Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 16. SPORT 9 Hegyesi Lacika csúcsokra tör Előadás a sporttörvényről 9 Munkatársunktól Május 29-én Budapesten, a Testnevelési Egyetemen (Alkotás utca 44.), Sporttör­vény és a sportcélú ingatla­nok tulajdonjogáról szóló törvény címmel sportszak­mai fórumot rendeznek. Főbb témakörök: a sporttör­vény végrehajtása, az anya­gi erőforrások felhasználá­sának megváltozó lehetősé­gei. a sportcélú ingatlanok tulajdonjoga, működtetése, hasznosítása. Meghívott előadók és konzulensek: dr. Sándor Elek OTSH főosztályveze­tő-helyettes, Kiss Imre Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, MOB alelnök, és dr. Bárány Sándor jogtanácsos, a Bel­ügyminisztérium törvény­előkészítő főosztályáról. Az előadások 10-től 16 óráig tartanak, a részvételi díj 4900 forint személyenként. Jelentkezési lapot és részletesebb felvilágosítást a Csongrád Megyei TSH központjában (Szeged, Ste­fánia 6.) kaphatnak az ér­deklődők. Ilcg/ni iltlkt|): László, a I jöttük a kapu) és Lexika. (Fotó: Révész Róbert) reflektor Horgász­verseny Aranyak 9 Tudósilónktól A napokban Békés­csabán rendezték meg a motokrossz bajnok­ság második futamát, melyen az ország leg­nagyobb klubja a klá­rafalvi Gamma Motor­sport Egyesület is részt vett. A 125 ccm-es géposztály első osztályában Véró György, Hódmezővásár­helyről. favoritként állt rajt­hoz, a múlt évben ő nyerte a II. osztály bajnoki címét. Mostani két első helyezésé­vel az összetettben is az élen végzett a csabai fordu­lóban. Testvére, Véró Zsolt 80 ccm-es motorral indult a 125 ccm II. géposztályában, s nagy bravúrt végrehajtva nem talált legyőzőre. Ebben Pataki Tamást jó pár év­vel ezelőtt Angyalföldön látta meg a napvilágot, s mi sem természetesebb, mint­hogy a Vasasban ismerke­dett meg a focival. Sok he­lyen megfordult, mint játé­kos, végül a SZEOL AK­ban kötött ki. A Felső Tisza-parti sta­dionban tizenöt idényt hú­zott le, majd '70-ben — mi­kor szögre akasztotta a fut­ballcsukát - kezdetét vette az edzősködés. A Szegedi Volánnal in­dult, majd következett a Móravárosi Kinizsi, a SZE­OL AK. a Szarvas, a Bé­késcsaba, a KSC. megint a SZEOL AK, újra a KSC, a HLC, a Szeged SC, a Ti­szakécske, ismét a HLC, végül a H. Astra-VFC. Amióta átvette az „opelo­sok" irányítását, Vásárhe­lyen a szurkolók újfent po­zitívan beszélnek a labda­rúgásról. És ez nem kis do­log... — Első ránézésre nem tűnnek - tippelés szem­pontjából — túlságosan ne­héznek ennek a hétnek a mérkőzései, kevés megle­petést „szimatolok" — kezd­Csabáról a kategóriában szerepelt Ko­vács Zoltán Szegedről, egy második és egy negyedik helyezése összesítésben a dobogó harmadik fokát je­lentette számára. Kakuszi Krisztián is itt vitézkedett, de Fortuna istenasszony el­pártolt mellőle: a második helyen haladt, amikor bu­kott egy pályán heverő mo­torban. Nem