Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10 / 187. szám

6 RIPORT SZOMBAT, 1996. AUG. 10. • Mit kéne megvakarni? Vörös tollú húscsirke' a nyerő - Mint növendékbikát a tagló. Most már azt mondom, aki megmaradt, annak jövőre jobb lesz. - Ezt még a párttitkárságban tanulta? Mert ígéret szerint mindig jövőre ér el bennünket a szerencse. - Józan számítás van mögötte. • Például? - Az országos terméktanács tagjai vagyunk, és az információ aranyat ér. Első kézből tudjuk, havonta 8090 eiter szülőpárral kevesebbet telepítenek a tojástermelók. • És ha ők érzik jobban az időt? - Számoljon, uram! Aki ezt túléli, annak jobb lesz, ez olyan biztos, mint a kétszerkettő. • Vagy olyan, mint a meteorológiában az Alpok meg a Kárpátok. Műholdas fölvételekről ki lehet centizni, ha ez a front ilyen sebességgel halad a tengerek fölül, ennyi idő után ér el hozzánk. Csak éppen közbejönnek a hegyek, és vagy szétcsapják, vagy nem. A piac is lehet ilyen szétcsapós akármi. - Ne fessük az ördögöt a falra, valóban megtörténhet ez is. Akkor széttárja a magamfajta a kezét, és azt mondja: a felelősséget vállalnom kell. Amikor a disznópiac összeomlott, sokan öngyilkosságot követtek el közülünk. Úgy látszik, a mi idegzetünk valamivel erősebb. Ki kell próbálnunk mindent, és azt választanunk, ami éppen kelendő. • Csirkéből most mi a kelendő? - A vörös tollú húshibrid. Külföldről hozzuk a szülőpárokat, naposcsibe korukban, milliós befektetéssel. Fölneveljük, a tojásaikat itthon kikeltetjük, és Orgoványtól Battonyáig tőlünk viszik. Van, aki húszat, van, aki háromszázat. 0 Múlik fölöttünk az idő, most mit mondana arról a bizonyos rendszerváltásról? - Sajnos, tartok tőle, hosszú böjtje lesz annak. De ebből senki ne azt olvassa ki, hogy visszasírnám a régit. Csak azt akarom mondani, ennyi erővel sokkal több eszünk lehetett volna. Azelőtt volt egy párt, egy főnökkel, mégis rengeteg korrupcióval, most van sok párt, és mindenki főnök benne, még több korrupcióval. Sok időbe telik, mire mind elmúlik rólunk. HorvMi Dezső Ha azt hallja valaki, hogy tizenhárom év múlva találja meg címzettjét egy levél, vagy kalapot emel a postának, vagy nem. Ha azt mondom, elővettem azt a levelet, amelyet 1983. februárjában küldött Berta Ferencné, senki nem mondja, hogy elsiettem a dolgomat. írtam annak idején egy terjedelmes cikket Mit kéne megvakarni? címmel, arra mondta el megjegyzéseit az általam ismeretlen asszony. Most, hogy eszünkbe vettük, érdemes lenne talán néhány régi írásunkat leporolni, nem is emlékszik rá, hogy valaha is irt volna. Még érdekesebb lehet. Miről is hebegtem annak idején? Egyik termelési tanácskozáson annak kellett védekeznie, aki mindig csak jól dolgozott, és fél szóval se intették meg a rosszul dolgozókat. Mintha a hitványság nálunk központi védettséget élvezne. Folytattam tovább a magam esze szerint: ha megdicsérik Pált, mert jól dolgozik, föllázadna a hitványak közül való Palkó, mert aláássa a tekintélyét. Elkezdi mondogatni, meg kéne vakargatni Pált, mert nem olyan tökéletes ember ám ő, amint hírlik. Sok van annak is a füle mögött. Csak a mutatós munkákat vállalja el például, hogy mindig szem előtt legyen, és a közösségi szellemet hírből se ismeri. Veszélyes az ilyen ember, vigyázni kéne rá. A másik Pál tudományos sikereit a fél világ elismeri, elkezdi tehát vakargatni a másik Palkó, amíg meg nem keseredik a nyál a szájában. Az egyik csöndet és nyugalmat keres, hogy dolgozhasson, a másik hangos fórumot, hogy vakarhasson. Az örök Pál védetlen, az örök Palkó pedig mindenre képes, csak dolgoznia nem kelljen. A derék, Pálok néha nem tehetnek mást, veszik a kalapjukat, és arrébb állnak, a hitvány Palkók pedig emléküket is sárba tapossák. Ilyen bolond szózatok kerültek ki annak idején a tollam alól, és erre felelte kedves levélíróm, hogy ilyen cikkből kellene több. Természetesen nem adhattam közre, ma is csípi a bőrömet az elismerés, de eltettem szép