Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-01 / 77. szám

/ HÉTFŐ, 1996. ÁPR. 1. BELFÖLD 3 röviden Lovasok Árpádnál • Munkatársunktól Népünk őstörténelmének megismerése - kulturális küldetés felvállalásával, a felkutatott emlékek megörö­kítésével - a célja annak a lovastúrának, amelynek 15 tagú csapata az ünnepek után indul az őshazába. A Lovas emléktúra '96 résztve­vői tegnap Ópusztaszerre, az emlékparkba látogattak, hogy az Árpád- emlékműnél elhelyezzék a tisztelet virá­gait. A múlt hangulatát idéző emlékhely egyben lelki rá­hangolódást is jelentett a 4 ezer kilométeres, nehéz útra vállalkozóknak. Az Ufából visszatérő csoporthoz egyéb­ként csatlakoznak majd a Vereckei lovastúra tagjai is, és együtt érkeznek meg Szent István napjára Ópusz­taszerre, hogy részt vehesse­nek az augusztus 20-i ünnepi programon. Ópuszta­szer: huszárvilág • Tudósítónktól Budapesten bemutatták Vágó Pál festőművész mo­numentális (18 m széles, 3,5 magas) faliképét, amely az 1900-as párizsi világkiállítás huszárpavilonját díszítette, s a Huszárság története címet viseli. A falikép a mostani felújításáig a Hadtörténeti Múzeum raktárában hevert. A tervek szerint Szent István király ünnepétől kezdve te­kintheti meg a nagyközön­ség e művet Ópusztaszeren, a Feszty-körkép szomszéd­ságában. Bibó - bélyegen • Munkatársunktól A Történelmi Igazságtétel Bizottság javaslatára a Ma­gyar Posta bélyegsorozatot ad ki, amely az utolsó Nagy Imre-kormány, az 1956. no­vember 3-i nemzeti kabinet (közöttük Bibó István állam­miniszter...) tagjainak arcké­pét ábrázolja. Sinka Szabadkán rendez • Tudósítónktól Ványai Éva szegedi alpol­gármester és Kasza József szabadkai polgármester me­gegyezett: a Szegedi Nemze­ti Színház technikai berende­zésekkel, kölcsönadott dísz­letekkel, jelmezekkel, kellé­kekkel segíti a vajdasági színjátszást. Sinka Károly szegedi színművész minde­zek igénybevételével Sza­badkán rendezi Gárdonyi Géza darabját, a Lámpást.. • Horn Gyula maradt az MSZP elnöke Nem ismétlődhet meg a reálbércsökkenés • Budapest (MTI) Szombaton folytató­dott, majd vasárnap be­fejeződött a Magyar Szocialista Párt soros V. tisztújító kongresszusa. A tanácskozáson a meg­hívottak mellett részt vett a koalíciós szabad­demokrata párt elnöke, Petá Iván is. A kong­resszus jelentős esemé­nye volt, hogy Horn Gyulát választották is­mét a párt elnökévé, ügyvezető alelnöknek pedig Kósáné Kovács Magdát. A negatív szen­záció: Suchman Tamás privatizációs miniszter, miután nem választották be az elnökségbe, beje­lentette, hogy kilép a pártból. - Az elmúlt húsz hónap alatt megteremtettük a vál­ságból való kilábalás legele­mibb feltételeit. Elkerültük a katasztrófát, amit az előző kormány politikájának foly­tatása okozott volna - mond­ta Horn Gyula pártelnöki be­számolójában szombaton. A pártelnök-miniszterelnök megköszönte, hogy a ma­gyar nép türelmesen, böl­csen viselte, viseli el a meg­próbáltatásokat, s az 1994-es támogatók ha talán csökkenő számban is, de kitartanak az MSZP mellett. Az MSZP elnöke hosszan sorolta azokat az adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a társadalmi átalakulás nagy megrázkódtatásokkal jár. Megítélése szerint az évtize­dekre visszanyúló okok mi­att kialakult válságból egye­dül az MSZP politikája