Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-09 / 83. szám
Vakvágányon a MÁV A női kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzése elmaradt. A történet azonban kuszább, mint ebből az egy mondatból sejteni lehetne. A Nagykanizsai MÁV NTE megérkezett Szegedre, de nem akarták elkezdeni a találkozót, mert nem volt orvos. Balázsik Krisztina, a csapat egykori játékosa vállalta a beugró-doktor szerepét. Elkezdődhetett az összecsapás. A meccsből 4 perc 9 másodperc telt el, a Szeged KE vezetett 11-S-re, amikor megsérült az egyik kanizsai játékos újja. Legalábbis ezt állította... A kezeléshez szükséges fagyasztó nem volt, sőt orvosi táska sem. A játékvezetők 15 perces szünetet rendeltek el a szükséges eszközök beszerzésére. A Nagykanizsa levonult a küzdőtérről az öltözőbe. A megadott negyedórán belül lett táska, fagyasztó, „eltűnt" viszont a MAV NTE. A kanizsaiak se szó, se beszéd buszra szálltak és hazautaztak. A meccset a szabályok értelmében folytatni kellett volna, de ellenfél nélkül ez kicsit nehézkes. Az esettel kapcsolatban legalább két kérdés felmerül Az egyik: miért nem volt ott az orvos? A másik: a kanizsaiak ezért utaztak Szegedre? Győztes nincs, a két pont valószínűleg a Domokos-lányoké, vesztes viszont a sportág, s a sportszerűség. I. P. • Szerdán már a Komlá következik Solymári egyéni csúcs A Pick Szeged góljainak egyharmadát Avar (kezében a labda) és Mezei (5-ös mezben) lőtte. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nőtt a BVSC előnye labdarúgó NB I. Szülinap Skaliczki László edző csak a mérkőzés végén merte elárulni, hogy neki éppen április hetedikén van a születésnapja. Arra pedig csak titkon gondolt, hogy a csapat legkedvesebb ajándéka a győzelem lenne. A szimpatikus szakember már csak babonából sem árulta el a nagy titkát, ugyanis edzőként sem a Békéscsabával, sem pedig a Komlóval Solymáron eddig nem sikerült győzni. Most azonban igen, s önfeledten lehetett ünnepelni a szülinapot, s a sikert. Ugye csak csapatot kell jól váltani... Az •eke A női teke bajnokság rájátszásának első fordulója után a Szegedi EgységesBiliárd Casino SE csapata már ezüstérmet érő helyen állt. A második, Tisza-parti fordulóban a megyeszékhely csapata azonban már bejelentette igényét a fejékre. Mint emlékezetes, a szegediek fantasztikus új pályacsúccsal diadalmaskodtak. Az elmúlt hét végén a BKVcsarnokban is a szegedi golyók „közlekedtek" a legjobban. A rájátszás harmadik fordulóját Budapesten, a BKVpályán rendezték, s már itt, egy felvonással a vége előtt eldőlt, hogy az aranyat a szegedi együttes nyeri. Ez az Egységes 11. bajnoki címe! Tehát már a két hét múlva rendezendő negyedik körtől függetlenül „aranyosak" lettek a lányok, (gy az utolsó fordulóban, a Fradi-szentélyben már a fiatalok (Cziráki, Csiszár) kapnak bizonyítási lehetőséget. A Tisza-partiak nyerték a fordulót, de az igazi fiesztához a többi eredmény szerencsés alakulására is szükség volt. A második helyen az esélytelen Köfém végzett, harmadik a Fradi lett, míg BKV otthonában „szállt el" azzal, hogy a negyedik helyen kötött ki. kosáriabda • Tudósítónktól A Szeged KE leány minicsapata megismételve tavalyi sikerét: idén is az országos döntőbe jutott. Ezt az eredményt most sokkal nehezebb volt elérni, hiszen a mostani középdöntő valamennyi résztvevője a tavalyi soroztban a döntőbe jutott. A középdöntő eredredszer! A 3. forduló végeredménye: 1. Szegedi EgységesBiliárd Casino SE 2612 (Bozó 437, Sáfrányné 439, Török 445, Mracskó 432, Vidácsné 425, Pocsainé 432), 2. Alcoa Köfém 2580, 3. FTC 2564, 4. BKV Előre 2563 fa. (Ezen az egy fán is múlt a vasárnapi aranyhúsvét.) A bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. Szegedi Egységes-Biliárd Casino SE 24, 2. BKV Előre 17, 3. FTC 16, 4. Alcoa Köfém 13 pont. A nyuszi tehát aranyat hozott Törökéknek, mely Világ Kupa szereplési