Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám

SZOMBAT, 1996. MÁRC. 30. MŰSOR 19 1996. MÁRCIUS 30., SZOMBAT, NÉVNAP: ZALÁN A Nap kel 5 óra 27 perckor, nyugszik 18 óra 11 perckor. A Hold kel 13 óra 39 perckor, nyugszik 3 óra 3 perckor. A Tisza vízállása pénteken Szegednél 306 cm, vízhőfok 5,2 °C, Csongrádnál 280 cm. Mindszentnél 321 cm, a Maros Makónál 51 em. KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE születeti Francisco Goya (1746-1828) spanyol festő és grafikus. IV. Károly és VII. Ferdinánd udvari festője. Ám nem csak a királyi család tagjairól fes­lett arcképeket, hanem megdöbbentő eiővel ábrázolta a nép szenvedésekkel teli életét is. A budapesti Szépművé­szeti Múzeum is több képét őrzi. HATVANÉVES Bárdos Pál (»1936) Iró, dramaturg. Makón született. Középiskolai és egyetemi tanulmányai! Szegeden vé­gezte; itt tanított a Ságvári gimnázi­umban és az egyetemen. 1972-től a Rádió főmunkatársa, a Rádiószínház dramaturgja. Regényekel. elbeszélése­kel (rt. Néhány regénye (Az első évti­zed, 1975; A második évtized. 1981) önéletrajzi érdekű. sifnház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ma 19 órakor: Bohémélet - Mecénás bérlet vasárnap 10 órakor: Muzsikáló egés» ségügy; 19 órakor Topmodell Divat­színház KAMARASZÍNHÁZ ma 16, vasárnap 10 órától: Nemzetkö­zi gyermek és ifjúsági néptáncfcszti­vál BÁBSZÍNHÁZ vasárnap délelőtt fél 10-kor Toldi-. 11 órakor Tünde bérlettel: Csizmás kan­dúr mozi SZEGED, KORZÓ: ma és vasár­nap: Dr. Jekyll Junior. Színes, m. b„ amerikai vígjáték. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és esle 8 órakor. BELVÁROSI: ma és vasárnap: Toy storv - Játékháború. Színes, m. b.. amerikai film. Kezdés: délután há­romnegyed 3, fél 5 és negyed 7 óra­kor. Othello. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mo­zi): ma és vasárnap: Shop-stop. Fe­kete-fehér. amerikai film. Kezdés: dél­után háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BELA FILMTÉKA (Bel­városi mozi): ma és vasárnap: Ret­tenthetetlen. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 5-kor. lindcrgru­und. Színes, francia-német-magyar film. Kezdés: este fél 8 órakor. VÁSÁRHELY: ma és vasárnap: Örömapa 2. Amerikai filmvígjáték. Kezdés: délután 5 órakor: Casino. Amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. SZENTES: ma és vasárnap: Pénz­vnnat. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és esle 8 órakor. CSONGRÁD: ma és vasárnap: Des­perado. Színes, amerikai film. Kez­dés: este 7 órakor. MAKÓ: ma és vasárnap: Dcspcra­do. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 5 és esle 7 órakor. 0 magyar tv TV 1 5.40 Gazdalévé. 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj. Istenem! 8.10 Gyer­mekfilmek 9.05 Kapcsolj be! Tavasz­csalogató délelőtt. 10.00 Friderikusz­show (ism). 11.40 Nyitott Stúdió. Nyeső Mária dalaiból. 12.00 Déli ha­rangszó. 12.05 Még egyszer! Benne: 12.05 Família Kft. (ism.). 12.35 Bo­rostyán. Olasz tévéfilmsorozat, 44/17. (ism ). 13.25 Vészhelyzet. Amerikai tévéfilmsorozal, 25/13. A sorshúzás (ism.). 14.10 Szomszédok (ism.). 14.40 Válaszolunk... 14.50 Mozivilág 15.20 Az aranylabda. Francia-guineai film. 16.50 Napjaink 17.15 Váratlan utazás. Kanadai tévéfilmsorozat. 13/13.A tisztelelesné. 18.05 Álljunk meg egy szóra! 18.15 Márkás históri­ák. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Esti mese. 19.20 Esély. A TS Nagykará­csony folytatódik 19.30 Híradó. 20.01 Telesport. 20.15 MC. Magyarok Cse­lekedetei 20.25 Idegen közöttünk. Amerikai film. 22.15 Vers mindenki­nek. 22.20 Exkluzív. 22.45 Az éjszaka - vígjáték - 140'. TV 2 6.30 Gazdaképző. 7.(81 Horvát nyelvű magazin. 7.25 Némel nyelvű magazin 7.50 Román nyelvű magazin. 8.15 Szerb nyelvű magazin. 8.40 Szlovák nyelvű magazin. 