Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-03 / 79. szám

IV. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1996. ÁPR. 3. Modern csere: jön a barter? kamra Szatymazi barack Árutőzsdei egyszeregy • Van jövője a lízingnek Axon-mérleg Az Axon Rt. szegedi irodája az elmúlt év ok­tóberében a belvárosba kötözött. A cég 1991. óta működik, a szegedi iroda már közel két év­vel ezelőtt nyílt meg. Az rt. alapvetően termelő­eszközök lízingjével, jár­müvek tartós bérletével foglalkozik. Legnagyobb súllyal a csongrád és bé­kés megyei vállalkozói, vállalati körrel tart fent üzleti kapcsolatot. Az Axon Rt. 1995. évi nettó árbevétele csaknem 1,3 milliárd forint volt, amely 50 százalékkal haladta meg a tavalyi évit, adózás előtti eredményük több mint 40 millió forint. Az Axon Rt. saját tőkéje 360 millió forint, ennek több mint 70 százalé­ka jegyzett tőke. A számok alátámasztják óvatos finan­szírozási politikájukat, hi­szen a lízingelt eszközállo­mány összértéke - 1,3 milli­árd forint - kezelhető mér­tékben haladja meg a saját tőke nagyságát. 1995-ben két szempont­ból is sikerült a szerkezet­váltás. Egyrészt a lízingelt eszközök tekintetében, hi­szen az autólízing piac be­szűkült, a termelőeszközök lízingje jelentősen bővült. Másrészt az ügyfélkör tekin­tetében, hiszen korábban alapvetően kis- és középvál­lalkozások voltak túlnyomó többségben a parnereik, míg 1995-ben a nagyvállalati körből is többen jelentkez­tek. Ilyenek például a MOL Rt. és érdekeltségei, a Beto­nútépítő Rt., a Goldsun Rt., az IKR Rt., a Henkelhez kapcsolódó szolgáltató cé­gek. Idén piaci pozíciójukat csak olyan mértékben kíván­ják bővíteni, hogy a me­nedzsment és az adminiszt­ráció a céget teljes mérték­ben felügyelete alatt tudja tartani. Bebizonyosodott, hogy a lízingre, mint a fi­nanszírozás egyik formájára a magyar gazdaságnak is szüksége van, s a magyar lí­zingpiacban még komoly tartalékok vannak. Előre lát­ható, hogy a jövőben alapve­tően a termelőeszkörök lí­zingjére tart igényt a piac. Ezek likviditása azonban jó­val kisebb, mint a személy­gépkocsiké, kényszer-étéke­síthetőségük is nehezebb, de „megtermelik" lízingdíjukat. K. A. könyvajánlat Költségelszámolás • Munkatársunktól Szatymazon az ősziba­racktermesztés fejlesztésé­nek lehetőségeiről beszélget­nek április 4-én, csütörtökön 9 órától. A Művelődési Ház­ban tartandó szakmai tanács­kozás és bemutató kapcsán többek között élelmiszergaz­daságunk helyzetéről tart előadást Balogh Sándor egyetemi tanár. Szabó Zol­tán szarvasi tudományos munkatárs az őszibarack faj­tahasználatról, Dávid Mik­lós, a KÉE gyümölcster­mesztési tanszékének mun­katársa a fák metszéséről tart többek között előadást. De hallhatnak az érdeklődők a levéltrágyák használatáról, a tápanyagutánpótlásról is, be­mutatják az olasz metszési eszközöket, a japán környe­zetkímélő növényvédőszere­ket és a CIBA és a SAN­DOZ készítményeit is. Az egésznapos előadássorozatot metszési és öntözési bemuta­tó színesíti. Búzaexport • MTI ECO Aggályosnak tartja a Ma­gyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Ke­reskedők Szövetsége a Föld­művelésügyi Minisztérium által meghirdetett búzaex­port-engedélyezési mód­szert. Erről Makay György, a gabonaszövetség főtitkára adott tájékoztatást. A szakember szerint: a gabonaszövetség által kidol­gozott engedélyezési javas­latot - amely a termékta­nácsban készült - nem vette figyelembe a szaktárca. A szakértő álláspontja szerint: a pénteken nyilvánosságra hozott engedélyezési mód­szer részleteiben nem kidol­gozott és eddig soha ki nem próbált megoldást szeretne alkalmazni széles körben. A gabonaszövetségben úgy vé­lik, hogy az előírt rövid pá­lyázati határidő nem ad lehe­tőséget a termelőknek arra, hogy élhessenek a lehetősé­gekkel. Az ugyancsak nehe­zen valósítható meg, hogy