tudta folytatni a versenyt. A 250 ccm-es kategóriában a hatéves kiha­gyás után ismét nyeregbe szállt Békési Róbert (Sze­ged) ezüstös és bronzos he­lye összesítésben a máso­dikhoz volt elegendő. A seniorok között (125 ccm) a makói Dömösi Fe­renc ötödik lett. ő kapta le­gidősebb versenyzőnek járó különdíjat is, hisz 53 évesen igyekezett kordában tartani a „ficánkoló" lóerőket. A felsoroltak mind a Gamma sportolói. Pataki Tamás te a vásárhelyi mester. ­Ezek közül is a „legtutibb" az első meccs, fikarcnyi esélyt sem adok a váloga­tottunknak a Wembley sta­dionban. A Bundesligában a leg­nagyobb kérdések már a múlt héten eldőltek, egy ki­vételével: nem ismert még a harmadik kieső személye. Szerintem ez a Kaiserslau­tern lesz, Brehméék nem tudnak nyerni idegenben a Leverkusen ellen... íme, tippjeim a 20. játék­hétre: 1 1 1 1 X 2 IX 1 2 2 IX 1 2 2 X X A Hegyesi név jól cseng a szegedi fociban, most már duplán is. He­gyesi László 13 évvel ez­előtt érkezett a Tisza­parti városba, az akkor NB lll-as Délép SE-hez. Kisebb kitérő után a Szegedi Dózsában is rúgta a bárt, majd 90 óta edzósködik - jelen­leg a megyei l« osztályú Mórahalomnál. A zö­mök, bajuszos középpá­lyás, hotved nyomdokai­ba igyeszik lépni - bár a srác csatár - ifj. Hegyesi László. Lacika még csak 10 éves, de már profi modon nyilatkozik. - Első általánosban kezd­tem el focizni - mondja a Tisza Volán SC és a Ma­dách iskola erőssége - Gyu­ris Péter és Halkó Pál az edzőm. Apa? Voltam a meccsein, nagyon jó közép­hátvéd (Csak ezen poszton látott - jegyzi meg moso­lyogva László), jól irányít, remek rúgótechnikája van. Ő tanított meg fejelni! Most a rúgásokat, a labdakezelést és fedezést gyakoroljuk ott­hon. Az ifjú titán a Móra Ku­pán mutatkozott be, azóta rengeteg tornán, városi és megyei bajnokságon lépett pályára. Titulus nélkül nem tér haza, vagy a gólkirályi címet hódítja el, vagy a tré­nerek őt választják a legjobb játékosnak. Ma már korosz­tálya (85-86-os) egyik leg­nagyobb ígéretének tartják a szakemberek. Vajon hogyan vélekedik erről? - Örülök, hogy ezt mond­ják, jól esik, de apu mindig sakk • Tudósítónktól Minden eddiginél na­gyobb mezőny - 101 induló ! - jött össze az idei, egyéni korcsoportos sakk-bajnok­ságra, melyet Szegeden a Tisza-parti Altalános Iskolá­ban rendeztek meg. Eredmények 9 éven aluliak, fiúk: 1. Horváth László (Hódmezó­kézilabda • Tudósítóinktól Az NB ll-es kézilabda bajnokságban a férfiak­nál a listavezető Makó meccse a Tiszaföldvár el­len elmaradt, a megyei rangadón a HKE viszont idegenben verte a Ta­nárképzőt. A hölgyeknél az aranyra pályázó Na­rancs SE hazai környe­zetben nyert, a Szentes és a Szegedi DKSE ide­genben, a Tanárképző pedig otthon ikszelt. Lá­nyaink tehát veretlenül zárták a fordulót. Férfiak JGYTF DSE-HKE 24-25(13-11) Szeged, 100 néző. Vezet­te: Kiss, Kiiment. HKE: Konczos - ARDAI 7, Kincses 2, Szőke 1, Ko­csis 4, Szántó 1, CZIROK 7. Csere: Dudás 1, Matuska 1, Olasz 1. Edző: Kincses Pál. A megyei rangadón ^z el­ső játékrészben fej-fej mel­lett haladt a két csapat. Szü­net után előbb egyenlített, azt tanította nekem, hogy nem szabad elbíznom ma­gam. Abban reménykedem, hogy felkerülök NB I-be, méghozzá a Fradiba, a zöld­fehérek kendvenceim! A nagy vágyam, hogy külföld­re igazolhassak, de addig még rengeteget kell dolgoz­ni. A fiatalember nem vizet prédikál és..., azt még biztos nem iszik. Az iskolai és az egyesületi tréningeken kívül rendszeresen erősít, súlyzó­zik otthon, s mint már szó volt róla édesapja is állandó­an pallérozza csemetéjét Ez már most sok lemondást kö­vetel, de ő zokszó nélkül végzi a kiadott penzumot, valószínőleg azért is, mert szeretne olyan lenni, mint példaképe Zorán Kuntics. De hallgattassák meg a ..má­sik fél", az édesapa is. - Természetesen terelget­tem a foci felé Lacit ­vásárhely), 2. Németh Vidor (Szeged, Rókusi), 3. Varga Gábor (Szeged, Makkoshá­za). Lányok: 1. Oszlánczi Dóra (Makó), 2. Pleskó Lilla (Szeged), 3. Lehoczki Kinga (Makó). 11 éven aluliak, fiúk: 1. Szénásy Péter, 2. Kiss Már­ton, 3. ifj. Volford István (mindhárom Szeged). Lá­majd kétgólos előnyt szer­zett a vásárhelyi együttes. A befejezés előtt már három találattal is vezettek Kincse­séit, sőt kihúztak egy kettős emberhátrányt is, így sike­rült győzniük Szegeden a ta­nárképzősök ellen. Túrkeve­Sándorfahra KC 19-33 (7-15) Túrkeve, 100 néző. Ve­zette: Horváth I., Medo­varszki. Sándorfalva: PÁRTOS ­Marancsik 1, TENKE 11, Buday 4, Szűcs 2, CSÉRI 13, Vajda 2. Csere: Horváth (kapus). Edző: Giricz Sán­dor. A mezőnycsere nélkül ki­álló Sándorfalva magabiztos játékkal hozta el a két baj­noki pontot a kiesőnek te­kinthető Túrkeve otthoná­ból. A Makó KC-Tiszafold vári VSI mérkőzés elma­radt. A vendég Szolnok me­mondja Hegyesi László ezt, azt hiszem, nem kell magyarázni. Korosztályában a határozott fellépése, ag­resszív, bátor játéka - emlé­keztet Kunlicséra - hozza az eredményeket, ami nála ugye a gólok számában mér­hető. Abban hasonlít rám, hogy jó a helyzetfelismeré­se, gyorsan dönt és periféri­kus a látása a pályán, viszont velem ellentétben remekül fejel. Nemcsak a sportban jeleskedik, jól is tanul és tényleg mindent elkövet azért, hogy a célja, a külföldi megmérettetés valóra váljon. Szegeden most korláto­zottak a focikarrier lehetősé­gei, ugyanis még NB n-es csapat sincs a városban. Szá­mos példa van arra, hogy a tehetséges fiatalok már na­gyon korán felkerülnek Bu­dapestre, valamelyik sztárk­lubhoz. ahol közel vannak a tűzhöz. Az idősebb Hegyesi nyok: 1. Balla Angéla (Sze­ged, Zrínyi), 2. Tanács Gab­riella (Szatymaz), 3. Telek Zita és Virág Tímea (mind­kettő Makó). 