9.05 Cigány maga­zin. 9.30 Rondó 10.05 Tavaszcsalo­gató. 11.00 Orbán Balázs nyomában, 10. Aranyosszék. 11.50 Olimpiai arc­képcsarnok. Baczakő Péter - súlyeme­lés. 12.00 Vadászlörlénetek. Cseh rajzfilmsorozat. Zergevadászal. 12.10 Van egy ház a Tiszaparton... Hatvani Kiss Gyöngyi énekel. 12.35 Salty. a fóka. Ausztrál rövidjátékfilm-sorozal. 13.00 Reflex. 13.05 Teleautó. 13.35 Kisfilmek a nagyvilágból. - Kaland és felfedezés. Folco Quilici sorozata - A homok birodalma. 5/3. Víztükör a dű­nék között - Formatervezett élővilág. Angol ism. lerj. films. 6/2. Az anya­gok hatalma - Európa híres kastélyai Amerikai dok.filmsorozat. 12/2. 15.05 Átfogó. 15.30 Trend. 16.00 Kérdezz! Felelek. 16.30 Horizont. 17.00 Sport­műsor. 19.05 Família Kft. 19.40 IT. Információs technológia információs üzlet. A PC ábécé különkiadása. 20.05 Telebingó. 21.00 Zene-óra. 22.00 Lapzárta. 22.05 Összefoglaló a buda­pesti Kötöttfogású Birkózó EB napi eseményeiről. 22.25 Vér és liliom. Francia film. 23.55 MC. Magyarok Cselekedetei (ism.). DUNA TV 8.00 Hírek, műsorismertetés. 8.05 An­gol nyelvlecke. 8.30 Popeye. 8.55 Ki­csoda a micsoda? 9.30 Madártávlatból - Cordoba. Spanyol ismeretterjesztő film. 10.00 Társadalom és tudomány. Skót kultúrtörténeti sorozat. Szemét­dombon élve. 10.20 Betűvelő. 10.45 Harmónia. 11.15 Ritmus 96. 12.00 Déli harangszó. 12.20 5 perc Európa történelméből. Németország, 1925. 12.25 Közép-európai magazin. 13.05 Esti kérdés (ism.) 13.20 Műteremtés. 14.05 Dalolva szép az élet. Magyar film. 15.40 Szombathely kulturális élete. 16.20 Ló és ember. Skót isme­retterj. film. Mocsárvidéken. 17.10 Mi magunk és egyéb állatfajták. Kanadai ismeretterj. film. Udvarlás. 17.35 Gyerekeknek. 18.00 Híradó. 18.15 Határtalan horizonl. Amerikai wes­ternfilm. 20.10 Palermo Boogie Gang a Moulen Caféban 21.00 Híradó 21.15 A díva. Francia film. 23.05 Összefoglalóa birkózó EB-ről. 23.25 Gyurkovics TiborAnyám-apám sze­relme. HBO 8.00 Lois és Clark 9.00 Bolondos dal­lamok. 9.30 Jó barátok. 10.00 Animá­nia. 10.30 Egyről a kettőre. 11.00 Ha láli fegyver 12.30 Együtt a banda. Am. vígjáték. 14.25 Melrose Place. Sorozat 15.15 Az icipici pók. 15.40 Menekülés. Am. film. 17.30 National Geographic 18.30 És a zenekar ját­szik tovább... Am. film. 21.00 Az em­ber legjobb barátja. Am. horror. 22.30 Terminátor 2. Am. akciófilm. 0.55 Jel­ige: Vörös cipellők. SPEKTRUM 18.00 Különleges haderők Dokumen­tumsorozat. A norvég vadászkomman­dó. 18.30 Szemtanú: A halak. 19.00 Az igazi vadnyugat. Dokumentumso­rozal.Az indián háborúk. 20.(8) Rend­hagyó útikalauz. Mallorca és Ibiza. 2LÓ0 Nagy repülők. B-17.49' VTV SZEGED 0.00 Képújság. 19.00 Tükör. Magazin nőknek 19.30 Zene 20.00 Életadók. Mezőgazdasági magazin 20.30 Soros filmklub. 21.00 VTV mozi: Szerelem második vérig. Magyar film. 22.25 Képújság. TELIN 6.00-18.30 Hangos képújság. Minden órában: műsorismertetés, szegedi A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHIJ. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Rovatvezetők: KIS1MRF. FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport). NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZPÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281. titkárság: 481-320. olvasószolgálat: 4X1-460 (fax is), sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819. hirdetésfelvétel: 318-999. 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság M-- (igazgató: Gyimesiné dr. Fltsedv Sarolta). * ••"•"P a [)é|hír Rt. lügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Diélmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X DM programok, lakás-lakberendezés, ház­tartási gépek, elektronika, autómánia, szolgáltatások: Szaknévsor. 18.30 Pick Szeged-Tatabánya kézilabda­mérkőzés. 20.00 Telin film: Műsor­ajánló. 20.20 Éjféli szemek. 