je­lenthet kiutat. A párt tisztá­ban van óriási felelőssége­vei, s arra törekszik, hogy a társadalmi szolidaritás mind erőteljesebb megalapozásá­val teljesítse programját. Az MSZP elnöke újólag visszautasította azokat a vá­dakat, amelyek szerint a szo­Horn Gyula és Kósáné Kovács Magda érkezik a kongresszusra. (MTI Tele fotó) cialista párt megfeledkezett választási ígéreteiről. Sorban idézte fel az 1994-es prog­ram fő elemeit, rámutatva, hogy azok teljesültek, vagy folyik a megvalósításuk. Ez a program tehát reális volt, kiállta az idő próbáját. A válság folyamatának megál­lítása, a gazdasági növeke­dés feltételeinek megterem­tése tovább folytatódik. Horn Gyula bejelentette: 1996-ban nem ismétlődhet meg a múlt évi reálkereset­csökkenés, s a kormány tel­jesíti a szociális partnerek­nek tett valamennyi ígéretét. Ennek érdekében azonban ki kell tartani az 1996-ra terve­zett stabilizációs intézkedé­sek mellett. - A rövid távú megoldá­sok keresésén túl a jövőben nagyobb hangsúlyt kell he­lyezni a hosszú távú, prag­matikus szemlélet kialakítá­sára, az elméleti vitákra­mondta kongresszusi beszá­molójában Vitányi Iván, az Országos Választmány elnö­ke. Leszögezte: elérkezett az a pillanat, amikor a politikán belül megszűnhet a gazdasá­gi szféra elsődlegessége, és nagyobb figyelmet lehet szentelni a társadalom- és kultúrpolitikának. Szekeres Imre, az MSZP parlamenti képviselőcsoport­jának vezetője beszámolójá­ban rögzítette: a frakció biz­tosította a kormányzás meg­felelő hátterét, s miközben a politikai életben több párt­nak, frakciónak is súlyos konfliktusokkal kellett szembenéznie, a szocialisták megőrizték stabilitásukat. A gazdasági stabilizáció foly­tatását, inflációellenes lépé­seket, a társadalmi párbe­széd erősítését és profi, erős párt megszervezését igényel­ték a felszólalók a vitában. A délutáni két és félórás vitában felszólalók szinte mindegyike hitet tett a stabi­lizációs program végrehajtá­sa mellett. Többen szóltak az MSZP belső életéről, és en­nek kapcsán számos kritiká­val illették az elnökség mun­káját. Az MSZP V. kongresszu­sának küldöttei szombat este ismét Horn Gyulát választot­ták meg a párt elnökévé. A pártelnök személyéről döntő szavazásnál leadott 780 voks közül 750 volt érvényes, és ezekből 710 támogatta Horn Gyula újbóli megválasztását. Döntöttek a szocialista kül­döttek a három alelnök személyéről is. Az érvényes 755 leadott szavazat össze­számlálása után Katona Béla 707, Jánosi György 662, míg Szekeres Imre 599 vokssal nyerte el az alelnöki posztokat. A szavazás ered­ményét kevéssel 8 óra után Kovács László, a jelölőbi­zottság elnöke ismertette. Közölte azt is, hogy ügyve­zető alelnökké Kósáné Ko­vács Magdát, az országos választmány elnökévé Baja Ferencet, pénztárnokká Boldvai Lászlót, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökévé Kiss Pétert, míg az országos egyeztető bizottság elnökévé Takács Lászlót vá­lasztották a szocialista kül­döttek. Vasárnap hajnalban szüle­tett meg az új pártelnökség névsora. A testületnek Horn Gyulán, Kósáné Kovács Magdán, valamint Katona Bélán, Jánosi Györgyön és Szekeres Imrén kívül tagja lett Kovács László (624 sza­vazat), Földes György (563 szavazat), Gál Zoltán (532 szavazat), Lendvai Ildikó (525 szavazat), Kiss