13 éven aluliak, fiúk: 1. Magossy Imre (Szeged), 2. Oravecz Viktor (Makó), 3. Kerézes Ádám (Szeged). Lá­nyok: I. Pásztor Anikó (Szentes), 2. Sárdi Dominika gyei gárda 70 perc várkozá­si idő után sem érkezett meg a Maros-parti városba. Ezt a meccset egy későbbi idő­pontban játszák le. További eredmények: Újkígyós-Gyula 18-23 (8-12), Berettyó MSE­Orosháza 27-36 (11-18), Martfű-Csaba-Mirelit 22-18 (11-9). Nők H. Narancs 5E­Csorvás 18-15 (9-8) Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Masa, Kiss. Narancs SE: KAPUNÉ ­Varga V. 1, SZENTI J. 9, Csőkölyné, Török 3, Zsákai 2, Bánfi 3. Csere: Kincses, Varga M., Szenti Á. Edző: Sipterné Ottlik Julianna. Nem volt felhőtlenül bol­dog a meccs után a vásárhe­lyi csapat, pedig csak lát­szatra könnyű, a valóságban nehéz riválison „jutottak túl". erről másként gondolkodik: - Nyolcadik előtt nem en­gedem el itthonról. Egyéb­ként 16-17 éves korára derül ki, hogy milyen jövő előtt áll, akkor már az NB II. ajta­ján kell kopogtatnia. Ha nem törik meg a fejlődése, a vá­logatottságig viheti. A fenti szavak után kér­dőn Lacikára pillantottam. A Délmagyarország által szer­vezett tornákon is többször tündöklő, a védelmeket rendszeresen kétségbeesésbe kergető - volt olyan eset, hogy ketten sem bírták sem­legesíteni - kis csatár hallga­tott. Majd provokatív kérdé­semre kibökte:- Jobb focista szeretnék lenni, mint ami­lyen apu volt. S az apu leplezetlen büsz­keséggel bólogatott: lesz is. Egymásra mosolyogtak, s ilyenkor valahogy utálok vi­tatkozni... Imre Péter (Szeged), 3. Bessenyei Ág­nes (Szentes). 15 éven aluliak, fiúk: 1. Hajdú Balázs (Szentes), 2. En­gi Tibor, 3. Zakariás Dávid (utóbbi kettő Szeged). Lá­nyok: 1. Barát Anna, 2. Ko­vács Ildikó (mindkettő Sze­ged), 3. Bába Márta (Szentes). 17 éven aluliak, fiúk: 1. Kovács Zsolt (Makó), 2. Bá­rányi Ernő, 3. Erdős János (mindkettő Hódmezővásár­hely). Szeghalom­Szentesi VSC 24-24 (13-10) Szeghalom, 100 néző. Vezette: Balogh, Giczey. Szentesi VSC: Böször­ményi - Oroszné 4, FEKE­TE 14 (5), Csurgai 1, Mi­kecz, Rúzs-Molnár 5, Palás­tiné. Csere: Törökné (ka­pus), Gulyás, Pólya. Edző: Herold Péter. A szentesi amazonok ezút­tal „Narancs-érlelóí" egy pon­tot szereztek, ami bravúros­nak mondható, hisz az egyik éllovas otthonában ,Jiatgólos padlóról" álltak fel. További eredmények: Berettyó MSE-Szegedi DKSE 15-15 (9-6), Martfűi VSE-NKTE Békés 28-23 (14-10), JGYTF DSE-Me­zőtúri VSI 20-20 (11-8). A bajnokság állása 1. H. Nzrzncs 18 14 2 2 359-304 30 2. Szerion, 1811 4 3 333-281 27 3. JGYTF 18 8 7 3 353-334 23 4. Mrdjy esejnh 18 9 1 8 349-338 19 5. Bckcs 18 9 1 8 371-360 19 6. Mezóter 18 7 5 6 293-302 19 7. Szentes 18 7 4 7 333-325 18 8. Mnrtfű 18 8 2 8 280-296 18 9. Berettyó 18 5 4 9 333-357 14 10. Csorvás 18 6 1 11 293-311 13 11. Szegedi DKSE 18 3 3 12 306-348 9 12. HKF.