21.54 Klip. 22.20 A követés. Amerikai film (21 perc). TKTV1 8.00: ATV szombat (ism.) 12.00 TKTV ..Kedd délután", (ism.). 13.00 TKTV „délután után", (ism.). 13.30 Fiatalok képernyője (ism.). 14.00 Sportműsor. 18.00 TeleRádió. 19.00 ATV szombat. TKTV 2. 16.00 Szív TV SZŐREGIKÁBELTÉVÉ 19.00 Szív TV. Benne: Istambul. Amerikai film. 21.00 Hívd Andreái! 22.00 Csipetnyi szex. VTV VÁSÁRHELY 17.00 és 23.00 Képújság. £ műhold EUROSPORT 8.30 Kosárlabda - magazin. 9.00 For­ma-1. Brazil Nagydíj. 10.00 Nemezt­közi molorsporl. 11.00 Trial masters Párizsból. 12.00 Motorverseny Malaj­ziából. 12.30 Forma-1 időedzés. 14.00 Tenisz ATP. Második közép­döntő. 16.00 Kerékpárverseny. 17.00 Forma-1. Brazil Nagydíj. 18.00 Trac­lor Puliing. 19.00 Forma-) 20.00 Műugró Európa Kupa. 22.00 For­ma-1 23.00 Ökölvívás. 24.00 Tenisz. DSF 6.00 Labdarúgás a világból. 6.30 Ké­zilabda Bundesliga. 8.15 Csodálatos játékok. 9.00 Varázslatos sportok. 1 1.(8) A nagyvilág sportja. 12.00 Lab­darúgó Bundesliga. 12.45 Sportk­lasszikusok. 13.00 Oldtimer magazin. 14.00 Molorsport. 15.00 Golf. 16.00 Tenisz-összefoglaló Key Biscayne­ből. 17.00 Offenzív. Interjú. 18.00 Rokc and roll-mesterek. 19.00 Motor­sport. 20.00 Labdarúgás a világból. 20.30 Tenisz. Döntő. 22.15 Sportri­port. 22.30 Bowling. SAT1 3.50 Trapper John főorvos (ism.). 4.40 Bubi. dáma. Hörig. 5.05 Vera délben (ism.). 5.55 Kemer (ism). 6.45 Labda­rúgás (ism.). 6.50 Az én kis pónim. 7.35 Doug. Am. sor 7.55 Albert, az ötödik muskétás. 8.20 Montana. 8.45 Jonny Quest kalandjai. Am rajzfilm­sor. 9.15 Addams Family. Sor. 9.40 A Jetson család. Am. rajzfilm. 10.05 A szakértők. Am. film 12.00 Szívtipró gimi. Ausztrál sor. Rossz htrek. 13.00 Űrszekerek. Am. sci-fi sor. Kényszer­leszálás a Gablileo 7-en. 14.00 Űrsze­kerek. A következő generáció. Am. sci-fi sor. A másolat. 15.00 Időösvény. Ant. sic-fi. Vademberek vadnyugaton. 16.00 MacGyver. Am. sor. A szent tó­za balladája. 17.00 Minden! vagy sem­mit. 17.50 A milliós játék. 18.00 Lab­darúgás. 19.30 Heiligenbluti asszony, osztrák film. 21.15 Népzenei ktván­sághangverseny. 23.00 Harald Schmidt-show. 24.00 Friss, jámbor, vidám, szabad. Német erotikus film. 1.40 Ismétlések: Wolff körzete 3.30 Labdarúgás. 4.45 Szívtipró gimi. 5.00 Időösvény. RTL 5.30 Szívemnek kedves állatok. 5.45 Három kis szellem. Rajzfilm. 6.10 Sharky és George. Sor. 6.35 Lila her­cegnő. 7.05 Huckleberry Finn. 7.30 Bolygó kapitány. 8.00 Jim Henson ál­lati show-ja. 8.45 A kis hableány. Am rajzfilmsor. 9.10 Disney és társa 9.15 Goofy és Max. 9.50 Aladdin. Rajz­filmsor. 10.30 Disney-játék. 10.20 Klasszikus rajzfilmek. 10.4(1 Power Rangers. Sor. í 1.05 Gargoyles - A jog szárnyain. 11.30 Új vasember. Rövid­film. 11.55 Karate kölyök és lársa. Am. krimi. Emié nem adja fel. 12.20 Bír-lak. Am. sor. A nagy féltékenység. 12.50 Ki itt a főnök? Sor. Új munka Tonynak 2-3. 13.55 Az élet és én. Am. sor. Karácsonyi történet. 14.25 Egyről a kettőre. Am. sor. A báli ruha. 14.55 Bel-Air hercege. Am. sor. A zöld kísértés. 15.20 Borzasztó kedves család. Am^sor. A titkos hódoló. 15.50 Ötös parti. Am. sor. Vetélytár­sak. 16.50 Forma-1 időedzés. Brazil Nagydíj. 18.15 Borzasztó kedves csa­lád Bud két nő között. 18.45 Hírek 19.10 Robbanékony-hétvége. 20.15 Paradicsom a hegyekben. Némel film. 22.15 Hogyan, kérem'' 23.15 RTL Szombal éjjel. 0.15 Dr. Giggles. Am. horrorfilm. 1.45 Ismétlés: Az istenek fegyvere. PRO 7 5.30 Madárijesztő és Mrs. King. Am. sor. 6.15 Daktari 7.05 Totális autó­verseny 7.30 Pingvinbanda. 8.(8) Bat­man. 8.25 Igazi szellemirtók 8.55 Mega Man. 9.20 Bolygó kapitány. 9.45 Scooby Doo. 10.15 Dr. Pickel horrorshow 10.40 Free Willy. 11.05 Tom és Jerry. 11.40 Nóvér. nóvér. Am. sor. 12.05 Palotaőrség. Am. sor. Végzetes emlékezetkiesés. 12.55 Lu­cas. Am. film. 14.45 Dagály. Am. sor. A csalitrió. 