Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

SZOMBAT, 1996. JÚN. 1. HIRDETÉS 7 Bajnokokat ünnepeltek 0 Munkatársunktól Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar röp­labdaválogatott edzőtáborozásai miatt igencsak moz­galmasan alakultak a bajnokság utáni napok a Medi­ymia Szeged egy-két játékosának. Nevezetesen Petheő­nek, Schildkrautnak, Hulmannak, Csíkosnak, Tormá­nak és Győrfynek, akik a felnőtt, illetve ifjúsági válo­gatottban kapnak, kaptak helyet. Ezért aztán a bajno­kokat és kupagyőzteseket köszöntő bankettra tegnap estig kellett várni. Az ünneplés, csakúgy, mint tavaly, a főszponzor Medikémia Rt. székházában volt, ahol pálmai Antal elnök-igazgató méltatta a sikereket, majd a közeljövő feladatairól szólt. A köszöntők és méltatások után nem ért véget a jól sikerült est, a játékosok, a vezetők és a támogatók emelkedett hangulatban ünnepelték az első helyet és a kupagyőzelmet. A tizedik helyen kézilabda A spanyolországi férfi ké­zilabda EB helyosztói során csapatunk ezúttal Romániá­tól is vereséget szenvedett, így a 10. helyen végzett. Románia-Magyarország 28-27 (12-13) Sevilla, 100 néző, V: Wil­le, Vorderleitner (osztrákok). # Holnap: Dorozsma-Tótlcomlós A célegyenesben labdarúgás • Munkatársunktól Hátrányba került a Kis­kundorozsma labdarúgócsa­pata azzal, hogy az elmúlt fordulóban kikapott a SZE­AC-tól. De nem végzetesen, mert jelien pillanatban is há­rom pont az előnye a zöld­fehéreknek a legnagyobb el­lenfél, a Kiskunfélegyházá­val szemben. - Most már viszont nem szabad botlanunk - mondot­ta Vágó Attila, a dorozsmai­ak edzője -, mert befordul­tunk a célegyenesbe. - Tehát a játékosok hoz­záállásától függ minden. - Valahogy így van, mert ha a labdarúgóink azt nyújt­ják, amire képesek, akkor nem lehet baj. - Holnap az első aka­dály: Tótkomlós. - Nem lesz könnyű mér­kőzés, de „hozható" a három pont. Remélem, tanítványa­im kiheverték az- elmúlt for­dulóban elszenvedett vere­ség okozta sokkot, s megket­tőzött erővel harcolnak azért, hogy kiköszörüljék a csorbát. - Az hírlik, hogy aján­latot kapott a Salgótarján NB Il-es csapatától. Elfo­gadja? - Valóban megkerestek (nem csak Salgótarjánból), de ezzel egyelőre nem fog­lalkozom... Szegediek klubavatón fallabda Jellemző a sportág fejlődésére, hogy egyre több helyen építenek, hoznak létre squash-klu­bokat. A fővárosban a napokban adták át a ti­zennegyedik olyan jelle­9ü hazai létesítményt, ahol fallabdapályák vannak. A Kolosy téri Arnold Gym sportcent­rum megnyitását orszá­gos ranglistaversennyel tették emlékezetessé, amin a szegedi Correct játékosai - a sérült Pápai kivételével - vala­mennyien részt vettek. A hölgyeknél a szegedi Cselovszki Dominika és Né­meth Anikó a legjobb nyolc közé jutásért egymással küz­dött, párharcukból az esélye­sebb Cselovszki jutott to­vább. A negyeddöntőben az­tán ő is búcsúra kényszerült, a válogatott Divékytől szen­vedett vereséget. A másik ágon a szegedi Szirovipza Andrea - önhibáján kívül ­sérülést okozott ellenfelé­ik, és a történtek olyannyi­ra megviselték, hogy veresé­get szenvedett. A férfiaknál a szegedi ki­kelteken kívül Bednár Lászlónak sikerült az első körön túljutnia, de folytatás­ban rutinos angol Paul Cro­cotte megállította. A Correct SE három éljátékosa, Joó Gergő, Radóczi Tibor és Né­meth István biztosan