Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-07 / 106. szám
KEDD, 1996. MÁJ. 7. BELFÖLD 3 „Kiküldött1 határörök dők hónapja helyett hálót! 1 I f Kiss Péter munkaügyi miniszter (jobbról) és Rapcsák András, Hódmezővásárhely polgármestere. (Fotó: Tésik Attila) (nyugdíjbiztosító, oktatás) tervezik az Országos Köz- érvényesíteni tudásukat. Júracionalizálására, a jelenleginél hatékonyabb működtetésére. Az átalakítás során csökkenteni kell a példátlanul magas társadalombiztosítási járulékot. Az átmenet, az átalakítás költségeit a privatizációs bevételekből kell finanszírozni. Ráadásul egyszerre szüséges a foglalkozásbővítést és az ellátó rendszerek átalakítását elvégezni. A területfejlesztési törvényt a parlament már elfogadta, s munkatanács felállítását. A miniszter a "közoktatás reformjával kapcsolatban elmondta: feltétlenül szükség van a közoktatás olyan átalakítására, mely alkalmazható, alkalmazkodó, s a gazdasági elvárásoknak megfelelő tudást biztosít. A mai pályakezdők ismeretanyaga állás híján a levegőben marad, pedig nem lehet a modernizációt véghezvinni, ha az újabb generációk nem tudják niustól új foglalkoztatási program indul, mely - a gyakornoki rendszer bevezetésével -jelentősen támogatja a pályakezdőket. Az állam 9 hónapig állja a gyakornokok bérét, ha a többi hármat a munkáltató fizeti. Alanyi jogon jár majd a képzési lehetőség mindenkinek, s gondolnak a legalacsonyabb iskolai végzettségűekre is. Korom András Több esélyt a fiataloknak! jegyzet Lány, 18 évesen M i gondja volt ezelőtt 6-8 évvel egy átlagos érettségizett lánynak? Ha nem vették föl az egyetemre, egy évre elment dolgozni - a munkahelyek között válogatni lehetett -, majd újra próbálkozott. Amennyiben másodszorra sem sikerült a felvételije, maradhatott a régi helyen, hiszen időközben haladt előre a ranglétrán. Majd férjhez ment egy jóravaló, úgyszintén állással rendelkező fiatalemberhez. S immáron kéz a kézben, beadták a lakásigénylésüket... Mi gondja van manapság egy kifejezetten átlagos, nem menekült, nem bevándorló, jó adófizető családból származó érettségizett lánynak, pár méterrel a nyugati országhatár túloldalán ? Tanul, próbálkozik - teniszezik, síel tehát igyekszik hasznosan eltölteni az időt, vagy besegít a szülei vállalkozásába. Egy idő után nyilván férjhez megy. Ekkor a családfő közli vele, hogy mostantól nem kell magát strapálnia, ő azért van, hogy eltartsa a családot. Csak a gyerekekre és a háztartásra ügyeljen. Van-e gondja manapság egy magyar lánynak, aki frissen érettségizik, de nem bízik benne, hogy bejut az egyetemre vagy a főiskolára? (Tömören: van.) Szétnéz a munkaerőpiacon, és a következőket veszi észre. Hogy nincsenek női szakmák. A kereskedelemben, vendéglátásban feketén, minimálbérért és napi 12-14 órát dolgoztatják a kezdőket. A kozmetikus, fodrász csak akkor praktizálhat, ha anyu, apu üzletet nyit a számára. Az egészségügyben akad állás, ám a minimálbérért három műszakban kegyetlen tempóban kell dolgozni. Beiratkozni a következő tanfolyamokra lehet: hostess-, menedzser- és biztosítási ügynökképző. Tehát nincs más hátra, férjhez kell menni. Egy szintén érettségizett fiatalemberhez, akinek nincs se állása, se lakása, ám bármikor beiratkozhat egy őrző-védő, avagy biztosítási ügynököt képző tanfolyamra. A kör itt és most bezárul. Várjuk a júliust. Elektronikus levelezés és teljes körű INTERNET szolgáltatás az Eunet hálózaton keresztül Zenon Kft., Szeged, Szent-Györgyi A. u. 2. Telefon: 62/430-168. Fax: 62/430-833. POROTHERM TÉGLATERMÉKEK a gyári árból Z O^o engedmény SZEGED, DEBRECENI U. 16/A. T.: 62/312-211, 312-848 | Nyitva: h.