Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-18 / 91. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. ÁPR. 18. KAPCSOLATOK 11 Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivaiájuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Csak válaszokat várok Üzenet a törvényhozóknak Már egy ideje figyelemmel kísérem a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló vitákat, javaslatokat. Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne íijam le a saját véleményemet. Nem fér a fejembe, hogy egyáltalán hogyan is fordult meg az illetékesek fejében a korhatáremelés, ebben a helyzetben, ami most az országban uralkodik. A mukanélküliségre gondolok. Nem tudok olyan helyzetet elképzelni egy családban, hogy az idős, már megfáradt szülők dolgozzanak, iskolázott gyermekeik pedig otthon üljenek a semmittevésben. Hiszen, ha valaki nem kap munkát, hát mit csinál? A jobb érzésű fiatal ebbe szinte lelkileg belerokkan, hiszen ő azért tanult, hogy minél előbb segítségére legyen szüleinek, hasznára a hazájának. Gondolják csak el a döntést hozók, ez, illetve az a korosztály, amelyről most a vita folyik, milyen megpróbáltatáson ment, megy keresztül. A 40-es, 50-es születésűek és gyermekeik a rendszerváltásokat úgy érték meg, hogy igavonó állat módjára dolgoztak. Az idősebbek a munkahely mellett otthon, a földön, az iskoláskorúak pedig az iskola után a szüleikkel dolgoztak, hogy jussanak egyről a kettőre. És most őket akarják tovább dolgoztatni? Érthető lenne ez abban az esetben, ha minden fiatal munkához jutna, dolgozna, és az üres helyeket töltenék be a nyugdíjkorhatárt elérő emberek, de csak azok, akik úgy érzik, tudják vállalni. De az abszurdum, hogy a fiatalok nem jutnak munkához, az idősebbek pedig dolgozzanak csak azért, mert a pénzpolitika így kívánja. Azt üzenem a törvényhozóknak, hogy próbáljanak józan paraszti ésszel gondolkodni, biztos megtalálják a jó megoldást, mert az eddig még az embert soha nem hagyta cserben! Nagy Ferencné Mórahalom Szolgáltatók véleménye Tisztelt Főszerkesztő Úr! Nagyon megtisztelő, hogy Szalay Úr szerény személyemmel foglalkozik és kihív egy nyilvános vitára. Azonban nem őrültem meg, hogy hivatásos szónokkal - tanárral és politikussal - az ő eszközeivel és az ő terepén, nézőközönség előtt felvegyem a harcot. A felkérés ezért nem éppen lovagias gesztus egy hétköznapi emberrel szemben. Választópolgárként egyszerűen csak őszinte válaCikkünk A kecskés-telepi vasúti átjáró veszélyeiről szóló, a DM-ben megjelent olvasói megjegyzésekre reagálva a körzet önkormányzati képviselője, Papp Zoltán a következőkről tájékoztatott: A március 26-án a MÁV Rt.hez küldött levélben a használaton kívüli őrház lebontására tett javaslatra válasz érkezett. Sárkány László, a MÁV irodavezetője ebben azt írta a képviselőnek: „Az E75-ös út és a vasút keresztezésénél lévő őrhely bontásával kapcsolatosan intézszokat várok mindarra, amit a Délmagyarország a közelmúltban a városvezetés minőségével kapcsolatban felvetett, és mindarra, amit az olvasók leveleikben - éppúgy, mint én - kifogásoltak. A polgármesteri magyarázat helye pedig szerintem a sokak által olvasott Délmagyarország, nem pedig az én lejáratásomra rendezett közéleti fórum. Nagyrabecsüléssel üdvözli: Várnagy Nóra nyomán kedtünk. A bontási munka 1996 áprilisában megkezdődik és várhatóan április 30ig befejeződik." • Bárcsak a lapunkban megjelenő minden olvasói megjegyzés ilyen gyorsan halló, értő, illetékes fülekre találna, a választópolgárait képviselő, érdekükben tevékenykedő városatyára, s a lakosság ésszerű javaslatait elfogadó és megfogadó gazdálkodó, szolgáltató szervezetre! Bizony mondjuk, örömmel hírül adnánk. Verses köszönet A város általános iskolái felső tagozatos diákjainak versmondó versenyét idén is a Tabán iskola rendezte meg. Ahhoz, hogy a költeményeket legszebben előadó diákok számára a versengés emlékezetes legyen, s többen kaphassanak díjakat is, a szervezők önzetlen támogatókat kerestek és találtak. Ezúton is köszönik az irodalom, a gyermekek szeretetét kifejező ajándékokat a Tolkien Könyvesháznak, a Szűkíts Antikváriumnak, a Lombard Könyvterjesztő Kft.nek, a Szofi Számítástechnikai Bt.