a 100 hektárnyi vetésterülettel rendelkező gazdák tíz nap alatt hozzanak létre igénylő közösségeket. A szövetség tagjainak vé­leménye szerint az elvileg ugyan nem kifogásolható, hogy a búzaexportengedély­ígérvényeket a termelők kö­zött valamilyen módszerrel felosszák, de ehhez szabá­lyozni kell, hogy miként le­het az exportígérvényeket át­ruházni. Agrúrium • Genf (MTI ECO) Az Egyesült Államok több országgal közösen arra kérte a Kereskedelmi Világ­szervezetet (WTO), hogy kezdődjenek konzultációk a magyar mezőgazdasági ex­porttámogatásról - közölte pénteken az AP-DJ. A héten Genfben az Egyesült Államok, Argentí­na, Kanada, Ausztrália, Új­Zéland és Thaiföld arra kérte Magyarországot, hogy tár­gyaljanak a kérdésről. Sze­rintük ugyanis a magyar tá­mogatás sérti a GATT uru­guayi fordulóján létrejött mezőgazdasági megállapo­dást; ebben a GATT tagjai Ígéretet tettek mezőgazdasá­gi exporttámogatásaik csök­kentésére. A barterüzlet leggya­koribb formája a kétol­dalú csere. Adok mond­juk méterárut és kapok érte olajat. De mi van akkor, ha nekem mond­juk gáztűzhelyre lenne szükségem? Nos, akkor jön például a BCI, azaz a Barter Clearing & Infor­mation. - Budapesten ősz óta, Szegeden pedig februártól működik a BCI irodája ­mondja Gróf Gábor, a cég megyei igazgatója. - Barter­üzletek közvetítésével fog­• Munkatársunktól A Budapesti Árutőzs­de olyan önkormányzó és önszabályozó szerve­zet, amely az engedé­lyezett és forgalmazható áruk körében nyilváno­san meghirdetett, előre meghatározott módon, helyen és időben kon­centrálja a keresletet és a kínálatot. A tőzsdén központosított kereske­delem folyik szabványo­sított szerződés útján, határidős ügyletek ese­tében a Keler Rt. teljesí­tésre vállalt garanciája mellett. A tőzsdetagok nyilvános piaci alku keretében azonos feltételeket biztosítva az ügyletkötésekhez, a legver­senyképesebb áron köthetik meg szerződéseiket. A Bu­dapesti Árutőzsde Gabona­szekciójában a következő AKCIÓ! A Tisza-Maros Szög Mg. Szöv. fémzárolt UT-l-es Desirec vetőgumót 35 Ft-os áron, valamint étkezési burgonyát (Desiree) 22 Ft-os áron értékesít kis és nagy tételben. Az árak az áfát is tartalmazzák. Árusítás: munkanapokon 8-15 óráig a Tiszaszigeti Szárítóban. Érdeklődni: 62/377-033, Pálinkás Istvánnál. lalkozunk, egész pontosan clearing szerződések megkö­tésével és közvetítésével. Aki nem ismerné pontosan a kifejezés lényegét, annak ta­lán legszemléletesebben úgy lehetne fogalmazni, hogy gondoljon a hármas, vagy négyes „lakáscserére". Az eladó és a vevő ugyanis nem mindig azonos. A BCI szegedi irodája azonban számítógépen ka­csolódik egy világprogram­hoz, aki„benevez"a ebben a körbe gyakorlatilag szaba­don adhat és vehet, cserélhet terméket vagy szolgáltatást termékekre lehet üzletet köt­ni: takarmánykukorica, mal­mibúza, takaránybűza, takar­mányárpa, napraforgó, BL 55 liszt. A tőzsdén enged­élyezett üzletkötések lehet­nek azonnali, illetve határ­idős eladási és vásárlási, va­lamint határidős csereügyle­tek. A tőzsdei forgalomban az áru adásvétele akkor te­kinthető azonnalinak, ha a felek a szerződésben megál­lapodnak az áruk közvetlen fizikai szállításában az álta­luk meghatározott időpont­ban. A határidős kereskedés során a fent leírt termékekre vonatkozóan lehet eladási vagy vételi kontraktusokat kötni a tőzsde által előre meghatározott jövőbeni ha­táridőkre. Készpénzes elszá­molásról beszélünk abban az esetben, ha a tőzsdetag az el­adási, illetve vételi kötele­zettségeit felszámolja (likvi­dálja) egy ugyanarra az áru­ra vonatkozó ellentétes el­AKCIÓ! A Zöld Kosár ABC-ben a Nagyállomásnál, Szent Ferenc u. 7. 1996. április 2.