Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-08 / 107. szám

lovynö/s' íeolOYogESín! .' s ÜVÍQÍÖI lódévnérnoHé 2 KÜLFÖLD SZERDA, 1996. MÁJ. 8. kommentár Válsághárítók r örténete során először ül össze a Nyugat-Európai Unió (NYEU) védelmi és külügyi miniszteri taná­csa azért, amiért tulajdonképpen létrehozták - állította tegnap a francia televízió híradójának nyilatkozva Hervé de Charette francia külügyminiszter, utalva ar­ra, hogy az NYEU tanácsa eddig mindössze két dolog­gal tette magát híressé. Egyrészt felállt a történelem első német-francia közös ezrede, másrészt pedig kirob­bant az a bizonyos belga helikopterszállltási botrány, melynek maga a NATO főtitkára is áldozatául esett. A NYEU eredetileg a legszűkebben vett európai (értsd: uniós) képződménynek számított, és tulajdon­képpen az euroszkeptikus brit diplomácia javaslatára lett az, ami: védelmi értekezlet. A mostani találkozóra immár szinte a teljes európai kontinens tiszteletét tette. Összesen 27 ország - a teljes jogú tagok, a társult ta­gok, a megfigyelők és a társult partnerek - védelmi és külügyminisztere tanácskozott arról, hogy milyen is legyen az önálló európai válságelhárítási képesség, il­letve hogyan oldják meg a békefenntartás során fel­merülő ügyeket. A találkozóról a nyugat európai elemzők úgy érté­kelik, hogy az kiválóan alkalmas a potenciális keleti válságteremtök becsalogatására egy olyan védelmi rendszerbe, amelyben mindenki „háromszor meggon­dolja", amtg egy jugoszláv drámához hasonló válságot robbant ki. Minthogy a megfigyelők között az orosz védelmi miniszter is jelen van, a NYEU összevont ülé­se több ország számára egy lépéssel közelebb hozhatja a NATO-hoz való csatlakozás esélyét is. JTT bben, és a többi napirendi pontban egyébként a HJ nyugat mellett Magyarországnak is komoly érde­ke van: a válságelhárítás képessége a mi országunk felé többször csődöt mondott már a század során. > Szegedet és Makót elkerülik a törökök? Megnyitották a Belgrád -Zágráb autópályát Előtérben: jordániai, tehát a harmadik világból érkezett kéksisakos ENSZ-katona őrzi a békét a Zágráb -Belgrád autópályán. Közlekedjünk! (MTI-Telefotó) • Bajakovo (MTI) Jacques Klein kelet-szla­vóniai ENSZ-kormányzó tegnap ünnepélyesen meg­nyitotta a Zágráb-Belgrád autópályát. Ezzel négy év és nyolc hónapi szünet után újra meg­indulhat a forgalom Európa egyik legfontosabb útvo­nalán, ahol a háború előtt naponta 15 ezer jármű haladt át. A baranyai háromszög el­foglalása után a jugoszláv csapatok 1991. augusztusá­ban vonták ellenőrzésük alá ezt a térséget, s az autópá­lyán akkor szűnt meg a for­galom. A Görögország és Törökország felé irányuló közúti forgalom ekkor lé­nyegében a magyar és szer­biai útvonalakra terelődött, így a Zágráb-Belgrád autó­pálya megnyitása jelentősen enyhíti majd a zsúfoltságot a magyar utakon. Az ünnepé­lyes átadás háromnegyed órát késett, mivel a szerbek csak azután engedélyezték a forgalmat, hogy meggyőződ­tek arról, a horvátok előző­leg megnyitották az Adria­kőolajvezetéket Jugoszlávia irányába. • Birminghami Nyilatkozat Béketeremtés Európában - amerikaiak nélkül? • Birmingham (MTI) Skandináv-brit „szem­benállás" jegyében zaj­lottak kedden a Nyugat­Európai Unió (NYEU) bir­minghami miniszteri ta­nácsülésének vitái arról, hogy milyen formát ölt­sön a jövőben az Euró­pai Unió és a NYEU vi­szonyrendszere. A félévenként megrende­zett egynapos értekezleten, amelynek ezúttal a soros el­nöki tisztséget betöltő Nagy­Britannia adott otthont, Svédország és Finnország terjesztett be közös memo­randumot, amelynek lényege abban állt, hogy a NYEU te­vékenységét a jövőben köz­vetlenül az EU irányítása alá kellene rendelni. Ez ponto­san az a kérdés, amelyet a RASCHEL-ZSAKOK, -ÁRNYÉKOLÓHÁLÓK Sötétzöld árnyékolóhálák 1,2 m és 9,5 m szélességben. RASCHEL-ZSÁKOK: Burgonyához: piros, kék sze­gélyű 30-15—10-5 kg-os töl­tősúlyhoz erős