-p.: 8-16, sz.: 6-12. MTA: közgyűlés • Budapest (MTI) Kosáry Domokos elnöki megnyitójával megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia 158. közgyűlése. Az MTA székházában rendezett eseményen jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök. A hat év után leköszönő elnök, Kosáry Domokos helyébe új elnököt választanak, a posztért hárman versengenek: Glatz Ferenc (az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója), Kulcsár Kálmán (az MTA Politika Tudományok Intézetének igazgatója) és Michelberger Pál (az MTA szintén most lemondó alelnöke). A főtitkári pozícióra Csáki Csabát, Meskó Attilát, illetve az eddigi főtitkárt, Keviczky Lászlót jelölték. Az elnök, Kosáry Domokos beszéde után Göncz Árpád köszöntötte a megjelenteket. • Önkormányzatok brókere lesz az OTP részvényekre • Salgótarján (MTI) Különös per kezdődött Salgótarjánban: a parassapusztai határátkelőhely ötven határőre követeli munkáltatójától azt a kiküldetési díjat, mely szerintük 1992. óta megilleti őket. Az évben jelentek meg ugyanis azok a kormányrendeletek, melyek a tartós, illetve ideiglenenes külföldi kiküldetést szabályozzák - anélkül azonban, hogy definiálnák: ki tekinthető kiküldöttnek. Ez a vita kulcskérdése. Az átkelőhely szolgálati épülete - a magyar szlovák szakaszon nem szokatlan módon - Szlovákia területén van... Gázrobbanás Ecséden • Eger (MTI) Egy hegesztésnél használt gázpalack robbant fel a Heves megyei Ecséd községben, a Táncsics Mihály utca 34. alatti ház garázsában, ahol tűz ütött ki. A helyiségben tartott autó teljesen kiégett, ám a lángok átterjedtek a lakásra; személyi sérülés sem történt. Új főigazgató • Budapest (MTI) Csaknem háromórás zárt ülésen Cser Ágnest választotta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává az Egészségbiztosítási Önkormányzat. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem 47 éves jogászát - a jelenlegi megbízott főigazgató, Kameniczky István és Borbély Attila közgazdász ellenében - kétharmados többséggel támogatta a testület. Az új főigazgató, amennyiben kinevezésével a kormány is egyetért, május 15-től töltheti be pozícióját. Lenin helyén Árpád-szobor • Sarkad (MTI) A rendszerváltozás során eltávolított sarkadi Leninszobor helyére az Adorjáni Endre szobrászművész által megalkotandó Árpád-szobrot állítja a békés-bihari kisváros. Tóth Imre, Sarkad polgármestere elmondta: a bronz lovasszobor leleplezésére várhatóan ősszel kerül sor a Szent István téren. Az Erdélyből áttelepült, jelenleg Szekszárdon élő szobrászművész Árpádot lóháton ábrázolja, oldalán karddal, kezében nyílköteggel. A harang 777 éves • Nagykeresztúr (MTI) Templom- és harangszentelőt tartott a Nógrád megyei Nagykeresztúr népe. A Nagylóc településrészeként élő kis falu lakói csaknem ötven éve vágytak már hitéleti helyre, a templomépftésről azonban az elérhetetlenül magas költségek miatt le kellett mondaniuk. A végleges lehetőséget egy önkormányzati tulajdonba került hajdani tsz-épület jelentette. Ennek templommá való átalakítására csaknem félmillió forintot adtak össze a helybeliek. A rekordidő alatt elkészült ökumenikus imaház külön büszkesége a harang'?