15.35 Titkos küldetésben. Am. sor. Veszély az űrből. 16.35 Maj­mok álarcban. Angol természetfilm. 1735 A 401-es járal balesete. Am. ak­ciófilm. 19.30 Hírek. 20.(8) Spiclik, si­pirc! Am. vígjáték. 22.05 Drágán add az életed! Am. akciófilm. 0.25 Egy­szerű igazság. Am. akciófilm. 3.Í0 Vértesvérek. Francia-kanadai film. 4.40 Hírek. 4.50 Ismétlések: Álarcos majmok? 5.40 Waltonok. 0 rádió KOSSUTH Óránként: htrek. időjárás, útköz­ben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Házunk tája. 8.05 Műsorszemle. 8.25 Kopogta­tó 8.50 Félidő. 9.05 Szombat dél­előtt. 9.05 Családi tükör. 10.05 Valahol valaki. 11.05 A Szombat délelőtt magazinja. 11.46 Szaván fogjuk. 12.00 Déli krónika. 12.30 Világkosár. 13.05 Új Zenei újság. 13.40 Öt kontinens száz botránya. 14.05 Oxigén. 15.05 Vastag Mar­gó. 16.00 Tizenhat óra. 17.30 Népzenei portré. A Gryllus testvé­rek. 18.00 Esti krónika. 18.20 Elő­futam. 18.25 Szemle. 19.05 Sport­világ. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.05 85 éve született Tennessee Williams. Közvetítés az Asbóth utcai Kisszlnpadról. Williams: Földi királyság. Színmű 2 részben. Közben: 20.47 Htrek. Időjárás. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Ki érti ezt? 23.05 Örökzöld dallamok. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 A szere­tel közösségei. 6.30 Hírek. Időjá­rás. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hí­rek. Időjárás. 7.33 Útközben. 8.30 Iránytű 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03 Operettparádé. 9.30 Emberek és egyéb állatfajták. 10.00 Szórakoz­tató antikvárium. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Útközben. 11.10 Mozimagazin. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Állomáskereső. 13.14 Dará­ló. 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00 Sztv küldi.. 14.45 Zsebrádiószínház. 15.00 Htrek. Időjárás. 15.20 Telis-telefondorlat. 15.40 Super-show-s! 16.58 Útköz­ben. 17.00 Htrek. Időjárás. 17.03 A második műszak. Kisjó Sándor kabaréja. 17.30 Körkapcsolás sporteseményekről. 18.00 Elhang­zott műsorainkból. 19.00 Htrek. Időjárás. 19.03 Gordiusz magazin. 20.00 Sportkoktél. 21.00 Htrek. Időjárás. 21.03 Állomáskereső. 21.10 Nemzetközi slágerlista. 22.00 Legendás jazzhangverse­nyek. 23.00 Htrek. Sporthíradó. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Új Zri­nyiász. Mikszáth Kálmán regényé­nek rádióváltozata. 0.05 Hacki Ta­más és az Ex Antiquis műsorából. 0.15 Éjszaka. A hét embere. 1.04 Ügyeletben: Ungváry Ilodikóval. 4.04 Szombat éji láz. 5.03 Nóta­csokor. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 He­lyettem (rták. 10.00 Htrek. 10.05 Hangfelvételek felsőfokon. 12.00 Htrek. 12.05 Repríz. 14.(8) Hírek. 14.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. 14.56 A BBC Classics hangversenyei Berlioz műveiből. 16.00 Htrek. 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört! 17.30 Jazzfelvételek nagyttö alatt. 18.00 Htrek. 18.05 Aranyalbum. 19.05 Magyar képek 19.45 Ver­sek. 19.55 Htrek. 20.00 Kapcsol­juk a berlini Konzerthaust! 21.35 Klarinétmuzsika. 22.00 Htrek. 22.05 Összkiadás. Haydn zongo­ratriói. 23.06 Zenekari muzsika. 23.30 Világhangköltészeti Revue. 5/4. 24.00 Hírek 0.05 Komolyze­nei zsákbamacska. SZEGED RÁDIÓ 9.00 Alföldi Tükör. Zenés riportmű­sor. Szerk.: Vajda Horvát Péter. A tar­talomból: Műsorismertetés, időjárásje­lentés. útinform. 9.05 Dél-alföldi Kró­nika. Országos és helyi lapszemle. 9.30 Könyvajánlat. 9.40 Zsinatoló. 10.00 Visszapillantó. 10.20 Törzsasz­tal a délszláv újjáépítésről. 10.55 Hír­összefoglaló. 11.00 Műsorzárás. 13.00 Regionális szlovák nyelvű nemzetisé­gi műsor. 14.30 Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Dél­utáni zenés szórakoztató magazin. RÁDIÓ 88 a 100,2 Mhz-en 17-től 22 óráig órán­ként htrek, sport, jelentés az időről, úünform. Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható telefonszá­mok: 421-253, 421-353. 17.05 Angol Top 40. Szerkesztő-műsorvezető: CJ, Pepa, Vikusz. 19.05 Irodalom a hu­morban, humor az irodalomban. Szer­kesztő-műsorvezető: Szatnári Gábor. 22.05 Nosztalgia kívánságműsor. 23.00 A zene szól - Tóth András mű­sora. 2.00-5.00 DJ Nautilus. Hajnali zenés összeállítás. Zenei szerkesztők: Tóth Péter, Tóth Viktória. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában htrek, időjárás, aktua­litások. 11.05 Csak fiatalosan! 13.30 Deutsche Welle nemzetközi hírei Kölnből. 14.05 Ugródeszka. Mv.: De­ák András. 15.05 Gyorsulás 96. 16.05 Hallgatói slágerlista. Mv.: Papp Zsolt. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en. telefonszámunk: 325­202. Szerkeszlő-műsorvezelő: Szántai Erzsébet. 5-8-ig félóránkém. 8-1 l-ig óránként hírek, időjárásjelentés, útin­form. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, slágerlistával, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott. Információs százhúsz perc. Benne: 6.10 Hétvégi események. 6.40 Lapoz­gató. 6.50 Kulturális ajánlataink. 7.38 Sporthírek. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. Ben­ne: Három órás élő műsor a Szeged C­mobil Kft. telephelyéről, sok informá­cióval, riporttal, játékkal és zenével. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábeltévén Szentesen a 67.25 MHz­en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás ideje alall hívható telefon: 63/315-482. 13.30-kor. majd órán­ként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 Rádió-party. Gáspár András műsora sok zenével - fiataloknak. 15.00 Szombat délulán. Magazinmű­sor. Szerk.: Kruzslicz Pál. Szenlesi ke­reskedelmi napok. Érdekes kiállítások, különleges termékek, nevezetes láto­gatók. Merre tovább tisztes ipar? Hit­tel, de nem árt a hitel. Helyszfni köz­vetítés a szentesi Tólh József utcából. 1996. MÁRCIUS 31., VASÁRAP, NÉVNAP: ÁRPÁD A Nap kel 6 óra 25 perckor, nyugszik 19 óra 13 perckor. A Hold kel 15 óra 40 perckor, nyugszik 4 óra 33 perckor. NÉGYSZÁZ ÉVE született René Descartes (1596-1650) francia filozófus és természettudós, a racionalizmus megalapozója. Híres mondása az Értekezés a módszerről (1637) című művéből vált szállóigévé: „Gondolkodom, tehát vagyok." HETVENÉVES Kovács Mária (* 1926) Jászai-díjas szftjésznő. érdemes művész. 1946-ban a Belvárosi Színházban kezdte pályá­ját. 1951-től Szegeden. Békéscsabán, Egerben. Miskolcon, Győrött játszol! Néhány tévéfilmben is szerepelt. 0 magyar tv TV 1 7.30 Hagyd aludni a mamái és a pa­pái! - A nyomorullak. Francia rajz­filmsorozat. 26/10. Madeleine úr titka. 7.55 „Így szól az Úr!" 8.05 A hosszú­lábú apu. Olasz rajzfilmsorozat. 40/32. Alkonyi állomás. 8.35 Kapcsolj be! Tavaszcsalogató. ..Haj, ki kisze. haj" 9.00 Leporelló. 11.00 A zenén túl... Vásáry Tamás zenés beszélgetése Schumannról. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Szerencsepercek. Benne: Lottó­sorsolás. 12.30 Dallamról dallamra. ..Én is hittem egyszer.." Kedvenc nó­táiból válogat Berkes János. 13.00 Topmodell. Brazil tévéfiimsorozat, 180/107-110. 15.00 HT. Háttértudo­mány. 15.35 Örömhír. 16.00 Walt Disney bemutatja: - Aladdin. Ameri­kai rajzfilmsorozat. A fogadás - Pluto Pueblóban. Amerikai rajzfilm (ism.) ­Zorró. Amerikai filmsorozat. Harc a becsületért. 17.05 Nyitott száz. 17.55 „...az én váram" Lakáskultúra. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 A Hét. 20.00 MC. Magyarok Cselekedetei. 20.10 100 éves a mozi. Szabó István váloga­tása. 20.20 Gázláng. Amerikai film. FF! 22.20 Vers mindenkinek.22.25 Lehetetlen? Vendég: Presser Gá­bor.23.15 La Sept. A Santa Barbara-i ismeretlen. Francia dok.film. 58' TV 2 7.35 Hol-mi'.' 8.00 Mérce. 