznek, s mindkét cég főnöke igen ügyel a ki­adásokra. A főként rövid távon közlekedő Carnival Air igyekszik költségeit 6,5 dollárcent alatt tartani férőhelyenként és repülési mérföldenként. „Ha a költ­ségek e fölé emelkedné­nek, a nagy légitársaságok felzabálnának bennünket" - jelentette ki Dániel Ratti cégelnök, Shugrue Pan Am-főnök szerint a na­gyobb távolságú járatokon a kisebb repülőtéri dijak folytán akár 4,8 dollárcent­re is le lehet szorítani az üzemelési költségeket. Ezt kihasználva a Pan Am 25­50 százalékkal olcsóbb árakkal szándékozik alákí­nálni riválisainak. Athén - Európáról még csak tárgyal a Pan Am r Szeged 6721 Madách Imre u. 15. Telrfax: 62310-269 | 80486DX4400 /5x86/133 Mhz processzor PCI Green alaplap, 256 kb cache, 4316 MB ram, 850 MB4 GB merevlemezes háttértároló, 1.44 mb fdd, 1 (max 2.) mb PCI vga 64 bites TRUE Color vezérlő MPEG, toronyház, 102 g. magyar billentyűzet, 14" Samsung Syncmaster 1024x768,0.28 alacsony sugárzású monitor IntelPentium Multimedia 100 Mhz CPU CPI Green alaplap, 256 kb cache, 16 MB ram, 1.3 GB merevlemezes háttértároló, 1.44 mb fdd, 1 (max 2.) mb PCI vga 64 bites TRUE Color vezérlő MPEG, toronyház, 102 g. magyar bili 14" Samsung Syncmaster 1024x768,0.28 alacsony sugárzású monitor, 6xCD ROM, SoundBlaster komp. 16 bit sterco hangkártya, 60 W aktív hangfal, Microsoft OEM mouse (2 gombos) 155 900 Ft OEM programok DOS 6.22, Windows for WorkGroups 3.11 hu, Works 3.0 hu 11 900 Ft Minden nálunk vásárolt számítógéphez egy készletnyilvántartó-számlázó programot adunk ajándékba. Az árak készpénz fizetése mellett érvényesek, nem tartalmazzák az általános forgalmi adót, de az 1 év teljes körű, valamint a +24 hónap szervizgaranciát igen.

Next

/
Thumbnails
Contents