-MYSF.vésznlépett, törölve • Munkatársunktól A Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetsé­ge ezúton is értesíti az érde­kelteket, hogy a Mérlegké­szítő, Javító és Kereskedel­mi Szövetkezet május 18-án (szombaton) az atkai holtá­gon versenyt rendez. Ezért a jelzett napon reggel 6-tól 14 óráig az I. számú kikötő és a halőrház közötti szakaszon mások nem horgászhatnak. Úszók sikere • Munkatársunktál A napokban Szolnokon rendezték az ORV úszó utánpótlás versenyt, melyen a megyeszékhely úszói jól szerepeltek. A Szegedi Úszó Egylet sportolóinak eredményei. 10 éves fiúk. 50 pille: 1. Molnár Á. 100 mell: 1. Molnár Á. 100 gyors: 1. Molnár Á. 4x100 vegyes: 1. SZUE (Szőcs P., Lukács L., Mol­nár Á., Csöke Sz.). A csapat biztos továbbjutó az orszá­gos döntőbe. 10 éves lányok: 200 hát: 1. Kovács A. 100 gyors: ...2. Kovács A. 4x100 vegyes: ...2. SZUE (Kovács A., Tóth B., Lajkó K., Kato­na K.). A csapat továbbjutá­sa az ország többi helyszí­nén elért eredményektől függ. 12 éves lányok. 50 pil­le: 1. Lukács L. 50 gyors: ...2. Lukács L.100 mell: 1. Bunford N., 2. Lukács L. 100 hát: 1. Várkonyi A. 400 gyors: ...2. Várkonyi A. A csapat biztos továbbjutó az országos döntőbe. • Ocskó Varsóban • Munkatársunktól A minap Varsóban ren­dezték a felnőtt női, és a ju­nior férfi, női súlyemelő vi­lágbajnokságot. A viadalon részt vett Ocskó Attila, a Szegedi Lelkesedés sporto­lója is, aki az 59 kg-os súlycsoportban 222, 5 kg­os (97,5; 125) teljesít­ménnyel a kilencedik he­lyen végzett. Futónap Szegeden • Munkatársunktól Május 18-án, szombaton újra megrendezi a Szegedi Városi Sportigazgatóság a már hagyományos Coca­Cola marataton és félmara­ton futóversenyt. Ez az ese­mény ebben az esztendő­ben Szeged napjához kap­csolódik. A viadal nemcsak maratonistáknak kínál meg­mérettetési lehetőséget, ha­nem az óvodásoknak, álta­lános iskolásoknak, és kö­zépiskolásoknak is, szá­mukra a futáson kívül játé­kos sportversenyeket ren­deznek. A helyszín - im­már második alkalommal ­az újszegedi Liget középső sétánya és Liget körüli út­szakasz. A programban biz­tos minden szórakozni vá­gyó talál magának megfele­lőt: 10 óra: iskolások futó­versenye, 11 óra: a félma­ratoni rajtja és játékos sportvetélkedők, 13.30: maraton-rajt, 17 óra: ered­ményhirdetés. A szervezők minden érdeklődőt, sport­barátot szeretettel várnak a kellemes kikapcsolódást ígérő rendezvényre. 1. Anglia—Magyarország 2. Rostock (5.)-FC Köln (15.) 3. Dortmund (l.)-Freiburg (10.) 4. B. München (2.)-Düsseldorf (12.) 5. Bremen (8.)-Schalke 04 (3.) 6. M-gladbach (4.M860 München (9.) 7. St. Pauli (13.)-Uerdingen (18.) & VfB Stuttgart (ll.)-Karlsnihe (6.) 9. Frankfurt (17. Mlamburg (7.) 10. Leverkusen (14.)-K'-lautern (16.) 11. Bologna (3.)-Lucchese (6.) 12. Andria (13.)-Reggiana (2.) 13. Foggia (15.)-Cesena (9.) +1 mérkőzés: 14. Reggina (19.)-Pescara (12.) Totómonológ Egyéni bajnokság Egypontos főiskolások

Next

/
Thumbnails
Contents