emlékeim közé. Es mit mond most? Azt, hogy nem nagyon ér rá, mert alig értek haza Spanyolországból, és a gyümölcsöt is szednie kellene. Nem adom föl, elmegyek hozzájuk a város legtávolabbi fél utcájába. Beleolvas egykori levelébe, aztán az akkori írásba, és kesernyés hangon mondja: régi dolgok ezek, kérem, az újak mellett eltörpülnek. És már az újság se hadakozik ellenük. Kiderült, akkor a lakásszövetkezetek karbantartó részlegénél dolgozott. Rá is vágtam: 0 Akkor biztosan tudja, sokat pöröltem velük. - Sokat piszkáltak bennünket, de csak azért, mert az egyik oldalt látták. Mindig meg kell nézni a másikat is. 0 Mondja most a másik oldal véleményét - A konstrukció volt rossz! Ki csinálta volna ingyen? Annak a cégnek nem volt szabad haszonra dolgoznia. Mondom aztán, fénykép is kellene a mostani íráshoz. Tiltakozik kézzel-lábbal: azt aztán nem! És névvel se hajlandó mondani semmit. A polgármesteri hivatalból ment előnyugdíjba, sokan ismerik, értsem meg. Férje is előkerül később, kiforogja a szó többek között a csúfos Berta Ferencné, férjével. (Fotó: Miskolczi Róbert) 4 emlékezetű területfejlesztési hozzájárulást, amit teho néven őriz az emlékezet. Hatalmas igazságtalanság volt a bontakozó demokrácia jegyében. Aki bent lakott a patika árnyékában, aszfaltos körülmények között, az nem fizetett semmit, de aki távolabb, annak kötelező volt. 0 És mi lett vele? - Biztosan nem tudnak róla, nem is szívesen mondom: nagy prémiumokat osztottak belőle a városházán. Kaptam én is, tehát tudom. Azt nem mondhatom, hogy mind arra ment el, de biztos, hogy nem szűkmarkúskodtak. 0 Ebül jött jószág ebül vész, - Úgy valahogy. 0 Honnan jöttek ide a város legszélére? - Emeletráépítésbe léptünk be először, a jogi egyetem melletti házra építették a mi lakásunkat. Harminchat négyzetméter volt, akkor lett készen, amikor a második gyermekünk született. A konstrukció volt rossz ott is. Fizettük utána az OTP-t, és fizettük a lakbért is. 0 Jópár éve áldatlan állapotokról írtam abból a házból - Képzelheti, milyen volt megélni azokat! Süketnémák laktak alattunk, szegények, nem hallhatták, milyen artikulátlan üvöltésben törnek ki időnként. Fölriadtunk rá álmunkból is. És a harminchat négyzetméter, akkor még csak két gyerekkel! Amikor elhatároztuk, hogy ide építünk, a jó levegőre, akkor derült ki, egy család csak egyszer kaphat OTP hitelt, mi tehát erre egy fillérhez nem juthattunk hozzá. A félj veszi át a szót: - Két kezünkkel építettünk. Tarjánban akkoriban bontották a házakat, árverésen megvettünk egy ikerépületet, lebontottuk, annak anyagából lett ez. Olyan kulimásszal volt bekenve minden cserépnek a széle, jeges vízben áztatgattuk, kapargattuk, úgy raktuk föl a tetőre. Minden téglát kézbevettük, kalapálgattuk, a régi habarcsot és vakolatot le kellett verni róla. Kezemre játszott a szerencse, kiderült, a DEFAG villanyszerelője volt hajdanán Berta Ferenc, aztán „függetlenített" párttitkára lett. Mi ebben a szerencse, a mai világban? Sokukat érdemes lenne megkérdezni, hogyan látják utólag, amit annak idején nem láttak Villanyszerelőként kezdte, de később se mondott le róla, hogy járja a domaszéki tanyákat maszekolási szándékkal. Műszak után irány Domaszék, és mivel a tanyaiak korán lefeküdtek, utána még jött a Varsa utcába, és reflektor világánál lapátolta a sódert. 0 Hogyan eshetett meg, hogy az utolsó pillanatig nem is sejtette senki a bentlévök közül, mimdjárt összeomlik a világ? - Nem tudom, de utólag nem csodálkozom rajta. Sokszor hangoztattam, ha törekszünk az igazságra, úgy kell kitalálnunk, hogy mindenre igaz legyen. Eszméletlen korrupció volt mindenfelé. Amikor fölszólaltam, hogy villanyszerelőként 5200 forint volt a fizetésem, párttitkárként meg csak 4300-at kaptam, tehát végeredményben megbüntettek, akkor azt mondták, anyagias vagyok. Annyira valóban anyagias voltam, ha elhívtak például vadászvacsorára, én kifizettem mindig a részemet. Sokaknak nagyon nem tetszett, aztán nem is nagyon hívogattak. Én itthon 150170 hízót is tartottam, hogy semmiféle bundázásba ne kelljen belemennem. Utólag se csodálom, hogy elsők között engem tettek lapátra a rendszerváltás hajnalán. 