Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-17 / 115. szám

PÉNTEK 1996. MÁJ. 17. HANGSÚLY 5 t Ketten Tzőszegremetén, egy háromutcás dombvidéki faluM\ ban a máramarosi hegyek alatt, az idősek úgy tartják, hogy aki egy ősszel nem bír már felmászni a szőlőhegyre, azért tavaszig eljön a halál. Az öregek, ha nehezükre esik is már a szüreti munka, egyszer a miheztartás végett is felszuszognak a szőlőhöz, segítség nélkül, távoli örököseiként annak a dionüszoszi tapasztalatnak, hogy a bor jövendölő erővel bír. Az oldalba vájt pincék ilyenkor kinyílnak, s az éteri őszi levegőben, amelyről csak az odavalók tudják, hogy minden páracseppje színtiszta bor, lassan megmámorosodik a fej. És a levegő még hagyján: egy görög hagyomány azt is tartja, hogy szüret táján, Dionüszosz ünnepén a földből is borfugyog. A mértékletességükről ismert görögök, akiknek legnagyobb bordalköltője, Anakreón csak módjával (bár kitartóan) itta a nemes italt, s akik az eposzi korban már haloványra vizezték a bort, hogy idő előtt el ne nyomja őket a részegség - e görögök évente egyszer civilizációjukat levetkőzve féktelen bacchanáliákban merültek el, hogy az őstermékenységhez a bor révén találjanak vissza. Dehát mit szóljunk, ha a háromutcás falu öreg bibliáinak Noéja sem volt rest magával vinni a szőlővesszőt, s egy keleti monda róla is azt terjeszti, hogy bősz állatok vérével keverte a bort. A

Z öregember, aki abban az évben még megmászta a szőlőhegyet, egy évre elteszi a halál gondját. Ami az élet megújításában elintézhető, azt elintézte. Hamvas Béla tudta: „Végül ketten maradtak. Isten és a bor". Panok Sándor Nemzeti érdekből tudatosan inni -avagy röpirat a magyarok butaságáról aJi f A borról pedig beszélni kell. (Fotó: Cnyedi Zoltán) A borfesztivál programja • Munkatársunktól Május 17-19. között a Hági Étterem nagytermében tartják a II. Szegedi Borfesztivál rendezvényeit. Az eseményen borkiállítás, borvásár, előadások és szórakoztató műsorok várják a látogatókat. Május 17., péntek - 9.00 órától a kiállított borok versenye a Hági Étterem magyar termében; 14 órakor megnyitó beszédet mond Szabó György, a Földművelési Minisztérium osztályvezetője; 14.15-kor a kiállított borok eredményhirdetése; 15.00 órakor fórum, Szabó György részvételével; 15.45kor Mezei László előadása Borászat és gasztronómia címmel; 16.30-kor Kerényi Zoltán előadása Az alföldi fehér- és vörösborok készítésének problémái címmel; 16.00-kor szórakoztató zene: Drink Panthers; Záróra 24 órakor. Május 18., szombat 14.00 órakor a kiállítók bemutatkozása; 15.00 órakor cigányzene; 17.00 órakor a Frankié Látó Group lemezbemutató koncertje; 18.00kor borbál a Hági Étteremben, közreműködik a Szent Vince Borrend, fellép a Pavane történelmi tánccsoport, zene: Renaissance Consort (Kecskemét) és a Drink Panthers; záróra 24 órakor. Május 19., vasárnap 11.00-kor a kiállítás díjainak átadása; 15.00-kor cigányzene; 16.00-kor Blues Bell, 18.00-kor Frankié Látó Quartett; záróra 24 órakor. Nem baj, botránkozzon csak meg a tisztelt olvasó, legalább beleolvas ebbe az eretnek irományba, ami szó szerint arról fog szólni, ami a címben is olvasható: igen, hangsúlyozom, a magyar nemzet érdekében kellene vállalnunk a tudatos borivást, mivel e nemzeti kincsünket csak épre ivott ésszel lehet megmenteni. Alant megmagyaráÉn a bort a honi mezőgazdaság, a turisztika és a gasztronómia hármas foglalatában látom, mivel megítélésem szerint a még mindig jóhírű magyar bor lehetne az egyik - ha nem az egyetlen - kitörési pont arról a mások által épített útról, ami állítólag Európába vezet. Azt vélem ugyanis, hogy a magyar mezőgazdasági termékek zöme még az eddiginél is nagyobb ellenállásba fog ütközni a közös piacokon, ezért célszerűbb lenne olyan szisztémát kidolgozni, amely komplexen fejlesztené vendéglátásra termett hazánkat. Ennek elemei a következők: 1. a mezőgazdasági terméket itt fogyasztatjuk el a külföldivel, aki 2. a vendégéjszakák számát emelve minél több pénzt költ el szállodáinkban és 3. pénztárcáját gyakran nyitogatva részt vesz a bevásárlóturizmus nagy játszmájában. Az ugyanis vitathatlan, hogy a magyar konyha és vendéglátás világhírű, de