Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-16 / 89. szám

KEDD, 1996. ÁPR. 16. SPORT 7 Rajt, vereséggel • Tudósítónktól Ikarus KC-Szegedi KE 82-76 (45-36) Székesfe­hérvár, 100 nézö. Vezet­te: Elmauer, Major. Szeged KE: ZSEMBERI (27/6), Budánovics T. (6/3), Iványi (13), H. Kiss (13), Révész (10). Csere: Czirják (5/3), Csa­pó (2), Budánovics N. (-), Huszka (-), Láng (-). Edző: Domokos Mihály, Láng Imre. Vereséggel rajtolt a női kosáriabda NB I. B csoport­jának rájátszásában a Szeged KE csapata. A Domokos-ta­nítványok a nemrég Szege­den legyőzött Ikarustól szen­vedtek vereséget. Az első félidőt kiegyenlített erők küzdelme jellemezte, fej-fej mellett haladt a két csapat, (8. p. 14-14), (14. p. 26-14), de a félidő hajrájában a ha­zaiaknak sikerült elhúzniuk. A második félidőben a fi­atal erőkből álló szegedi csa­pat hatalmas hajrát nyitott, de megközelíteni ellenfelét csak a 33. percben sikerült (69-65). A hátralévő percek­ben ismét együtt haladtak a küzdőfelek, (37. p. 77-75) de a hajrában a vendégek több lehetőséget kihagyva elszalasztottak egy bravúros győzelmet. A Tisza-parti együttesen kidomborodott a rutintalan­ság, tagjai ugyanis olyan hi­bákat vétettek a döntő pilla­natokban, amelyek a végén közvetlenül kihatottak az eredmény alakulására is. Mindenesetre a fiatalok ha­tártalan küzdeniakarása jó előjel a további mérkőzések kimenetelét illetően. Magyar bajnokok -54 kg.: ...3. Bozóki János. 70-76 kg.: 1. Kocsis István. 76-83 kg.: 1. Németh Ró­bert, 2. Radics Attila. +83 kg.: ...2. Kopasz Attila. Nők. -51 kg.: ...2. Balázs Éva. If­júsági leányok. -55 kg.: ...3. Vörös Barbara. A szegedie­ket Kocsis István és Széles Tibor, a vásárhelyieket Ba­lázs Éva készítette fel. Totónyeremények 0 Munkatársunktól A közelmúltban Budapes­ten rendezték az „A" kategó­riás országos ifjúsági és fel­nőtt WTF taekwon-do baj­nokságot. Az Olympos versenyzői­nek eredményei. Férfiak, • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 15. fog­adási hét totó és góltotó nye­reményei a jövedelemadó le­vonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 6 darab, nyeremé­nyük egyenként 2 millió 429 ezer 239 forint; 13 találatos szelvény 18 darab, nyereményük egyen­ként 444 ezer 667 forint; 12 találatos szelvény 342 darab, nyereményük egyen­ként 8754 forint; 11 találatos szelvény 3675 darab, nyereményük egyen­ként 815 forint: 10 találatos szelvény 22 ezer 350 darab, nyereményük egyenként 223 forint. A góltotón 4 találatos szelvény 1 darab, nyeremé­nye 106 ezer 937 forint. A 3 találatos szelvény 58 darab, nyereményük egyenként 1844 forint. • 2+1 Duplázódott 0 DM-informació Egyetlen olvasónknak sem sikerült az elmúlt heti szelvényen szereplő két fő­mérkőzés számszerű ered­ményét eltalálnia, így a sza­bályok értelmében duplázó­dott a nyeremény. Aki tehát ezen a héten pontosan tippel mindkét főmérkőzés ered­ményére, az 80 darab kétha­sábos totószelvény árával lesz gazdagabb. Ha pedig még a +l-es találkozón is el­találja az eredményt, annak még 20 szelvény ára lesz a jutalma. Itt hívjuk fel ismét a 3. és az 5. játékhéten találatot el­ért olvasóink figyelmét, hogy április 17-én, szerdán 8-12 óra között szerkesztő­ségünk sportrovatánál vehe­, tik át nyereményeiket. A 3. játékhéten a követke­zők nyertek: F. Nagy Károly ( Szeged) 35 darab, Maróti Imre és társai (Kiskundo­rozsma) 21 darab, Kadnár Albert (Szeged) 