Délmagyarország, 1996. július (86. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-20 / 169. szám

Az erdei ózlábgomba a Békés megyei gyerme­kek egyik kedvelt szünidei „zsákmánya". A fo­gyasztható, szabadon található „kalaposok" közül most ennek kedvez az idó. (MTI Telefotó) Isten éltesse! ILLÉS Alapja az Elijjahu ­tehát óhéher eredetű. A két közvetítő nyelv, a latin és a görög formá­ja az Elias. E név első viselője az a zsidó pró­féta, aki a zsidó, a ke­resztény és a mohame­dán mondák szerint is halálakor tüzes szeké­ren emelkedett az égbe. DÁNIEL, DANIELLA Vasárnap ünnepeljük mindjkét név viselőit. Eldöntetlen, hogy héber avagy magyar eredetű­e a Dániel név. Érde­kes, hogy a régi magyar nevek között szerepelt a „Da" is olyannyira, hogy családnevek ala­kultak belőle: Dani, Dánft.Dankó. A Dániel latinos-olaszos női vál­tozata a Daniella. Százezer Ford visszamegy Az amerikai Ford autó­gyár biztonsági megfonto­lásból visszarendel 100 ezer 1996-ban gyártott Taurus­Mercury Sable személyautót és Windstar miniteherkocsit. A jármüvek hibája az, hogy parkolás közben elindulhat­nak, ugyanis a sebességvál­tójuk sebességi fokozatban hagyva is úgy viselkedik, mintha üresben lenne. A mostani immár a második jelentős visszarendelése az idén a Taurusoknak. Febru­árban 83 ezer 300-at egy elektromos kapcsológomb hibája miatt kellett vissza­hívni. Feladta magát A rendőrségen önként je­lentkezett egy büntetett elő­életű 66 éves hajléktalan fér­fi, aki bevallotta, hogy a múlt hét végén ő verte agyon a pesti. Jászberényi út 13. $eám' alatíi hotelben hétfőn megtalált 63 éves hajléktalan asszonyt. A gyilkost a rend­őrség őrizetbe vette. Levólvadászat? Gödöllőn két férfi gázper­mettel szembe fújt egy 26 éves postai kézbesítőt és el­rabolta táskáját a benne lévő 500 ezer forinttal és a külön­böző postai küldeményekkel együtt. „Takaréklángon1' Orosházán nem sokáig ör­vendhetett zsákmányának az a 20 éves férfi, aki betört egy 87 éves ember lakásába, rátámadt az idős férfire és elrabolt 110 ezer forint kész­pénzt, továbbá két bemutató­ra szóló takarékkönyvet, amellyel 2 millió 817 ezer forintot vehetett volna fel. A rendőrség még aznap nya­kon csípte és őrizetbe vette a rablót. A tulaj maradt*** Székesfehérvár külterüle"­tén három férfi rátámadt egy földúton parkoló személy­gépkocsi két szlovén utasá­ra, fegyverrel az autó elha­gyására kényszerítette őket, majd elhajtott a mintegy két­millió forint értékű gépko­csival. Országos drótörség Április óta 19 személyt végeztek ki Kínában azért, mert a távközlési rendszert megrongálva, drótot loptak. Az idei első félévben 1064 esetben metszettek ki tolva­jok kábeleket a rendszerből, hogy eladják hulladék fém­ként. Az összkár, illetve veszteség 33 millió jüan, 600 millió magyar forintnak megfelelő összeg. A kínai kormány áprilisban hadjára­tot kezdett a bűnözők ellen, s a távközlési minisztérium 600 csoportot szervezett, mondhatni országos drótőr­séget állított fel. Minimálbér és börtönkoszt A román kormány havi 75 ezerről havi 97 ezer lejre (37 dollárra) emelte a mini­málbért. Az intézkedés tilta­kozást váltott ki a szakszer­vezetek, s bírálatot a sajtó részéről, mivel az állami al­kalmazottak egy része még így is a szegénységi szint alatt él majd. A legnagyobb román szakszervezeti töm­örülés, a CNSRL-Fratia pén­teken élesen bírálta Nicolae Vacaroiu kormányát, s úgy vélte, hogy az új minimálbér a .jóakarat hiányát tükrözi" a kormány részétől. A szak­szervezet szerint a börtönök­ben a rabok étkeztetésére fordított havi összeg 99 ezer 200 lej, azaz még ez is felet­te van az új minimálbérnek. Az igazi szerelem • Hradec Králové (MTI) Hatvanhárom évesen még orvosi tanulmányokba kez­dett egy cseh férfi, hogy mellrákban elhunyt felesége utolsó kívánságát teljesítse. A halálosan beteg asszony arra kérte férjét: legyen or­vos, s szentelje magát a rák­kutatásnak. hogy két lányuk­nak ne kelljen hasonló mó­don meghalnia. Amint azt a cseh sajtó je­lentette, a most 69 éves Mi­loslav Pantucek vasárnap jrj égi villanyvasalónkból