Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-02 / 102. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 2. BALLAGÁS 7 Szám­majális Hát minket aztán ver a matematika májusa­ink legelső napján. Év­tizedekig azt adhattuk össze, hány élüzem is harcolt fergeteges si­kerrel a munka front­ján, mennyi a kiváló és még kiválóbb dolgozó a városban, közülük mennyi a hölgy, az ifjú és a kékszemű. Aztán azt is szorozhattuk, hogy ha még tlz száza­lékkal nő a mezőgazda­ság termelése és még tízzel az ipar termelé­kenysége, hát saját au­tókarburátorába dől a General Motors és Zsi­guliban vagy éppenség­gel Puliban parádézik majd a szaúdi olajmilli­árdos. Rég volt, még kine­vetni is arcpirító lenne. De hát a matekórák most sem kímélnek. Százötven a gyereket rázó villanylöketű bá­dogautó, száznegyven a nejlonpoharas sör, há­romszánál több a mó­csingos szintúgy nejlon pörkölt, s létezik már ötszázas lufi is. Aztán ez szorzatik a két gye­rekkel, áraktól ájuldozó nagymamával, ebből ki­vonatik a munkanélküli segély összege, no meg a diplomás kezdőfizetés reciproka, s mindezt négyzetre emeljük egy kis inflációval. Aztán feküdhetünk is a lend­kerekes műanyaghuszár alá, onnan kiabálva, hogy éljen május elseje - havi húszezer bruttó­ból. Tudom, régi vicc ez, Kádárral mesélte­tett. De ahogy akkor se volt mit nevetni rajta, nagy nyomorunkban, úgy most is inkább el­bődülne az ember. Na, de ennyiért... ? Bátyi Zoltán Szegedi életképek • Munkatársunktól Színes forgatag - mindig ez a kifejezés jut eszembe május elsejéről. S ahol ilyen színes és sokféle társaság gyűlik össze, ott bizony ér­dekes dolgoknak is szem és fültanúja lehet az ember. Először is volt egy tö­megverekedés a munka di­cső ünnepén. Az ünneplés­ben megfáradt, s valamin ­nagyon nehéz lenne ponto­san kideríteni, hogy min ­összevesző, mintegy ötven főnyi kisebbségi társaság egymásnak ment. Jól érte­sültek szerint két családról volt szó, de mit lehet ezt tud­ni ilyen nagy forgatagban. A zöldben, vagyis a Liget par­kos részén folyt a csihi-puhi, amikor egy megtermett fia­talember lépett közbe. Iga­zolványt mutatott, melyből kiderült, hogy a rendőrség hivatásos állományába tarto­zik gazdája. (Később meg­tudtuk, az illető gazdasági nyomozóként tevékenyke­dik.) A küzdő felek a rend­őrigazolvány láttán azonnal szétváltak. S mondja valaki, hogy nincs becsülete a „Po­lice" feliratnak. S május el­seje folytatódott. KéUhölgy beszélgetett. Egyikük azon tűnődik, vajon az az árus „mennyiért vesze­tegheti a pattogatott kukori­cát"? Társnője megszólalt, hogy „biztosan nem olcsó". Kár, mondja pattogatott ku­koricák rajongója, mert ő na­gyon szereti ezt a csemegét. S az üzlet nem jött létre... Nem sokkal arrébb kézen fogva vezeti 5-6 éves gyer­mekét egy anyuka. Egyszer csak figyelmeztetőleg meg­szólalt: „Most mondom, nem kérsz vattacukrot." Mi­lyen jó az ilyen előrelátó anyuka. S május elseje tovább folytatódott. • A Liget tegnap is megtelt Sör, virsli - ünnep Együtt a család. (Fotó: Nagy László) Majáliskeresöben Sándorfalván • Tudósítónktól Május 1-je volt ugyan, de igazi majálist nem találtunk Sándorfalván. A település békésen ünnepelt, még a kocsma udvarán is csak két férfiember beszélgetett a kriglik mellett. A hivatalos ünnepség helyszínéről, a fo­cipálya mellől is hiányzott a tömeg, a sokadalom; egy