Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-08 / 133. szám

SZOMBAT, 1996. JÚN. 8. HANGSÚLY 5 Egy oldal f

iranz Kafka írja, hogy a közted és a világ között fennálló harcban a világot támogasd. Pedig azt hihetnénk, hogy mi sem természetesebb annál, hogy a magunk oldalára álljunk. De mi az a magunk oldala? Kol keressük azt az oldalt, ahol valóban mi létezünk a világ ellenében? S egyáltalán, ez a két oldal nem ugyanazon harctér, nem ugyanazon ok nélkül megítélhetetlen céltalanság áldozata? És mi van a másik oldalon, mi, ami számunkra még látható ebből? Talán csak ennyi?: Ha valaki mégis a világ mellé áll, a legbőkezűbb, s kiszolgáltatottsága is már oly mértékű, hogy abban maga a kiszolgáltatottság veszti értelmét, nem marad ellenpárja, teljessé válik, megszűnik. Mert ami teljessé válik, megszűnik. S ebben a megszűnésben oly egyedül lesz az ember, amilyen egyedüllétben színészt még nem láttam, csak Latinovits Zoltánt. Az efféle egyedüllét már önmagában is létdráma. S ha valaki azon csodálkozik, hogyan tudnak színészek még akkor is „sugározni", helyzetben lenni, amikor semmit nem csinálnak, meg se mozdulnak, csak vannak a vásznon, a színpadon, hát így, hogy egyedül vannak, s a világ és a köztük fönnálló harcban a világot támogatják. Podmaniczky Szilárd „Látod, egy Istenné!" Törócsik Mart színművész • DM-információ Zolival jó barátságban voltam, nagyon szerettük egymást. Ettől függetlenül egyszerre tudott elviselhetet| len és elbűvölő lenni. Az „Utazás a koponyám" körül cfmű filmje, amiben én egy kisebb szerepet játszottam, bekerült a San Sebastian-i Filmfesztiválra. Ketten utaztunk Spanyolországba. A szállodában szemben laktunk egymással. Az eredményhirdetés napján Zoli bekopogott reggel a szobámba, és közölte, hogy Szmoktunovszkijjal megosztva megnyerte a legjobb férfi szereplőnek járó dijat. Attól a pillanattól kezdve el sem engedtem a kezét, egészen az esti dijátadásig, mert féltem, hogy felönt a garatra. Zoli rendkívül izgatott volt egész nap, de ez természetes. A kedvéért megittunk délelőtt és késő délután egy kis konyakot, de semmi többet... Amikor az eseményről hazafelé jöttünk, Zoli egész úton morgott és zsörtölődött, mondván, hogy Éva biztosan nem váija, pedig ó még telefonált is. Amikor megérkeztünk, Ruttkai Éva ott várta hófehér kalapban és ruhában a teraszon. Zoli felmutatott, s csak annyit mondott: „Látod, egy Istennő!" Örök bánatom, hogy nem játszhattam Latinovits Zoltánnal színpadon. (A fenti sztori akkor hangzott el, amikor Törőcsik Mari szegedi egyetemistákkal beszélgetett.) Húsz éve ment el a színészkirály A Régi nyár című filmben, Ruttkai Évával (1969) Chagallt az Angyal látogatta meg Vityebszkben, és festői feladattal bízta meg; Csontváryt Iglón lepte meg a „kinyilatkoztatás", és arról győzte meg, hogy magasabb, világteremtó hatalommal, talán Istennel áll összeköttetésben; Latinovits Zoltánt a „belső hang" szólította meg, s hajszolta megbízatásával a teljesség felé, de nem mentette meg a kétségbeeséstől, az elfáradástál. A színészkirály húsz éve halott. Kamasz volt, amikor először öngyilkosságot kísérelt meg. Hasonlóan József Attila kilencévesen elkövetett tettéhez, Latinovits is lázadásból, tehetetlenség-érzésből, kiszolgáltatottságból akart véget vetni életének. Kezdő színész volt, amikor másodszor akart öngyilkos lenni. Debrecenben vívódott önmagával. Állapotáról így ír a Ködszurkálóban: „A beisó hang, mely mindig a teljesség felé hajszolt, nem hagyott nyugodni, de a szervezet nem bírta a megerőltetést. Elfáradtam. A kétségbeesés, a gyötrődő vergődés az öngyilkosság