Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-16 / 114. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 16. PICKPRESS III. • 1995. december Kézilabdában is élcsapat a Pick abb eseményei 1995-ben Annak ellenére, hogy egy évvel korábban ezüstérmes volt az NB l-es kézilabda-bajnokságban a csapat, s 1995-ben a pontvadászatban „csak" a dobogó harmadik fokán állt, nem voltak elégedetlenek a klub vezetői. Már akkor érződött, hogy ez a gárda megérett a nagyobb „hőstettekre" is. Az EHF-kupában a legjobb négy közé kerülést - máig emlegetett balszerencsével - a Cseljabinszk akadályozta meg. Ezek után vágott neki a képünkön látható gárda - állnak balról jobbra: Grőber Mátyás, Bajusz Sándor, Csavar Zoltán, Mezei Richárd, Brajdics Dalibor, Konrád Örs, Borsodi Péter; ülnek: dr. Oszlánczi András, Fekete László, Radovics Sándor, Fekete Róbert, Dobos József, Dobos László, Bartók Csaba, Avar György az 1995/96-os bajnokságnak, valamint a City-kupa küzdelmeinek. Az őszi idényt Skaliczki László személyében új edzővel, s rögtön győzelemmel felérő döntetlennel - az Elektromos ellen - kezdte a gárda, majd egymás után érték el győzelmeiket a „pickes legények". A csapat szépen menetelt a bajnoki cím felé A Pick és a márkavédjegy • 1995. szeptember Minőségbiztosítás: ISO 9001 • 1995. szeptember Dömötör és társai Néhány újdonság '95-ből A Pick új, a megváltozott fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodó termékcsaládokkal jelentkezett 1995-ben. Ezek közé tartoznak például az egészséges táplálkozást szolgáló, alacsony zsírtartalmú termékek - amelyekből kivonták a tejfehérje-adalékot -, valamint a hússaláták. A cég két-háromszorosára növelte a termékek eltarthatóságának idejét, egyes magasabb árfekvésű termékeknél pedig bevezette a kisebb kLszerelést - szeletelt, vákuumos vagy védőgázos csomagolásban. A Pick Rt. szakemberei gondoltak a speciális igényekre, s már olívabogyó ízesítésű szalámit is kapni az üzletekben. Új termék az úgynevezett grillkolbász (petrezselyem és citromlé hozzáadásával készült), továbbá a kis átmérőjű sörkolbász, amelyet sörivás közben ropogtathat az ember. Dömötör elnevezéssel kétféle pástétom-meglepetéssel is előrukkolt a szalámigyár: ezeket a termékeket speciális viaszbevonattal látják el. Kurrens termékcsalád a Mátyás, amelynek három tagja van: a karaj, a tarja és a császárszalonna, a pármai sonkához hasonló érlelési technológiával, fahéjas pácolással készült sonkaféleség. Már a „kitalálás" története sem nélkülözte az izgalmakat. A Mátyást ugyanis első ízben Jubileum néven anyakönyvezték, abból az alkalomból, hogy a cég fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte. 1995 szeptemberében „vezették be" Szegeden, kevés sikerrel, miközben minden szakember tudta a Picknél, hogy a termék világszínvonalú. El kellett telnie egy kis időnek, mire a marketing vezetés rájött: közel egykilós csomagolásban, úgy, hogy a tarja külsőre mit sem mutat magából, nem lehet eladni. Hiszen ki vesz manapság ezer forint körüli áron egy darabban füstölt tarját? A megoldás szinte kínálta magát: fel kell szeletelni és új, exportképes nevet kell kitalálni. Hát ennyi volna a siker receptje. A Pick-védjegyek törlését az Országos Találmányi Hivatalnak a cégre nézve kedvező döntése után, az örökösök fellebbezése folytán a Fővárosi Bíróság tárgyalta. Az örökösök kérését a bíróság alaptalannak ítélte, és a védjegyek törlését megtagadta. Az örökösök a döntés ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak, de később visszavonták beadványukat, Így a Fővárosi Bíróság döntése jogerőre emelkedett. Ezzel hazánkban a Pick név- és védjegyhasználati jogvitákban is a cégre nézve kedvező, jogerős ítéletekkel zárultak le az ügyek. Pick Márk leszármazottai az USA-ban bejegyzett védjegyet is megtámadták, itt - már 1996-ban szintén kedvező, de még nem jogerős döntés született. 1995nyara Sikerek a vásárokon A közönségcsalogató bemutatóra is ellátogattak a pécsi polgárok A Pick piacpolitikájának megfelelően 1995ben jelentős hangsúlyt kapott a hazai vásárokon történő megjelenés. Ebben az időszakban a kelet-nyugati Expón Nyíregyházán és a Pécsi Expón vettek részt. Nyíregyházán a szeletelt téliszalámi, Pécsett a Gourmand sonka kapott termékdíjat. Ez utóbbi alkalommal a közönségdíjat is a Pick Rt. kapta. A cégnél a szigorú nyugat-európai és amerikai minőségi és higiéniai előírásoknak megfelelő bázisra alapozva, már 1994ben megkezdték az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer kiépítését, melyet ma az eladó és a vevő közötti bizalom egyik legfontosabb eszközének tekintenek. 1995. szeptember l-jétől működtetik ezt az ISO 9001 szerinti minőségbiztosítási rendszert. Kialakítását a legújabb szakmai megoldások felhasználásával végzik, az egyes elemeket a TQM vezetési szemlélet alapján építették ki. A rendszer tanúsítására a nemzetközileg talán legnevesebb tanúsítócég, az SGS (Société Générale du Surveillance) magyarországi leányvállalatát kérték fel. Régi eszközök a Pick házi múzeumából jm Balról jobbra: dr. Incze Kálmán, a húsipari kutatóintézet igazgatója, Bihari Vilmos, a Pick vezérigazgatója. Berki Ágnes, az SGS ügyvezető igazgatója, Takács János, a Pick vállalatfejlesztési igazgatója