8.30 A ma­gyar irodalom képes története. Nemes­kürty István sorozata, 33.9.00 Űrgam­mák. Sci-fi sorozat, 21. Vészriadó (ism ). 9.30 PC ábécé.10.(8) Fészekra­kó. 11.(8) Sportműsor. 13.25 Iskolák a láthatáron 13.55 A pénz beszél. Kü­lönkiadás.14.25 Csízió. 14.30 Csellen­gők. 15.05 Szívtipró gimi. Ausztrál té­véfilmsorozal. 65/33.16.00 Ki miben tudós1' 17.05 Úton. 17.35 Összefogla­ló a békéscsabai Poolbiliárd EB-ről. 17.55 Forma-1. Brazil Nagydíj. 20.05 Esti mese. 20.20 Carlo Goldoni: Chi­oggiai csetepaté. A Kecskeméti Kato­na József Színház előadása. 22.05 Te­lesport. Benne: - Góóól... Labdarúgó összefoglaló. 23.10 Környezetünk hí­rei. 23.15 Lapzárta. 23.20 Éjjeli mene­dék. 0.20 MC. Magyarok Cselekede­tei. DUNA TV 8.00 Htrek. műsorszemle 8.05 ..Di­csérjétek szentélyében" 8.20 Európa hite. 8.50 Németalföldi kolostorok. Belga ismeretterjesztő filmsor. Bencé­sek Egmondban és Brugge-ben. 9.15 Bay City. Ausztrál filmsorozat. Mada­rak és jómadarak. 9.40 Szpiru és Fan­tázió. Francia-spanyol-német rajz­filmsor. 10.05 Cimbora.10.50 Kincses­ház.11.30 Vízi kalandok. Angol-ame­rikai ismeretterjesztő filmsor. 12.00 Déli harangszó. 12.05 5 perc Európa történelméből.12.10 Ameddig a ha­rang szól.12.20 Kalotaszegi tán­cok. 12.40 Emlékképek - régi hír­adók.12.55 Kína történelmi városai. Ismeretterjesztő film. 13.45 A termé­szettudomány mérföldkövei. Német ismeretterjesztő film. 14.00 Az óceán lánya. Ausztrál fantasztikus film. Charlie megmentése. 14.30 Sportké­pek. 16.30 Kedves.17.10 Postabontás - levélváltás. 17.40 Esti mese. 18.00 Heti Htrmondó.19.00 Az első száz év. Én és a nagyapám. Magyar film. 20.30 A zene arcai.21.10 Ars Hungarica. 21.40 Orlando. Angol-orosz-fran­cia-holland film. 23.10 A modern vi­lág remekírói. 0.10 Szabó Lőrinc: A könyv párbaja. HBO 8.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00 National Geographic.11.00 Micsoda buli! Am. film. 12.45 A ring királyai. 13.50 Falcon Crest. 14.40 Mennyi!? 30! 15.15 A Pelikán-ügyirat. 17.30 Lányok a címlapról. Am. dokumen­tumfilm. 18.35 Megfújták a Picassót. Am. vígjáték. 20.10 Összeomlás. Am. film. 22.05 Amatőr Am. film. 23.50 Drágán add a halálod! Am. akciófilm. SPEKTRUM 18.00 Kémek. Nincs menekvés. 18.30 Légi harc. Repülőgép-hordozó anya­hajó.19.30 A dolgok természete. Őser­dők a tengerben.20.30 Clive James: Képeslapok - London. 21.30 A múlt nyomában. Kánaán földjétől Kartha­góig VTV SZEGED 0.00 Képújság. 17.00 VTV mozi: Sze­relem második vérig. Magyar film. 18.25 Bob Roberts. Amerikai film. 20.00 Divalbolygó (ism ). 20.30 Ne­gyedik dimenzió. Magazin (ism.). 21.30 Ellopták Jupiter fenekét. Fran­cia film. 23.07 Képújság. TELIN 6.00-18.30 Hangos képújság. Minden órában: műsorismertetés, szegedi programok, lakás-lakberendezés, ház­tartási gépek, elektronika, autómánia, szolgáltatások; Szaknévsor. 18.30 1TV Kérdőjel. 19.00 Telin film: Műsor­ajánló. 19.20 Rejtélyes gyilkosságok. Amerikai film. 20.50 Klip. 21.20 Si­vatagi sólyom. Amerikai film (84 perc). TKTV 1 8.00 ATV vasárnap (ism ). 17.00 Sportműsor. 18.00 Képújság. 18.30 TKTV Pénteki Magazin (ism.). 20.00 ATV vasárnap. TKTV 2 16.00 Szív TV SZŐREGIKÁBELTÉVÉ 17.30 Szőregi mozaik. Szőregről szó­regieknek 19.00 A nagy gyémántrab­lás. Amerikai film. 21.00 Darnel Chrisúan. 21.40 Nem boszorkányság. 22.30 Konyhashow. VTV VÁSÁRHELY 17.00 és 23.00 Képújság. műhold EUROSPORT 9.00 Forma-1. Brazil Nagydíj. 10.00 lndycar Ausztráliából. 11.30 Motorke­rékpár-verseny Malajziából. 12.30 Forma-1. Brazil Nagydíj. 13.30 For­ma-1. 14.00 Motorverseny 14.30 Díj­ugrató kupa. 16.30 Kerékpárverseny. 17.00 Műugró Európa Kupa. 18.00 Forma-1. 20.00 lndycar Ausztráliá­ból. 21.00 Motorverseny Malajziából. 22.00 Forma-1.23.30 Tenisz ATP DSF 6.00 Műkorcsolya. 8.00 Csodálatos sportok. 10.00 Fogyatékosok maga­zinja. 10.45 Sportklásszikusok. 11.(8) Beszélgetés a fociról. 