Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-29 / 124. szám

SZERDA, 1996. MÁJ. 29. BELFÖLD 3 röviden Pénzpiac konferencia • Budapest (MTI) A hazai bankprivatizáció alapkérdései 1997 végéig el­dőlhetnek. A folyamat meg­felelő irányítása érdekében az elmúlt napokban a Pénz­ügyminisztérium és az Álla­mi Privatizációs és Vagyon­kezelő Rt. olyan megállapo­dást kötött, mely új lendület­be hozhatja a magánkézbe adást. Az egyezmény értel­mében a PM a bankprivatizá­cióval kapcsolatban egyes kérdésekben egyetértési és vétójogot tart fenn magának, míg a bankok magánosításá­nak gyakorlati lebonyolítása az ÁPV Rt. feladata lesz dön­tően. Többek között ezt han­goztatta Medgyessy Péter pénzügyminiszter a Pénzpiac konferencián kedden Buda­pesten. Kétszer is találkoznak... • Budapest (MTI) Horn Gyula miniszterel­nök és Vladimír Meciar szlo­vák kormányfő várhatóan kétszer is találkozik a közel­jövőben - közölte Szentivá­nyi Gábor külügyi szóvivő mondta szokásos keddi sajtó­tájékoztatóján. Előkészítés alatt van ugyanis egy ma­gyar-szlovák-osztrák kor­mányfői szintű találkozó. A tavaly nyáron megtartott ruszti hármas csúcsértekezle­ten megállapodás született arról, hogy a három kor­mányfő egy év múlva Szlo­vákiában folytat megbeszélé­seket. Ezen kívül előkészüle­tek folynak egy informális magyar-szlovák kormányfői találkozóra is. Elképzelhető, hogy ez utóbbira már június­ban sor kerül. Alig veszik • Budapest (MTI) Egyharmadára csökkent április végéig a lakossági tu­ristavaluta iránti igény az el­múlt év hasonló időszakához képest. A Magyar Nemzeti Bankban kedden elmondták, hogy az előzetes adatok sze­rint áprilisban 25 millió dol­lárt vásárolt a lakosság, és négy hónap alatt összesen 121,5 milliót, míg tavaly eb­ben az időszakban 389 millió dollárt adtak el. Az idén ed­dig 300 ezren vásároltak va­lutát, míg tavaly több mint 800 ezren éltek az akkor még évi 800 dollárban korlátozott valuta kiváltásának lehetősé­gével. Tévéelnök kerestetik • Budapest (MTI) Egyik elnökjelölt sem kapta meg a kétharmados tá­mogatottságot a Magyar Te­levízió Közalapítvány kura­tóriumi elnökségének keddi szavazásán. Az elnökség ezért úgy döntött, hogy új pá­lyázatot ír ki az MTV elnöki posztjára. • Horn Gyula a MIG-ügyről Éleslövészet a Parlamentben • Budapest (MTI) Az Országgyűlés ked­den reggel jjorn Gyula napirend előtti felszóla­lásával kezdte meg munkáját. A kormányfő ismertette a Magyar Honvédség MIG-29-es vadászgépeinek len­gyelországi éleslövésze­tével kapcsolatban álta­la elrendelt vizsgálat eredményét. Horn Gyula emlékeztetett arra, hogy valóban mulasz­tás történt. A vizsgálat meg­állapította, hogy a külföldi gyakorlatok tervét először a Honvédelmi Minisztérium kollégiuma vitatja meg, és ennek tagja a vezérkari fő­nök is. Ez a testület március­ban 21 külföldi gyakorlatot hagyott jóvá, de az előter­jesztésben nem szerepeltek pontos időpontok, csak a ne­gyedévenkénti megjelölések. A konkrét dátumokat ugyan­is csak később egyeztetik. Ez a dokumentum került a későbbiek során a kormány elé is. Az ügyben mulasztást követett el a Magyar Hon­védség légvédelmi főcso­portfőnöksége, amikor nem győződött meg arról, hogy megvan-e a törvényes felté­tele a MIG-29-es vadászgé­pek lengyelországi gyakorla­tozásának. Ugyancsak mu­lasztott az illetékes helyettes