felé taszított." Ekkor kilencszázötvenkilencet írtunk. Rá három évre az Oldás és kötés című film forgatásán valamiért teljesen kiborult: kiabált, csapkodott, dühöngött, olyannyira, hogy orvost kellett hozzá hívni. A nyugtató injekció elnyomta, lepihent. A film rendezője megkérdezte Latinovits kezelőorvosát, mi lesz, ha állapota rosszabbodik. A doktor csak annyit válaszolt: öngyilkos lesz. Latinovits Zoltánt húszéves pályafutása alatt tulajdonképpen hét színházból bocsátották el. Rómeóként robbant be a színházi életbe, és mint a kutyává lefokozott Bozzi úr négykézláb közlekedve, ugatva, porban mászva, énekelve, táncolva búcsúzott a színháztól. Bozzi úr szerepét Vámos László rendező adta Latinovitsnak 1975-ben. Latinovits Zoltán június 25-én kelt levelében egyebek mellett a következőket írta Mezei Máriának Balatonszemesről: „Ideges vagyok. Nyugtalan, szorongó, ijedt, csonka szárnyaimmal csapkodok! (...) Nem tudom hogyan, nem tudom kinek, nem tudom miért dolgozom; és miért? Úgy mondják, 1976-tól jó éveim jönnek, de nagyon erősnek kell lenni. Én hát erősödöm, csak a lelkem kibítja. Ha ritkán is jelentkezem, a külső . és belső, nagyon lassan tisztuló zavar az oka. De magyarnak kínlódott bolyongó bunyevác lelkem naponta arra jár Maguknál. (...) Ha jelentkezem, ha ott vagyok jázmin illatú otthonukban, megtalálom magam. Ez bolondos levél, azt jelenti csak, végtelen szeretettel és hálával gondolok mindig Magukra. Meg hogy fölfelé gyötröm magam a kútból... Isten cirógassa életüket!" Júliusban súlyos idegrohammal szállították be a színészkirályt a Völgy utcai kórházba. De akaratereje, szívós tettrekészsége megint csak legyőzte a betegséget. Tovább próbált és dolgozott, „gyötörte magát fölfelé a kútból"... Idegrendszere nem bírta a spannungot, 1976 májusában újra kórházba került. Huszárik Zoltán filmrendező, aki 1971-ben Krúdy Szindbádját játszatta el a színésszel, három-négy nappal a halála előtt beszélgetett Latinovitscsal. Megpróbálta felcsigázni az érdeklődését, tájékoztatta munkáiról és elképzeléseiről. Próbált lelket önteni a színészkirályba. Latinovits mindezeket rezignáltán fogadta, elmondta, úgy érzi, hogy már egyetlen szerepet sem képes megtanulni, memóriája kiszikkadt. Mindent abbahagy, eladja a házát is, és inkább írásra adja a fejét. Huszárik egy későbbi interjújában elmondta: ellenségei jól tudták, hogyan kell módszeresen tönkretenni Latinovitsot. Az adminisztratív színpadtiltással kihúzták lába alól a talajt. Latinovits a kórházból munkakedvvel telten jött ki. 1976. június 4-én, mielőtt elindult volna a Balatonra, még beszélt telefonon Vámos Lászlóval a Bozzi úr lemezfelvétele ügyében. Túlfűtött optimizmussal közölte: „Ma éjjel sugallatot kaptam, és ledobtam magamról ezt az egész nyűgöt, depressziót, betegséget..." Túlfeszltettség áradt belőle, görcsös tevékenységi láz hajtotta, mellyel mintha éppen saját tehetetlenségi tényezőin, depressziós vergődésén szeretett volna diadalmaskodni. Huszonnégy órával később már nem élt. Öngyilkos lett? Ezt már soha nem tudjuk meg. Huszárik nem hitt az öngyilkosságában. Szerinte a forradalmár nem futamodik meg, a forradalmár ütközetben esik el. Latinovits Balatonszemesen nekiment a vonatnak, mint a hatalomnak, mert az képzelte, a mozdony fog kisiklani, nem ő. Latinovits Zoltán két végén égette a gyertyát, mint aki tudta, nincs sok ideje hátra. Kinek van igaza? Annak, aki tartalék lánggal él, vagy annak, aki lobogva? Nagy László költó erről tgy vallott: „Nekem emberi a magasra csavart láng. Emberek vagyunk, s meghalunk mindenképpen... Jobb, ha alvadó kokárdát