12.00 A nagyvi­lág sportja. 13.00 Molorsport. 14.00 Tenisz ATP Floridából 15.00 Német táncverseny. 17.00 Golf. 17.45 Be­szélgetés a fociról. 18.45 Német bokszklasszikusok. 20.15 Olasz labda­rúgás. 22.00 Labdarúgó Bundesliga. 23.00 NBA kosárlabda. 1.30 Gillette magazin. 2.30 Bowling. SAT1 6.25 MacGyver. Am. sor (ism.). 7.15 Űrszekerek (ism.). 8.05 Űrszekerek ­A következő generáció. Am. sor (ism ). 8.55 Kopogd le a fán! Am víg­játék. 10.45 St. Michael papja. Német népi film. 12.25 Királyi fenség. Német film. 14.20 A fehér törzsfőnök. Ame­rikai-mexikói-spanyol western. 16.00 H. M. S. Defiant. Angol kalandfilm. 18.00 Charlei Grace. Am sor. 19.00 Labdarúgás. Fortuna DUsseldorf-TSV 1860 München 20.00 Natasa - Ver­senyfutás a halállal. Német film. 22.00 Talkshow. 23.00 24 óra. 23.30 Mesék a kriptából. Horrorsorozat. Az olaj kü­lönleges folyadék. 24.00 Frankenstein kísértetkastélya. Német-amerikai ko­média. 1.55 Ismétlések: Lázadás. An­gol kalandfilm. 3.35 Történelek a kriptából. 4.05 A fehér törzsfőnök. RTL 5.30 Arielle (ism ). 5.55 Goofy és Max 6.20 Aladdin. 6.45 Scooby Doo. 7.30 Tom és Jerry. Rajzfilm 8.<Í0 Mu­pett-bébik. Am. rajzfilm 8.20 Disney­délelőtt. 8.40 Raw Toonage. Am. rajz­film 9.05 Goofy és Max. 9.35 Klasszikus rajzfilmek 9.45 Alad­din.10.10 Gargoyles - a jog szárnyain. Am. rajzfilm. 10.40 V. R Troopers. 11.00 Borzasztó kedves család. Am. sor. Modellkarrier, agyő! 11.40 Dis­ney-filmparádé. Mezítlábas lakótárs. 13.25 A csapat. Am. sor. A vörös ha­lál és a lánya. 14.20 Manlis Anr. sor. Életre-halálra. 15.15 seaQuest DSV. Am. sci-fi sor. A jövőbeli ember. 16.15 Föld 2. Am. sci-fi sor. Meghi­básodott chip. 17.15 Forma-1. Brazil Nagydíj.19.50 A fulam legszebb pilla­natai.20.15 Soundmix-show. 22.00 Spiegel TV. 22.45 Soundmix-show. Döntő. 23.00 Késő esti kiadás. 23.20 Önért harcolunk! 24.00 Parnershow. 0.40 Talkshow a rákklinikáról. A szó­rakozás terápia. 1.15 Ismétlések: Föld 2 2.05 Barbel Schafer. 3.00 Ilona Christen. 3.50 Hans Meiser. PRO 7 5.50 Madárilyesztő és Mrs. King. (ism.). 6.40 Dagály (ism.). 7.20 Nó­vér, nóvér (ism.). 7.45 Pán Péter és a kalózok 8.10 Kissyfur. 8.35 Orsón és Olivia. 9.05 Dennis. 9.30 Alvin és a mókusok. 10.00 Charlie Brown 10.25 Scooby Doo. 10.55 Tiny Toon kaland­jai.11.20 Free Willy.11.45 Tom és Jerry.12.15 Férfi a hegyekben. Am. kalandsor. A szökevény. 13.10 Dakta­ri. Am. sor. 14.10 Cousteau kapitány -* Óceáni kaland. Francia természet­film 15.15 Túsz egy napra. Am. vígjá­ték. 17.05 Superman - Lois és Clark kalandjai. Am. sor. Már csak 55 óra. 18.05 Babylon 5.19.00 A csodák vilá­ga Dokumentumfilm. 19.30 Híradó. 20.00 Krokodil Dundee. Ausztrál víg­játék. 22.05 A Palm Beach-i duó. Am krimisor. Szándékos emberölés. 23.05 Ford Fairlane kalandjai. Am. vígjáték 0.55 Ismétlés: Kettő keltő ellen. 1.35 Kínai bokszoló. Angol-német krimi. 2.55 Hírek. 3.05 Cousleau kapitány. 3.50 Htrek. 4.00 Férfi a hegyekben ' tentisztelet. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. Sport. 12.23 Közvetftés a Lottósorsolásról. 12.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül. 13.05 Szellem­történetek. 14.05 Szonda. Tudomá­nyos magazin. 14.35 Népdalkörök pó­diuma. 16.05 Műsorajánlat. 16.10 Mű­vészlemezek. 17.05 Ezredforduló. Maráz László dokumentum-músorai­ból. Naszvadi találkozó. 18.00 Esti krónika. 18.20 Örökzöld operettdalla­mok. 19.05 Sportvilág. 1930 Jó éjsza­kát. gyerekek! 19.40 Kovács Apolló­nia és Maczis Demeter népdalokat énekel. 20.05 Egy rádiós naplójából. 1946. április 1. előestéjén. 21.05 Hús­véti szeánsz. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Emlékezetes rádióhangverse­nyek. PETŐFI 6.00 Végre vasárnap. Zenés szórakoz­tató műsor. 7.28 Úlközben. 8.30 Szí­ne-java. 9.(8) Htrek. Időjárás. 9.15 Bé­la angyalai (ism.). 10.00 Neveletlenek. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Útköz­ben. 11.07 Vasárnapi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. Idő­járás. Sport. Közlekedési információk. 13.10 Egigérő fa. Úri magazin. 13.45 Időjárás és vízállásjelenlés.sl4.00 Kedvencünk. 1430 Stílusgyakorlatok. 15.00 Htrek. Időjárás. 15.03 Táskará­dió. 16.(8) Poptarisznya. 16.58 Útköz­ben. 17.(8) Hirpercek' Időjárás. Sport. 17.58 Útközben. 18.30 Sportösszefog­laló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Mennyei kávéház. 20.00 Ponto­zó. Népzene mindenkinek. 20.50 Ma­gyarán szólva. 21.00 Htrek. Időjárás. Sport. 21.10 A Rádió Dalszínháza. A madarász. Kari Zeller operettjének rá­dióvállozata. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. Energiák testközelben. 1.04 Rádiószínház. 2.04 Csak zene. 4.04 Nóták. SZEGED RÁDIÓ 8.(8) Vasárnapi magazin. Szerk.: Vá­gási Kálmán. A tartalomból: Műsoris­mertetés, időjárásjelentés, útinform. 8.10 Ismeretlen Handel-oratórium. 8.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföld­ről. 8.45 Pillanat. Balog József össze­állítása. 9.20 Jazz félóra. 9.55 Hír­összefoglaló 10.00 Műsorzárás. 13.00 Regionális szlovák nyelvű nemzetisé­gi műsor. 14.30 Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Dél­utáni zenés szórakoztató magaztfc RÁDIÓ 88 a 100,2 Mhz-en 17-től 22 óráig órán­ként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható telefonszá­mok: 421-253,421-353. 17.05 Magyar óra. Szerkesztő-műsor­vezető: Tóth András. 19.05 Élhető élet iskolája. Szerkesztő-műsorvezető: Pleskonics András 20.0 Rockrandevú - Szabó Kata műsora. 22.35 120 perc. 00.00 Éjszakai évődés. Tóth Viktória és Molnár Dániel műsora. 1.00-5.00 DJ Nautilus - hajnali zenés összeállí­tás. Zenei szerkesztők: Szabó Kata, Molnár Dániel, Tólh András, Tóth Viktória. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában htrek, időjárás, aktua­litások. 11.05 Hallgasson ránk! Mv.: Papp Zsolt. 12.05 Azt üzenem, hogy... A Tisza Rádió ingyenes élő üzenőmú­sora. Benne: 13.30 Deutsche Welle nemzetközi hírei Kölnből. 15.05 Sportdélután. Mv.: Süli Róbert. Zenei szerkesztők: Papp Zsolt, Kiszin Mik­lós. Öreg Szent. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábeltévén Szentesen a 67,25 MHz­en. Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30-kor. majd órán­ként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 Zenei kívánságműsor. Gáspár Andris várja a hallgatók leveleit és te­lefonjait. 15.00 Vasárnapi magazin. Szerk.: Bartha László. Szemesi keres­kedelmi napok. Helyszíni közvetítés a kiállítástól Vendégek - vendéglátók. Élő adás a sorsolástól. Hogyan sike­rüli: értékel a kereskedő, a látogató és a vásár szervezője. DEUTSCHE WELLE —. - magyarul L-f "5Jv 13.30-14.00 Jff a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Htrek. nemzetközi lapszemle, szombat: autó, turizmus. Vasárnap: MagyArország a némel sajtó tükrében, az egyházak életéből, német nyelvlecke. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. 4BL Március 30. szombat 20.00 MJsorajanliH­Klip Mix-Tutal Dance játék mm 20.20 Éjféli szemek am film 21.54 Klip Mis Tolat Dance-játék 22.20 A követés am.film Március 31. vasárnap 11.00 Műsorajánló* Klip Mix-Tolal Dance játék 19.20 Rejtélyes gyilkosságok am.film 211.50 Klip Mix+Total Dance játék 21.20 Sivatagi sólyom am.film rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 6.00 Vasárnapi újság. 8.24 Édes anya­nyelvünk. 8.30 Énekeljük együtt! 8.40 Músorszemle. 9.05 Világóra. 10.05 ls­Telin TV mai műsora: Március 30. szombat 18.30 - Pick Szeged - Tatabánya ffi. kézilabdamérkőzés 20.00 - Telin film • Március 31. vasárnap 17.00 Stílus divatbemutató 18.30 - ITV Kérdőjel c. műsora 19.(8) Telin film -lÉtvynö?* ias>1üv:0PéS2TÖ sA. _..t!z_ti , a.— - IlJs

Next

/
Thumbnails
Contents