Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-07 / 106. szám

KEDD, 1996. MÁJ. 7. MŰSOR 15 Cyffl 19%. MÁJUS 7„ KEDD NÉVNAP: GIZELLA KÉTSZÁZ ÉVE született Pánkh János (1796-1839) építész. 1824-ben átvette az esz­tergomi bazilika építé­sének vezetését, de gyilkosság áldozata lett, mielőtt munkáját befe­jezhette volna. Ő ter­vezte és építette az esz­tergomi kerek templo­mot és kanonokházakat, s ő fejezte be a pannon­halmi apátság könyvtár­épületének építését. SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Károlyi Gyula (1871-1947) gróf, poli­tikus. Kétszer volna mi­niszterelnök: 1919. má­jus 5-én Aradon, majd 31-én Szegeden alakí­totta meg kérészéletű, július 12-én lemondásra kényszerült ellenforra­dalmi kormányát. Má­sodszor 1931. augusztus 24-én nevezte ki kor­mányzó miniszterelnök­ké. 1932. október l-jén adta át a posztját Göm­bös Gyulának. NYOLCVANÉVES Földes Péter (*1916) kétszere/ József Attila­díjas Író, újságíró, dra­maturg, színházi rende­ző, könyvtáros. A Ma­gyar Nemzet szerkesz­tőbizottságának tagja. színház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 óra: A végzet hatalma. Vaszy 1-2. bérlet. mozi SZEGED KORZO: Az es­küdt. Színes, amerikai film. Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Veszélyes kölykök. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3 és negyed 6-kor. A gyanú ár­nyéka. Színes, amerikai film. Kezdés: este fél 8 óra­kor. KAMARATEREM (Belvá­rosi mozi): Halott ember. Fekete-fehér, amerikai film. Kezdés: délután háromne­gyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA (Belvárosi mozi): Nő­vérem, nővérem. Színes, angol film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. AUTÓSMOZI: Congo. Színes, amerikai film. Kez­dés: este 9 órakor. VÁSÁRHELY: Óvakodj az idegentől. Amerikai film. Kezdés: délután fél 4, há­romnegyed 6 és este 8 óra­kor. SZENTES: Sabrina. Szí­nes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. MAKÓ: Az angol, aki dombra ment fel... Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: délután 6 órakor. magyar tv BUDAPEST 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap­kelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Kaliforniai áloyn- Amerikai tévéfilmsorozat, 65/15. A Dirty Dogok. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Állásleső. 10.45 Játék. 10.50 Hírek, időjárás. 11.00 A bábu. Lengyel filmsorozat, 9/5. Látomás. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Telepakk. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Popkór. Ism.terj. sorozat. 15.20 Repeta. Biológia. 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 A kölcsönkapott Föld. 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilm­sorozat, 180/129. 17.00 MultiméDiák. 17.10 Han­golka. Cha-cha-cha. 17.30 Don Quijote. Spanyol rajz­film- sorozat, 39/19. Don Quijote erőt gyűjt újabb kalandokra. 17.55 Katolikus krónika. 18.15 Üzlet. 1830 Mindent vagy semmit! 19.00 Esti mese. 19.15 Naprakész. Autók. 19.30 Híradó. Időjá­rás. 20.01 Telesport. 20.15 MC. Magyarok Cseleke­detei. 20.25 Vészhelyzet. Amerikai tévéfilmsorozat, 25/19. A munka mindent felemészt. 21.15 Stúdió '96. 22.05 100 éves a mozi. Szabó István válogatása. Az emberi piramis.Francia­elefántcsontparti film. 2335 Szenes Andreával... vendég: Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter. 0.05 Híradó 3. 0.15 BBC­hfradó. BUDAPEST 2 830 Közvetítés a Parlament üléséről. 1630 Erdőkerülő. . 