magunk M\ is könnyűszerrel készíthetünk biztonságos hűtőkályhát, s így ol­csón korszerűsíthetjük fridzsiderün­ket, ha anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy szaküzletben vegyük meg e nélkülözhetetlen háztartási eszközt, és pláne nem, hogy modern, hűtőkályhával gyártott fridzsidert vásároljunk. Nem kell hozzá sok szerszám, s ami fő, kicsi az anyagigény. Egy le­hetőleg 1,5 colos csődarabot satuba fogunk, és vasfűrészünkkel 5 darab 2 centiméteres karikát vágunk le be­lőle. Ha a vasaló talpát téglalapnak, és az egyik rövidebb oldalához illesz­tett egyenlő oldalú háromszögnek képzeljük el, akkor világos, hogy a vasalót 5 helyen, a téglalap 4 sarká­ban és a háromszög csúcsán, a vasa­Zelei Miklós Csináld magadl ló orránál kell alátámasztanunk. Az 5 karikát ezeken a helyeken hegeszt­jük a vasaló talpához, ezután 5 da­rab azbeszt dugót dugunk a vasaló­talpra hegesztett karikákba oly mó­don, hogy alul 3-4 milliméteres pe­remek álljanak ki - biztos, ami biz­tos, ez a kitűnő szigetelés megvéd a kúszóáramtól, és az azbeszt papu­csocskák egyúttal megakadályozzák, hogy hütőkályhánk ide-oda csúsz­káljon. A kapcsolót a fridzsider alsó peremére szereljük úgy, hogy az ajtó gumi szigetelése akadálytalanul zá­ródhasson, de a kapcsolót működtes­se az ajtó nyitása és csukása. Ha mindezzel megvagyunk, már csak annyi a teendőnk, hogy hűtőkály­hánk zsinórjáról levágjuk a régi csatlakozót, és a zsinórvéget az új kapcsolóba kötjük. Ha ez is kész, hű­tőkályhánkat a fridzsider legalsó polcára helyezzük, hogy a meleg egyenletesen szálljon fölfelé. Energiatakarékos hütőkályhát ké­szttettünk.' Csak akkor fűti a fridzsi­dert, ha csukott ajtaja benyomja a kapcsológombot. Ha hűtőnk ajtaját úgyis nyitva tartjuk, fölösleges ben­ne fűteni A ravasz és az „együgyú n A ravasz autósok minden trükköt bevetnek, hogy túljárjanak a magas parkolási díjat szedó szegedi ön­kormányzat eszén. A még egyelőre ingyenes rakpart kedvenc helye a spórolósoknak. És íme a megoldás, miként lehet egy helyen két autó parkolási díját megtakarítani... Arról már nem is szólva, az igazán elő­relátók nem csupán pótkereket visznek magukkal, hanem pótkarosszériát is. (Fotó: Gyenes Kálmán) • >1 kígyók „nyomán' Lyukak a szívben Jé mulatság, férfimunka • (MTI Panoráma) A nyugdíjas alabamai ét­teremtulajdonos már az út­testen sem tudott átmenni, sőt még a telefonálás is elvi­selhetetlen fájdalmat és megerőltetést jelentett a szá­mára. Szíve olyan rossz álla­potban volt, hogy a hagyo­mányos bypass-műtét már nem segített volna rajta. Or­vosai borúlátó prognózisa szerint hat hónapja, vagy maximum egy éve volt hát­ra, ha semmi megerőltetőb­bet nem végez, mint az ágy­ból tévét néz. Ma Steve Chi­otakis normális életet él, so­kat mozog, utazik, sőt tán­col. A most 67 éves alaba­main két évvel ezelőtt egy új műtéti technika segített: szí­vébe lézerfúróval mintegy 40 lyukat fúrtak. Ezzel az emberi szív inkább egy hüllő szívéhez válik hasonlatossá, de éppen ez adta az ötletet annak idején az újfajta műtét feltalálóinak. A beavatkozás során a működésben levő szív falán keresztül mintegy 40 „lyu­kat" ejtenek. Amíg a mikro­sebek a szív felszínén gyor­san bezárulnak, belül a jára­tok nyitva maradnak, s ez le­hetővé teszi, hogy az oxi­génben gazdagabb vér elélje a szív belsejét, így az oxi­génhiányban szenvedő szí­vizmot. Az eljáráshoz az öt­letet a krokodilok és a kí­gyók szíve adta, amelyeknek szívizmai ily módon több oxigénhez jutnak, mint a ko­szorúereken keresztül. • Oslo (AP/MTI) Miután már két hetet töl­tött egy női cellában, úgy gondolta, ideje megmutatni a bötönőröknek a meztelen valóságot. Ez pedig minden kétséget kizáróan bizonyítot­ta, hogy a norvég hatóságok korábbi elképzelésével el­lentétben a perui illetőségű rab nem nő, hanem férfi. - Egészen világos, hogy testmotozási technikánk kí­vánnivalót hagy maga után ­ismerte el az ügyben illeté­kes norvég rendőrfelügyelő a Verdens Gang című oslói lapnak nyilatkozva. A kérdéses rabnak - akit azért vettek őrizetbe, mert hamis útlevéllel készült