Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-06 / 105. szám

HÉTFŐ, 1996. MÁJ. 6. MŰSOR 15 1996. MÁJUS 6., HÉTFŐ, NÉVNAP: IVETT, FRIDA KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE született Szabiik István (1746-1816) piarista ta­nár, fizikus. Hazánkban ő készített először lég­gömböt, s 1784-ben Pesten, 1785-ben (ami­kor Szegeden a kegyes oskola igazgatója volt) itt is fölbocsátotta. SZÁZÖTVEN ÉVE született Szegeden Szűts Mihály (1846­1923) mezőgazda, ta­nár, szakíró. 1872-től 1899-ig a debreceni gazdasági szakiskola ta­nára, 1895-től igazgató­ja volt. Nyugdíjazás után hazatért szülőváro­sába. Debrecen mező­gazdasága (1892) után megírta Szeged mező­gazdasága (1914) című maradandó értékű vá­rostörténeti művét. színház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ A Szeged Táncegyüttes műsora. mozi SZEGED, KORZO: Az es­küdt. Színes, amerikai film. Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Veszélyes kölykök. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3 és negyed 6-kor. A gyanú ár­nyéka. Színes, amerikai film. Kezdés: este fél 8 óra­kor. i KAMARATEREM (Belvá­rosi mozi): Halott ember. Fekete-fehér, amerikai film. Kezdés: délután háromne­gyed 6-kor. Egészséges ero­tika. Fehete-fehér, magyar vígjáték. Kezdés este 8 óra­kor. BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA (Belvárosi mozi): Nő­vérem, nővérem. Színes, angol film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. AUTÓSMOZI: Congo. Színes, amerikai film. Kez­dés: este 9 órakor. VÁSÁRHELY: Óvakodj az idegentől. Amerikai film. Kezdés: délután fél 4, há­romnegyed 6 és este 8 óra­kor. SZENTES: Sabrina. Szí­nes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. MAKÓ: Az angol, aki dombra ment fel... Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: délután 6 órakor. magyar tv Tv! 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap­kelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Ka­liforniai álom. Amerikai té­véfilmsorozat, 65/14. Jaké dalai. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Pénzkér­dés. 10.45 Játék. 10.50 Hí­rek. 11.00 Walt Disney be­mutatja (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet déli­dőben. 12.25 Telepakk. 14.10 Cigány magazin. 14.35 Szlovák nyelvű maga­zin.15.00 Hírek. 15.10 Nép­zenei összeállítás. 15.20 Re­peta. Matek. 16.00 Hírek. 16.05 Szexfilm. Dr. Czeizel Endre sorozata, 12/6. 16.30 Vidéki Anglia. Angol ism.teij. filmsorozat. A Fel­ső-Adur völgye júniusban. 17.00 Mozivarázs. Nők a vilmvásznon, II. 17.15 Oscar Junior. 17.30 Segítőtárs. 18.00 „Engedjétek hoz­zám!..." 18.10 Csellengők. 18.15 Üzlet. 18.30 Mindent, vagy semmit! 18.55 Gyerek­sarok. 19.15 Naprakész ­Persely. 19.30 Híradó. 20.05 MC. Magyarok Cselekede­tei. 20.15 A simlis és a szen­de. Amerikai tévéfilmsoro­zat. 21.10 Vers mindenki­nek. 21.15 Panoráma. 21.50 Zsarolás. Olasz filmsorozat, 5/2 23.20 Szó van róla. 0.10 Híradó 3. 0.20 BBC-híradó. TV 2 14.00 Parlamenti Napló. 15.00 Közvetítés a Parla­ment üléséről. 17.00 Tele­szák. 17.10 Fehérgárdisták, 2/1. 18.00 Körzeti híradók. 18.15 TH. Tudományos hír­adó. 18.45 Telesport. 19.00 Sportműsor. 21.00 Híradó. 21.10 Kék percek. 21.15 Te­lemázli. 21.45 Múzsa. 22.00 Objektív. 22.30 Lapzárta. 22.35 (H)arcképek. 23.05 A Kép-világ Alapítvány jóté­konysági gálahangversenye. 0.35 MC. Magyarok Csele­kedetei (ism.). DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 12.00 Déli harangszó. 12.20 Heti Hírmondó. 13.20 Emlékké­pek - Régi híradók. 13.35 Postabontás - Levélváltás. 13.55 Mofli, az utolsó koala. 14.15 Kicsoda a micsoda? Gyermekműsor. 14.45 Cim­bora - Tallózó. 15.30 Duna­táj. 16.00 Az élő test. Angol ismeretteijesztő filmsorozat: Világrajövetel. 16.25 Har­mónia. Egészségvédő maga­zin. 16.55 A Fekete arany ­a kőolaj története. Német is­meretteijesztő film. Perspek­A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHIJ. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNVJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari jlft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLA V1CS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZPÁL nyomdavezető hirdetési vezető: mb. kiadói igazgató LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281, titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460 (fax is), sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6723 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) tívák. 17.25 Gyerekeknek. 18.00 Híradó. 18.15 Emilie. Kanadai sor. 20/8. Emilie dönt. 19.05 Ithaka messze van. Portréfilm Kiss Jenő költőről. 19.35 Határmezs­gyén. Angol riportfilm. 20.05 Mű-Terem-Tés. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Sportpercek. 21.25 XX. századi arcképek. Do­kumentumfilm. 22.10 Cous­teau kapitány újra felfedezi a világot. Francia filmsorozat. 22.55 Angol nyelvlecke. 23.20 Torum fiai. 0.20 Ju­hász Gyula: A tápai Krisz­tus. HBO 16.30 Lois és Clark. Am. sor. 17.30 Doktor Zsivágó. Am. film. 20.45 Zenemánia. Sting. 21.40 Rodoszi ko­losszális. Am vígjáték. 23.15 Jákob lajtorjája. Am. fan­tasztikus film. 108' VTV SZEGED 0.00 Képújság. 19.05 Foga­dóóra. 19.30 MTV Híradó. 20.00 „Reflektorfényben". 20.15 Sport-toló. Sportma­gazin. 21.00 VTV mozi: Foglalkozása: bérgyilkos. Amerikai krimi. 22.30 Kép­újság. TELIN 6.00-19.00 Hangos képúj­ság. Minden órában: műsor­ismertetés, szegedi progra­mok, lakás-lakberendezés, háztartási gépek, elektroni­ka, autómánia, szolgáltatá­sok; Szaknévsor. 19.00 Telin film: műsorajánló. Beszámo­ló a Totál Dance fesztiválról. 20.00 Kass János portréfilm. 20.30 Klip-mix. 20.50 Re­public Live. 21.15 Lakodal­mas rock, 2. 22.15 Klip-mix. TKTV 1. 7.30 Képújság. 8.00 ATV hétfő (ism.). 17.00 Képúj­ság. 19.00 ATV hétfő. TKTV 2. 16.00 Szív TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ Szív TV. Benne: 19.00 19.00 Más! 19.30 Video­film-fesztivál. 20.00 A mo­dell halála. Amerikai film. 22.00 Konyhashow. VTV VÁSÁRHELY 17.00 Képújság. 18.00 A VTV magazinja. 10 éves a Vásárhelyi TV. Interjúk, ri­portok a tévézés lehetőségei­ről, sok-sok meglepetéssel. 23.00 Képújság. r* diö KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, út­közben. 4.30 Reggeli króni­ka. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsor­szemle. 8.30 Euro-Szonda. 9.05 Napközben. 11.05 Slá­germúzeum. 11.34 Emléki­rataim. Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága! 1. rész. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Kül­politikai figyelő. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.20 A Keleti Egyház liturgikus énekeiből. 13.30 Krisztus közöttünk! 14.05 Klasszikusok minden­kinek. 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat. 14.55 Első közlés. 15.05 Tu­dós Fórum élőben. 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Délutá­ni krónika. 16.10 Mindenna­pi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Művészek műhelyében. 17.05 Kassza. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Könyvfesztivál. 20.05 A népzene hagyományőrzői. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Karácsony János énekel. 21.25 Parlamenti folyosó. 21.55 Kenó-sorsolás. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 K­vonal, Valahol valaki (ism.). 23.05 Lemezritkaságok. URH: 6.55 Körzeti infor­mációs magazinok. 15.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja műsora. 23.00 A BBC műsora. PETŐFI 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reg­geli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.20 Londoni notesz. 10.38 Gor­diusz plusz. 11.17 Offen­bach operettjeiből. 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről. 12.00 Nótakalendárium. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hí­rek, időjárás. 13.03 Manap­ság... 13.08 Állomáskereső. 13.15 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00 A Rádió kí­vánságműsora 15.00 Hírek, időjárás. 