államtitkár, akinek feladata lett volna az országgyűlési határozat meglétének ellen­őrzése. A helyettes államtit­kár elmulasztotta, hogy a gyakorlatról tájékoztatást adjon a közigazgatási állam­titkárnak, a politikai állam­titkárnak, a honvédelmi mi­niszternek és így a kormány sem tudhatott a konkrét idő­pontról. A miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy Keleti Györ­gyöt nem terheli személyes felelősség, mert amint az ügy a tudomására jutott, azonnal leállíttatta a gyakor­latot. Az ügy tanulságaként pedig utasítást készített, hogy a jövőben a külföldi gyakorlatokon való részvé­telről csak az ő egyetértésé­vel lehessen dönteni. Horn Gyula azt mondta: támogat­ja, hogy az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága ki­vizsgálja a kérdést. Egyúttal utalt arra, hogy az elmúlt kormány időszaka alatt ­1992 májusában, 1993 máju­sában és 1993 júniusában — három alkalommal is a par­Horn - napirend előtt (MTI Telefotó) lament tudta nélkül vettek részt magyar katonák hason­ló lengyelországi gyakorla­tokon. A kormányfő javasol­ta: kérjenek az Alkotmány­bíróságtól értelmezést arról, hogy milyen gyakorlatok esetén szükséges az előzetes parlamenti hozzájárulás. Egyúttal utalt arra, hogy az említett három gyakorlaton való részvétel Für Lajos, ak­kor honvédelmi miniszter ál­tal 1991-ben aláírt ma­gyar-lengyel kétoldalú meg­állapodáson nyugszik. Á kormányfő kitért arra is, hogy szükség volt a légie­rő lengyelországi gyakorla­tára, mert erre Magyarorszá­gon nincs lehetőség. A rész­vételt nem kívánták eltitkol­ni, hiszen erről többek kö­zött az MTI is beszámolt. Szájer József (Fidesz) szerecsenmosdatásnak minő­sítette a miniszterelnök be­szédét, és elkerülhetetlennek tartotta Keleti György levál­tását. Utalt arra, hogy az elő­ző kormány mulasztásait nem lehet mentő körülmény­ként elfogadni. A honvédel­mi miniszter megsértette az alkotmányt és félrevezette az Országgyűlést. Ráadásul időközben egy újabb alkot­mánysértés is történt, mert az elmúlt héten Ausztriában járt engedély nélkül öt ma­gyar katonai repülőgép és 15 katona. Isépy Tamás (KDNP) emlékeztetett Horn Gyula né­hány nappal ezelőtti nyilat­kozatára, amelyben a jog és az igazság érvényesülésének fontossága mellett tett hitet. Feltette a kérdést, hogyan kö­vetelhet a kormány jogköve­tő magatartást az állampolgá­roktól, ha elkeni az általa is elismert alkotmánysértést. Lányi Zsolt (FKGP) sze­rint ha a törvényeket csak az egyszerű embereknek kell betartaniuk, és a politikai ve­zetésnek nem, azt diktatúrá­nak hívják. A MIG-29-es lengyelországi gyakorlatozá­sa megsértette az alkot­mányt. A kormány az alkot­mányra esküszik fel, tehát most esküt szegett. Demeter Ervin (MDF) hangsúlyozta, hogy három alkotmánysértés is történt. Az első akkor, amikor a MIG-ek parlamenti hozzájá­rulás nélkül hagyták el az or­szágot, a második pedig, amikor Keleti György olyan előterjesztést küldött a parla­ment elé, amely már két megtörtént gyakorlatot is tartalmazott. Míg a harma­dik alkotmánysértést az ausztriai repülés jelenti. Egyetértett azzal, hogy az Alkotmánybíróság értelme­zését kérjék, de szerinte semmi kétség nem férhet ah­hoz, hogy a hadgyakorlato­kon való részvétel ügye par­lamenti hatáskör. Szabó Iván (MDNP) sze­rint a parlament előtt nem a honvédelmi adminisztráció