Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-27 / 99. szám

SZOMBAT, 1996. ÁPR. 27. BELFÖLD 3 Hód-mező, hétezer hektár A fórum elnöki asztala, ingujjban Hans Beck úr. (Fotó: Enyedi Zoltán) tartotta, aki az alkalmat megragadva röviden bemu­tatta a vállalkozást. A részvénytársaság 1992. december végén alakult két­milliárdos saját vagyonnal, tavalyi árbevételük megha­ladta a 2,3 milliárd forintot. Az ötezer hektár saját, és kétezer hektár bérelt földte­rületen gazdálkodó társaság adózás előtti eredménye 1995-ben 146 millió forint volt. Ez az Alföld legaszá­lyosabb vidékén, a nehezen művelhető földeken komoly eredménynek könyvelhető el. A gazdaság meghatározó ágazata az állattenyésztés ­kiemelkedő genetikai érték­kel, magas színvonalon ter­melő sertés-, szarvasmarha­és lótörzsállományokkal. A növénytermesztés az állatál­lománynak szükséges takar­mány előállításával, feldol­gozásával - Hódmix -, illet­ve a minőségi vetőmagok termelésével foglalkozik. Az utóbbi többek között évi ha­tezer tonna kalászos-, nyolc­ezer tonna kukorica-vetőma­got jelent. Ezen túl a társas­ág dealere a Magyarorszá­gon működő fajtatulajdono­soknak, így például a CIBA, Dekalb, a KWS és más inté­zeteknek. Az állattenyésztésen belül a sertéságazatban a magyar Nagyfehér hússertés, a Du­• „Kedves" taxis vendégek Visszaküldik őket jegyzet Felosztó-kirovó M inél kevesebbet ér a nyugdíj, annál többel beszél­nek a jelenlegi nyugdíjbiztosítási rendszer ha­laszthatatlan megújításáról. Kollégám jött a minap, hogy ő bizony szégyelli, de nem tudja pontosan, mit is jelent az a felosztó-kirovó rendszer. Vigasztaltam, hogy ne szégyellje - én sem tudom. Pedig elég bátran emlegették már akkoriban is ezt a szakkifejezést az új­ságok. A két lehetséges változat nagyon tömör lényege, hogy az egyikben az aktív korosztály mindenkori befi­zetéseit osztják szét a nyugdíjasok között, míg a másik­ban mindenki magának gyűjti a tőkét. Nagyjából az első változat van jelenleg érvényben, ami rendre hi­ánnyal zár, s látjuk, mennyit is ér valójában. Azért fel­osztó-kirovó, mert az aktivakra kiróják, a nyugdíjasok között meg felosztják. Mindenki tudja, jobb lenne a tőkegyűjtős - tőkefe­dezeti, várományfedezeti -, ám az átmenetnek nagyon nagy ára van. Százmilliárd forintokban mérhető. És meg kell mondani, mondjuk a negyven év alattiaknak, hogy ti már tőkegyűjtős nyugdíjasok lesztek, szóval, kerülgessétek a társadalombiztosítást. A negyven felet­tieket pedig kinevezik átmenetieknek, mindaddig, amíg valamennyien el nem érik a nyugdíjkorhatárt. Utána már csak a tőkegyűjtősök maradnak. Elméletileg nem is bonyolult. Addig pedig lehet ön­kéntes kiegészítő nyugdíjpénztárba tömörülni. Az leg­alább biztos. Vagy majdnem. Mert hiába ellenőrzik, hogy a befizetések mekkora hányadának kell extrabiz­tos állampapírban feküdnie, máson is el lehet csúszni. Mondjuk, a kezdetben magas működési költségeken, mint tette azt a talán elsőként alakult szegedi nyugdij­péntár. Kicsit alacsonyan húzták meg a havi befizeté­sek minimális összegét, kicsit magasan a tagdíjakból kötelezően levont működési költséget. Az utóbbira egyébként azért volt szükség, hogy felálljon a rend­szer, ám ilyen infrastruktúrát bérelt irodával, vásárolt számítógéppel, megfizetett alkalmazottakkal működ­tetni drága dolog. A később indulók ezt sokkal olcsób­ban, meglevő eszközökre támaszkodva tehették. Nem csoda hát, ha a drágább üzemeltetésűből kezdtek átszi­várogni a tagok a kevésbé drágába, még