17.00 Hírek, időjá­rás. 17.03 Petőfi Délután ­öttől hétig a Mágnes csapa­tával. 19.00 Hírek, időjárás. 19.03 Kobak. 19.30 Kölyök­rádió. 20.00 Rockújság. 21.00 Hírek, időjárás. 21.03 Manapság... (ism.). 21.15 Hoppá! 22.00 Zeneközeiben a magnósok. 23.00 Hírek, időjárás. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. Szálkák. 2.04 Csak zene! 4.04 Verbunkosok, csárdá­sok. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Feltételes megállók. 11.05 Teresa Zylis-Gara operaáriá­kat énekel. 11.35 A hét ze­MAGYARORSZAG LEGNAGYOBB ÉLETBIZTOSÍTÓ TÁRSASÁGA AZ ÁB-AEGON EGON Pályázatot hirdet ÜZLETI MANAGER munkakörbe. Feladata: csoport építése, oktatás, az üzleti munka szervezése, irányítása. Felsőfokú végzettségű, dinamikus, üzleti szemléletű munkatársak jelentkezését várjuk. Minőségi munkájáért cserébe az ÁB-AEGON folyamatos szakmai továbbképzést és vonzó jövedelmet kínál. Kérjük, hogy pályázatát (önéletrajz, igazolványkép) az alábbi címre juttassa el: ÁB-AEGON Rt. Szegedi Fiókja 6701 Szeged, Pf.: 97. neműve. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.45 Fúvós kamarazene. 14.00 Hírek. 14.05 „Anno..." Szabados Irén elmondja éle­tét. 14.57 Magyar operaéne­kesek Wagner-felvételeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Kóruspó­dium. 16.30 Kamarazene. 17.00 Hangadó. 17.50 Ez van! - irodalmi értesítő'. 18.00 Hírek. 18.05 Zenekari muzsika. 19.05 Ahol az ös­vény véget ér. Talajatkák Mexikóban. 19.35 Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. 21.20 Szimfonikus miniatűrök. 22.00 Hírek. 22.05 Auber halálának 125. évfordulóján. 23.00 Gyárfás Endre 60 éves. A szegény ördög tragé­diája (ism.). 23.36 Á Was­hingtoni Légierő-rézfúvós együttese játszik. 24.00 Hí­rek. 0.05 Évszázadok muzsi­kájából. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Ze­nés hírműsor. Szerk.: Reigl Endre. A tartalomból: Mű­sorismertetés, időjárásjelen­tés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 A délszláv po­litikai rendezés jövője. 6.25 Szemle az országos napila­pokból. 6.30 Hírek, tudósítá­sok, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Pályakezdők hónapja. 7.00 Reggeli króni­ka. 7.15 Gázprogram Békés­sámsonban. 7.25 Országos lapszemle. 7.30 Hírek, tudó­sítások, körzeti időjárásje­lentés, lapszemle. 7.45 Lap­szemle. 8.00 Hírek. 8.15 Kapcsolás. 8.20 Városháza ­községháza. Önkormányzati magazin. Benne: parkolási gondok Orosházán; Kiskun­halas ünnepe; Stratégiai ter­vek a városfejlesztésben; Ki fizeti a tanyai villamosháló­zatok korszerűsítését? 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Mű­sorzárás. 9.00 Szlovák nyelvű nemze­tiségi műsor. 10.30 Román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Délutáni zenés szóra­koztató magazin. RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhz-en RDS EON Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható tele­fonszámok: 421-253, 421­353.17.00-22.00 Óránként hírek, sport, útinform, időjá­rás. 17.05 DJ. Genscher a Warner Music Hungary új­donságaival. 19.05 Sporthét­fő. Szerkesztő-műsorvezető: Orosz József. 22.30 Tücsök­zene. Szerkesztő-műsorve­zető: Tüske Ferenc. 22.05 ^ Szeged "V * központjában, % kifejezetten nagy gyalogos forgalmú helyen 20-30 négyzetméteres utcai, telefonos helyiséget bérelnénk. \ Telefon: j 06-20-423-601 Midnight special. Papp Zol­tán műsora. 1.00-5.00 DJ. Nautilus. Hajnali zenés összeállítzás. Zenei szer­kesztők: Tóth András, Gens­cher, Papp Zoltán. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában hírek, időjá­rás. 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Infor­mációs óra. Programajánlat, közélet, közlekedés" gazda­ság, kamarai hírek, balesti információk stb. 13.05 Ját­szóra. Benne: 13.30 Deuts­che Welle nemzetközi hírei és lapszemléje Kölnből. 14.05 Délutáni randevú. Mv.: Pacsika Emília, Trabal­ka István. Benne: Autósma­gazin. Mv.: Elekes Zoltán, Száraz Ferenc. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizen­egyig a 100,2 Mhz-en, tele­fonszámunk: 325-202. Szer­kesztő-műsorvezető: Szántai Erzsébet. 