17.00 A püspök. Spanyol tévéfilmsorozat, 6/3. 18.00 Körzeti hfradók. 18.15 Körzeti magazinok. 19.05 Magnum. Amerikai bűnügyi filmsorozat. Vihar előtt. 20.00 Múzsa. 20.10 IT. Információs technológia információs üzlet. A PC ábécé különkiadása. 2030 A világ parlamentjei, 4. Né­metország. 21.00 Híradó. A DEI.MAGYARORSZAG KFT. napilapja Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHIJ. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐREI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra). SÜLI JÓZSEF (sport). NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, l-apkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAF.L RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZPÁL nyomdavezető hirdetési vezető: mb. kiadói igazgató LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-201, titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 4*1460 (fax is), sportrovat: 401-730, hirdeléstítkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax: 4*1-444. ügyvitel: 4*1-333. Telex: *2-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67. Tek-fon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Ktsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezető igazgató: Mizsri István) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X I Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) 21.10 Környezetünk hírei. 21.15 Kedd 21. 21.45 Klip­mix. 22.00 Objektív. 22.30 Lapzárta. 22.40 TS-Sport­varázs. Benne: Asztalitenisz EB. 0.10 MC. Magyarok Cselekedetei (ism.). DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 12.00 Déli harangszó. Lapozó. 12.20 Mű-Terem-Tés. 13.00 Esti kérdés (ism.). 13.15 Madártávlatból. Granada.J 13.45 Holland tisztek Ma­gyarországon. Dokumen­tumfilm. 14.35 Emilie. Kanadai tévéfilmsorozat. Emilie dönt. 15.20 Távol­keleti ünnepségek. A kumb­ha mela. 16.10 Angol nyelv­lecke. 16.35 Református gyermekhittan. 16.45 És múlnak az évek... Idősek műsora. 17.15 Lássuk, ho­gyan növekednek! Angol ismeretterjesztő film. A hangya. 17.25 Gyerekeknek. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.15Premier. Nagyapa utazásai. Svéd film. 19.35 Tengerszem. 20.05 Gazdakör. Magazin­műsor. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Sport­percek. 21.25 A képek ha­talma. Német-kanadai film. 23.00 A Budapesti Feszti­válzenekar koncertje. 23.25 Berzsenyi Dániel: A ma­gyarok. HBO 16.30 Bolondos dallamok. Am. rajzfilm. 17.00 Jó ba­rátok. Am. sor. 1730 Amíg a felhők tovaúsznak. Am. musical. 20.00 Micsoda buli! 2. Am. vígjáték. 21.35 Melrose Place. Am. sor. A fiatalok és a tenger. 22.20 Bolond idők. Am. film. 23.55 Delta Force 3. Am. kalandfilm. VTVSZEGED 0.00 Képújság. 19.05 Lélek­től lélekig. Ökumenikus val­lási műsor. 1930 MTV Hír­adó. 20.05 „Reflektorfény­ben". 20.15 Sport-toló (ism.). 21.00 VTV mozi: A család. Olasz film. 23.03 Képújság. TELIN 6.00-17.00 Hangos képúj­ság. Minden órában: műsor­ismertetés, szegedi progra­mok, lakás-lakberendezés, háztartási gépek, elektroni­ka, autómánia, szolgáltatá­sok; Szaknévsor. 17.00 Gól özön. 17.30 Sport Broad­way. 18.00 Telifon. 19.00 Telin film.: 19.20 Sztár le­szel. 20.45 Klip-mix. 21.20 Éjféli emlékek, 1. 95' TKTV 1. 7.30 Képújság. 8.00 ATV hétfő (ism.). 16.30 Képúj­ság. 17.00 TKTV „Kedd délután". Benne: kedvenc háziállataink tartása és gon­dozása. Rálátások - Hor­pácsy András műsora. Ven­déglátós szórakoztató zené­szek fesztiválja. 18.00 Be­mutatkozik a SZITI. 