lehetőséget jelent. A rájátszás során a hűséges és sokat seg *ő szurkolók mindenhová elkísérték a lányokat. I. P. • A Snowfox férficsapata szoros küzdelemben végzett a rájátszás 3. fordulójában a második helyen és az utolsó, április 20-i, szegedi kör eredményétől függetlenül már megszerezték az 5. helyet. A forduló végeredménye: 1. Bélapátfalvai Építők 5316, 2. Szegedi Snowfox 5277, 3. Soproni Sör 5157, 4. Ceglédi TC 5151 fa. A bajnokság állása: 5. Snowfox 22, 6. Bélapátfalva 17,7. Sopron 16, 8. Cegléd 15 pont. menyei: Szeged KE-Mezőberény 55^14 (25-23), legjobb dobók: Kiss (14), Laluska (14), Szűcs (11). Szeged KE- Szekszárd 54-47 (32-22), ld.: Szűcs (12), Takács (11). Kecskemét-Szeged KE 44-39 (29-24), ld.: Kiss (11), Laluska (10). Az Ali Star csapat tagja volt Kiss Nikolett és Szűcs Orsolya, míg a legtöbbet a szakemberek szerint Nagy Judit fejlődött. kézilabda Pemü SolymárPick Szeged 17-30 (8-15) Solymár, 300 néző. Vezette: Horváth Á„ Horváth Zs. Pemű: Kerekes - Lehel 3 (1), Váradi 2, ICRÍZ 4, Dobrovics, ELEK 5 (2), Lakatos. Csere: Hamela (kapus), Szabó, Král K. 1, Král Z. 2 (1), Cseh. Edző: Kárpáti Miklós. Pick Szeged: Fekete R. dr. Oszlánczi 1, Borsodi 2, Csavar, MEZEI 4, BARTÓK 4, AVAR 7. Csere: Árvái (kapus), Bajusz 2 (1), Brajdics 6 (4), Radovics 4, Grőber. Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5. Nem hiszem, hogy valaki is irigyelte húsvét első napján a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát, amiért az ünneplés helyett bajnoki mérkőzésre, Solymárra kell utaznia. Mivel más választás nem volt, (gy a terveknek megfelelően vasárnap délben autóbuszra ültek Fekete Robiék és meg sem álltak Solymárig. A községi gárda ellen, annak ellenére, hogy a sereghajtók táborát erősíti, egyetlen csapat sem mehet biztosra, s ezt tudták nagyon tájfutás • Munkatársunktói Az első igazi tétversennyel, az országos hosszútávú bajnoksággal végérvényesen megkezdődött az idei tájfutószezon, mégpedig Kállósemjénen. A szegediek nagyszerűen szerepeltek jól a Tisza-parti játékosok is. A mérkőzés első percei azt látszottak igazolni, hogy nem adják meg egykönnyen magukat a hazaiak. Az ötödik percben még csupán 2-2 volt az állás. Ekkor azonban ébresztőt fújt fiainak Skaliczki edző. A tréneri intelmeket elsősorban Mezei és Avar vette a szívére, s találataikkal 2-5 lett az eredmény. A háromgólos hátrányt egészen a 24. percig tartani tudták a solymáriak, amikor részhajrát indított a bajnokaspiráns, aminek biztos félidei vezetés lett az eredménye. A második 30 percet nagy lendülettel kezdték a vendégek, s a kihagyott ziccerek ellenére is egyre nőtt a két csapat között a különbség. A 36. percben 10—19-et mutatott az eredményjelző. Brajdics most is jeleskedett a a viadalon, összesen hárman állhattak fel a dobogóra. A nőknél a papírforma szerint alakult a bajnokság, hiszen a Garancia-SZVSE kétszeres világbajnok versenyzője, Oláh Katalin megbüntetők értékesítésében. A két szélső, Avar és Radovics pedig szinte ellenállhatatlanul játszott, ami gólokban éreztette hatását. Ekkor már csupán egyetlen kérdésük volt a szegedi szurkolóknak: mennyi lesz a szegedi gárda solymári egyéni csúcsa? Az 59. percben 30-16 volt állás, s az utolsó percben még a hazaiaknak egy gólt sikerült lefaragniuk. Skaliczki László edző, amikor azt firtattam a héten, hogy a papírforma szerint nincs miért izgulniok, hiszen biztos Pick-győzelemre van kilátás, még a gondolatát is elhessegette ennek a felvetésnek. Azzal érvelt a szegedi szakember, hogy soha nem mehet biztosra egy csapat, különösen idegenben, mert ha így lép pályára, akkor nagyon könnyen elszámíthatja magát... Ilyenkor szerezte tizenkilencedik (!) egyéni országos bajnoki címét. - Jól sikerült a felkészülésem - kezdte Oláh. Sokat számított, hogy három hétig Nizza mellett, ideális körülmények között tudtam edzeni. Úgy érzem, kitűnő