5-8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, időjárásje­lentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresz­tőműsor névnapi köszöntő­vel, évfordulónaptárral, slá­gerlistával. 6.00 Vegyes vá­gott. Információs százhúsz perc. Benne: 6.10 Közéleti blokk. 7.40 Sport. 7.50 Ufo­magazin. 8.00 Szeglet. Dél­előtti magazin. Benne: 8.15 Sziluett-divatműsor. Noé bárkája, közben játékok. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az UTH 95,7 MHz-en, kábeltévén Szente­sen a 67,25 MHz-en, Csong­rádon a 1Ö3 MHz-en. Az adás alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30-kor, majd óránként: hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 Hangoljon ránk! 04.00 Miénk a mikro­fon. A rádió kereskedelmi és szolgáltató műsora. 15.00 Kezdődik a hét. Szerk.: Bartha László. A hétvége sporteseményei. Gólok ­másodpercek - eredmények. Vendég a stúdióban. DEUTSCHE WELLE -magyarul 13 30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, családi magazin. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. )Rl B72a SZEGEO. CSERJE SOR O FELVÁSÁROLUNK: - vashulladékot - papírhulladékot, - színesfémhulladékot. Nyitva: hétköznap 7-14 óráig. Szombaton. 7-11 óráig. Telefon: 62/361 -633, 62/361-831, 62/361 842. GYERMEKBUTORBOLT! A gyártó mintaboltja Szegeden Ág u. 1. a Pinocchio Bababolt melled, a Diófával szemben. Nyitva: h-p: 9.30-18 óráig, szo.: 9-13 óráig. Vásárlási lehetőség hitelre! Szegeden ingyenes házhoz szállítás. 51 cm-es, japán képcspvqs, TELEVÍZIÓ 20% előleggel, hitelre is! Takaréktár u. 5. Petőfi S. sgt. 40. 41900 Ft Takrfon: 313-948. Telefon: 326-227. Zsuzsi Bt. Építőanyag Kis- és MAPEI Nagykereskedés Eb 60/24 beton béléselem 15 Ft/db Km. tégla 18 Ft/db, B-30 tégla 43,50 Ft/db 8 raklaptól ingyenes szállítással Olcsó belső ajtók, ablakok Cím: Szabadkai út 89. Tel.: 310-863. Ny.: 7-16-ig, szo.: zárva horoszkóp y KOS: Mindenki tudja önről, hogy közösségi ember, de ma túltesz saját magán is. Szinte feláldozza idejét, erejét a kollektív célo­kért. •tf BIKA: Valami jelentős esemény történik, nem éri várat­lanul. Néhány hét óta készülődik a döntésre, mindenképpen emléke­zetes napja lesz. i IKREK: Ugy ér­zi, hogy kénysze­rítik, már semmi sem természetes ön körül, sem a magánéletében, sem a munkahelyén. Csak túl akar lenni a feladatokon. <S9 RAK: Még tart a tegnap varázsa, nem sikerül kiűznie a gondolataiból azt, aki olyan kellemessé tette a hétvégéjét. Sokat nem is gyötörte magát. Sl OROSZLÁN: Az egyik pillanatban lelkes, a másik pillanat­ban lehangolt. Nem ta­lálja a helyét, szeretne elmenekülni egy mások által lakatlan helyre. SZŰZ: Komoly viharfelhők gyü­lekeznek a feje felett, nem is tudja igazán, mi­kor rontott el mindent. Azt viszont igen, hogy most kell rendet terem­tenie. np ^V, MERLEG: Néha 'olyan dolgokra képes, amikről még ön­maga sem hitte, hogy el tudja követni. Az a na­gyobb összeg, amely váratlanul állt a házhoz, felvidítja. ni SKORPIÓ: Akármelyik nem­hez tartozik is, itt az ideje, hogy felfrissítse ruhatárát, már unalmas­nak találja őket. Szán­jon rá elég időt, nehogy megbánja! NYILAS: A hét­^—fők mindig olyan nyomasztóak, fárasztó­ak. A mai kivétel, telje­sen nyugodt és kiegyen­súlyozott napja lesz. jr BAK: Ma rend­kívül leleményes abban, hogy megfogal­mazza, mit miért nem tesz. Fáradtnak érzi ma­gát, s ezt minden esz­közzel elfogadhatóvá akaija tenni. VÍZÖNTŐ: Min dent elvállal, mert érdekli, hogy el tudja-e végezni töméntelen fel­adatát. Terhelhetősége, fizikai ereje is véges. BgX X HALAK: Egy nem várt, szokat­lan esemény nagyon kellemessé teszi a nap­ját. Nem szereti a hétfő­ket, de erre sokáig fog emlékezni. 19.00 Műsorajánlót —f&ttté Nyereményjáték 19.20 Beszámoló a Totál Dance Fesztiválról 20.00 Kass János portréfilm 20J0 Klip Mix 20.50 Republic Live 21.15 Lakodalmas Rock III. 22.15. Klip Mix Részletes műsor a Tele-7 magazinunkban!

Next

/
Thumbnails
Contents