Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-30 / 125. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 30. BELFÖLD 11 • Kihívás napi körkép A mozgás öröméért Totómonológ Dr. Thékes Istvánt, a Csongrád Megyei Testnevelési és Sporthivatal igazgatóját, a Nemzeti Sport Csongrád megyei tudósítóját nem kell külön bemutatni a sportbarátoknak. Tízéves korától, 17 éven át aktívan focizott (volt magyar ifjúsági válogatott. játszott NB Il-es és NB I/B-s csapatokban is), mellette teniszezett, s ezt teszi még a mai napig is. Nemrég nyerte ismét a tollforgatók Európa-bajnokságát. Úgy ismeri az olasz, német és a magyar csapatokat, mint rajta kívül kevesen az országban. Nem esik nehezére a tippelés. - Sajnos az olaszokkal még (már) nem tudjuk felvenni a versenyt, így egy tisztes vereség is jó eredmény volna ellenük. Diósgyőrben úgy látszik Verebes csodákat tett, s a hét eleji 7-1 után Egerben is ők az esélyesek. Akárcsak a már szinte biztos NB l-esnek tűnő Siófok a fővárosi közlekedésiek ellen. A német második osztályban a Bochum Dr. Thékes István de oda tart a Bielefeld és a Duisburg is. A Hertha esélyesebb otthon, akárcsak a Zwickau és a Nürnberg. Annál nagyobb a harc az olasz B-ligában, ahol csupán a Verona feljutása biztos. A Bologna, az egykori kedvencem is a legjobbak között lesz a következő pontvadászatban. Erre esélye van a Reggiananak is. Döntetlen színezetű a Venezia-Genoa találkozó, de könnyen ilyen eredmény születhet Foggiaban is. A +l-es mérkőzésen a Biescia, ha nem győz, kieshet, a Perugia viszont egy vereség esetén elköszönhet az A-ligás álmoktól. Kár, hogy ide csak egy tippet lehet beírni... már Bundesliga I-ben van, Ezek után tippjeim a 22. játékhét mérkőzéseire: 1. Magyarország-Olaszország 2 2. Eger (11.(-Diósgyőr (4.) 2 3. BKV Előre (7.)-Siófok (1.) X 2 4. Bochum (l.)-Bielefeld (2.) X 2 5. Duisburg (3.)-Mainz (16.) 1 6. Hertha BSC (8.(-Fortuna Köln (9.) 1 7. Nürnberg (14.)-Mannheim (7.) 1 X 8. Zwickau (5.)-Wolfsburg (13.) 1 9. Ancona (19.)-Pistoiese (20.) 1 10. Bologna (2.)-Chievo (13.) 1 11. Foggia (12.)-Cosenza (10.) X 2 12. Venezia (14.)-Genoa (9.) X 13. Verona (l.)-Reggiana (3.) 12 +l-es mérkőzés: 14. Brescia (16.)-Perugia (4.) 1 Hodács ezüstérmes • II. Westel-kupa nemzetközi verseny Szegeden a világ legjobbjai birkózás A deszki apróságok az iskolaudvaron döngetöztek. (Fotó: Miskolczi Róbert) reflektor Balástyai rali • Munkatársunktól Az ország legjobb serdülőkorú birkózói Debrecenben töltötték a pünkösdöt, hogy eldöntsék: ki a legjobb súlycsoportonként a kötöttfogásban. A mintegy 150 résztvevő között ott voltak a Szegedi Birkózó Egylet versenyzői is. Csikós Ferenc edző tanítványai közül ketten éremmel tértek haza. Nehézsúlyban indult Hodács Zoltán, aki a döntőig valamennyi ellenfelét legyőzte. A Fodor József Szakközépiskola és Szakmunkásképző tanulója a fináléban óriási csatát vívott. Az ötperces küzdelemben nem született döntés, így következett a hosszabftás, ami az ellenfélnek kedvezett, meri 1:0-ra megnyerte a döntőt, így a szegedi versenyző nyakába • Munkatársunktól A közelmúltban Budapesten rendezték a negyedik WTF taekwon-do gyermekbajnokságot. A csapatversenyben a szegedi Olympos Kwon Klub sportolói a harmadik helyen végeztek. A szegedi versenyzők eredményei, lányok, 12-14 éves korcsoport, -48 kg: 1. • DM-információ A Szegedi Szurkolók Egyesülete különbuszt indít a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőire és döntőjére. Részvételi díj 1600-1900 Ft/fő, amely egy éjszakai ezüstérem került. Bízva abban, hogy az iskola további támogatása mellett a nagyon tehetséges szegedi birkózó szorgalmasan