formában vagyok... szokott az bekövetkezni, hogy nem megy a játék, aztán a görcsös akarás kockáztatásra kényszeríti a játékosokat, s általában az sem szokott eredményes lenni. Az esélytelen „vérszemet" kap, s szinte felülmúlja önmagát. A szegedi játékosok azonban tanultak a saját kárukból, s az első perctől az utolsóig komolyan vették a Pemút, s ennek meg is lett az eredménye: ilyen különbséggel még soha nem sikerült nyerni szegedi csapatnak Solymáron! Még háromszor hatvan perc vár Bartókékra, s aztán lehet - de ne kiabáljuk el, hogy mit... Legközelebb holnap, 17 órakor Komlón lépnek pályára Mezeiék, majd szombaton a Pécs ellen játszanak a hazai közönség előtt utoljára ebben a bajnokságban. Skaliczki László: - A kezdeti bizonytalanság és megilletődöttség után azt játszották a srácok, amit kértem tőlük. Süli József á A Szegedi Szurkolók Egyesülete utazást szervez az április 10-i Komló-Pick Szeged mérkőzésre. A busz 13.15-kor indul a Szeged étterem elől, jelentkezni a helyszínen Érdi Zsoltnál lehet. Részvételi díj 500-, az SZSZE-tagoknak pedig 300 forint. Nők. 21E. Bajnok: Oláh Katalin (Garancia-SZVSE, edző: Kárai Kázmér) 114:95, 2. Bokros (Szombathelyi Tanárképző Főiskola) 136:14, 3. Gordos Mónika (SZVSE) 136:88. Férfiak. 21E. Bajnok: Wágner István (NYVSC) 148:65, 2. Domonyik (MEAFC) 150:75, 3. Dénes (SZVSE) 155:85. Megint szomorkodhatnak a Fradi-hívók... Lisztesék a Bozsik-stadionban léptek pályára, s többezer zöld-fehér drukker, valamint az ország szeme láttára immár ötödik vereségüket szenvedték el a bajnokságban. Haladás VFCInnstadt Stadler FC l-O(l-O) Szombathely, 7000 néző. Vezette: Vavika. Góllövő: Negrau (a 16. percben). Kiállítva: Vacsilja (Stadler FC, a 81. percben). Vác FCSamsungGyőri ETO FC 0-0 Vác, 2500 néző. Vezette: Bede. Fehérvár '96 FC-MTK FC 3-1 (l-l) Székesfehérvár, 4000 néző. Vezette: Tóth V. Góllövők: Horváth F. (a 39.), Miriuta (1 l-esből a 64.), Zimmermann (a 81.), ill. Szekeres (a 6. percben). Kiállítva: Strasser (MTK, a 64. percben). Vasas C. Vigadó-Csepel l-l (0-1) Fáy utca, 3000 néző. Vezette: Vad. Góllövők: Szilveszter (a 90.), ill. Szekeres (a 9. percben). Kiállítva: Jován (Vasas, a 85. percben). DVSC-EponaPécsi MFC 1-0 (l-O) Debrecen, 8000 néző. Vezette: Hanyecz. Göllövő: Sándor T. (a 45. percben). BékéscsabaZalaegerszegi TE 1-1 (l-O) Békéscsaba, 5000 néző. Vezette: Puhl. Góllövők: Csató (a 23.), ill. Horváth Gy. (a 86. percben). Újpesti TE-BVSCDreher 0-0 Megyeri út, 5000 néző. Vezette: Molnár L. Kispest-HFCFerencváros 1-0 (l-O) Bozsik-stadion, 12 ezer néző. Vezette: Juhos. Góllövő: Warzycha (a 28. percben). A bajnokság: állása 1. BVSC 19 14 4 , 38-16 46 2. FTC 19 13 t 5 35-37 40 3. Újpest 19 8 7 4 25-16 31 4. DVSC 19 9 4 6 27-21 31 5. Vasas 19 7 8 4 26-22 29 6. Kispest 19 7 7 5 28-22 28 7. Vác 19 6 8 5 31-27 26 8. Csepel 19 6 7 6 31-30 25 9. MTK 19 6 6 7 38-34 24 10. ZTE 19 6 6 7 29-33 24 11. Stadler 19 411 4 25-25 23 12. Haladás 19 5 5 9 18-31 20 13. Békéscsaba 19 3 8 8 20-30 17 14. Fehérvár 19 5 2 12 22-40 17 15. Gyír 19 3 6 10 19-33 15 16. Pécs* 19 4 2 13 16-31 11 * A PMFC csapatától 3 pont levonva. Horgászverseny • Munkatársunktól A Magyar Horgász Szerkesztősége és a Horgászegyesületek Veszprém Megyei Egyesülete április 1214-én a zánkai Gyermeküdülő-centrumban „Tavaszi Horgászrandevú '96" néven rendezi hagyományos országos versenyét. Az eseményen - fővédnöke dr. Nemcsók János államtitkár, a Balaton kormánybiztosa - Szegedről, Szentesről, Balástyáről és Deszkről több, mint ötven horgász képviseli Csongrád megyét. A kétfordulós verseny egyéniben felnőtt és ifjúsági kategóriákban zajlik, míg a családi versengést egy fordulóban bonyolítják le. A részvétellel kapcsolatban Nádori Gézától a 06-87468-440-es telefonon lehet érdeklődni. Döntőben a minik SSaB cjF^ —Szeged1— Vi*— Kft SZEGED IEMBPOÉI NISSAN GEf^R) Oláh aranya