18.30 Még egyszer a részképesség­zavarról. Dyslexia. 19.00 ATV hétfő. TKTV 2. 16.00 Szív TV SZŐREGIKÁBELTÉVÉ Szív TV. Benne: 19.00 Kü­lönjárat. 19.30 Mi és egyéb állatfajták. 20.00 New York királya. Am. film. 22.00 Hétpróbás . VTV VÁSÁRHELY 17.00 Képújság. 19.00 Astra Vívó - Diósgyőr NB Il-es futball-mérkőzés. 23.00 Képújság. rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, út­közben. 4.30 Reggeli króni­ka. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsor­szemle. 8.25 Mindennapi tu­domány. 8.35 Paragrafus ­Mostantól fontos... 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 10.08 Két Lotti sorsolás. 11.05 Zenés játékokból. 11.35 Emlékira­taim. Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága! 2. rész. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Kül­politikai figyelő. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.20 Egyházi népénekek és kórusfeldolgo­zásaik. 13.30 A római kato­likus egyhát félórája. 14.05 klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi közügyek. 14.55 Elsó közlés.15.05 Kérdezhetek? 15.55 Hang­Bank. 16.00 Délutáni króni­ka. 16.10 Mindennapi gaz­daság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jö­vök... 17.25 A Szabó család, 1925. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sport­világ. 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40 Könyvfeszti­vál. 20.05 Táncházban. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni nehéz! (ism.). 21.05 Az Animals együttes felvételeiből. 21.25 „Nye­regben írt történelem" VII. Valóság és legenda: Az ős­magyarság eredetmondája. Millecentenáriumi sorozat. 21.55 Kenó-sorsolás. 22.00 Késó esti krónika. 22.30 Ku­tatók világa. 23.05 Egy éne­kes - több szerep. Geszty Szilvia felvételeiből. URH: 6.55 Körzeti informá­ciós magazinok. 9.00 Köz­vetítés az Országgyűlés ülé­séről. 18.30 Szlovák műsor. 19.00 Román műsor. 19.30 Német műsor. 20.00 Horvát műsor. 20.30 Szerb műsor. 21.00 Az Amerika Hangja műsora. 23.00 A BBC mű­sora. PETŐFI 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reg­geli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 10.38 Gordiusz plusz. 11.17 Örök­zöld dallamok. 11.47 Egész­ségpercek. 12.00 Cigányze­nészek hangalbuma. 12.50 Korkérdés. 13.03 Manap­ság... 13.08 Állomáskereső. 13.15 Daráló (ism.). 13.45 Időjárás- és vízállásjeelen­tés. 14.00 Csúcsforgalom. 17.00 Hírek, időjárás. 17.03 Petőfi délután - öttől hétiga Szocio-műhely csapatával. 19.03 Filmzene gyerekek­nek. 19.30 Kataposta. 20.00 Albumajánlat. 20.30 Jazz. 21.03 Manapság... (ism.). 21.15 A windsori víg nők. William Shakespeare vígjá­téka, 1. 22.07 A Poptarisznya slágerlistája. 23.03 Sporthír­adó 23.10 Ennyi... 0.15 Éj­szaka. A törvény nevében. I.04 Ügyeletben: Görgényi Zoltánnal. 3.04 Gramofonsz­tárok. 4.04 Operaénekesek nótafeivételeiből. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.05 „Anno..." Pa­ragh Margit: Napló gyerme­kemnek. 10.54 Tánc ábécé. II.43 Csemiczky Miklós népzenei feldolgozásaiból. 12.05 Hangverseny délidő­ben. 13.43 Madrigálok. 14.05 „Anno..." A kaluger. Harkányi Ödön visszaemlé­kezései. 14.47 Sass Sylvia növendékeinek ária és da­lestje. 15.16 Északi szerzők műveiből. 16.05 Hangpalet­ta. Vadászat. 16.35 Magyar zeneszerzők rézfúvós kama­razenéjéből. 17.00 Minden­napi irodalmunk (ism.). 17.50 MUS-E. Menuhin Ze­nei nevelési mozgalma. 18.05 Új lemezeinkből. Ros­sini: Olasz nő Algírban. Két­felvonásos opera. 