Gábor (412 szavazat), Kovács Pál (410 szavazat), Vargáné Ke­rékgyártó Ildikó (403 szava­zat), Csintalan Sándor (383 szavazat), Keleti György (378 szavazat) Kósa Ferenc (192 szavazat). jegyzet Kósánéval, keményen? j-, gyelőre innen, Csongrád megyéből nem igen lehet th fölmérni, mi történt a lényeget illetően az MSZP kongresszusán. Például jelent-e valamit az, hogy Csintalan Sándor helyére Kósáné Kovács Magda ke­rült. Vagy az, hogy lemondott párttagságáról a privati­zációs miniszter. Néhány nap múlva tán okosabbak le­szünk, és akkor talán megkockáztathatunk néhány előzetes becslést is: merre mozdul majd az MSZP, mi­lyen változások várhatók a párt , finomszerkezeté­ben"? Most - a plénumon elhangzottak alapján - legföl­jebb annyi szűrhető le, hogy az MSZP-ben a kong­resszus után is tovább él a kemény valóságban gyöke­rező reálpolitika és a szocialista elvek diszkrepanciája. Mert ugyan sok fölszólaló - például a szociáldemok­rata értékeket emlegető Vitányi Iván - hangot adott reményének, hogy a gazdaság primátusa helyett elő­térbe kerülhetnek a társadalmi problémák, Horn Gyu­la nem hagyott kétséget affelől, hogy a kormányzó­pártnak folytatnia kell pragmatikus, magyarán ke­mény gazdaságpolitikáját. Aligha valószínű, hogy a szociális érzékéről híres Kósáné ezen a kényszeren lé­nyegesen változtatni tudna. A mi már bizonyos, az SZDSZ - amint azt Dornbach Alajos bejelentette - megnyugvással vette tudo­másul, hogy az MSZP kongresszusán „konszenzus van a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban". MODULBAU Rigips gipszlapok -20% tekercses hőszigetelők Tel 10 cm/14 kgköbméter 385 Ffrbm Isolyth 10 cm/30 kgköbméter 360 Fkhm. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022. Dorozsmai u. 5—7. Tel.: 62/311-092 Suchman és a fagyos levegő • Budapest (MTI) Suchman Tamás pri­vatizációs tárca nélküli miniszter az MSZP V. kongresszusának dél­előttjén bejelentette: le­mond pártbeli tagságá­ról és kilép a szocialista parlamenti frakcióból. Annak eldöntését pedig a miniszterelnökre biz­za, hogy a kormányban számít-e a munkájára vagy sem. Suchman Tamás így indo­kolta döntését: - Egy politikusnak tisztá­ban kell lennie azzal, mi tör­ténik maga körül. Körülöt­tem megfagyott a levegő. Azokat az értékeket, amlye­ket képviselek, amelyek kapcsán vitáim voltak a kor­mányban Bokros Lajossal, a kongresszus másként értéke­li - mondotta. A továbbiak­ban elmondta: rendkívüli megtiszteltetésnek vette, hogy a pártban elnökségi taggá jelölték. Sehol nem kampányolt a poszt elnyeré­se érdekében, és senkivel semmiféle személyi alkut nem kötött. Úgy vélte, a kongresszuson megjelenő küldöttek ismerik magatartá­sát és nyilatkozatait. Megíté­lése szerint egy éven át igen kemény munkát végzett azért, hogy az ország sikeres legyen. Emellett egyetlen másodpercre sem engedett azokból az értékekből, ame­lyeket 1989-ben, a szocialis­ta párt kongresszusán felvál­lalt. Teljesen nyilvánvalónak tartotta, hogy az elnökségi posztokra jelölt személyek közül többen kiesnek majd a szavazás során. Amennyiben 50 százalék feletti szavazati arányt szerez meg és nem kerül be az elnökségbe, úgy gondolta volna, hogy győ­zött a jobbik. A voksolás so­rán azonban csak 38 százalé­kot ért el, és ezt az ered­ményt bizalmi szavazásként