a tízéves futa­midő elején. JHT zek persze csak a gyermekbetegségek, az önkéntes M2j nyugdíjpénztárak jövőjét senki sem vonja kétség­be. Mert ahhoz, hogy nyugdíjas korunkban szuper légkondis buszból kiszállva nézegessük a holland szél­malmokat - mint ahogy teszik ezt az onnan érkezők a magyar ménessel -, egy jó darabig még nem lesz elég az állami apanázs. A felosztó-kirovó egészen biztosan nem, de még a kötelező várományfedezeti sem. Elektronikus levelezés és teljes körű INTERNET szolgáltatás . az Eunet hálózaton keresztül Zenon Kft., Szeged, Szent-Györgyi A. u. 2. Telefon: 62/430-168. Fax: 62430-833. • Mit várnak a polgárok? Tb-ügyben (is) megújulást! Csurka István, az MTV elnöke? röviden „Fagyfelmérés" • Munkatársunktól E napokban próbálják fel­mérni a Csongrád megyei gazdák, kertészek, mennyi kárt okozott a hosszú tél a gyümölcsösökben. A szépen virágba borult fák képe ki­csit csalóka. Az eddigi vizs­gálódás ugyanis azt derítette ki, hogy a téli fagykár az idei várható termésnek akár 50 százalékát is elvihette. Az őszibarack termesztésben szaktekintélynek számító Széli Istvántól azt tudtuk meg, jó metszéssel a károk egy része még hárítható, le­het csökkenteni a vesztesé­get. S persze meg kell várni a májusban érkező „fa­gyosszenteket", ha azok nem végeznek nagyobb pusztí­tást, akkor több lehet a ter­més, mint tavaly. Mol-eredmény • Szolnok (MTI) A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. Igazgatósága részvényenként 9 forintos osztalék kifizetésére tesz~ja­vaslatot a közgyűlésnek má­jus 29-én. A társaság múlt évi tevé­kenysége után a konszolidált adózás előtti eredménye 4,2 milliárd forint, az adózott eredmény pedig 3,9 milliárd forintot ér el. Az igazgatóság azt javasolja, hogy az adó­zott eredmény 25 százalékát kapják meg osztalékként a részvényesek. Kitüntetés • Budapest (MTI) A Magyar Köztársaság el­nöke - a miniszterelnök elő­terjesztésére - a nemzetközi­leg is elismert egyházi és te­ológiai munkásságáért dr. Harmati Bélának, a Magyar­országi Evangélikus Egyház püspök-elnökének, az auszt­riai magyarság körében ki­fejtett gyógyító tevékenysé­ge elismeréseként dr. Platthy Györgynek, a Rudolf Stif­tung Kórház osztályvezető­főorvosának a Magyar Köz­társasági Érdemrend Tiszti­keresztjét adományozta. Szakkiállítás • Kőbánya (MTI) A magyar építőipar az el­múlt öt évben a bruttó hazai termék 6,8 százalékát hozta létre, s továbbra is a nemzet­gazdaság negyedik ágazata, s a foglalkoztatottak 6,2 szá­zalékának ad munkát ­egyebek közt ezeket az ada­tokat ismertette Koji László, az ÉVOSZ igazgatója a kő­bányai vásárvárosban a jövő héten nyíló nemzetközi épí­tőipari szakkiállítás előké­születeiről. Merítkezések • Szentendre (MTI) Merítkezések a címe Pé­reli Zsuzsa kiállításának a szentendrei Papírmerítő Mű­helyben. Papírplasztikáit mutatja be az érdeklődők­nek. A gobelinmúvészt megih­lette a nemes anyag és az a bonyolult kézműves munka­folyamat, amelynek eredmé­nyeként végül is „megszüle­tik" a papír a szentendrei műhelyben. Péreli Zsuzsa csupa fehér papírszobrát, üveges, színes dobozokba „öltöztette" fel. A Merítke­zések „stációi" egy hónapig tekinthetők meg a Duna-par­ti város Angyal utca 5. szám alatti műhely-galériájában. A kis- és nagyüzemek kapcsolatrendszerében bekövetkezett változá­sokról, az integrációró szerepéről tartottak fó­rumot tegnap Hódme­zővásárhelyen a III. al­földi állattenyésztési na­pok egyik szakmai programjaként. A két díszvendég közül csak Hans Beck úr, az