20.40 Te­leobjektív. 20.55 Szimfoni­kus muzsika. 22.05 A hét ze­neműve (ism.). 22.30 Barokk kamarazene. 23.00 Nevek ürügyén/Emberi dolgok. 0.05 Magyar előadóművé­szek felvételeiből. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Ze­nés hírműsor. Szerk.: Bozó Beatrix. A tartalomból: Mű­sorismertetés, időjárásjelen­tés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. <>.15 Tegnap tör­tént. 6.25 Szemle az orszá­gos napilapokból. 6.30 Hí­rek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 A nap eseménye. 7.25 Országos lapszemle. 7.30 Hírek, tudó­sítások, körzeti időjárásje­PROGRESS VALLALKOZOI HÍREK A Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány Csongrád Megyei Központja (Szí 63. Telefon: 483-683.) május hónapban díjtalan szaktanácsadást , Tisza L. krt. tart Szaktanácsadás helye: Témakörök: időpontia nap óra Asotthalom, Polgármesteri Hivatal Mezőgazda sáq 8, 15, 22,29 8-9 Bordány, Polgármesteri Hivatal Joq, Adó, TB, Pénzügy 10, 24 9-10. Csanytelek, Polgármesteri Hivatal Vállalkozásindítás, Hitelezés 13, 28 13-15. Csongrád, Polgármesteri Hivatal Mezőgazdaság 6, 20. 13-15. Adó, Számvitel 7,9 14-16. Domaszék, Polgármesteri Hivatal Vállalkozásindítás, Hitelezés 16,30. 10-12. Földeák, Művelődési Otthon Adó, Könyvvezetés, Hitelezés 7,21. 10-12. Hmv.-hely, Progress Alközpont Kossuth tér 1. Könyvvezetés, Hitelezés 16,23 14-16. Hmv.-hely, Progress Alközpont Kossuth tér 1. Adó, Könyvvezetés 7,21. 8-10. Kistelek, Polgármesteri Hivatal Adó, TB, Könyvvezetés, Hitel 6, 13, 20,28 10-12 Kistelek, Polgármesteri Hivatal Vállalkozásindítás, Hitelezés 8, 15, 22,29. 10-12. Mezőqazdasáq 8,15, 22,29 13-14. Adó, Könyvvezetés, Hitelezés 7, 14,21,28 12 30-14 30 Mindszent, Polgármesteri Hivatal Adó, TB, Hitelezés 15, 22 14-16. Mórahalom, Polgármesteri Hivatal Mezőgazdaság 7, 14, 21,28. 8-9 Ópusztaszer, Polgármesteri Hivatal Adó, Számvitel, Hitelezés 9. 11-13. Pitvaros, Polgármesteri Hivatal Adó, TB, Vállalkozásindítás 8, 22 9-11. Pusztamérges, Polgármesteri Hivatal Jog, Adó, TB, Pénzügy 17 8-10. Rúzsa, Progress Alközpont Jog, Adó, TB, Pénzügy 3, 17. 10-12. Sándorfalva, Művelődési Ház Mezőgazdaság 2, 9, ló, 23 8-9 Vállalkozás indítás, Hitelezés 10,30 8-10 Szeged, Progress Központ Adó, Számvitel, Hitelezés 2,9, (6,23. 14-16. Tisza Lajos krt. 63. Hitel 8, 15,22, 29. 14-16. Tisza Lajos krt. 63. Jog 6,20 14-16 Mezőgazdaság 8, 15, 22,29. 14-15. Munkajog 13. 14-16 Társadalombi ztosíta s 14,28 14-16. Szentes, IPOSZ Arany J. u. 25. Adó, Könyvvezetés 8 10-12. Üllés, Polgármesteri Hivatal Jog, Adó, TB., Pénzügy 10, 24. 10-12. lentés, lapszemle. 7.45 Lap­szemle. 8.00 Hírek. 8.20 Fo­nóházban - népzenei maga­zin. 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 9.00-16.00 Délutáni zenés szórakoztató magazin. RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhz-en RDS EON Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható tele­fonszámok: 421-253,421-353. 17.00-22.00 Óránként hírek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Dj Genscher a Polyg­ram és a Sony Music újdon­ságaival. 19.05 Kis Sövény­határozó. Szerk. vm.: Sö­vény Tibor. 21.05 Prog­resSzívküldi. 22.05 Jazz+ Az. Szerk. mv.: Pleskonics András. 1.00-5.00 Dj Nauti­lus. Hajnali zenés összeállí­tás. Zenei szerk.: Tóth And­rás, Genscher, Pleskonics András. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában hírek, időjá­rás. 