jutott a legjobb nyolc közé. A ne­gyeddöntőben Radóczi a vá­logatott Krasznaitól, Joó pe­dig a Correct SE játékos­edzőjétől, Némethtől szen­vedett vereséget. A vasárna­pi Németh-Krasznai elődön­tő nagy csatát ígért, de a sze­gedi játékos bokasérülés mi­att (1-2-nél) feladta a mér­kőzést. Eredmények. Férfiak: 1. Kósa (CSC), 2. Krasznai (BSC), 3. Ma­gyar (TSA), 4. Németh (Correct SE). Nők: 1. Buday (BSC), 2. Varga Y. (TSA), 3. Varga J. (CSC), 4. Divéky (BSC). • A Szegedi Fallabda Egye­sület (Correct SE) nyári tan­folyamok keretében (négy fős csoportokban) biztosit lehetőséget 10-16 éves lá­nyoknak és fiúknak a fallab­da fortélyainak elsajátításá­hoz. A tehetséges fiatalok később versenyzőként foly­tathatják. Jelentkezni és ér­deklődni a klubban (Kenyér­gyári út. 3.) személyesen vagy a 314-120-as telefonon lehet. Oy. I. Magyar aranyeső a Maty-éren kajak-kenu Tegnap kezdetét vette Szegeden a II. Westel­kupa nemzetközi kajak­kenu verseny, mely egy­ben a Világkupa-sorozat második viadala. A Maty-éri Gróf Széchenyi István evezőspályán 25 ország legjobbjai száll­tak hajóikba az olimpia előtti legfontosabb erő­felmérőn. Olimpiai és vi­lágbajnokok Szeged vendégei, szinte minden nemzet „bomba" csa­pattal érkezett. A sport­ágban hasonló csillagok háborúja csak Atlantá­ban lesz. Pénteken, egy kivétellel ­női kajak négyes - az 1000 m-es számokat bonyolították le, s már rögtön az első finá­lé fantasztikus csemegét ígért. A szám (K-l, férfiak) barcelonai olimpiai bajnoka az ausztrál Clint Robinson nagy csatában verte a finn Kolemainent, a magyarok a vert mezőnyben voltak. A következő döntő (C-l) meg­hozta az első piros-fehér­zöld sikert. Bár Pulai Imre derékbántalmai miatt alapo­san bentragadt a rajtnál, de hősiesen küzdve feljött, és 600 méternél utolérte, majd megelőzte az addig vezető Ipacs Endrét. A beérkezés­kor is ugyanezt a sorrendet regisztrálhattuk, ami nagy bravúr - mármint Ipacs ré­széről -, hisz a bronzos A kajak négyesek versenyét a magyar egység nyerte. (Fotó: Gyenes Kálmán) helyre Duisburg kétszeres világbajnoka, a bolgár Buha­lov, a negyedikre pedig egy korábbi vb-aranyos a litván Klementyev lapátolt be. Az egyetlen 500 méteres finálét a „katalán felállásban" - Dó­nusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kőbán Rita - női kajak négyesünk ma­gabiztosan nyerte a Birgit Fischer vezérelte német egy­ség előtt. Akárcsak négy esztendővel ezelőtt Barcelo­nában, lehet, hogy a (sport)történelem a Coca­Cola-fővárosban megismét­lődik? A K-2-es döntőben olasz egység diadalmasko­dót, míg C-2-ben az „elrej­tett" Kolonics, Horváth duó távollétében Szuszkó László és Hüttner Csaba tartott ok­tatást a sztároktól hemzsegő mezőnynek. A K^I-es férfi egységünk, az újonc Storcz Botonddal a hajóban fan­tasztikus versenyt vívott a duisburgi világbajnok német csapattal. Úgy tűnt, Winterék győznek, de az utolsó centi­métereken hihetetlen hajrá­val, mindössze 8 századmá­sodperccel, nyert a magyar team. A hetedik számban (C—4) szegedi négyes dia­dalmaskodott, ami jó zárása volt az első napnak. Az 1000 m-es döntők győztesei. K-l: 1. Robinson (ausztrál), ...,5. Bauer Már­ton,..., 7. Borhi Zsombor. C-l: 1. Pulai Imre, 2. Ipacs Endre. K-4 (500 m): 1. Ma­gyarország (Dónusz, Czi­gány, Mészáros, Kőbán). K-2: 1. Rossi, Scarpa (ola­szok),..., 