0 Most? - Egyetlen percig nem voltam munkanélküli, belevágtam a csirkekeltetésbe. 0 Túl közel nem esik a disznóhizlaláshoz, az biztos. - Egyiket se örököltem. Édesanyám ugyan mindig mondta - heten vagyunk testvérek! -, te, fiam, amibe belevágsz, az sikerül. Könyvekből tanultam a disznóhizlalást is, és a csirkekeltetést is. Amikor például elmentem megvenni a keltetőgépeket, még nem is láttam olyat. Népi ennek lett, persze, a következménye, hogy az első évben 430 ezret buktam. A tanulópénzt meg kell fizetnie mindenkinek. 0 Csongrádra mentem annak idején megkérdezni az ottani keltetőt, amikor ingyen osztogatta valaki a Parlament előtt a csirkéket. Magukat hogyan érintette a hír? • Farkas Csaba Hangulat a húsüzemben jwangulat a húsüzemII ben.'... Igen, egy dunántúli húsüzemben, ahol — mint olvasom az újságban - elbocsátások folynak. A dolgozók idegesek, a légkör feszült; a levegőben elektromos kisülések mellett nagyméretű húsvágó kések cikáznak. Ez van hát a húsüzemben, amelynek tulajdonosa eléggé határozottan bánik a munkavállalókkal, jóllehet nem annyira, mint a húsüzem dolgozói az üzem falain belülre került húsokkal. Nem darabolja őket orjára és tarjára például - igaz, bizonyos pofozkodásról lehetett hallani -, és nem rakja őket parizerbe, mint a húsföldolgozók a fél sertés egyes elemeit, amely fél sertés, szebb időkben, egész sertés volt valahol. Boldogan röfögve rágcsálta a kukoricát, habzsolta a moslékot, még böffentett is, miután kiürült a vályú, a böffentés után pedig szája elé kapta kezét, s pironkodva ezt mondta: „malac". Sugárzó sertés-létről álmodott, sertéskor legvégső határa utáni, végelgyengülésben való elhullásról, valamint nem hitt a mesékben, amelyeket ódivatú mangalicák terjesztettek, s amik szerint emberi lények többek között sertéshúsevésből tartanák fönn magukat. Szalonnával mosdanak, és kolbásszal törölköznek suttogták a sertés-rémhírterjesztők, s mi magunk, emberi lények most elképedve olvassuk e rágalmakat, a leghatározottabban visszautasltjuk őket, egyszersmind azt is, miszerint kolbászból van a kerítés. Nem, a kerítés nincs kolbászból, egyre kevésbé van abból, hovatovább kerítés sincs, azazhogy van, de hát mit kerítsen be vele az egyén, kárpótlási jegyei egy csoportját?... Nem, az emberi élet korántsem oly fényes élet, mint azt a sötétben bujkáló sertés-rémhírterjesztők láttatják; itt van rögtön a pannon pofozkodás ügye, általánosságban meg a hangulat a húsüzemben, ugye. Az egyik férfi, aki tizenöt éve dolgozott a cégnél, reggel beállt a műszakba. Miután beállt, a műszakvezető szólt neki, álljon ki, öltözzön át, menjen le a munkaügyre, majd haza. Ilyenek vannak az emberek közt, a sertések fölötti szinten. Vajon a még föntebb, húsüzemtulajdonosi szinten mik lehetnek? Elképzelni sem tudjuk ezt, föltehető viszont, nem áll legjobban a tulaj szénája, ha már olyannyira fontos neki a létszámcsökkentésből származó bérmegtakarítás, hogy pofozkodásig hagyja fajulni a dolgot, továbbá addig: a sajtó úgy csámcsog az egészen, mint egy... Mint egy sertés. Gondolható, harc folyhat a húspiacon, mindent meg kell tennie a tulajnak azért, olcsóbban tudja előállítani, s így eladni a húsí, amelynek - bumeránghatás! - híg lesz a leve. Mindezt csupán azért mondom, legyünk tisztában azon alapvető ténnyel, miszerint sehol sem jó senkinek, ahol épp tartózkodik. Hússertésnek nem jó a húsüzemben, húsüzemi dolgozónak nem jó a húsüzemen kívül, húsüzemtulajdonosnak nem jó a húspiac körülményei közepett. S

ehol nem jó; nem csoda, hogy hangulat van a húsüzemben. Helyesen mondta Kiss-Görbe Pali, miután magához tért évtizedes kábltószermámorából, s körülnézve megrázkódott a látványtól: „- E világ kész disznóóL "