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Infor­mációs óra. Programajánlat, közélet, közlekedés, gazda­ság, kamarai hírek, balesti információk stb. 13.05 Ját­szóra. Benne: 13.30 Deuts­che Welle nemzetközi hírei és lapszemléje Kölnből. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az UTH 95,7 MHz-en, kábeltévén Szente­sen a 67,25 MHz-en, Csong­rádon a 103 MHz-en. Az adás alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30-kor, majd óránként: hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 Lapozgató ­zene mellett. Lapszemle az adáskörzet újságjaiból. Kruzslicz Pál műsora. 15.00 Délutáni magazin. Szerkesz­ti: Marik István. Móricz Zsigmond Szentesen. A hat­van éve történtekre emléke­zik Bucsány György. Szege­di tudósítás. Vendég a stúdió­ban. DEUTSCHE WELLE s-y—^ - magyarul (={ , rj 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle.ifjúsági fórum. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. Részletes műsor a Tele-7 magazinunkban! SZ & R ELEKTR0NIK TV-, VIDE0SZERVIZ Televíziója, videója rossz, gyorsan, szakszerűen, garanciával javítjuk! Ingyenes kiszállás! A hirdetés felmutatója 10% kedvezményben részesül. NONSTOP HIBAÉEJELENTÉS Kukovecz Nana u. 21. T.: 477-909, 06-30-458-063 FAB KEREKCSAPAGYAK NAGYKERESKEDELME NOVIKI Szeged Kft. Tel.: (62) 436-562, 436-563 Fax: (62) 436-564 20 000 db nagyméretű bontott téglát vásárolna a Délépítő Rt. Árajánlatokat személyesen Szeged, Dorozsmai út 35. szám alatt lévő telephelyre vagy 322-724 telefaxra kérjük. horoszkóp pyfl KOS: Kicsit túl ' ' pörgeti magát, és ha nem talál valami szelepet magának, ahol levezheti felesleges energiáit, előbb vagy utóbb robbanni fog. BIKA: Ismét unalmas, egyhan­gú nap. Nem történik semmi említésre méltó, megy minden a maga útján. Úgy érzi, semmi szükség önre. i IKREK: Ha nem figyel eléggé, is­mét összecsapnak a feje felett a hullámok. Gon­dolja végig, hogyan tudná megelőzni a bajt! | RÁK: Ma csupa ' kellemes dolog vár önre. Partnere un­szolására végre elmegy néhány, kedvére való ruhadarabot vásárolni. Utána menjen moziba! £ OROSZLÁN: Hirtelen meg­érinti a tavasz, a májusi fények elvarázsolják. Ellenállhatatlan vágyat érez, hogy egy igazán kellemes napot szerez­zen magának. SZŰZ: Reggel a megszokott roha­nás, munkafelvétel, majd egy sürgős befeje­zés és határidős leadás. Utána egy újabb stressz, le ne késsé találkáját. np MERLEG: Azt hiszi, hogy már csak nyugodt, kiegyen­súlyozott napok várnak önre. Ezért éri váratla­nul ez felfordult világ, ami ma körül veszi. m SKORPIO: Ma kedvező a csilla­gok állása az ön számá­ra. Vegye kézbe anyagi helyzetének rendezését. Nem bánja meg, ha odafigyel mindenre. NYILAS: Ha ——kedvet érez ma­gában a nyelvtanulásra, most kezdje el. A jövő­ben szüksége lehet rá, még az is elképzelhető, hogy a magánéletében. BAK: Mindenre felkapja a vizet, nincs türelme az embe­rekhez. Jobban teszi, ha gyorsan hazamegy és kidühöngi magát. VÍZÖNTŐ: Kö­zönyösen tűri, hogy részt kell vennie egy rögtönzött születés­napi bulin, mindaddig, amíg meg nem érkezik egy feltűnő jelenség. HALAK: Meg­próbál, ki tudja hanyadszor új életet kezdeni. Szándékai ko­molyak, a kivitelezés hiányos. Kérjen segítsé­get barátaitól! Telin tv mai műsora: 17.00 Góóólözön 17.30 Adj esélyt! elhelyezkedési tanácsok 18.00 Telinfon A tartalomból: - Tigers a személyi védelemről - Játékok, rejtvények Műsorvezetők: Lakatos Éva és Török Tamás Telefonszámok: 325-072, 325-181.

Next

/
Thumbnails
Contents