Euró­pai Unió budapesti nagykövete érkezett meg, Suchman Tamás privatizációs miniszter nem. Ha a fórum résztvevői ta­lán nem is, a sajtó minden­képpen Suchman urat várta volna jobban, hiszen a priva­tizációs miniszter legutóbbi vidéki „fellépésein" rendre bejelentett valamit, amitől azután napokig hangos volt a sajtó. Arról nem is beszél­ve, hogy a többségi állami tulajdonú Hód-mezőgazda Rt. szervezte fórumra a gaz­da - vagyis az állam - kép­viselőjeként érkezett volna a miniszter. A fórumra - melyen az EU nagykövetek mellett megjelent és felszólalt töb­bek között Bihari Vilmos, a Pick vezérigazgatója, Csikai Miklós, az Agrárkamara el­nöke is - elsősorban a mező­gazdasági kistermelőket, vállalkozókat, a gazdakörök, szövetkezetek és gazdasági társaságok képviselőit hívták meg a rendezők. Ennek szel­lemében a vitaindító elő­adást - házigazdaként ­Egyed Béla, a Hód-Mező­gazda Rt. vezérigazgatója • Budapest (MTI) Állami számvevőszéki vizsgálatot sürget a Magyar Rádiónál és a Magyar Tele­víziónál a Magyar Igazság és Élet Pártja - hangzott el a MIÉP pénteki sajtótájékoz­tatóján. Csurka István párt­elnök egyben bejelentette, hogy „a kedvező elbírálás minden esélye nélkül" be­nyújtotta pályázatát az MTV elnöki posztjára. Csúcs László, a rádió volt alelnöke, a MIÉP fővárosi frakcióve­zetője úgy vélekedett: helyes volt az a kormánydöntés, amely „nem engedett a zsa­rolásnak", és a gyors segély helyett csak kisebb összegű hitelben részesítette a köz­szolgálati médiumokat. Attól tart azonban, például a Ma­gyar Rádió esetében, hogy részvénytársasággá való áta­lakulás költségei „összemo­sódnak" a most felvett hitel­lel, és így végső soron mégis az adófizetők fogják viselni a pazarló gazdálkodás követ­kezményeit. Az egykori alel­nök attól is tart, hogy a rádió nyilvánvalóan képtelen lesz kigazdálkodni a kölcsön visszafizetését, s emiatt a közszolgálati tevékenysége korlátozódhat, illetve egyes részeit - például az archívu­mot - privatizálhatják. Csur­ka István azt sem tartotta ki­zártnak, hogy az esetleges vevő Soros György lenne. Csurka arról is szólt: nem ki­zárt, hogy a jövőben, ko­moly pénzintézeteknél bot­rányok robbannak ki. • Szombathely (MTI) Az osztrák határ mentén a magyar taxisoknak kedves vendége az osztrák utas, csakhogy ha a kuncsaft mondjuk burgenlandi címet diktál be, a magyar fuvaro­zónak a határon bizony bo­nyodalmakra kell számíta­nia: nagy valószínűséggel visszafordítják és elúszik a remélt üzlet. Udvardi Sándor, a Fuva­rozók Országos Demokrati­kus Szövetségének megbí­zott elnöke elmondta: 1996. március 22. óta fordítják vissza osztrák oldalról a sár­ga rendszámukról összeté­veszthetetlenül felismerhető taxikat. Még akkor is megteszik ezt, ha a kocsikkal magán­emberként kívánnak átlépni roc és a belga Lapálytörzsek nemesítését végzik, szaporí­tótelepükön ezerszáz koca található. Az rt. éves tejter­melése 15 millió liter extra minőségű tej, az egy tehénre jutó Iaktációs termelés 8800 liter. Rekorder tehenük, a Göncöl például százezer li­ternél is nagyobb életteljesít­ményt produkált. A nagyságrendileg kisebb lótenyésztés a gazdaság egyik ékköve, felvállalták például a 150 éve meghono­sított, ám időközben majd­nem kiveszett Furioso-North Star fajta fenntartását és visszanemesítését. K. A. gazdáik. A szövetség ezért a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz fordult segítségért. A tárca közbenjárására az ausztriai hatóságok közölték, hogy az osztrák különjárati személyszállítási