készül a jövőben is, remélhetőleg visszahódítja majd az aranyérmet. A 76 kg-ban induló Marancsik Zoltán két győzelem után kikapott a kecskeméti Szabótól, s Így már csak a dobogó harmadik fokára kerülésért küzdhetett. A bronzos csatában a szintén kecskeméti Markót technikai tussal győzte le. • A hét végén újabb rangos birkózóversenynek lehetnek szemtanúi a sportág iránt érdeklődő szegediek. Vasárnap, 9 órától a Dél-magyarországi MEH-kupáért és a bajnoki címekért küzdenek a Futó Géza emlékversenyen a legjobb hazai juniorkorú kötöttfogásúak. A szegedi színeket Kaszanyi András, Tombor István, Szép Tamás, Kalmár István, Rédai Géza és Gelcz Miklós képviseli. Bendesi Ágnes. -54 kg: 1. Miskolczi Brigitta. Fiúk. 8-10 éves kcs., -27 kg: 1. Mohos András. -33 kg: ...2. Frank Ádám. 10-12 éves kcs., -30 kg: ...3. Mondovits András. -42 kg: 1. Kiss Faragó Tamás. 12-14 éves kcs., -33 kg: 1. Kószó Norbert. -37 kg: 1. Igaz Róbert, 2. Ördög Gábor. -42 kg: ...3. Erdei János. szállást és az útiköltséget tartalmazza. Jelentkezni lehet a 430-293-as telefonon, (csak az esti órákban) továbbá május 31-én este 19 és 20 óra között a sportcsarnok előterében lehet. A Challenge Day legnagyobb szponzora az utolsó pillanatban meggondolta magát, visszalépett a rendezvény támogatásától. Eleredtek az ég csatornái... S az öszt idéző hideg sem csábított a mozgásra; de a sport barátain nem lehetett kifogni, az iskolák, óvodák minden talpalatnyi helyét kihasználták. Forráskúton is közbeszóltak az égiek. Minden programot szabdtérre terveztek, de a zuhé és a hideg a tornacsarnokba kényszerítette a mozogni vágyókat. A kihívást 350 mai és öregdiák fogadta el, s a mókás sorversenyeken alaposan növelték a pulzusszámot. Aki részt vett a rendezvényen nem bánta meg! Kiszombor is elfogadta a kihívást, a két szervező Haklik János (focibarátoknak ismerős a név) és Kovács Zoltán adott felvilágosítást. Az impozáns sportcsarnokban Nagy Tibor polgármester 0 órakor 200 érdeklődő előtt nyitotta meg a Challenge Day-t. A nyolccsapatos labdarúgó-villámtorna fél 1-kor kezdődött és háromnegyed 7-kor már véget is ért. Ezenkívül tanár-diák foci, fekvekajak-kenu Újfent rangos esemény színhelye lesz a hét végén a szegedi Maty-éri Gróf Széchenyi István evezőspálya, ugyanis a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ott rendezi a II. Westel-kupa nemzetközi kajakkenu versenyt, ami egyben a Világkupa második fordulója is. Az esemény sajtótájékoztatóját tegnap Budapesten, a Remiz Kávéház és Sörözőben tartotta a szövetség és a Westel Rádiótelefon Kft. A másfél évtizedes múltra visszatekintő szegedi versenyt méltatva, Serényi Péter, a szövetség sajtófőnöke örömmel közölte, hogy 25 Megyei bajnokságok • Tudósítónktól A kézilabda megyei bajnokságokban is pályára léptek a csapatok, ahol a következő eredmények születtek. Nők: Csongrád-JATE 32-29 (15-14), HKE-Tápé 30-27 (11-14), Szentes Il.-Széchenyi 15-19 (9-8), HKE-Csongrád 29-26 (14-9), Zákányszék-HKE 25-18 (11-11), Zákányszék-Csongrád 31-22 (17-14). Férfiak: Algyő SK-JATE 24-33 (11-16), Tornádó-Gábor D. 38-26 (19-8), Röszke-Vásárhelyi Narancs SE 34-14 (19-7), Makó KC II.-HKE II. 33-16 (19-8), Tornádó-JATE 43-26 (19-14), HKE II.