* lábon nyugvó ősi harang. Június elsejétől a pályakezdők számára bevezetik a gyakornoki rendszert, melyet anyagilag is jelentősen támogat az állami költségvetés. Az Országos Közmunkatanács és a területfejlesztési törvény arra szolgál, hogy a régiók közötti szociális és gazdasági szakadék ne nyíljon tovább. Jelentős regionális különbségek vannak az országban a munkanélküliek száma között, nagy a tartósan munkanélküliek aránya, s a pályakezdők elhelyezkedési esélye kritikusan rossz hangsúlyozta Kiss Péter munkaügyi miniszter tegnap délelőtt Vásárhelyen, a Pályakezdők hónapja alkalmából rendezett „Pályakezdők esélyei '96" dél-alföldi munkaügyi konferencián. A miniszter a továbbiakban kifejtette: a munkanélküliség növekedésére csak megalapozott, 3-4 százalékos gazdasági fejlődéssel lehet pozitív választ adni. Csakhogy ehhez mindenképpen szükség van az államháztartás reformjára, a bérek közterheinek csökkentésére és a nagy ellátó rendszerek Kiss Péter munkaügyi miniszter és Baksai Zoltán, a pályakezdő fiatalok új foglalkoztatási rendszeréért felelős miniszteri biztos tegnap délután Szegeden folytatta Csongrád megyei programját. A miniszter a városházán megrendezett sajtófórumon munkatársunk kérdéseire is válaszolt. • Milyen lépéseket tervez a kormány július 1jét követően? - A fiatalok munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében első lépésként megszüntetjük a pályakezdők munkanélküli segélyét. Az intézkedések célja ugyanis az, hogy a korábbi segélyezés helyett segítséget, vagyis munkát adjunk a fiataloknak. Azok számára pedig, akiknek egy gyakornoki, valamint egy továbbfoglalkoztatotti szakmunkási rendszeren belül nem sikerül elhelyezkedniük. Sikertelen rakétaverseny • Budapest (MTI) Eredménytelenül zárult a hordozható légvédelmi rakétakomplexum szállítására kiírt nemzetközi versenytárgyalás. Ezt a pályázók előtt hétfőn jelentették be a minisztériumban. A versenyfelhívásra 10 cég összesen hét pályázatot nyújtott be. Szakértői bizottság értékelése alapján Keleti György honvédelmi miniszter hozta meg a döntést. Erdélyi Lajos ezredes, a tárca szóvivője elmondta, hogy a pályázatok egy része tartalmilag, illetve formailag nem felelt meg a kiírásnak, másik részük pedig olyan részleteket tartalmazott, amelyekről további tárgyalásokat kellene folytatni. alanyi jogon szervezzük meg a képzési lehetőségeket. A gyakornoki rendszer lényege, hogy a fiatalok munkába állhatnak - bérüket 9 hónapig az állam, 3 hónapig a munkáltató állja -, s ezáltal megkapaszkodhatnak egy adott szakmában. Az új rendszer kiterjed azokra is, akik korábban segélyt sem kaphattak, mert nem rendelkeztek középfokú végzettséggel. Tehát eddig éppen a leginkább rászorultak estek ki az állami hálózat látóköréből. • Hogyan épülnek egymásra a rendszer elemei? - „Nulladik" lépésként a pályakezdőt orientálják valamilyen szakmára, tehát felmérik a képességeit. Majd következhet az első elem, a gyakornoki rendszer, aminek a lényege, hogy a fiatal gyakorlatot szerezhet egy adott munkahelyen. Ha az egy év után mégis az utcára kerül, már nem csak 6 hónapig kap munkanélküli segélyt, hanem bekerül a többéves elláTavaly decemberben az ÁPV Rt. 50 százalék plusz egy szavazat állami tulajdonú részvényt értékesített a külföldi szakmai befektetőknek, mind az öt regionális gázszolgáltató társaságban, köztük a Dégáznál is. Az öt társaság alaptőkéjének 40 százalékát kitevő részvénycsomagot a napokban osztják szét az önkormányzatok között. A dilemma a következő: az önkormányzatok valószínűsíthetően mielőbb szeretnék értékesíteni csomagjaikat, ám a gyors eladás csökkenti az árfolyamot. Erre ajánlott tegnap megoldást az OTP, mint az önkormányzatok 95 százalékának számlavezetője. (Szegeden az UNIC vezeti a számlát.) Tény, ho'gy a részvénycsomag szétosztása után tó rendszerbe. De mi eleve azzal számolunk, hogy a pályakezdők 80 százaléka megragad a munkahelyén! Mindazok pedig, akiket még gyakornokként sem foglalkoztatnak - például azért, mert nagyon alacsony a végzettségük, vagy ahol élnek, ott nincsenek munkahelyek -, alanyi jogon képzéshez juthatnak. • Hogy sikerül egyik napról a másikra bevezetni az új rendszert? - A program május 9-én