14 darab, Böröcz Lajos, Prágai Péter, Horváth Zoltán, Császár Jó­zsef, Varga Gábor, Vajda Miklós, Szabady László, Horváth Ferenc, Léderer Jó­zsef (Szeged), Molnár Tibor, Barsi Benjámin, Börcsök Imre (Kiskundorozsma) 7-7 darab kéthasábos totószel­vény pénzbeli ellenértékét. Az 5. játékhéten 20-20 kéthasábos totószelvény pénzbeli ellenértékét nyerte Kadnár Albert (Szeged), va­lamint Maróti Imre és társai (Kiskundorozsma). i— i 1 -6. játékhét­Végeredmény i 1. Kiskundorozsma-SZVSK 2. Makó-SZEAC - | +1 mérkőzés: Tisza-l;j—Sándorfalva Pótmérkőzés: Mórahalom-Szőreg ­NEV. CÍM Beküldési határidő: április 19., déli 12 óra. Címünk: Délmagyarország szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10. A levelezőlapra kérjük ráírni: 2+1, Sportrovat • Barcelona után Atlanta Nagypál nagy vállalkozása Tegnap a József Attila Tudomány Egyetem kul­turális titkárságának és a Copy Generálnak kö­szönhetően Nagypál Ist­ván a Royal Szálló kü­löntermébe invitálta az újságírókat. Az apropót egy újabb hihetetlennek túnö vállalkozás adta: Barcelona után Atlantá­ba is el akar kerekezni a mozgássérült fiatal sportoló, barátjával. Makra Péterrel. Az em­beri akarat diadala ez. Nagypál István elmondta, hogy július 25-én indulná­nak Szegedről, Toledóig (5580 km) repülővel tennék meg az utat, majd ott a drót­szamár „hátára" pattannának és elkerekeznének - napi 100 km-es adagokat teljesít­ve - Atlantába. De az is el­képzelhető, hogy már az au­tómetropolisztól, Detroit-tói bicikliznek. A X. paralim­pia - nem tévedés, az o-be­tűt a NOB rendelkezése ér­telmében nem használhatják - tiszteletére teszik meg ezt az embertpróbáló utat, mely augusztus 16-án kezdődik a Nagypál István (balról) az atlantai túráról, mellette leendő útitársa. Makra Péter. (Fotó: Révész Róbert) Coca-Cola fővárosban. A tíznapi tekerés után ekkor akarnak Atlantába érni és ott találkozni a NOB-elnökével, Jüan Antonio Samaranch­csal, akinek át szeretnék ad­ni a 92-es barcelonai utuk emlékkönyvét. Nagypál István vallja, hogy a mozgássérült sporto­lókért érdemes ilyen nagy fáradtságot is vállalni, az övék mindig küzdelmesebb győzelem. Ugyanannak a hazának szereznek dicsősé­get, mint egészséges társaik, sorsuk mégis a névtelenség, a közvélemény még legjobb­jaikat, olimpiai bajnokaikat sem ismeri. A vállalkozás fő a támo­gatója 3306-os számú Sze­gedi Civitán Csoport, de Nagypál István és Makra Pé­ter mások segítségét is vájja. Mérföldeket is lehet vásárol­ni. Az adományokat a követ­kező számlaszámra lehet el­juttatni: OTP Csongrád Me­gyei Igazgatósága, 11735005-20452234. Ér­deklődni Nagypál Istvánnál, a 62/470-029-es telefonon lehet. Imre Péter • Néhány játékost át kell programozni Csípős" lesz az elödöntö? n röplabda Az elödöntö első mér­kőzése előtt Nyári Sán­dor, a medikémiás röp­labdások vezetőedzője ­függetlenül attól, hogy kijelentette, döntőbe ke­rülnek - óva intett az el­bizakodottságtól. Mond­ta ezt azért, mert fanati­kus ellenfelük - ismerve a csepeliek „gonoszko­dásra" hajlamos gárdá­ját - „csakazértis" han­galutban játszva, ven­dégként is képes kelle­metlen perceket okozni. A vasárnapi találkozón már az első játszmában fel­fedeztünk olyan jeleket, amelyek arra engedtek kö­vetkeztetni, hogy a vasgyári­ak hajlamosak a „tréfálko­zásra". A folytatásban aztán kimutatták foguk fehérjét, játékot lassító, altató taktiká­jukkal „szendergésre" kész­tették