-JATE 23-23 (13-12), Röszke-Tornádó 21-18 (15-9). nyomó verseny, kapitánylabda, dekázóviadal, reggeltől estig teke, majd a záráskor discotánc-verseny várta a mozogni, kikapcsolódni vágyókat. A zomboriak inkább az esemény pozitív közösségformáló erejében hisznek, ezért is neveztek eddig minden évben, bár tavaly megyei elsők voltak kategóriájukban. Klárafalván Erdeiné Arany Márta és Jani János felügyelte a pulzusnövelő 15 perces mozgásokat, 0 órától. Tolták a 9.50-es buszt - ráadásul csuklós volt! - mintország küldte el nevezését, ami egyértelműen igazolja: rendkívül népszerű a hagyományos, tavaszvégi-nyáreleji nemzetközi viadal. Elmondta, a a mostani erőfelmérés a jövő évi Maty-éri megmérettetés próbája, mlg azt a versenyt az 1998-as szegedi világbajnokság igazi főpróbájának tekintik. Az MKSZ elnöke, dr. Baráth Etele azt hangsúlyozta, hogy a magyarok, elsősorban azok, akik ezúttal nem a vízen, hanem a parton számítanak főszereplőnek, már egy kicsit az olimpián túli, távolabbi jövőre, a Szegeden rendezendő világbajnokságra gondolnak. Itt lesznek ugyanis azok a szakemberek is, akik szemügyre veszik a pályát és környékét, azt kutatják majd, mit és hogyan kell átalakítani, megépíteni, hogy a Maty-ér minden tetenisz • Munkatársunktól A szegedi Labdaház Tenisz Club a Tópart utcai stadionban június elsején és másodikán pénzdíjas egyéni versenyt rendez amatőr férfi teniszezőknek. (Az összdtjazás 50 ezer forint, amit az első nyolc között osztanak szét.) Természetesen férfi párosban, valamint nói egyéniben és párosban is lesz versengés azoknak, akik megfelelnek az országos szövetség, amatőr bizottsága által meghatározott feltételeknek. (A nevezési díj egyesben 1000, párosban 1200 forint, a klubtagoknak nem kell fizetni.) Jelentkezni naponta 15 és egy 100 méteren keresztül. A hagyományos pizsamatánccal kezdtek, s a program több helyszínen zajlott. A szomszéd ferencszállási iskola tanulói átrándultak a .Jdáraiakhoz" mozogni. Sorverseny, teke, lajhármászás, kispályás foci, kosármeccs szerepelt a kínálatban. A gyerekek élvezték a változatos programot. Erdeiné Arany Mária azt mondta, nem a verseny miatt csinálják, hanem azért, hogy jól érezzék magukat. Ezt sugározta az a 200 deszki apróság is, akik korán reggel kintetben megfeleljen az elvárásoknak. A szövetségi kapitány, Vajda Vilmos arról számolt be, hogy szinte az utolsó pillanatban állt össze a csapat, aminek - a sérülések és betegségek mellett - taktikai okai is vannak. Köztudott, de mégsem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a kajakkenu hazánkban ma az első számú sikersportág. (Fényesen bizonyttja ezt a Barcelona és Atlanta közötti világbajnokságokon nyert húsz aranyérmünk és világklasszisaink sora.) A mieinkhez hasonló sztárok lesznek az ellenfelek most Szegeden, tehát „észnél" kell lenni, nehogy a mindenre figyelő ellenfelek - a látottak és tapasztaltak, no meg méréseik alapján - „megokosodjanak". A magyarok természetesen minden szám20 óra között a 494-203-as telefonon, vagy személyesen, a verseny helyszínén lehet. (Az esemény napján reggel 8 óráig fogadnak el nevezést!) • A Szeged Városi Tenisz Szakcsoport az idén is megrendezi az egyesületekhez nem igazolt, amatőr teniszezők kétfordulós csapatbajnokságát. A tavalyi versengésben ttz csapat vett részt, a következő sorrend alakult ki: 1. Sasok, 2. Dégáz Szabadidő SE, 3. Elektromos SE, 4. SZOTE DSE, 5. Mimóza Bt., 6. MM Racket, 7. Labdahát TC, 8. Napóra, 9. SMASH Club, 10. SZÜV Tisza Kft. Az első két csapat feljutott a megyei bajnokságba. már a sportcentrum betonján tornáztak. Örültek a mozgásnak, s ez a lényeg... • Hegedűs Imréné, a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke, tájékoztatása szerint délig három településünk ért el országos szintű eredményt: Makó kategóriájában a 2., Szentes a 9., Mórahalom pedig a 10. helyen állt a harangszó idején. Pénteki számunkban részletesen tudósítunk a megyei teljesítésekről. Imre Péter ban két egységgel vesznek részt, ám lesznek olyan versenyzőink, akik csak világbajnoki számban ülnek hajóba... 