Délmagyarország, 1996. július (86. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-13 / 163. szám
•rétWnőM ieöliWae^0 *A gvioiöi •2( KÜLFÖLD SZOMBAT, 1996. JúL. 13. kommentár Kisantant? Szlovákiában nyilvánvalóvá vált, hogy a pozsonyi t3 parlament külügyi, illetve mentelmi bizottsága foglalkozik a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozó közös nyilatkozata nyomán kialakult helyzettel, és megpróbálják felfüggeszteni a dokumentumot aláíró öt szlovákiai magyar képviselő mentelmi jogát. Ez nem elég - a Meciar-kormány (bevallottan) felveszi a kapcsolatot a többi, érdekelt kormánnyal azért, hogy egyeztessék álláspontjukat és teendőiket e kérdéskörben. Ők Pozsonyból „megadták a hangot"... Minek néz elébe Bauer Edit, Bugár Béla, Csáky Pál, Duray Miklós és A. Nagy László? A fejükre olvasott vádak ismeretében érthetetlen lenne a szlovák képviselők ambíciója, hiszen ha kell, a magyarok fel tudják mutatni az autonómia fogalmát tartalmazó nemzetközi dokumentumokat. Amit a fejükre olvasnak, az a szlovák alkotmánnyal, de a képviselői esküvel nem ellenkezik. Abban reménykedhetnek, amennyiben bizottságok elé viszik az ügyet, az újabb bizonyítéka lesz annak, hogy Szlovákia nem a demokratikus fejlődés nyomvonalain halad, a szlovák sajtó és a politika az ügy kapcsán hisztériát kelt, amikor a magyar-magyar közös nyilatkozatba olyan jelentéseket igyekszik belemagyarázni, amelyek abban nem fordulnak elő. Az bizonyos: a szlovák parlament mentelmi bizottsága (melynek a jogász Bauer Edit is tagja...) csakis ügyészi eljárás nyomán függesztheti fel a képviselők mentelmi jogát, de ezt is csak egy bírósági eljárás idejére teheti. A bírósági döntés megszületése után válhat tehát véglegessé a mentelem kérdése. A bizottság jogköre csak belső fegyelmi eljárást tesz lehetővé. A mentelmi bizottságnak ebben a helyzetben egyszerűen nincs mit vizsgálnia. Az autonómia felvetése nem sérti az ország integritását. Hah a tortán: a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke, Anna Maliková elsőként vetette fel, miszerint fontolóra kell venni, vajon Szlovákia részéről nem lenne-e indokolt a magyarszlovák alapszerződés felmondása. Maliková ezt azzal toldotta meg, hogy szerinte hasonlóképpen foglalkozni kellene a szlovákiai magyar pártok betiltásának gondolatával is... Szerinte Magyarország Közép-Európa békéjét veszélyezteti és Szlovákia „tűrőképességének küszöbét teszteli". Duray Miklós mozgalma, az Együttélés a szlovák kormány és a pártok reagálását túlzottnak és megtévesztőnek tekinti. Úgy ítélik meg, hogy mindez csak a tényleges belpolitikai gondok elkendőzését és azt szolgálja, hogy Szlovákia ürügyet találjon az alapszerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésének mellőzésére. M indettől függetlenül valóban próbakővé vált Magyarország és „trianoni" szomszédai esetében az autonómia kérdése. Félő, hogy kialakulóban egy újabb Kisantant-szerű véd- és dacszövetség az Európában immár elfogadott normák ellen. Akkor valóban más történet íródik e tájon. mm • Összeesküvő magyar képviselők? Szlovákiára veszélyes..* Károly és Diana „egyezsége" A család utolsó nyilvános szereplése az Eton College-ban. (MTI Telefotó) • Borisz Jelcin szerint Nemzetegyesítő ideológia kell! hírek • Pozsony (MTI) Augustín Maria Húska, a szlovák parlament alelnöke a TA SR-nek azt nyilatkozta, hogy „a szlovák kormány és a parlament megteszi az autonómia létrehozásának gátat vető szükséges intézkedéseket." Húska a magyar-magyar csúcstalálkozó közös nyilatkozatában megfogalmazottakat „Szlovákia integritására nézve igen veszélyesnek tartja. " Az alelnök jelezte, hogy a kialakult helyzet miatt hétfőre összehívták a parlament külügyi bizottságát, melynek ülésén az ügygyei kapcsolatosan „megfelelő döntés" születik. A napokban a mentelmi bizottság ülésére is sor kerül. Az utóbbi bizottságban arról tárgyalnak majd, hogyan járjanak el a szlovák parlament öt magyar képviselőjének ügyében, amiért azok részt vettek a budapesti magyarmagyar csúcstalálkozón, és kézjegyüket adták az autonómia-felvetéseket tartalmazó záródokumentumhoz. Korábbi szlovák célozgatások szerint a szlovák parlament Magyar Koalíciójának öt érintett képviselője tulajdonképpen egy Szlovákiaellenes szervezkedésnek felfogható folyamat részese. A szlovák parlament alelnöke, a vezető kormánypárt (HZDS) egyik frontembere azt is elmondta, hogy a szlovák