a szegedieket. A vendéglátók néhány szétszórtan röplabdázó játé­kosa, sajnos, vevő volt a kí­nált „portékára", ami játsz­maveszteséggel járt. Mindez elsősorban a kellő összpon­tosítás hiányának, no meg annak a következménye, hogy néhányan azt gondol­hatták, az elődöntőn meg­erőltetés nélkül, félgőzzel is túl lehet jutni. - Mindannyiunknak, ve­zetőnek és játékosnak egya­ránt tudomásul kell vennie, hogy a csepeliek elleni vala­mennyi meccsünk - különö­sen úgy, hogy nekik nincs vesztenivalójuk - csípősre sikeredhet - utalt helyzetük­re Nyári Sándor szakvezető. - Némelyik játékosunkat bi­zonyára megtévesztette, hogy a csapatot tudatosan igyekeztünk úgy felkészíte­ni, hogy pszichésen és fizi­kálisan is a döntőben érjen a csúcsra. # Nem mindegy viszont, hogy sima, avagy rögös úton érkezik odáig a tár­saság... - Egyesek rosszul értel­mezték a formaidőzítést, és a küzdés helyett átmentek mé­lázásba. Mert ugye lehet mérkőzést nyerni pengézve és brusztolva is, de lagyma­tag, álmos játékkal aligha. Holott Nusser kollégámmal nem győzzük hangsúlyozni, hogy ha a helyzet úgy hozza, tűzön-vízen át, de túl kell jutnunk a Csepelen, mégpe­dig lehetőleg három mérkő­zéssel! • Figyelmeztetésként is fölfogható a vasárnapi találkozó, amin a sziget­országiak jelezték, nem adják meg könnyen ma­gukat. Mi több, edzőjük, Oláh János azt mondta, a második mérkőzésen győzelmet vár csapatától. - Nincs miért sopánkod­nunk, mert az első meccset, ami érdekes, változatos és színvonalas csatában dőlt el, mi nyertük meg. Két nap állt rendelkezésünkre soraink rendezésére. Ez elegendő ahhoz, hogy azok a játéko­sok, akik még nem tették meg, átprogramozzák magu­kat az elődöntő hangulatára, mert Csepelről kedden is győztesen akarunk hazatérni. Gyürki Ernő Széchenyi fér 17. mmm\ WESTEL Rádió­telefon Kft. SZECOLOR KFT. TAXI 488-4881 kézilabda Február huszonnegye­dike óta ül az NB l-es férfi kéziiabda-bajnok­ság trónján a Pick Sze­ged gárdája. Eddig hét fordulón at tartotta meg vezető pozícióját a Tisza­parti csapat úgy, hogy mindössze egyetlen ponttal leszakadva ott „lihegett" a Fotex Veszp­rém. De a „királyság" megszerzésének van még egy nagyon nehéz próbatétele: vasárnap Dunaújvárosban a tabel­la hatodik helyezettjét le kell győzni, s aztán jö­het az ünnep. Azt nem állítom, hogy a tegnap megjelent figyelem­felhívó írás hatására intézke­dett Ványai Éva alpolgár­mester, de a tegnapi rövid Megmozdult a város beszélgetésünkkor kiderült, megtették az első lépéseket: - Nem férhet kétség ah­hoz, hogy Szeged vezetése, ha megnyerik a pickes kézi­labdások a bajnokságot, kö­szönteni kívánja a sikercsa­patot. Erre pedig a vasárnap és a Széchenyi tér lenne a le­galkalmasabb. Amint vissza­érkezik a gárda Dunaújvá­rosból, mi a városháza előtti területen várnánk és üdvö­zölnénk a Pick Szeged játé­kosait, edzőit és a klub veze­tőit. Ennek lebonyolítása, megszervezése a sportigaz­gatóság feladata lesz. A részleteket ezután fogjuk ki­dolgozni - mondta az alpol­gármester. - Ennyire kiegyensúlyo­zott és éles az elmúlt öt esz­tendőben nem volt a férfi ké­zilabda NB I., mint a mosta­ni. A Fotexet korábban már a pontvadászat befejezése előtt öt-hat fordulóval biztos bajnoknak tekinthettük. Most azonban nem csupán az élen van tülekedés, ha­nem a dobogóra kerülésért is nyílt még a harc - jelentette ki Teimel Zoltán, a Pick Sze­ged sportigazgatója. Az