7. Márfi, Gyetvai. C-2: 1. Szuszkó, Hüttner. K-4: 1. Magyarország A (Gyulay, Bártfai, Ábrahám, Storcz),..., 3. Magyarország B (Antal, Szabó II., Hege­dűs, Borhi). C-4: 1. Ma­gyarország (Bohács, Fürdők, Csíkos, Pajkó). A program ma 8 órakor az 500-as előfutamokkal folytatódik a Maty-éren, a döntők 16 órakor kezdőd­nek. Imre Péter Arany Kistelek, ezüst Makó kézilabda Közelmúltban Szege­den, a kisstadionban és a sportcsarnokban ren­dezték meg a Csorba Pál női kézilabda emlék­versenyt. A meccseken kívül ügyességi számok­ban is tesztelhették tu­dásukat a lányok. A tor­na végül Kistelek nagy sikerét hozta, a döntő­ben a makói Deák csa­patát verték 14-13-ra. De nézzük a történése­ket sorjában! Eredmények: Gádoros­Makó (Deák) 7-8 (3-3), Kis­kunhalas-Tiszasziget 19-4 (7-1), Kiskunhalas-Sándor­falva 14-6 (9-2), Kiste­lek-Kiskunhalas 13-5 (8-3), Makó-Domaszék 7-3 (2-2), Üllés-Domaszék 0-10 (0-4), Kistelek-Tiszasziget 27-6 (13-3), Kistelek-Sándorfalva 18-7 (9-3), Gádoros-Doma­szék 14-3 (7-1), Sándorfal­va-Tiszasziget 12-7 (7-4), Gádoros-Üllés 10-0 (4-0), Makó-Üllés 10-0 (7-0). A csoportok végeredményei, A: 1. Makó 6, 2. Gádoros 4, 3. Domaszék 2, 4. Üllés 0 pont, B: 1. Kistelek 6, 2. Kis­kunhalas 4, 3. Sándorfalva 2, 4. Tiszasziget 0 pont. A Kistelek (sötét mezben), igazolva kitűnő formáját, a döntőben a jó erőkből álló makóiakat is legyőzte. (Fotó: Karnok Csaba) Helyosztók. Az első he­lyért: Kistelek-Makó 14-13 (9-5), a 3. helyért: Kiskun­halas-Gádoros 20-11 (12-6), az 5. helyért: Sán­dorfalva-Domaszék 15-2 (6-1), a 7. helyért: Tiszaszi­get-Üllés 10-2 (4-1). A Csorba Pál emlékverseny végeredménye: 1. Kistelek, 2. Makó, 3. Kiskunhalas, 4. Gádoros, 5. Sándorfalva, 6. Domaszék, 7. Tiszasziget, 8. Üllés. Különdíjasok, legjobb kapus: Vajdovics Ibolya (Makó), legtechnikásabb játékos: Baksa Katalin (Kis­kunhalas), gólkirály: Ku­csora Zsuzsa (Kistelek) 23 találattal. Ügyességi versenyek győztesei, labdadobás: Kozmér Anikó (Gádoros) 28 m, célbadobás: Kozmér Anikó 5 találat, szlalom-lab­davezetés: János Nikoletta (Gádoros) 15 perc 45 má­sodperc. Serleget vehetett még át a legfiatalabb részt­vevő Arany Éva (Sándorfal­va), míg a születésnapját ün­neplő makói Bóhn Katalin szülinapi tortát és virágcsok­rot kapott a figyelmes rende­zőktől. Búza Éva, Jancsó Brigitta és Vörös Szabina ­ők nagy családban élnek ­ajándékokat vihettek haza testvéreiknek (is). Az emlékversenyt sok ér­deklődő, a sportág régi bará­tai, vezetők szülők tekintet­ték meg. Folytatás már idén szeptemberben, mikor is a László Géza által alapított serlegért mérkőznek a csapa­tok Domaszéken. A rendezők a következő szponzoroknak mondanak köszönetet: Délmagyaror­szág Kft., Domaszéki Polgár­mesteri Hivatal, Goda János vállalkozó Domaszék, Hor­váth Lajos Ruhagyár Rt., JA­TE testnevelés tanszék, MTSH, Panker Sándor vál­lalkozó, Rigó Lehel Iskolák Sportboltja, Szegedi Közle­kedési Társaság, Szegedi Ru­hagyár Rt., Textilipari Dol­gozók Területi Szakszerveze­te, Tisza Volán SC labdarúgó és kézilabda szakosztálya, Tóth Szilveszter vállalkozó, Török László kereskedő, Túri Károlyné mestercukrász, vá­rosi kézilabda szakcsoport, városi sportigazgatóság. I. P. Ravanelli nagy lövökedvében! • Budapest (MTI) Csaknem ezer érdeklődő jelenlétében tartotta meg pén­teki nyilvános edzését a