szájbckötővel és anélkül. Hagymához: élénk narancs­színű 30-15-10-5 kg-os, szájbekötűvcl és anélkül. Kü­lön megrendelésre exlra sűrű­ségű, széles nemzeti csíkkal. Kehérpaprikához és káposz­tához: Fényes, élénk citrom­sárga színben. Uborkához: fényes sötétzöld változatban Fokhagymához: tejfehér színben 25 és 5 kg-os töltő­súlyhoz, kék színű, eréis száj­bekötővel. TEXPACK KFT. Szeged, Túzok u. I VB Tel/fax. 62/431-244, 30-535-119. transzatlanti védelmi kap­csolatok európai bajnokának számító London mindig is el­vetett - ugyanígy tett Bir­minghamben is -, hiszen a brit álláspont szerint a sem­leges tagokat is felvonultató EU-t nem szabad önálló ka­tonai feladatokkal felruház­ni. Finnország és Svédország már korábban is jelezte, hogy igen hasznosnak tarta­ná, ha az EU önállóan, az Egyesült Államok jelenléte nélkül vállalkozna katonai jellegű feladatokra, elsősor­ban is békefenntartásra. Nem hivatalos források szerint azonban még a NYEU fótitkára. Jósé Cuti­leiro is elismeri, hogy a tel­jes körű békefenntartói tevé­kenység - például Boszniá­ban - messze meghaladja a Gázautó Autózzon olcsóbban Négyütemű, benzinüzemű gépkoesik lítalnkitésu gázüzeműre KKA támogatással IS 000 Ft-tal csökkentett áron, teljes körű ügyintézéssel. Telefon: 62421-322338. Bejárat a Kenyérgyári útról. NATO európai pillérének tekintett szervezet erőforrá­sait. A NYEU keddi ülésén körvonalazódott feladat­összefoglaló - az úgyneve­zett Birminghami Nyilatko­zat - tervezete egyébként meg is erősíti: a Nyugat-Eu­rópai Uniónak szüksége van az atlanti szövetség eszköz­tárára bármely jelentősebb művelet végrehajtásához. A két védelmi szervezet által épp a birminghami ülés előtt kötött biztonsági egyezmény utat nyit az alapvető fontos­ságú bizalmas értesülések cseréjéhez - olvasható a do­kumentumban, amely külön is hangsúlyozza a NYEU és a NATO között fennálló kap­csolatok bővítésének jelentő­ségét. A Nyilatkozat felha­talmazza a szervezet állandó B73B SZ+GEO.CSERJE SOR <U Értékesítünk: Haszonvajak: - zártszelvények - be­tonacélok - szögacélok - kör-, négy­zet-, laposacélok - I, U acélok - acél­csövek oszlopnak, fóliának - vasle­mezek - alu lemezek (sima és trapéz} - öntöttvas Fürdőkád - lucfenyő rönk - házhoz szállítás megoldható - vas­anyagok beszerzését vállaljuk. Nyitva: hétköznap: 7-14 óráig, szombaton: 7-11 áráig. Telefon: 62361-633; 02361-831,62361-842. tanácsát a NATO-források hozzáférhetőségét lehetővé tévő új keret, a Többnemze­tiségű Egyesített Fegyverne­mű Alakulatok (CJTF) életre hívásának sürgősséggel tör­ténő előteijesztésére. (Az új szerveződést várhatóan az Észak-atlanti Tanács júniusi berlini értekezletén hozzák létre hivatalosan). A Birminghami Deklará­ció tervezete emellett lépése­ket sürget a társult partnerek - vagyis a kelet-európai or­szágok, közöttük Magyaror­szág - bevonására a NYEU égisze alatt folyó műveletek­be, például az afrikai béke­fenntartó feladatokba és em­beriességi akciókba, s előirá­nyozza Oroszország és Uk­rajna folyamatos és rendsze­res brüsszeli tájékoztatását is a NYEU tevékenységéről. ^ Szeged""V <<r központjában, vi kifejezetten nagy gyalogos forgalmú helyen 20-30 négyzetméteres utcai, telefonos helyiséget bérelnénk. \ Telefon: jy 06-20-423-601 • Jy A pápa Varsó díszpolgára lett • Vatikánváros (AP/MTI) II. János Pál pápa kedden átvette Varsó díszpolgári ok­levelét, amelyet 400 lengyel zarándok megbízottai nyúj­tottak át a római katolikus egyház fejének. A pápa be­szédében hangsúlyozta, hogy Varsó mindig a szabadságért és függetlenségért folyó harc képviselője volt a háborúk éveiben, illetve Lengyelor­szág megszállása idején. II. János Pál felhívta a lengyel ifjúságot, hogy maradjon éber az elnyomással és a ha­záját terhelő problémákkal szemben. A wadowicei szü­letésű pápa a hidegháború alatt harcolt a kommunizmus ellen és napjainkban gyakran figyelmeztet a piacgazdaság gyors bevezetésének