Elektromos és a Győr fut még versenyt a dobogó harmadik fokáért. A Tromos debreceni veresége után a Rába-parti együttes a hazai pontvesztése ellenére egy ponttal (37) vezet a lámpa­gyáriak (36) előtt. Még az ötödik helyért is ketten je­lentették be igényüket: a Szolnok és a Dunaferr. Az előbbinek 31, míg az utóbbi­nak 30 pontja van. A szegedieket azonban csak egy csapat érdekli: a Pick Szeged. Ha Fekete Ro­biék úgy játszanak, mint a Niederwürzbach ellen, akkor nem lesz baj, de ha a komlói formát mutatják, akkor ko­molyan kell aggódnunk. Majd meglátjuk... A bajnokság állása az utolsó forduló előtt 1. Pick 22 2 1 676-497 46 2. Fotex 22 1 2 652-473 45 3. Gyór 17 3 5 598-517 37 4. Elektromos 17 2 6 590-167 36 5. Szolnok 13 5 7 632-589 31 6. Donaferr 13 4 8 593-547 30 7. Debrecen X 7 10 481-490 23 8. Nyíregyháza 9 4 13 593-612 22 9. Pécs 10 2 14 562-636 22 10. Komló 9 - 16 556-611 18 11. Tatabánya 5 4 16 557-6*5 14 12. Pemii 4 2 19 481-5% 10 13. Nagykanizsa 4 2 19 545-672 10 14. Hort SE 3 2 20 574-698 8 Süli József Szeged •MERŐÉ laurus NISSAN reflektor Az elmúlt hét vége sem múlt el érdekes sporttörténések nélkül. Csank János, a labdarú­gók új szövetségi kapi­tánya például kinyilvá­nította szándékát, hogy a jövőben néhány kül­földön játszó magyar labdarúgót is hazahív a következő mérkőzések­re. Öten külföldről e Munkatársunktól Ausztria ellen a jövő szer­dán már öt légiós is Csank János rendelkezésére áll. A szövetségi kapitánynak ugyanis az a szándéka, hogy hazahívja a Törökországban játszó Petry Zsoltot, a Belgi­umban profiskodó Halmai Gábort, Bánfi Jánost és Ba­log Tibort, valamint az Ausztriába szerződött Kla­usz Lászlót. Vészhelyzet Pécsen e Tudósítónktói Pécsen meghúzták a vész­harangot, mivel az NB l-es mecsekalji focicsapat „kibé­relte" az utolsó helyet, ta­vasszal négy mérkőzésből egyetlen pontot sem tudott szerezni. Herke edző, aki Dárdai Pál helyét foglalta el nem is olyan régen, lemon­dott ugyan, de az elnökség (egyelőre) maradásra bírta. Inkább a csapat tagjait bün­tetik. A Milán nem hibázik e Milánó (MTI) Szombaton megszületett az olasz labdarúgó-bajnok­ság talán legnagyobb eddigi meglepetése: a Bajnokok Li­gája döntőjébe igyekvő Ju­ventus simán, 3-0-ra kika­pott hazai pályán a Sampdo­riától. Ezzel a genoaiak a Milán számára kaparták ki a gesztenyét, hiszen a Capel­lo-legénységnek már kilenc pont az előnye, s a hátralévő négy mérkőzésből csupán négy pontot kell szerezniük ahhoz, hogy ismét ők legye­nek a bajnokok. A Milán pe­dig ilyen helyzetben nem na­gyon hibázik... Nicu Vlad újra román e Bukarest (MTI) Nicu Vlad, az 1984-es Los Angeles-i olimpia baj­noka újra román színekben versenyez. Ez azért érdekes, mivel a kitűnő súlyemelő, a romániai változások után, Ausztráliában telepedett le. Most, amint Lia Manoliu, a Román Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, Nicu Vlad újra a román színeknek szerezhet dicsőséget. Egerben birkóztak e Munkatársunktól A Szegedi Birkózó Egylet diák B-korcsoportú kötöttfo­gású versenyzői az elmúlt hét végén, a Mobilgas Kft. támogatásával, Egerben a Dobó Kupán indultak. Mik­lós Károly edző tanítványai közül a 170 fős mezőnyben Varjasi István 60 kilo­grammban ezüstérmes lett, míg Horváth András a 37 és Dobó József a 66 kg-ban harmadik helyen végzett. A kisteleki Barna Sándor 60 kg-ban bronzérmes lett.

Next

/
Thumbnails
Contents