1 Füleky András főtitkár az előkészületeket említve mondta, Szeged ezen a versenyen is fantasztikus jó házigazdának ígérkezik, ami mindenképpen biztató a világbajnokságot illetően. A háromnapos verseny ma este 8 órakor a Széchenyi téren ünnepélyes, színesnek ígérkező megnyitóval kezdődik, a műsorban többek között fellép a Hip-Hop Boys együttes is. Gy. E. • A Maty-éren a három nap során tilos horgászni, a Bögékben viszont, az általános rend szerint, hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek a horgászok. Az idei küzdelmekre az MM Racket, a JATE, a Gémrablük, a Kelbimbó Bt., a Labdaház TC II., az Elektromos SE, a SZOTE DSE, a SMASH Club, a Sasok és a SZÜV Tisza Kft. gárdája nevezett. • A Napsugár Campingben újra megnyílt a Holiday teniszpálya, ami a 75-ös„ a 75Y-os, a 78-as autóbuszokkal és az l-es villamossal is megközelíthető. A pályán ütót és labdát is biztosítanak. Igény szerint foglalkoznak kezdőkkel és haladókkal, és ütőt is húroznak. Pályát igényelni (reggel 8-tól sötétedésig vannak nyitva) a 06-20446-717-es és 421-800-as telefonon, vagy személyesen lehet. • Tudósítónktól Az elmúlt hét végén Balástyán nagyszabású meghívásos rali túraversenyt rendeztek, amelyen a fővárosi versenyzők szerepeltek sikeresen. A vetélkedő alapján a balástyaiak remélik, hogy egyesületüket, a Balástyai Rallye Sportegyesületet tagjai közé fogadja a Rallye Túra Szövetség, és így pontszerző versenyeket is rendezhetnek a jövőben. Nyilasi a megoldás? • Tudósítónktól Vasárnap fórumot tartottak a televízió A3-as csatornáján, amelyen Mészöly Kálmán, a labdarúgó-válogatott ex-szövetségi kapitánya volt az egyik meghívott. Mészöly beszélt a működése alatt elkövetett hibákról, s arra a kérdésre, hogy kivel látná biztosítva a kapitányságot Magyarországon, egyértelműen azt válaszolta, hogy Nyilasi Tiborral, a volt válogatott labdarúgóval, az FTC egykori edzőjével. A „Szőke Szikla" szerint Nyilasi kapná a közönségtől a legtöbb türelmet a munkájához... Új kapus? • Tudósítónktól Felröppent a hír, hogy Hajdú Attila, a Ferencváros válogatott kapusa külföldre szerződik, így a zöld-fehéreknek új kapus után kell nézniük. A .jelöltek" között ott van Vezér Adóm, a szentesi születésű és Szegedről elszármazott Gujdár Sándor tanítványa is, aki ázonban cáfolja, hogy megkeresték volna a Fraditól. Arra viszont nem adott egyértelmű választ, hogy ha felkérnék, átköltözne-e az Üllői útra? Torma a góllövö? • Tudósítónktól A jelek szerint új középcsatárt avarnak a magyar labdarúgó válogatott csapatban Torma Gábor személyében. A fiatal futballista Magyarországon még nem játszott NB l-es mérkőzést, a belgiumi csapatában, a Cerle Brugesben viszont nagyon elégedettek vele. Csank János szövetségi kapitány úgy tervezi, hogy az alig húsz esztendős, többszörös ifjúsági válogatott csatár kezd majd az olaszok ellen szombaton este a Népstadionban. Ruhagyári siker • Munkatársunktól A Volán Rt. rendezésében tartották meg a Fejős-kupa kispályás labdarúgótorna második fordulóját. A Ruhagyár csapata végzett az élen, megelőzve a Démászt, a Volánt és a Domaszéket. A második kör legjobb kapusának Tipity Zoltánt (Domaszék), a legtechnikásabb játékosának Palotás Lászlót (Volán), a legsportszerűbbnek pedig Kalapács Ferencet (Domaszék) választották, míg a gólkirály Sebők András (Ruhagyár) lett. Az első győzelem • Sevilla (MTI) Megszerezte elsó győzelmét a magyar férfi kézilabdaválogatott a spanyolországi EB-n. Csapatunk a szlovéneket győzte le 21-17-re. A következő mérkőzésen viszont: Jugoszlávia-Magyarország 26-24 (12-14). Harmadik helyen Különbusz indul Pénzdíjas verseny