Ma­gyarországon vendégeskedő vb-ezüstérmes olasz labdarú­gó-válogatott. A Népstadion­ban megrendezendő barátsá­gos mérkőzésre (szombat 20.30 óra) készülő itáliaiak az előre megadott időpontban, 10 órakor vonultak ki a gyepre. Mielőtt elkezdték volna a gya­korlatokat, Arrigo Sacchi szö­vetségi kapitány mintegy 15 perces „szózatot intézett" ta­nítványaihoz. Némi kocogás, és lazító gyakorlatok után kö­vetkezett a labdás edzés. Sac­chi a hátvédeknek, a Toricelli, Costacurta, Maidini, Carbone alkotta négyesnek hosszasan magyarázta a szombati teen­dőket. A körülbelül másfél órás edzés végén a támadási variációkat sulykolták az ola­szok. Az akciók befejezése­képpen Ravanelli „tüzelt" a legtöbbször, a középpályások közül pedig jobbára Del Piero és Albertini küldte kapura a labdát. A SZUE a legjobb • Munkatársunktól A napokban Csongrádon rendezték az úszó megyei utánpótlás-kupa második fordulóját. A versenyen a legtöbb érmet a SZUE spor­tolói szerezték. A szegedi eredmények. Lányok. 7 évesek. 50 hát: 1. Sódar A., ...3. Lipták Zs. 50 mell: 1. Bischoff N„ 2. Sódar. A. 50 gyors: ...2. Bis­choff N„ 3. Sódar A. 4x50 vegyes: 1. SZUE (Bischoff, Sódar, Farkas I., Lipták). 9 évesek. 50 hát: ...3. Kovács T. 4x50 vegyes: 1. SZUE (Laluska Zs., Rábai M„ Ko­vács, Lipták J. 11 évesek. 100 pille: ...2. Bunford N„ 3. Kovács A. 200 mell: 1. Bunford N. 400 vegyes: ...2. Bunford N. 4x50 vegyes: ...2. SZUE (Kovács, Bun­ford, Lajkó K„ Katona K.). Fiúk. 9 évesek. 50 hát: 1. Molnár Á„ 2. Csöke Sz. 50 mell: 1. Molnár Á., 2. Csöke Sz., 3. Joszt Á. 50 gyors: 1. Molnár Á., 2. Csöke Sz., 3. Remzső B. 4x50 vegyes: 1. SZUE (Joszt, Csöke, Mol­nár, Remzső). 11 évesek. 200 mell: ...3. Remzső P. 50 gyors: ...3. Labancz A. 4x50 vegyes: 1. SZUE (Szőcs P„ Remzső, Labancz, Kálmán G ). 13 évesek: 100 pille: ...3. Bullásl. 50 hát: 1. Cső­ke B. 50 gyors: ...2. Csöke B. 400 vegyes: ...3. Bullás I. 4x50 vegyes: ...2. SZUE (Csöke, London., Bullás, Sá­vai.) Lehmcmit volt • Tudósítónktól A Novi Sadi Autó-motor Klub gyorsasági motorver­senyt rendezett, melynek az elnöki tisztét Lehmann Ist­ván, a megyei közgyűlés el­nöke töltötte be. Számunkra szinte elképzelhetetlenül sok néző, 30 ezer ember tekintet­te meg a viadalt, amelyen a szegedi Lovászi Tibor is részt vett, de sajnos helye­zetten maradt. Bajnokok Ligája • Tudósítónktól A Tabán iskola tornater­me adott otthont Szeged vá­ros pénzügyi szakemberei­nek, banki alkalmazottainak szervezett kispályás focive­télkedő döntőjének. A fantá­zianevek mögé bújt „öltöny­emberek" között azonban igazi profi futballisták is megbújtak, tgy garantáltan biztosított volt a színvonal. Az elődöntőben a CsIBék (CIB Bank) mosolyfakasztó­an verte 13-^6-ra a Vicsorgó­kat (Posta Bank), majd a másik ágon a Trezor (Keres­kedelmi és Hitel Bank) ne­véhez méltóan biztonsági já­tékkal 9-7-re iskolázta le a keménykötésű Végrehajtó­kat (Posta Bank). A döntő­ben magas színvonalú össze­csapáson, a teremfoci szép­ségeit is bemutató hatvan­percnyi játék után (15-6) a CIB Bank csapatkapitánya, Szrenka Béla emelhette a légtérbe a pezsgővel töltött kupát. A győztes csapat: Gyurcsik Tamás, Szilágyi Tamás, Tatár Attila, Sütő Péter, Boróczky Béla, Prágai László, Szrenka Béla, Sziro­vicza Béla, Deák Ferenc (szakmai tanácsadó: Búza Mihály).

Next

/
Thumbnails
Contents