kelet­európai veszélyeire. Heves kormányfő • Ottawa (Reuter/MTI) Kanadában tettlegesség miatt vádat emeltek Jean Chretien miniszterelnök el­len, aki egy februári nyilvá­nos eseményen állkapcson ütött egy tüntetőt. A Que­beck tartománybeli Hull bí­rósága június 6-ára beidézte a kormányfőt, a helyi ügyész azonban elmondta, hogy Chretiennek nem fontos személyesen megjelennie a tárgyaláson. A kanadai mi­niszterelnököt nem Bili Clennett, a pórul járt tiltako­zó perelte be, hanem Ken­neth Russel, egy New Bruns­wick-i munkanélküli férfi. Kanadában a testi sértésért járó legszigorúbb büntetés hathónapos szabadságvesztés és kétezer kanadai dollár (1500 USD) pénzbüntetés. hírek Sürgős! • Moszkva (AP/MTI) A brit diplomaták kiutasí­tásáról szóló orosz közlés után sürgős tanácskozásra ült össze a moszkvai brit, az amerikai és a német nagykö­vet. Megbeszélésük nyilván­való célja az, hogy egyeztez­tessenek az orosz lépésre adandó nyugati válasz ügyé­ben. Megfigyelőkszerint a nagy hirtelen kipattant kém­botrány alkalmasint válasz­tási fogás is lehet Borisz Jel­cin elnök számára. Perelik az ezredest • Brüsszel (MTI) Először állítottak bíróság elé a belga hadsereg történe­tében katonai vezetőt azért, mert felmerült a gyanú, hogy felelős lehet parancsnoksága alá tartozó katonák haláláért. Luc Marchal ezredes ellen azon tíz belga tengerészgya­logos hozzátartozói tettek feljelentést, akiket 1994. ja­nuárjában a ruandai véreng­zések kirobbanása idején vé­geztek ki helyi milíciák. A Mortier-különítményt - az ENSZ-békefenntartók tíz tagját - 1994. január 7-re virradó éjszaka rendelték Agathe Uwilingyiamana ru­andai miniszterelnök rezi­denciájának védelmére. Né­hány órával később helyi fegyveresek rajtuk ütöttek, a ruandai kormányfőt meg­gyilkolták, a tíz belga kéksi­sakost pedig egy Kigali kör­nyékén lévő katonai táborba szállították, ahol hamarosan kivégezték őket. Iszlám fenyegetés • Prága (MTI) Jan Rumi cseh belügymi­niszter szerint a tavalyi év­ben ismeretlen, magukat az algériai Dzsihád és a GIA terrorszervezetekhez tartozó­nak valló személyek több íz­ben is megfenyegették az or­szág vezető politikusait, hogy amennyiben iszlámel­lenes politikát fognak foly­tatni, veszélybe kerülhet az életük. A cseh belügyi tárca ve­zetője úgy vélte, hogy Cseh­ország szempontjából jelen­leg a legnagyobb gondot a nemzetközi terrorizmus, il­letve a szervezett bűnözés elleni harc jelenti. A MOL RT. MOL Rt Kutatás Termelési Agozat TERMELÉSI ÜZLETÁG SZOLNOK Anyagbeszerzésre jogosít (Szg/11) MOL Rt UPSTREAM Szolnot BBRt. 10102103 10442504 15000004 feliratú bélyegléje elveszett, használata 1996. május 7-tél érvénytelen / A nagy érdeklődésre való tekintettel május 10-ig nyitva tart a megyeháza aulájában A kiállított bútorok nagy kedvezménnyel megvásárolhatók. Gyártótól a legolcsóbban! Május 10-ig naponta 8-18 óráig várjuk kedves vásárlóinkat! Viszonteladók jelentkezését is várjuk! A Figyelem! Belvárosi sörözö-étterem felvételt hirdet felszolgáló, szakács, kézilány munkakörbe, magas kereseti lehetőséggel. Feltélelek: szakképzettség, szakmai gyakorlat, alapszintű nyelvtudás. Meghallgatás ideje: 1996. május 13., 18 óra Meghallgatás helye: Szeged, Oroszlán u. 6. Foun Bull Pub. UZLETHELYISEG, 80 nm-es, HOSSZÚ TÁVRA KIADÓ a Csongrádi sgt. 78. sz. alatt. Érdeklődni: a helyszínen vagy napközben a 62/322-196-os telefonon. DÉLMAGYAROR5ZÁQ KFT. Hirdetési elvétel pééi ül SZEGED, STEFÁNIA 10., SfiJTóHfiZ REQQEL 7-TOL ESTE 7-IG! akció MÁJUS 2 - 1 5 - I G NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS ALATTÍ fl SZ fl INTERSPAN FAFt»3fcSLAEOK -5"l^ó FENYŐ FŰRÉSZÁRU SZÉLES VÁLASZTÉKBAN KEDVEZŐ ÁRAJCOTST I GERENDA, PALLÓ NORMÁL TETŐLÉC f"^ BRAMAC TETŐLÉC DESZKA IfÉRMELT FAM7G AFA-S ARAINK: 35.000 FtAriB 44 Ft/fin 55 Ft/fm 31.500 FtAriB 25.000 FtAriB Rókusi Tuzép 6724 Szeged, Szatymazi u. 2. Tel. 62.476-876 Fax. 62.476-669

Next

/
Thumbnails
Contents