felelősségéről kell beszélni, hanem a kormány politikai felelősségéről. Szekeres Imre (MSZP) kifogásolta, hogy az ügy kapcsán a Fidesz elnöke, Or­bán Viktor nyilatkozatában kijelentette: az ellenzéknek tudatnia kell a környező ál­lamokkal, hogy katonapoliti­kailag kiszámíthatatlan az ország és ez alááshatja a ré­gió biztonságát. Felhívta a figyelmet arra: a kormány nem akarja az ügyet eltusol­ni, hiszen maga is támogatja, hogy a honvédelmi bizottság kivizsgálja a történteket. Horn Gyula válaszában azt mondta, hogy a világon mindenütt az ellenzék politi­kai tőkét kíván kovácsolni az ilyen ügyekből. Jogos lenne a felháborodás, ha a kor­mány nem ismerte volna el a mulasztást. Nem értette, hogy az MDF miért beszél a személyi konzekvenciák le­vonásáról, amikor az elmúlt négy éves kormányzásának idején - emlékezete szerint ­egyetlen miniszter sem aján­lotta fel lemondását és az MDF-kormány egyetlen esetben sem ismerte el hibá­it. A kormányfő hangsúlyoz­ta, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt, és elfogadhatat­lannak mondta, hogy alkot­mánysértésekkel vádolják kormányát. Utalt arra, hogy Keleti György helyreállította az alkotmányos rendet, ami­kor visszarendelte Lengyel­országból a vadászgépeket. Visszautasította, hogy a hon­védelmi miniszter az ügy kapcsán félrevezette volna a parlamentet és a közvéle­ményt. A dón katonai főü­gyész, Per Helmer Lichte­instein és helyettese, Niels Christiansen a hét végén Szegeden járt Kovács Ta­más altábornagy, a ma­gyar katonai főügyész kí­séretében. A vendégeket Pap János ezredes, a sze­gedi katonai ügyészség vezetője fogadta, tájé­koztatóban mutatta be tevékenységüket. A szakmai beszélgetésen A dán ügyészek szabadkeze szóba kerültek a dán és a ma­gyar katonai igazságszolgál­tatás közötti különbségek, a jogharmonizáció lehetősége. Ez utóbbi már csak azért is izgalmas kérdés, mivel Dánia a NATO tagja, és hazánk is a katonai szövetség felé ka­csintgat. Ami pedig az eltéré­sedet illeti: az északi ország­ban lényegesen nagyobb a „hatalmuk" a katonai ügyé­szeknek, akár 30 nap szabad­ságvesztést is kiszabhatnak. Nálunk minden piszlicsáré ügy a bíróság elé kerül, növel­ve annak munkáját, csökkent­ve tekintélyét. Ha például egy rendőr spiccesen jelentkezik szolgálatra, akkor a bíróság tör fölötte lándzsát, de ugyan­ez a helyzet, ha egy kiskatona megszunnyad az őrbódéban. Ami viszont a dán vendégek tetszését nyerte el az az, hogy a magyar katonai ügyészség nem a honvédség­hez tartozik, így még a lehe­tősége is kizárt annak, hogy egy parancsnok esetleg bele akaijon szólni olyanba, ami nem az ő asztalára tartozik. V. f. S. jegyzet Zuhanórepülés T egnap délután felhív egy kedves olvsónk és azt kérdi: a Magyar Országgyűlésben az általunk választott ko­moly képviselők ülnek vagy kisiskolások? Tudniillik, ő nézi a tévéközvetítést és egyszerűen nem akarja elhinni, hogy délelőtt mát lezártak egy témát, azt délutánra elfe­lejtették, mert ismét visszatértek rá. Telefonálónk hozzá­teszi, hogy a honanyák és honatyák bizony szórakoznak a Parlamentben, mert látja, jókat derülnek a felszólaló­kon, azután szépen meg is tapsolják őket! Mit is válaszolhat erre az ember? Azt, hogy: jól látja. Mert ami tegnap lezajlott a törvényhozásban, az nyilván nem válik majd az ódon falakon belül ténykedő képvise­lők