tökmag- és szotyolaárus, egy gyermekjátékokat kínáló vá­sározó és a tűz fölött a bog­rácsban rotyogó pörkölt je­lezte szerda délben Sándor­falván a majálist „Hol vannak már a régi majálisok.... - nosztalgiázott Darázs Sándor polgármester is -, amikor jöttek a vásáro­zók, volt körhinta, s azért senki sem maradt éhen, hi­szen jópár bográcsban főtt a pörkölt." Az önkormányza­ton természetesen most sem múlott az ünneplés. A kábel­tévén közzétették a hirdetést, ám az árusok és a mutatvá­nyosok csak nem jelentkez­tek. A hagyományos május elsejei sándorfalvi focitomá­ra is mindössze három csa­pat nevezett. A helyszínvá­lasztásnak köszönhetően egyébként délutánra megér­kezett a tömeg; a Sándorfal­va-Kistelek megyei I. osztá­lyú labdarúgó-mérkőzés kö­zönsége. „Nincs pénze itt senkinek sem ünnepelni, ha egy négy­tagú család kijön, akkor ezer forintnál kevesebből nem úszhatja meg a kirándulást" - adta meg a népünnepély hiányára választ Petróczy Józsefné, aki szotyolát és tökmagot árult a majálison. Való igaz, a munkanélküli­eknek se pénzük, se kedvük a munkát ünnepelni. nul szépen, mindig az alka­lomhoz illő méltósággal ün­nepelni, s mind többen közö­sen. Ha március 15., elismerik a város legjobbjait, ha júni­us-július, akkor aratóünne­pek, ha augusztus 20., akkor kulturális-irodalmi rendez­vények, ha szeptember: szü­reti mulatság, s a város nap­ja, ha tél: böllérnapok, ha... ha május 1., akkor mórahal­mi „össz-szövetségi" meg­mozdulás, felszabadult ta­vasz- és egymásköszöntő. S ahogy egy esküvőre, ünne­peire is ugyanúgy készül a város. Három hétig tartott a má­jus elsejei városi nagytakarí­tás - az eredmény? Igen, megmondtam a polgármes­ternek Katalin asszony üze­netét, akivel hol az egyik, hol a másik rendezvényen futottam össze. Jó bora van az édesapjának - jólesett koccintani déli nedűjéből az északiak egészségére. Már­mint az év mérkőzése, a sze­gedi utcával elválasztott északi és déli városrész ha­gyományos fociviadala után. Az eredmény: 0:0, ám tize­negyesekkel, egy góllal, az északiak bizonyultak jobb­nak, avagy szerencsésebb­nek. (Tavaly a déliek győz­tek, ahová Nógrádi polgár­mester is való.) A mórahalmi majáiisi hangoló valójában már az ünnep előestéjén megkezdő­dött, amikor a három majo­rett-csoport közösen, a váro­si fúvószenekar kíséretében délután 4-től este 9-ig trení­rozta a lakosságot. A rendezvények szponzo­rai külön szerenádokat is kaptak. Folytatás elsején reggel, aztán indultak a programok: kerékpáros kör­versenyek bölcsödétől az érettekig vagy nyolc korcso­portban, lövészverseny egy­leteseknek és amatőr puská­soknak, aztán ménkű nagy tűz, oltottak is rendesen az ifjúsági tűzoltók; közben a benépesült piactéren pezs­dült meg úgy az élet, mint must a hordóban - míg az ovisok, művészeti iskolások, általános iskolások a színpa­don mutatták meg szüleik­nek, nagyszüleiknek, isme­rősöknek, meg az egész vá­rosnak, mit tudnak, az idő­sebb férfiak egyre inkább a bogrács- meg söröskorsó sorra orientáló,dtak. Fodor Sándor bácsi éppen a zeng^. karnak, a vendégeknek, meg a haveroknak dobott föl vagy 25 kiló marhát (ne mindig ugyanaz legyen, ta­valy libapörkölt volt), re­ceptje első pontja: végy egy fényesen tiszta bográcsot! Végül is Mórahalmon va­gyunk ... Őrli Faiwnc Alaposan megtréfálta az időjárás a szegedi majális vendégeit. Hol