-nek, a Szegedi Nemzeti Színháznak, a Coca Colának, a Hatos Rétesnek, a Török Kulcsszervíznek, s minden más támogatójuknak. Tabán Iskola Dudás Jánostól, a Szuper Elszo ügyvezető igazgatójától hosszú levelet kaptunk. Az új parkolási rendszer anomáliái ellen emelt benne szót, a szolgáltatók véleményét tolmácsolta. Mellékelte azt a levelet, amelyet ez ügyben március 26-án a polgármesterhez irtak, s máig (az április 17-i lapzártáig a szerk.) nem kaptak rá választ. Többek között azt irták: „...Meglepetéssel szereztünk tudomást arról, hogy a városi közgyűlés milyen döntést hozott a város területére a gépkocsik parkolása ügyében... A döntést dolgozóink kifogásolják, mivel munkavégzésüket ezzel akadályozzák. Ugyanis kevés lehetőségünk van, hogy a kft. parkolási jegyeket vásároljon ilyen irreálisan magas összegért... a/ Műszerészeink szerszámkészlete amely a javításhoz feltétlenül szükséges - igen komoly súlyú és terjedelmű, tehát a munka végzésének feltétele a gépkocsi használata... A belváros lakossága zömében nyugdíjasokból, szegényebb rétegekből áll, akik igénylik a különböző szolgáltatásokat. A parkolási díjat - gondolják Önök - hárítsuk tovább az ügyfélre? Ez már szinte lehetetlen, b/ A hűtőgépműszerész szerszámkészletének súlya nyolcvanöt kilogramm. c/ A háztartásigép műszerész szerszámkészletének súlya ötven kilogramm, d/ A tévéműszerész szerszámkészletének súlya harmincöt kilogramm. A közgyűlés döntése előtt át kellett volna gondolni, s a szükséges kedvezményeket megadni azoknak a szolgáltatóknak, akik végzik a munkájukat. Átgondolta-e Önök közül valaki, hogy milyen költséget ró egy vállalkozóra az ilyen jellegű meggondolatlan döntés?... Elképesztő az is, hogy meg sem kísérelnek kedvezményeket adni azoknak, akik ilyen jellegű munkával keresik a kenyerüket. Várjuk, hogy legközelebb „füstadót" rójanak ki a szegedi lakosokra... Kéljük a szolgáltató szférában dolgozó vállalkozók valamilyen jellegű felmentését, kedvezményes bérletek kiadását. De az a véleményünk, és ezt többes számban írom, hogy az egész fizető parkolás rossz döntés, kivitelezhetetlen és nem korrekt." Arról értesültünk, hogy a szolgáltatók, tiltakozó aláírásgyűjtésbe keztek. Találkozó Kistemplomtanyán A II. világháború befejezése után népünk új társadalmi, szociális és kulturális viszonyokkal ismerkedett meg. A kormányzat dolgozói iskolai tanfolyamok szervezését szorgalmazta azok számára, akik az iskolába járás nehézségei miatt eddig lemaradtak. Mint akkori igazgató. Szegeden, az igazgatói értekezleteken megismertem közelebbről a lehetőségeket. A Szeged, III. kerületi Margit utcai (ma Gutenberg utcai) Állami Polgári Leányiskola igazgatójával, Csorna Gyulával közösen elhatároztuk, hogy Kistemplomtanyán (Bordány) megszervezzük a parasztdolgozók polgári iskoláját. 1946. szeptemberében a kistemplomtanyai (bordányi) „Kőiskola" tantermében megindult a tanítás. E munka eredményeképpen a tankerületi főigazgató engedélye alapján 1947 májusában huszonötén az első is második osztályból, 1948 januárban huszonegyen a harmadik osztályból, 1948. június 5-én pedig húsz negyedik osztályos tanuló tett polgári iskolai magánvizsgát. Azóta eltelt ötven esztendő. Elérkezett a találkozó ideje. Szeretnének még egyszer összejönni Bordányban. A találkozás időpontjában még nem egyeztek meg, ezért kérik, jelentkezzenek a hajdani diákok egykori tanáruknál, osztályfőnöküknél (telefon: 62/330-156). Hudi Antal Meghívó A DÉLÉPÍTŐ Rt. Igazgatósága értesíti tisztelt részvényeseit, hogy 1996. május 17-én (pénteken), délután 15 órakor tartja 1996. évi rendes közgyűlését a Társaság székhelyén (Szeged, Bocskai u. 10-12.) az udvari