előterjesztésként kerül a kormány elé. Utána gőzerővel kezdünk el dolgozni, hogy a július 1-jei határidőre elkészüljünk. • Mekkora összeget igényel a pályakezdők újfajta ellátása? - Eddig a pályakezdők munkanélküli segélyére 3,73,8 milliárd forintot költöttünk. Az új rendszer évi költségvetése 4 milliárd forint. Mellesleg a fiatalok álláshoz juttatása nem fenyeAjánlat egyes önkormányzatok nagyon keveset, esetenként csak néhány százaléknyit kapnak, s az elaprózódás csökkenti az értékesítési lehetőséget, illetve az elérhető árfolyamot - mondta bevezetőjében Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója. Az is tény, hogy a szakmai befektetőkön túl, ma inkább csak a spekulánsok keresik a részvényeket. Kivétel ez alól talán a hétmegyés Tigáz, ahol az önkormányzatok máris opciós eladási szerződést kötöttek egy osztrák brókercéggel. Csongrád megyében ilyenről nincs információnk. Az OTP-ajánlat négy szakaszra osztható. Először májusban felveszik a kapcsolageti az 50-60 évesek foglalkoztatását, mert a program illeszkedik a magyar gazdaság tervezett 3-5 százalékos növekedési üteméhez. Feltételezzük tehát, hogy egyre több munkahellyel számolhatunk. • Jelenleg hány pályakezdő munkanélkülit tartanak számon az országban? - Míg 1995 augusztusában 60 ezer pályakezdőt regisztráltak a munkaügyi kirendeltségek, ez a szám májusra 47 ezerre csökkent. Mintegy 20 ezer főre becsüljük azoknak a fiataloknak a számát, akik nem .jelentkeztek le" a munkaügyi központokban. Ezért mondjuk azt, hogy az új pályakezdő program 60-85 ezer fiatal problémájára adhat választ. • Kiss Péter ezt követően a Városháza dísztermében Több esélyt a fiataloknak! címmel tartott előadást. F. K. tot az önkormányzatokkal, kizárólagos megbízást és vételi jogot kérve. Fontos, hogy csak azokkal a gázszolgáltatókkal kezd valamit a bank, ahol az önkormányzatok - részvénytulajdonra számított - részvételi aránya eléri a 75 százalékot. A második lépcsőben augusztusig - a bank hitelt nyújt az önkormányzatoknak, mégpedig a szakmai befektető - megyénkben a Gaz de Francé - által fizetett vételár 10 százalékának erejéig. (Ha kell, a bank tárgyalásokat folytat arról, hogy a '96 októberi gázáremelés mértéke hogyan befolyásolja a részvények árfolyamát.) A harmadik szakaszban októberig - az OTP, vagy az általa kijelölt társaság részletfizetéssel megvásárolja a részvényeket az érintett önkormányzatoktól. A vételár első részlete a szakmai befektető által fizetett ár 30 százaléka lesz. A negyedik szakaszban, várhatóan jövő tavasszal, megtörténik a részvények értékesítése valószínűsíthetően tőzsdei bevezetéssel -, s a költségek levonása utáni nyereségen 50-50 százalékban osztozik az OTP, valamint az önkormányzatok. Az értékesítésnél 65 százalékos árfolyamot szeretne elérni az OTP, vagyis kétharmad olyan áron szeretne túladni a részvényeken, mint amennyibe a szakmai befektetőknek ez tavaly decemberben került. Ha mind az öt gázszolgáltató érintett lesz a tranzakcióban, akkor 1,5 milliárd forint fix költséggel számol az OTP. A Dégáz számtanpéldája a következő: a Gaz de Francé valamivel több mint kétmilliárd forintot fizetett az ötven százalék plusz egy szavazatért. A vételár első, októberben készhez kapott részlete 619 millió forint persze csak akkor, ha a dologra vevők az önkormányzatok. A 65 százalékos árfolyamon értékesített részvények után kapott összegből a költségek - jutalék, tanácsadási díj, a vételár első részletének kamata, stb. - levonása után 410 millió forint marad, ezen osztozik fele-fele arányban az OTP az önkormányzatokkal. Nemcsak a Csongrád megyeiekkel, hanem valamennyi Dégáz felségterületen találhatóval. Kovács András