beborult az ég, aztán esett az esó, hol pedig kisütött a nap, mintha mi sem történt volna. Ennek megfelelően nőtt és csökkent a vásárba igyekvők, illetve az on­nan „menekülők" szá­ma. Mégis, aki elment, talán nem bánta meg. Tanult barátaimtól kér­deztem: mondjátok meg őszintén, május elseje a munka ünnepe? Kínos csönd után kollégám - aki saját be­vallása szerint inkább az áp­rilis negyediki vezércikkek­ben utolérhetetlen, - azt a választ adta, hogy ne ve­sződjek a munka ünnepe ter­minussal, ítjak majálist. Szó­val akkor majális volt Sze­geden is tegnap, s a fentebb tett megkülönböztetést mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a szakszervezetek standja és a sörsátrak forgal­ma korántsem összehasonlít­ható. Bár valljuk meg, ez a ma­jális nem csak az időjárás miatt lett szegényesebb, mint a korábbiak. Az árusok egytől egyig arról panasz­kodtak, milyen magas a bér­leti díj. Érthető volt a kora délutáni aggodalom is, hi­szen az eső alaposan vissza­vetette a forgalmat. A vásár­lók is észrevették a hiányt: ők nem a magas árról pa­naszkodtak - hiszen azt iga­zán megszokhatták már -, hanem az alacsony színvo­nalú vendéglátásról. „Nem lehet leülni valahova, nyu­godtan sörözni" - vetette fel egyikük. Azt is gondként könyvel­ték el, hogy napszemüveg­ből és lufiból bőséges volt a kínálat, de igazán míves, ér­tékálló, szép dolgot, emléket nem lehetett kapni. Persze, a piac az könyörtelen... Május elsejének termé­szetesen hivatalos programja is volt, amelyet az újszegedi szabadtéri színpadon tartot­tak. Ennek során adtát az idei Juhász Gyula-díjakat is, a következőknek: dr. Géczi József, Rainer Girndt, Fejes Ernő, Szabó Gábor. Sok mindent elárul annak az apukának a véleménye, amit hazafelé menet mon­dott: „Tavaly megfogadtuk, soha többet nem jövünk ide, de most mégis itt voltunk és megérte." Persze tény, hogy ahol ennyi ember gyűlik össze, ott lehetetlen minden­kinek kedvére tenni. S esó ide, felhők oda, a Liget, a Vidámpark, a régi híd, a bel­város - tele volt. Ki ide, ki oda igyekezett, de mindnyá­jan azért, mert május elseje van. Az, hogy majális, vagy munka ünnepe, nem létkér­dés. Nem kell dolgozni, lehet sörözni, virslit enni, a csa­láddal közösen elmenni ­mondják azok, akik a Liget­be látogattak. Kimehetünk a kertbe, vagy a Tisza-partra, de el a városból - állítják azok, akik semmi pénzért nem mentek volna a Ligetbe. Otthon maradok és takarí­tok, fózök, mosok, pihenek ­jelentik ki a kevésbé izgá­gák. És tulajdonképpen ez az a nap, amikor mindenkinek igaza van. Arató László A bográcsos pörkölt azért nem hiányzott. (Fotó: Gyenes Kálmán) „A szép után nagyon vá­gyódom, s most ezt találom itt Mórahalmon. Harminc­nyolc éve élek itt, de ilyen gyönyörű még sose volt a város. Mondják el mindenki­nek, jöjjenek el hozzánk, nézzenek csak szét nálunk! Itt van ez a sok-sok virág, a rózsszín fák a tanács előtt ­megsimogatom, a mennyek­ben jár a lelkem. Ha találko­zik a polgármesterrel, mond­ja meg neki, hogy köszön­jük..." Gulyás Katalin - a gyermekekért, a kicsik-na­gyok műsoraiért, az örömös majálisért baktatott ki a pi­actérre az idősek szociális otthonából... Mórahalom lassan megta­Mórahalom: az ünneplőbe öltözött város Oviperemier - A kiskakas gyémánt félkrajcárja és a közönség. (Fotó: Miskolczi Róbert)

Next

/
Thumbnails
Contents