dicsőségére. A MIG-Ugyre utalunk. Horn Gyula mi­niszterelnök ugyanis napirend előtti felszólalásában megállapította - amit a Póda Jenő szegedi honatya, majd az illetékes, a kormányfő által kinevezett bizottság is megállapított -, nevezetesen, hogy: mulasztás történt. Ha ennél sokkal többet nem mond, akkor nyilván nem lesz akkora vihar a Parlamentben, s nem térnek vissza a témára képviselők. Horn Gyula ugyanis részletesen ecse­telte, hogy ki mindenki követett el mulasztást, természe­tesen a honvédelmi minisztert kivéve. Hogy nyomatéko­sítsa az elhangzottakat, elővette az adut a kabátujjból: bizony, az előző kormány honvédelmi minisztere, a Für Lajos is hibázott. Nem is egyszer. Háromszor. És akkor senki sem vonta őt, meg a konzervatív kormányt sem fe­lelősségre. Ezt nem kellett volna mondania. Egyfelől, mert sem­mi köze a mostani esethez, másfelől pedig soha nem má­sok hibájával, mulasztásával kell saját mulasztásunkat igazolni, vagy jóvátenni, hanem meggyőző érvekkel. így azután ne is csodálkozzék a miniszterelnök, ha az ellen­zék tőkét akar kovácsolni a repülős-ügyből. Ezt külön­bén maga mondta ki, nyilván emlékszik még az ilyesmire - ellenzéki korából. S ebben a kormányfőnek tökéletesen igaza van. M int ahogyan azoknak is, akik azt jósolták, hogy a Sok hűhó semmiért című előadás, egy látványos zu­hanórepülés után - minden marad a régiben. (Esetleg egy légvédelmi főcsoportfőnökségi beosztottat, meg egy helyettes államtitkárt menesztenek.) Olvasónk pedig, velünk együtt, még jó néhány ilyen közvetítést lesz kénytelen végignézni ^TÜKl/UoM HUNGÁRIA WEINERBERGER falazóelemek 5-10% kedvezménnyel! '11 Anni Dili Sxeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022. MUUUL BAU Dorozsmai u. 5-7. Tol.: 62/311-092 ÍHsán Apad az Óceánban! A teljes árukészletre 1 0% árkedvezmény Szeged, Bakay N. u. 52. 326-268. Moszkvai krt. 15. 323-677/14 Szerdánként a TELIN-en 18.20-kor. Ismétlés vasárnap a VTV-n 19.20-kor. 1 Fl IÁ ^ Műsorvezető: PRÁGER GYÖRGY | fin II h I lr\r Reklámjának helyet adunk. Keressen! LAKÁsisziÉprrŐKMŰSORA TRIPLAX STÚDIÓ:483-583 • 312-949 A HELYI CSATORNAK EGYIK LEGNEZETTEBB MŰSORA Szlovák-magyar találkozó e Munkatársunktól A Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara és a Szlovák Kisebbségi Ön­kormányzat közös rendezé­sében szlovák-magyar üz­letembertalálkozót tartanak május 30-án, csütörtökön Szegeden, a Forrás Szálló­ban. A találkozóra Szlová­kia egész területéről hívtak vállalkozókat, de meghívást kaptak vajdasági és nyugat­romániai szlovák vállalko­zások is. Az eddigi jelentke­zők az élelmiszeripar, a szerves és szervetlenkémia, a csomagolástechnika, a gépipar, az autóbiztonság, a műanyagfeldolgozás, a fém­megmunkálás, és az elektro­technikai diagnosztika terü­letén tevékenykednek. A program 10 órakor kezdődik. SZEGED, BUDAPEST, MISKOLC, DEBRECEN Padló­szönyegek Állandó és Sxeged, időszakos akciók! Vásárhelyi Pál u. 3-5. —— nr! i n i-^s , Tel.: 63/322-545 PVC-padlok / KARNISOK/Álmennyezetek M /Nyitvatartás III ^ szokti i* Ft/m 690 Ft/m2-től 1, 2, 3 m-ig 1490 Ft-tól 2990 Ft-ig (»»i 390 Ft/m2-től i szaktanácsadás i méretre vágás • szegés 100 Ft/fm • házhoz szállítás ) állandó és időszakos akciók hétköznap 8-19-ig, szombaton: 8-15-ig INGYENES ÉS KÉNYELMES PARKOLÁSI LEHETŐSÉG!

Next

/
Thumbnails
Contents