üt számra a veszély, mintsem lepecsételt szájjal járjak. Mert lezárva megromlik bennem a szerelem, kő lesz a szeretet, értéktelen a bánat." (Felhasznált irodalom: Latinovits Zoltán: Ködszurkáló és Verset mondok, Hegyi Béla: Latinovits - Legenda, valóság, emlékezet, Kelecsényi László: Latinovits Zoltán) Szabó C. Szilárd ff Én rajongtam érte #f Kapcsolatunk szívélyes volt Latinovits Zoltánnal. Többször találkoztunk, barátságnak azonban ezt nem jogos nevezni. Én rajongtam érte, ó elviselt engem. Igaz, hogy Latinovits csak négy évvel volt idősebb nálam, de ő akkor már a csúcson volt. Ehhez hozzátartozik, hogy a színész hamarabb lesz színész, mint a szobrász szobrász. Nagyon tetszett neki, hogy szeretem Ady Endrét és foglalkozom a költővel. Ettől függetlenül a debreceni, álló Ady-szobromra azt mondta, hogy az olyan, mint egy „fröcsös" ember. Nem két csé-vel mondta, hanem régimódian, eggyel. Ady egyébként ilyen 's volt, közölte, de azért verMelocco Miklós szobrászművész seket is Irt. Latinovits Zoltán alakját Ady-oltáromba is beépítettem. A színész ott áll az oltárnál széttárt karokkal Ady holtteste előtt, és szaval és sirat egyidőben. Szerintem igazán érthetően először Latinovits Zoltán mondott Ady verseket. Majdnem biztos vagyok benne, hogy Ignotus sem mert volna Latinovitscsal vitatkozni, éppen azért nem, mert azt írta Ady költészetéről, hogy „akasszanak fel, ha értem, de gyönyörű; de akasszanak fel azért is, ha még egy-két ilyen vers született valaha Európában." Amikor magának olvassa, még az olyan okos ember is, mint Ignotus, nagyon tetszik neki, de azt mondja: ezt azért mégsem értem. Persze először nincs értelme azt mondani valamiről, hogy az azonos önmagával. Na és? Szerintem Latinovits Zoltán beletartozik a magyar szellemtörténetbe. A színészi élete, a botrányok körülötte nem egyebek, mint sallangok. Nem ettől az, aki. Évszázadok összegyűlt szövegeit értelmesen, érthetően és szépen interpretálta. Sx. C. Sx. Nem ártott senkiitek" #f Egészen fiatalon ismertem meg Latinovits Zoltánt. Nagyobbik lányom ugyanis, aki színész szeretett volna lenni, ugyanabban a műegyetemista színjátszó csoportban játszott, ahol Latinovits. A szlnészkirály olyan zseniálisan tudott verset mondani, hogy azt még ma sem tudta senki felülmúlni. Amikor Latinovits színpadra került, azonnal a magyar színjátszás megújhodásán kezdett el dolgozni. A szakma ezt nem fogadta rokonszenvvel. De ez általános Magyarországon. Itt a kiváló tehetségeket általában partvonalon túlra teszik, megsemmisítik. Zoli harcolt, küzdött, nem engedte lenyomni maVarga Mátyás díszlettervező gát a vtz alá, de végül mégis csak az ellenfél volt az erősebb. Az ellenfél mentalitására mondok egy példát. A Ruttkai családot személyesen is ismertem. Amikor Évával egymásra találtak, bizonyos körök - neveket nem említenék - mindent elkövettek, hogy lejárassák, s nem a társaságba illő személynek tüntessék fel Zolit. Ilyeneket mondtak egyebek mellett, hogy „nézd meg a kezét, olyan mint egy lapát". Torz és beszélni nem tudó emberek mondtak értékítéletet egy, a magyar nyelvet gyönyörűen használó, fess fiatalemberről. Ellenfelei mindent elkövettek, hogy megalázzák. A végén kutyát csináltak belőle a Fővárosi Operettszínházban. Igaz, Latinovits szókimondó ember volt, de állítom: nem ártott senkinek. Más. A Nemzeti Színházban volt premierem. A feleségemmel ott álltunk a lépcsőn, amikor belépett Latinovits és Ruttkai a színházba. Zoli, amikor meglátott, odajött elénk, és kalapját leemelve, földig hajolt előttünk. Rendkívüli egyéniség volt. Sx. C. Sx. Latinovits arcai Eme.