külügyi tárca ezzel kapcsolatosan Szlovákia külföldi nagykövetségeit is megfelelően utasította, tehát az „egységes eljárás" érdekében felveszi a kapcsolatot az ügyben érintett országokkal, hogy közös „védőgátat emeljenek a jelzett törekvések ellen" - írja pénteki jelentésében a szlovák hírügynökség. Károly • London (MTI) Károly herceg és Diana hercegnő megállapodtak válásuk feltételeiről és ezzel lehetővé válik 15 éves házasságuk felbontása - közölték az ügyvédek Londonban. Károly és Diana válása úgy megy majd végbe, mint előttük András herceg és Sarah Ferguson, továbbá sok százezer más brit pár válása. A párnak egy helyi bíróságon vagy Londonban be kell nyújtania a válási keresetet. A keresetben részletesen ki kell fejteniük, miben állapodtak meg a gyerekek további sorsát illetően, s mi indokolja válásukat. Az utóbbi kérdésben elegendő, ha kijelenthetik, hogy legalább két éve közös megegyezés alapján külön élnek. Ezt követően mindkettejüknek hivatalosan tanúsítaniuk kell, hogy keresetük mindenben megfelel a valóságnak. Mindezek birtokában a válási hivatal tanúsítja, hogy az iratok rendben vannak, majd átadja azokat egy kerületi bírónak. A bíróság hagyja végül jóvá a válást, s határozatát kihirdeti a nyilvánosság előtt. A váló feleknek a kihirdetésnél nem szükséges jelen lenniük. Hat héttel később a felek kézhez kapják a válási határozatot, ami egyben a válás jogerőre emelkedését is jelenti. • Moszkva (MTI) Borisz Jelcin elnök szerint Oroszországnak „nemzetegyesítö" ideológia kell, amelyre már a kővetkező, 2000-es elnökválasztáson szüksége lehet. Az újraválasztott orosz elnök erről a győzelmén munkálkodott helyi megbízottjaival találkozva beszélt pénteken és kérte egyben: segítsék azok elő a nemzeti eszme megtalálását. • Dublin (MTI) Magyarország bízik abban, hogy amikor az új EU-tagok felvételeinek szentesítésére kerül a s.or, az ír parlament az elsők között fogja ratifikálni az okmányt közölte tegnap Dublinban a magyar kormányfő. Horn Gyula, aki egynapos villámlátogatásra érkezett előző este az Unió soros elnöki tisztét betöltő Írország fővárosába, a helyi törvényhozás külügyi és Európa-ügyi bizottságainak együttes ülésén kijelentette: Magyarország nem felejtette el azt sem, hogy Dublin már a kelet-európai országok társulási szerződéseit is szinte azonnal ratifikálta. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a kis országok szolidaritásának és összefogásának szükségességét. Horn Gyula a képviselők előtt felszólalva elmondta: kormánya stratégiai kérdésként kezeli az ország felkészítését és alkalmassá tételét az európai integrációra. Jelcin elképzelését indokolva emlékeztetett: a huszadik század oroszoroszági történelmében minden korszaknak, így a cárizmusnak, a kommunizmusnak, majd a peresztrojkának is megvolt a maga ideológiája. A demokratikus útra tért Oroszországnak viszont nincs vezető eszméje, amire szükség lenne. Jelcin szerint helyes, hogy jelenleg az elnök az országban működő csaknem négy tucat párt felett áll. Ha viszont azok száMindez óriási áldozatokat követel a lakosságtól - tette hozzá. Az államháztartási hiány az idén nem haladhatja meg a bruttó nemzeti termék (GDP) 4 százalékát és ez éppen a fele a két évvel ezelőtt mért szintnek. Az áramvonalasításnak azonban az volt az ára, hogy csak tavaly 12 százalékkal zuhantak a reálbérek Magyarországon - mondta a miniszterelnök. Horn kitért a NATOcsatlakozás kérdésére is, megállapítva: az csak az érintett országok és az atlanti szövetség kétoldalú ügye lehet, sem Oroszországnak, sem más hatalomnak nincs beleszólása. A miniszterelnök elmondta: Moszkvában feltették neki a kérdést, hogy Magyarország fél-e Oroszországtól és ezért akar-e csatlakozni a NATO-hoz. „Elmondtuk, hogy nem tartunk Oroszországtól, de olyan szervezetre van szükségünk, amelynek az eszközei is megvannak az ország biztonságának garantálásához" - mondta Dublinban a magyar kormányfő. ma 2-3-ra csökken, nyilván döntenie kell, hogy melyikhez csatlakozik - vélekedett. Jelcin szerint az elnökválasztáson az oroszok a demokráciára és a szabadságra szavaztak. Elismerte, hogy a reformok első éveiben voltak hibák, de a lakosság megértette, hogy Oroszország a reformok útján haladó demokratikus állam, s erre fejlődési irányra adták voksukat az őt támogatók. Hangsúlyozta, hogy bűnnel érne • Pesa var/Kabul/ Teherán (Reuter/MTI) Vérfertőzésért halálra köveztek