—április 6. régi ár új ár Kristálycukor 1 kg 115 Ft 89 Ft Finomliszt 1 kg 56 Ft 45 Ft Floriol étolaj 1 I 243 Ft 169 Ft Rama margarin 250 g 78 Ft 62 Ft Héra margarin 500 g 128 Ft 99 Ft Trappista sajt 599 Ft 499 Ft Tojás 12,50 Ft 9,90 Ft Ruma pudingpor 32 Ft 24 Ft MÁS MEGÍfPETÉSEK! AMÍG A KÉSZlfT TART! az adatbankon keresztül. A BCI egyébként 12 éve mű­ködik, s ma már több mint 10 ezer európai partnercége van - a választék tehát igen­csak bőséges. Idehaza eddig 150 part­nercég csatlakozott a rend­szerhez, s a Dél-Alföldön is nagy az érdeklődés. Milyen előnyökkel jár belépni egy ilyen rendszerbe? Többek között olyan ki­egészítő piacokhoz lehet jut­ni, ami a hagyományos, pénzzel „fizető" kereskede­lemből kiesne. A barter ugyanis „hab a tortán", töb­adási, illetve vételi ügylettel a mennyiség és a határidő azonossága mellett. Ebben az esetben nem történik meg az áru fizikai leszállítása, ha­nem a tőzsdetag vagy annak megbízója árfolyam nyere­séget vagy veszteséget reali­zálhat. A határidős tőzsdei vásárlás vagy eladás eseté­ben a kialkudott árakat Bu­dapest Csepel Szabadkikötő­be történő leszállítással kell figyelembe venni. A Budapest Árutőzsdén kereskedni a tőzsdetagon ke­resztül megbízások alapján lehet. A megbízási szerződés a megbízót feljogosítja arra, hogy a tőzsdetag részére írásban vagy szóban eladási, illetve vételi utasításokat ad­jon. Az utasításoknak tartal­maznia kell a megbízás típu­sát (vásárlási vagy eladási), a kereskedés határidejét, va­lamint a mennyiségek kont­raktusokban történő kifeje­zését (1 kontraktus 20 tonna bek között azért, mert csök­kenti az üzleti kockázatot, kíméli a készpénzt, csökken­ti a vásárlás rizikóját. Nem véletlen népszerű a BCI: ta­valy már 117 ezer barter üz­letet bonyolítottak le. A gya­korlatban mindez úgy jöhet létre, hogy a központban egy számítógépes rendszer segít­ségével összegyűjtik a keres­leteke, szortírozzák, majd ki­küldik a pontenciális ajánlat­tevőknek. S mindez persze fordítva is igaz, aki keres valamit, azon is segíteni tud a számí­tógép. mennyiségű árunak felel meg). Az azonnali kereskedés esetében jelölni kell a meg­vásárolni kívánt áru szállítá­sának időpontját és átadásá­nak helyét. Továbbá meg kell határozni a vételi, illetve az eladási árat tonnában ki­fejezve. Az árutőzsdén az árak naponta limitmértékkel változhatnak lefelé vagy fel­felé. Egyirányú limitmozgás a takarmánykukorica eseté­ben például 300 forint lehet. Az árváltozás korlátját fel­szabadíthatják, amely során az árak már 400 forintot meghaladva is változhatnak egyirányba. A Budapesti Árutőzsde Gabonaszekciójá­nak kereskedési napjai min­den héten kedd, szerda, csü­törtökön van 10 órától 11 óra 30-ig. A Nexon Bróker Kft. további információkkal szolgál minden kedves ér­deklődő részére. (Tel.: 62/311-147, 321-546.) A Szeged, Tisza L. krt 58. szám alatti Szakkönyvbolt (tel.: 314-681) ajánlata: Költségek elszámolása 1996. (Kiadó Verzál Kft.) A kiad­vány akár a személyi jöve­delemadó szabályai szerint, akár a társasági adó szabá­lyai szerint adózó adóala­nyok számára azokat az is­mereteket foglalja össze, amelyek megkönnyítik a jogalkalmazók, adóalanyok munkáját. Az előbbiek sze­rinti megbontás azért szük­séges, mert bár viszonylago­san egységes a magyar adó­rendszer, mégis vannak kü­lönbségek, hiszen technikai értelemben nem várhatók el azonos nyilvántartási előírá­sok betartása egy önálló te­vékenységet folytató magán­személytől, egy betéti társas­ágtól, vagy egy részvénytár­saságtól, így az adóalanyok gazdasági erejétől függően eltérnek az adózási és szám­viteli előírások. Különösen fontos ez, amikor a személyi jövede­lemadóról új törvényt alko­tott az Országgyűlés (még akkor is, ha a költségelszá­molási rendszerben nem be­szélhetünk strukturális válto­zásról.) A kiadványt dr. Vá­mosi-Nagy Szabolcs szer­kesztette, dr. Bokor Pál lek­torálta, a szerzőgárda bizto­síték arra, hogy a könyv si­keresen juttassa el az infor­mációkat az olvasóhoz. Dr. Tanács Károly NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAPKÉNT tovább működik a PRÉMIUM! A befektetési jegyek megvásárolhatók a MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK RT. fiókjaiban és pénztáraiban. Az MKB Rt. hozamgaranciát vállalt az Alap­kezelő Jelé az Alap minimális teljesítményére. A ga­rancia mértékét a Bank háromhavonta állapítja meg. Az átalakulástól május 2-ig terjedő időszakra a hozamgarancia mértéke évi 27%, ami a hozam újrabefektetésével éves szinten 30%-os megtérülést jelent, feltételezve, hogy a garancia mértéke a következei hozamperiódusokban változatlan marad. Adóhitellel további 6-8%-os hozamnövekmény érhető el. Bővebbfelvilágosítás: (1) 268-7081 A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. vidéki fiókjai: Debre­cen 4024 Váru. 6/c tel: (52) 346-011 • Győr 9021 Bécsi ka­pu tér 12. tel: (96) 315-287 • Pécs 7621 Király u. 47. tel: (72) 225-411 • Sopron 9400 Várkerület 16. tel: (99) 335­920 • Szeged 6720 Kölcsey u. 8. tel: (62) 324-711 • Szol­nok 5000 Baross u. 10-12 tel: (56) 424-777 vagy 374-677 • Veszprém 8200 Óváros tér 3. tel: (88) 428-811 • Kecske­mét 6000 Katona József tér 1. tel: (76) 484-584 • Székesfehérvár 8002 Zichy liget 12. tel: (22) 333-786 A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. budapesti pénztárai: V. ker. Szent István tér 11. tel: 268-7444 • VI. ker. Andrássy út 17. tel: 268-7066 • V ker. Apáczai Csere János u. 7. tel: 268-8337 • V ker. Türr István u. 9. tel: 268-8094 A Csongrád Megyei Bíróság nyilvános pályázatot hirdet a bírósági végrehajtás során lefoglalt vagyontárgyak elhelyezése, majd árverésen történő értékesítése céljára vállalkozási formában • működtetett CSARNOK létesítésére és üzemeltetésére. A pályázat feltételeit tartalmazó ismertetőt 1996. április 25. és május 5. között a Csongrád Megyei Bíróság elnöki irodáján (Szeged, Széchenyi tér 4. I. em. 120.) lehet átvenni. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket 1996. május 10-ig lehet eljuttatni a Csongrád Megyei Bíróság elnökéhez. A szóbeli válaszadás időpontja 1996. május 15-én, 10 óra. Helye: Szeged, Széchenyi tér 4.1. em. 121. szám alatti terem. A pályázatot három példányban, 1996. május 20-ig lehet benyújtani a Csongrád Megyei Bíróság elnö­kéhez. A pályázatokat a Csongrád Megyei Bíróság elnö­ke, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara egyet­értésével bírálja el. A pályázat eredményének nyil­vános kihirdetése: 1996. május 29., 10 óra. Helye: Szeged, Széchenyi tér 4.1. em. 121. Az ingóságok bírósági árverezésére az 1994. évi LIII. törvény 118-129. §-ai, a bírósági árverési csarnok rendeltetésére, használati díjára a 19/1995. (X. 25.) IM-rendelettel módosított 11/1994. (X. 8.) IM-rendelet 61-68. §-ai az irány­adók. MAGYAR NEMZETI BANK Valutaárfolyamok pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban angol font (X) 222,05 224,27 226,49 ausztrál dollár 114,24 115,34 116,44 belga frank (100) (XX) 478,39 483,18 487,97 dán korona 25.45 25,71 25,97 finn márka 31,35 31,67 31,99 francia frank 28,85 29.14 29,43 görög drachma (100) 60,29 60,89 61,49 holland forint 87,80 88,68 89,56 ír font 229,40 231,68 233,% japán jen (100) 135,55 136,93 138,31 kanadai dollár 107,31 108,36 109,41 kuvaiti dinár 486,34 491,18 4%,02 német márka 98,29 99,27 1(M),25 norvég korona 22,64 22,87 23,10 olasz líra (1000) 92,74 93,67 94,60 osztrák schilling 13,97 14,11 14,25 portugál escudo (1(M)) 95,11 96,06 97,01 spanyol peseta (1IM)) 116,90 118,07 119,24 svájci frank 121,90 123,11 124,32 svéd korona 21,78 22,<M) 22,22 USA-dollár 145,61 147,06 148,51 ECU 182,45 184,27 186,09 (X) Ideértve a skót és észak-lr kibocsátású angol font bankjegyeket is. angol font (XX) Ideértve a luxemburgi frankot is. Az Egy Százalékot szerkesztette: Kovács András

Next

/
Thumbnails
Contents