sajnos, az is vitán fölül áll, hogy kormányzati szinten semmit sem tesznek azért, hogy a gasztronómia ékessége, a bor megfelelő támogatást kapjon. A bortermelés a legutóbbi öt évben a felére csökkent. Ha ki akarunk vinni egy cserép virágot, a termőföld miatt engedélyt kell kémünk a kivitelre, ám a nemzeti vagyon egy tészét, a tokaji vagy a villányi szőlőt engedély nélkül szállíthatják át a szlovák, az ukrán vagy a horvát határon. Az új telepítés nem kap szubvenciót, a minőségi bor is csak akkor, ha exportba megy, teljesen egyértelmű, hogy a szőlősgazda vagy kiviszi a palackost vagy az igénytelen borisszáknak tölti a kannákat. Középút szinte nincs is. Ráadásul idén már egymillió hektoliter hamis, tőkét sohasem látott „bor" készült azokban a hatalmas tárolókban, amelyekben nemrég még az olajat savazták. Az éttermek többségében ugyanaz a sztereotip italválaszték szerepel az egri bikavértől a tokaji szamorodnin át a debrői hárslevelűig, mintha hazánkban nem is teremne más, csak kékfrankos és rizling, mintha nem jelképezné hazánk gazdagságát a sok finom merlot, sauvignon, cabemet franc, juhfark, zweigelt vagy furmint. A magyar ember nem tudja, hogy hazája az egyetlen olyan ország a világon, amelynek minden négyzetmétere alkalmas a szőlőtermesztésre, sőt azzal sem vagyunk tisztában, hogy egyedül hazánk földjén találkozik az északi (száraz, savas borokat adó) és a déli típusú (testes, bársonyos ízvilágot ajándékozó) borkultúra. S mivel e súlyos nemtudás birtokában vagyunk, azt véljük, hazánk szegény volna, holott még ásványi kincsekben is a közepesen „ellátott" országok sorába tartozunk (de ez egy másik kérdés), a borkultúra lehetőségeit illetően viszont a világ élvonalába tartozunk, adottságaink vetekednek Franciaország és Itália lehetőségeivel. Ezt a tudatlanságot fizetjük meg azzal, hogy szó szerint megalázzuk magunkat, s vele együtt a nemzetet, amikor egyszerű kézlegyintéssel elintézzük a magyar bor ügyét. Az én szememben egyenesen történelmi vétség nem tudni, hogy Magyarország területén másfél évezrede folyik bortermelés, s e kultúra magába szívta a német szőlőművelés gondosságát, a francia és olasz szőlőfajták elegáns ízvilágát, valamint a nagyon jó termőtulajdonságú magyar szőlők karakteres tulajdonságait. Szóval, ha bor kerül az asztalomra, én mindig hálát adok Istennek, hogy ilyen illat- és zamatanyag földjére születtem, s ugyannakor belé is komorulok abba, hogy polgártársaim zöme lenézi, kólával mocskolja vagy asztaláról és gondolkozásából félrelöki hazánk egyik legértékesebb természeti kincsét, a magyar bort. A kör így zárul be. Aki nem ismeri ezt az értéket, gondolkozni sem tud róla. Kár értünk. Dluszlws Imre Van-e már (még) jó magyar bor? Taskovics Zoltán (az Alabárdos Étterem üzletvezetője): Az utóbbi idők pozitív tapasztalatai alapján bátran mondhatom: már van jó magyar bor. Az elmúlt öt-hat évben bővült a borválaszték, javult a borok minősége, változott a palackok külleme. Ma már minden olyan információ rákerül a palackokra, amely elvárható egy kereskedelmi forgalomban lévő jó minőségű bortól. Ami hiányosságot vélek felfedezni, hogy a hagyományos magyar borszőlő fajtákból ma még kevés bor van a piacon. Nálunk a legismertebb és legnagyobb magyar borvidékek nedűit kóstolhatja meg a vendég. Csikota Mihály (a Royal Szálló étteremvezetője): Jó magyar bor volt, van és lesz. A kilencvenes évek elején, amikor privatizálták a borágazatot, megjelentek azok a jó minőségű magántermelői borok, amelyek azelőtt nem igazán voltak kaphatók a vendéglátóipari helyeken. Ami nem elhanyagolható, hogy ezek a borok szebbnél szebb palackokban jelentek meg. Azt azonban megjegyezném: a vendégek miatt az új megjelenésű borokat alacsonyabb áron kellett volna bevezetni. Én egy jó étel mellé csak bort tudok elképzelni. Éttermünk egyébként nagy borkínálattal rendelkezik. Bánfi László (a Botond Étterem üzletvezetője): Van jó magyar bor. Nagyon szeretem a villányi borokat, azt viszont sajnálom, hogy az alföldi borok kimentek a divatból. Ha a borágazatot vizsgáljuk, el kell mondani, hogy a rendszerváltás után megjelentek a piacon olyan káefték, amelyek palackoznak és forgalmaznak