törvény előírásai szerint járnak el, amelynek értelmében a ke­vesebb mint kilenc személy szállítására alkalmas bérau­tók is engedélykötelesek, .a nemzetközi taxiforgalomra szóló engedélyt kell besze­rezni rájuk az illetékes oszt­rák szövetségi minisztérium­ban. Ez az engedély ugyan a heilingenkreutzi és a nic­kelsdorfi határátkelőhelyen is kapható, ám egyetlen be­utazásra szól és alkalman­ként 1140 schillingbe kerül. Az emberek többsége legszívesebben egy megújult társadalombiz­tosítási rendszer, illetve az önkéntes nyugdíj­pénztárak útján gondos­kodna öregkoráról ­legalábbis ez derül ki a Magyar Pénztárszövet­ség részvételével végzett országos reprezentatív felmérésből. A vizsgálat eredményéről pénteken Budapesten tájékoztatta az újságírókat Kovács Pál, a Pénztárszövetség alelnöke, országgyűlési képviselő. Az 1994-95-ben, tizenké­tezer ember megkérdezésé­vel végzett felmérés tanúsá­ga szerint a túlnyomó több­ség a társadalombiztosítás­ban btzik a leginkább; a megkérdezettek 82,5 száza­léka várja-öregkori megélhe­tését egy megújított társada­lombiztosítástól. Az embe­rek több mint fele egészítené ki a tb-től kapott nyugdíját valamelyik önkéntes kölcsö­nös biztosító pénztár szol­gáltatásával. Az üzleti bizto­sítókat azonban a megkérde­zettek alig tíz százaléka vá­lasztotta, mint olyan befek­tetési formát, amelynek ré­vén időskorukról gondos­kodnának. Skrabski Árpád, a Pénz­társzövetség ügyvezető elnö­ke szerint a választás alapve- • tőén bizalom kérdése. Az emberek azt akarják, hogy befizetett pénzük biztonsá­gos, jól ellenőrizhető helyre kerüljön. Úgy vélik, hogy erre ma elsősorban a társa­dalombiztosítás, illetve a ki­egészítő nyugdíjpénztárak nyújtanak esélyt. Kovács Pál úgy vélte: a felmérés tanulságait nem le­het figyelmen kívül hagyni akkor, amikor a jövő nyug­díjrendszeréről gondolko­dunk. Ez a folyamat pédig ­minden ellenkező híreszte- . léssel szemben - még nem ért véget. Csongrád megye legnagyobb médiavállalata, a ÜÉLMAGYARORSZÁG KÖNYV-, LAPKIADÓ ÉS NYOMDAIPARI KFT. pályázatot hirdet a cég hirdetésvezetői álláshelyének betöltésére. A cég hirdetésvezetője vezetői besorolású alkalmazott. FELADATKÖRE: 1. A napilapok hirdetési célú felületeladási munkálatainak szervezése és irányítása. 2. A hirdetési képviselők felületeladási tevékenységének koordinálása és szervezése. 3. Hirdetési adminisztráció irányítása és szervezése. 4. Az eladási adatok feldolgozása, elemzése és stratégiai tervek elkészítése. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK. - Felsőoktatási intézményben szerzett nappali tagozatos diploma. - Konszolidált és stabil családi és egzisztenciális háttér. - Gépjármű-vezetői jogosítvány és saját gépkocsi. ELŐNY, DE NEM FELTÉTEL: - Vezetési és irányítási gyakorlat - Német vagy angol nyelv ismerete társalgási szinten - Alapfokú számítógépes ismeretek PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: - Kézzel írott, részletes önéletrajz, amely bemutatja szakmai és családi múltját és jelenét, külön részletezve eddigi munkahelyein betöltött munkaköreit. - Felsőfokú intézményben szerzett, végzettségét igazoló okiratok másolata, esetleges német vagy angol nyelvű nyelvvizsgáit igazoló okiratok másolata. - Színes fénykép Beküldési cím: Délmagyarország Kft., Bellavics István kiadói és pénzügyi igeizgató Szeged, Stefánia 10. Beküldési határidő: 1996. május 6., hétfő (Telefonos vagy személyes érdeklődésre nem adunk felvilágosítást!)

Next

/
Thumbnails
Contents