egy afgán asszonyt és mostohafiát a dél-afganisztáni Kandahárban. A tálib lázadók kezén lévő város tájékoztatási központjának szóvivője telefonon közölte a Reuter tudósítójával, hogy a két bűnös rövid idő elteltével meghalt, miután a látványosságra összegyűlt tömeg a muzulmánok központi mecsetének közelében elkezdett köveket dobálni az elítéltekre. A mostohafiút Turjalejnek hívták, az asszony nevét azonban „vallási okokra" hivatkozva a szóvivő nem volt hajlandó elárulni. A kivégzettek huszonévesek voltak. A szóvivő elmondta, hogy a bűnösöket néhány nappal ezelőtt szeretkezés közben rajtakapták, és bűnüket bevallották. Kandahár az Afganisztán legnagyobb részét ellenőrző muzulmán tálib mifel a korábbi hibák megismétlése. Szergej Filatov, Jelcin választási kampányfőnöke javasolta, hogy az államfő hívei összpontosítsanak az év végéig esedékes helyhatósági választásokra, amelyeken a kommunisták rfevansot akarnak venni. Az elnök helyi megbízottjai szövetségbe akarnak tömörülni, ami a felszólalók szerint lehetővé tenné Jelcinnek a közvetlen kapcsolattartást a vidékkel. lícia főhadiszállása. A tálibok a Burhanuddin Rabbani elnököt támogató kabuli kormány megdöntéséért és a szigorú iszlám rend bevezetéséért harcolnak. Teheránból és Kabulból származó hírek szerint Gulbuddin Hekmatjar, Afganisztán új miniszterelnöke kormányhivatalnokok előtt mondott beszédében a szigorú muzulmán törvénykezés alkalmazása, valamint a korrupció és a bűnözés elleni harc mellett foglalt állást. A Rabbani elnökkel kötött békemegállapodás alapján, június 26-án hivatalba lépett Hekmatjar kijelentette: a kabinet alaposan fontolóra veszi, hogy elbocsátja a kötelező muzulmán imádkozástól tartózkodó közalkalmazottakat. Hangsúlyozta, hogy engedélyezni fogják a nők számára a munkavállalást, de „illendő és tiszteletet keltő ruhákat" kell viselniük muzulmán és etnikai önazonosságuknak megfelelően. A kabinet ugyancsak ellenzi a két nem „törvénytelen keveredését". A békéről - Boszniában • Banja Luka (MTI) Megnyílt az Európai Parlament kereszténydemokrata képviselőinek kétnapos konferenciája a boszniai Banja Lukában. A résztvevők felszólították a délszláv válságban szemben álló feleket, hogy teremtsék meg az igazi béke lehetőségét. Az értekezleten részt vesznek az EP belga, francia, spanyol, olasz, görög, finn, dán, svéd, holland, német és osztrák képviselői. Jelen lesz a találkozón a Franjo Komarica, a boszniai Szerb Köztársaság római katolikus egyházának feje, Ibrahim Halilovics imám, a helyi muzulmán vallási közösség vezetője és Predrag Radics, Banja Luka polgármestere is. Rugova véleménye • Bonn (MTI) Ibrahim Rugova a „független és semleges Koszovó" megteremtését tartja a legjobb megoldásnak a Szerbiához tartozó tartomány albán lakosságának gondjaira. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a teljes függetlenséghez vezető átmeneti időszakban Koszovó „nemzetközi protektorátus" legyen. Rugova felszólította Németországot és az Európai Közösség tagállamait, hogy az Egyesült Államok példáját követve nyissanak képviseletet Koszovóban. A túlélő • Moszkva (MTI) Rálőttek a Moszkovszkij Komszomolec című napilap egyik szerkesztőjére. A golyó a 25 éves Álekszandr Ivanovszkij mellkasába fúródott. A férfi túlélte a merényletet. Ivanovszkij, akit Moszkva egyik északi negyedében támadtak meg, a legnagyobb példányszámú orosz napilap rovatvezetője. Szempont • Bukarest (MTI) A román kormány és elnökség óvatos tartózkodásával ellentétben az Adevarul című nagy példányszámú bukaresti napilap elemző cikkben azt állítja, hogy a magyar kisebbségek autonómiájára vonatkozó budapesti nyilatkozat egész Közép-Európa biztonságát felboríthatja. Az Adevarul cikke, miután elsorolja, hogy a budapesti „magyar-magyar csúcs" 75 résztvevőt ültetett asztalhoz, a magyar kormány, a parlamenti pártok és a határon túli 11 kisebbségi magyar szervezet képviseletében, „súlyos ténynek" tartja, hogy a nyilatkozatot és „a benne megfogalmazott autonómiaigényt a magyar politika vezető emberei is aláírták". Pénzintézet valutapénztárosi munkakörbe munkatársat keres. Alkalmazási feltételek: - középfokú végzettség, - valutapénztárosi vizsga és gyakorlat - alapfokú nyelvvizsga - lehetőleg devizaszámla-vezetési ismeretek. Pályázatokat „Pénzintézet 2915" jeligére a Sajtóházba kéljük. Horn Gyula az ír parlamentben • Afganisztáni életkép Megkövezés - vérfertőzésért