borokat. Igaz, ezek nem olcsó borok, ettől függetlenül azt a tapasztalatom, hogy vendégeink igénylik a minőségi borokat. Nálunk például több mint harmincféle bor fogyasztható. A borok külső megjelenésében is komoly változás tapasztalható az elmúlt években. Dukai László (a Potyka Étterem üzletvezetője): Van jó magyar bor, csak meg kell találni, honnan és kitől vásároljon az ember. Korábban a nagy bortermelő cégek uralták a piacot, a rendszerváltozás óta azonban a magántermelők is bekapcsolódtak a borpiacba. Ma már léteznek olyan magyar borok is, amelyeket a hazai fogyasztó jószerével nem is ismer, mert külföldre szállítják. A borkultúrához szervesen kapcsolódik a gasztronómia. Mindenki tudja, hogy a Badacsonyi Szürkebarát félédes bor. Azt már kevesebben, hogy mely étel kísérője. Erre szolgál éttermünk borlapja. Pálmai Antal (a Medikémia Rt. elnök-igazgatója, a Hajósi Borrend apródja): Van jó magyar bor, csak nehéz hozzájutni. Elsősorban palackos borokban és történelmi borvidékeken lehet jó minőségű bort találni. Öröm számomra, hogy a borok külleme is, ami nagyon fontos, egyre szebb és igényesebb néhány pincében. A termelő például már nemcsak az évjáratot, de a nevét is ráírja a palackra. Én a gondosságuk és szakértelmük miatt a magántermelőket favorizálom a nagy gazdaságokkal szemben. Itt jegyezném meg, hogy a borkultúrát nem lehet összekeverni a magyaros virtusú ivászattal. Szabadkai Imre (Csongrád, növényvédő szakmérnök, borász): Van már (még) jó magyar bor. Szerintem elsősorban a borkészítés technológiáján múlik, hogy jó-e egy bor. A magyar szőlők minősége alkalmas arra, hogy kiváló bort készítsenek a gazdák, illetve a pincészetek. A szőlőfeldolgozás terén viszont eltérések mutatkoznak a pincészetek között; sokan nincsenek felkészülve technikailag és szakmailag. Aki például nem ismeri az erjedés menetét, vagy nem figyel a vörösbornál a színkioldásra, az könnyen elrontja a borát. Fontos dolog a bor kezelése is, de ott már nem lehet úgy elrontani a bort. k«rHtillílá« ét borvásár A Délmagyarország szervezésében Dél-Magyarország borai Május 17-19. között között. Szegeden, a Hágiban fókusz Erősorrend A borokat minőségük alapján Magyarországon öt kategóriába sorolják, s ez erősorrendet is jelent: asztali és tájbor, minőségi, különleges minőségű és muzeális bor. Aki éber és a borok címkéjét is figyeli, már a palackról könynyen fölismerheti a különböző minőségi kategóriákat. Asztali bor Egyesek erre azt szokták mondani, hogy még éppen bor. Mások rövidnyakúnak hívják. Tény, hogy nem csupán az üveg, hanem az íz is rövid, vagyis a bor nem tartalmaz olyan karakteres anyagokat, amelyek emlékezetessé tennék. Kisebb igényeket elégítik ki, délutáni fröccshöz elmegy. Tájbor Az adott táj ízeit, zamatait „összefoglaló", nem a fajtajellegre, hanem a táj sajátosságaira utaló bor, amit azt jelenti, hogy különböző fajtájú szőlők és keveréssel házasított borok találkoznak így gyakran nagy sikerrel. Kiskőrös vagy Dörgicse élen jár a tájjelleg bemutatásában. Minőségi bor A bort karakteresen bemutató, íz-, illat- és zamatanyagában emlékezetes, az adott táj jellegét egy fajtán (vagy nagy múltú házasításon, lásd Bikavér) keresztül visszaadó ital. A gondos eljáráshoz szép palack, címke, dugó és felkészült fogyasztó illik. Különleges minőségű bor A minőséget évjáratról évjáratra stabilan biztosító fajta, amely gazdag tulajdonságaival, élvezeti értéke magas szintjével nyeri el ezt a minősítést. A bor testessége, gömbölyűsége vagy hosszúsága előírásos, alkoholtartalma harmonizál savaival, színe gyönyörködtet, illata egyszerre izgat és elgondolkodtat, nagy ebédeket vagy vacsorákat úgy kísér, mint pompás hintót a bársonyos, sejtelmes árnyék. Muzeális ber Általában a tíz évnél korosabb, különleges borokat nevezzük muzeálisnak, de újabban már a hét-nyolséveseknek is ki-kijár ez a minősítés. A dugó mindent elárul: a parafa illatában egymáson tobzódik a pince hamisítatlan lehelete és a bor nemes lelke. Nagy évjáratok kiérdemlik a több évtizedes, gondos tárolást, ám a bort mégiscsak inni szoktuk, ezért a nagyon gazdag vörösbe is célszerű húszéves kora előtt belekóstolni. Vigyázat! Csak tudatos ivóknak!