bel­épni az országba - vastag sminkje és női ruhája álcájá­Köröttünk és fölöttünk hideg a levegő kapta meg általános orvosi diplomáját. De ezzel még nem érzi egészében teljesí­tettnek az elhunyt végakara­tát. - Még két és fél évig nem halhatok meg, amíg a szakorvosi vizsgát le nem tettem, és el nem kezdtem az onkológiával és az immuno­lógiával foglalkozni - jelen­tette ki. Pantucek egyébként a következő napokban kezd részfoglalkozású orvosként dolgozni a Hradec Králové-i egyetemi kórházban. Napi átlaghőmérséklet LIIN jr ey v> V v/ melegfront hidegfront kottás front A vízállás tegnap A Tisza Siegednél: 89 cm, Csongrádnál: -111 cm, Mindszentnél: 1 cm. A víz hőfoka Szegeden: 23'C A Marás "Makónál: -42 cm. megjöttünk Szegeden Auth Sára Július 18., 13 óra 10 perc, 3600 g. Sz.: Fülöp Erika, Auth József (Szeged). Csende Kristóf Máté Július 18., 15 óra, 3400 g. Sz.: Porkoláb Andrea, Csende Ferenc (Szeged). Juhász Barbara Július 18., 20 óra, 2980 g. Sz.: Gémesi Mónika, Juhász Sándor (Szatymaz). Meleg Dániel Július 19., 1 óra 45 perc, 2960 g. Sz.: Rózsa Ágota, Meleg Tamás (Szeged). Makún Fazekas Edina Július 18., 11 óra 45 perc, 2700 g. Sz.: Sztojkó Terézia és Fazekas Gábor (Makó-Rákos). Szentesen Józsa Vivien Július 18., 0 óra 03 perc, 2970 g. Sz.: Sári Mária és Józsa László (Kunszentmárton). Farkas Csaba Július 18., 7 óra 10 perc, 3330 g. Sz.: Molnár Marianna és Farkas Lstyáp Csaba (Eper­jes). Poszler Gabriella Július 18?,'23 óra 30 perc, 3840 g. Sz.: Blahó Gabriella és Poszler György (Szentes). A családoknak szívből gratulálunk! SÁRKÁNY Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! MI SEGÍTÜNK. A babaápoláshoz szükséges kellékek teljes választékát kínáljuk Önnek kedvező áron. Szakszerű tanácsadás. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. Tel.: 345-777. ban sikerült elhitetnie a ha­tóságokkal, hogy nő. Annak ellenére, hogy egyszer a re­pülőtéren, ahol őrizetbe vet­ték, egyszer pedig a börtön­ben is alaposan, sőt állítólag meztelenül is megmotozták, a 30 éves férfiről mégiscsak úgy találták, hogy inkább a női cellába való. Az oslói lap jelentése sze­rint a férfi a nemváltoztatás­ban félúton járhat: a hor­monkezeléseknek köszönhe­tően női keblei fejlődtek, s valószínűleg ez, valamint sminkje téveszthette meg a norvégokat. Miután azonban felfedte a valóságot, a bör­tönhatóságok eléggé férfinek ítélték ahhoz, hogy átszállít­sák egy férficellába - ltja az AP. Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számíthatnak se­bességei lenörzési akcióra a járműve­zetők. Szeged:5 és 7, valamint 9 és 23; Makó, Vásárhely: 6 és 22 óra között. Vasárnap - Sze­ged: 5 és 7, vala­mint 9 és 23; Makó, Vásárhely: 6 és 22 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja! A kontinens északi és keleti felén tovább tart az évszakhoz képest hű­vös idő. A Brit-szigetek feletti anticiklon keleti peremén északi áram­lással még hideg levegő áramlik a Kárpátok vi­dékére és a Kelet-euró­pai síkság fölé. A hő­mérséklet csúcsértéke csak kevéssel haladja meg a 20 fokot. A Kár­pát-medence időjárásá­ban csak lassú javulás várható. Országunk te­rületén szombat estig az időnként erősen megnö­vekvő felhőzetből főként északkeleten várható zápor, zivatar. Az észa­ki, északnyugati szél eleinte többfelé élénk, helyenként erös lesz. A legmagasabb nappali hőmérsékleti9, 24 fok között alakul. • TOVABBTANULASI lehe­tőség érettségizetteknek a JPTE Továbbképző Központja Szege­di Tagozatán személyügyi szer­vező szakon. Kérje tájékoztatón­kat! Rendezvényház (Szeged, Közép fasor 1-3.) Tel.: 62­431-231. (x) Kötözök A rendőrség elfogta és őrizetbe vette azt az 54 éves érdi nőt, aki három, eddig is­meretlen férfivel együtt ápri­lis 11-én a főváros IX. kerü­letében becsöngetett egy mozgássérült lakásába, a vé­dekezésre képtelen férfit megkötözte, majd másnap távozott az összegyűjtött arany ékszerekkel és nagy értékű porcelántárgyakkal megrakodva. =i(Tsr­5 V490-490. [TÖRZSUTASKÁRTYÁI Törzsutas kártyával olcsóbb! rtVWWWWVWWWí Az Országgy

Next

/
Thumbnails
Contents