tárgyalóban. A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatóság beszámolója az 1995. évi gazdasági tevékenységről, a mérlegbeszámoló ismertetése 2. A könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság jelentése 3. Az 1995. évi mérlegbeszámoló elfogadása, döntés az eredmény felhasználásáról 4. A könyvvizsgáló és a fel ügyelőbizottság díjazása 5. Egyebek A közgyűlésen a részvényesek az Alapszabályban megjelölt módon szavazhatnak, a részükre kiosztott szavazólapokkal. A fentiekben meghirdetett közgyűlés - határozatképtelenség esetén - azonos napirenddel és azonos helyszínen 19%. május 17-én (pénteken), délután 16 órai kezdettel tartjuk. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes. Délépítő Rt. Igazgatósága, Szeged, Bocskai u. 10-12. Négyéves Quick-Schuh Cipöbolt! Születésnapi akció április 19-én! 10% engedmény a teljes árukészletből, 1000 Ft feletti vásárlás esetén „Béka bérletet" adunk, férfi-, női és gyermekcipőket reklámáron kínálunk. 16 órától Moldován László zenés műsorát hallhatják. Gyerekeknek lufifújó verseny! Ünnepeljünk együtt! QUICK-SCHUH Cipöbolt Szeged, Nagy J. u. 1. Ütőképes és ütésálló mobiltelefon: • lOO óra készenléti iciö • 3,5 óra beszél getési idő • Használat köz ben is tölthető IMem kell vele kesztyűs kézzel bánni! Gyógyító Larissza: Kelj fel, és járj! OeZÜEE) Akció! A Tisza Volán AUTÓSBOLT-ban levegő-, olaj- üzemanyagszűrők, ék- és vezérműszíjak, valamint AGIP-olajokra április 15-töl 10% kedvezményt adunk. Igény esetén a cserét elvégezzük. Szeged, Mars tér 10-11. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. Szombaton: 8-11 óráig. Telefon: 62313-880, 490-190. BÍRJA A GYŰRŐDÉST! W nokia 16)0 qq qnn pt Bevezetoar: d?i9vv Újszegeden, a Kállay utcai Hotel Petróban gyógyít Balogh Larissza természetgyógyász; eredményes munkáját, betegeinek csodás gyógyulását városszerte ismerik, s elismerik. Rendelésein nagyon sok beteg ember fordul meg, hogy azután néhány kezelés után egészségesen távozhasson. Mint például az a középkorú hölgy is, akit elsó alkalommal még a fétje hozott el a gyógyítóhoz: - Nagyon beteg voltam, képtelen voltam arra, hogy egyedül közlekedjek, arra nem is gondohattam, hogy kimehessek az utcára. Másfél éven keresztül állandóan kórházban voltam, de a szűnni nem akaró fejfájásomon, szédülésemen senki sem tudott segíteni. Persze kaptam injekció, gyógyszereket, de ezek alig valamit javítottak az állapotomon. Ágyhoz kötött voltam, s arra sem voltam már képes, hogy egy lépést tegyek egyedül. Teljes kétségbeesésben éltem, s azt gondoltam, rajtam már senki sem segíthet. Ekkor hallottam Larisszáról, aki az utolsó reménysugár volt nekem. Eljöttünk hozzá a férjemmel. Az elsó öt kezelés után már egyértelműen mutatkoztak a javulás jelei. Fokozatosan megszűnt az iszonyú fájdalmat okozó, múlni nem akaró fejfájásom. Ezzel egy időben a szédülés is abbamaradt. Meggyógyultam! Az egyedüli közlekedéstől teljesen elszoktam, de most már lassan ebbe is belövök megint. Szeretnék egy kicsit lefogyni, de Larissza azt mondta, most, hogy tudok már otthon dolgozni, ez sem lesz probléma. Annyi, de annyi szenvedés után végre megint egészséges vagyon. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Sok betegtársam, akiket a kórházakból ismertem meg, érdeklődött csodás gyógyulásom felől. Csak annyit mondok nekik, menjenek el Larisszához, s adjanak maguknak egy esélyt. Én már megbizonyosodtam arról, a gyógyulásnak van a megszokottól eltérő útja is, a segítség a hagyományostól eltérő úton is megérkezhet: Larisszátólü Balogh Larissza naponta 15 és 18 óra között rendel a Kállay u. 6-10. szám alatt található Hotel Petróban. Telefon: 319-335. (x) Westel Rádiótelefon Kft.: Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. tel: 62/421-575 Ofotért: Hódmezővásárhely, Andrássy u. 5-7. tel: 62/341-181 Információ és házhozszállítás megrendelése: 265-88-88, 30/30-30-30 'Új Westei 900 előfizetés esetén, amíg a készlet tart.