értékeli. Suchman Tamás rámuta­tott, hogy olyan kong­resszusra indult, ahol a kép­viselt és felvállalt értékek alapján hozzák meg döntése­iket a küldöttek. A kong­resszus szerinte nem az első hibás határozatát hozta. Megítélése szerint Vitányi Ivánnal vele hasonlóan bán­tak el, amikor nem tartottak igényt az általa képviselt szellemiségre. Suchmann Tamás végeze­tül hangsúlyozta, hogy szü­letése óta baloldalinak tartja magát, mostani döntését nem a sértődöttség vezérelte. - Az én lelkiismeretem tisz­ta, tudom, hogy mit tettem és mit szolgáltam ezekkel a tettekkel - hangoztatta a po­litikus. Suchmann Tamás a bejelentése után nyomban távozott a kongresszus hely­színéről. Utánasietett Gál Zoltán, az Országgyűlés el­nöke, az új elnökség tagja és Tóth András, a miniszterel­nök kabinetfőnöke, nyilván­valóan azért, hogy rábírja a politikust szándékának meg­változtatására. Suchmann Tamás azonban az utcán nyilatkozva az újságíróknak, megerősítette: elhatározása végleges. Horn nem érti minisztere lépését • Budapest (MTI) Suchman Tamás kilépése a pártból rányomta bélyegét az MSZP V. kongresszusá­nak vasárnap délelőtti vitájá­ra. A szónokok közül többen a demokráciával ellentétes­nek ítélték lépését, s volt aki úgy vélte: a privatizációs miniszter „primadonnaként" viselkedett. - Amennyiben Suchman Tamás ezt nem teszi lehetet­lenné, miniszterként tovább­ra is számítok munkájára a kormányban - jelentette be Horn Gyula pártelnök-mi­niszterelnök a Magyar Szo­cialista Párt V. kongresszu­sán elmondott zárszavában. A kormányfő váratlannak és sajnálatosnak nevezte, hogy Suchman távozik a szocialista pártból. Mint mondta: nem érti a politikus döntését, mert a párt és a kongresszus erre nem adott okot. Tudomásul kell venni, hogy egy demokratikus párt demokratikus döntését min­denkinek el kell fogadnia. Horn Gyula úgy fogalma­zott: minden értékes ember távozását sajnálja, de a kilé­pések nem rendítik meg a pártot. Feszültségek ideje • Budapest (MTI) - Ha valaki nem tud el­viselni egy demokratikus döntést, az arra való rea­gáláshoz választhatna kul­turáltabh és kevésbé látvá­nyos módokat - kommen­tálta Suchman Tamás kongresszusi bejelentését Gál Zoltán, az Országgyű­lés elnöke, az MSZP elnök­ségi tagja. Gál Zoltán elmondta: rendkívül bosszantja, hogy Suchman Tamás távozása el­téríti a közvéleményt a HIHETETLEN! kongresszus alapvető mon­dandójától. Szíve szerint úgy fogalmazna, Suchman kilé­pése a pártból és az általa rendezett „show" csak so­kadrangú dolog a kong­resszuson. Gál Zoltán végül úgy vélekedett: nem a párt­ban, hanem Suchman Ta­másban vannak feszültségek. Szerencsétlen döntésnek nevezte Suchman Tamás le­mondását Baja Ferenc, a szocialista párt országos vá­lasztmányának újonnan megválasztott elnöke. 'SLX/KLIMA MOST AKCIÓS ÁRON, KAMATMENTES RÉSZLETRE IS ŐRIZZE MEG HUV0S NYUGALMAT! A KIA SEPHIA MOST LEGK0NDICI0NAL0VAL EGYÜTT CSAK 1.899.000 FT.* Az új négyajtós, komfortos KIA Sephia most hihetetlenül olcsó áron kapható. És hogy Ön az Izgatóan alacsony ár ellenére is megőrizze hűvös nyugalmát, arról a beépített légkondicionáló gondoskodik. SZEGED, MAZ-DU BT., 6727 BAJAI u, 2/A., BEMUTATÓTEREM: 6720 FEKETESAS U. 28., TEL./FAX: 62/326-555, 433-626, 06-60/327-508 BHggl

Next

/
Thumbnails
Contents