Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám

14 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1996. MÁRC. 30. A barbárság fizikai következménye - Loncsovics edző éppen elesik, miután fejen találták. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Keresik a tettest> vagy a szemtanúkat A Pick Szeged segítséget kér! A Pick Szeged-Hameln kézilabda City Kupa össze­csapást követően néhány ember minősíthetetlenül vi­selkedett. A dobálások ered­ménye lett a német másod­edző - szerencsére inkább látványos, mint súlyos - sé­rülése. Azonban a tények té­nyek maradtak, hiszen vér folyt az újszegedi Sportcsar­nok küzdőterén. Kővári Árpád klubelnök, aki egyben a magyar férfi kézilabda-válogatott szövet­ségi kapitánya, az eset fölött szinte a mai napig nem tu­dott napirendre térni. - Meg vagyok rőkönyöd­ve a szerdai események mi­att. Ilyen vandál viselkedés­re még nem volt példa a Pick Szeged mérkőzésén, s nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó. Ennek az esetnek azonban következ­ményei lesznek. • Már jelentkezett ez ügyben az EHF? - Igen! Kérik a klubtól a videofelvételt és a mérkőzés végén történtekről a részle­tes jelentésünket. Aztán összevetik azt az ellenőri, a játékvezetői, s a hamelni le­írással. • Meddig jutottak a nyo­mozásban? - Nem tudtuk eddig azo­nosítani a tettest. Annyit tu­dunk, hogy az óra alatti szektorból, az alapvonal és a hatos közötti sávból, s a kar­zatról érkezett az üveg. Azonban én kérem, hogy a klubunk helyzetének enyhí­tésére jelentkezzen a tettes, vagy azok a szomszédok, akik a cselekedet szemtanúi voltak. Várjuk a hívást a 421-322-es telefon 221-es (Sportiroda) mellékén. • A rendőrség is nyo­moz? - Természetesen a rend­őrséget is felkértük az eset kivizsgálására, de ők tőlünk teljesen függetlenül dolgoz­nak. • Milyen büntetésre szá­mítanak? - A héten tárgyalta az eu­rópai szövetség Köstner Vil­mos, a DVSC női csapata edzőjének az ügyét, aki szándékosan meglökte a Debrecen-Rosztov mérkőzé­sen az orosz Verakszot. A szakembert fél évre eltiltot­ták a kispadtól. Ezért mi már nem számíthatunk mél­tányosságra. A legjobb eset­ben pénzbüntetésre ítélnek, de előfordul, hogy a pályát is betiltják, sőt, az sem lehe­tetlen, hogy ezeknél is rosszabb következményekre kell felkészülnünk. Talán enyhítene az EHF-nél a helyzetünkön, ha tudnánk, ki a tettes. A jóérzésű szurkolók lel­kiismeretére apellálva kér­jük: segítsen, aki tud, a tettes kézrekerítésében... Süli József • Kézilabda Zákányszékre kerüli a Móra Kupa A közelmúltban immár negyedik alkalommal ren­dezték meg a mórahalmi sportcsarnokban a Móra Ku­pa elnevezésű hagyományos teremkézilabda-tornát. A 7­8. osztályos lányok küzdel­meiben a következő eredmé­nyek születtek: Sándorfal­va-Mórahalom 18-2, Zá­kányszék-Pusztamérges 16-4, Sándorfalva-Üllés 14-10, Kistelek-Pusztamér­ges 26-4, Üllés-Mórahalom 8-5, Zákányszék-Kistelek 5-4. Helyosztók, az 5. he­lyért: Pusztamérges-Móra­halom 9-6, a 3. helyért: Ül­lés-Kistelek 7-5, az első he­lyért: Zákányszék-Sándor­falva 4-3. A Móra Kupa végered­ménye: 1. Zákányszék (Ve­csernyés Emőke, Papp Ildikó, Szűcs Anita. Kiri Mária, Ör­dögh Szilvia, Négyökrű Szil­via, Pintér Eszter, Ábrahám Anikó, Csúcs Tímea, Pénzes Szilvia, testnevelő: Honti Ta­más.), 2. Sándorfalva, 3. Ül­lés, 4. Kistelek. 5. Pusztamér­ges, 6. Mórahalom. A torna legjobb kapusa: Vecsernyés Emőke (Zákány­szék), gólkirálya: Sárközi Anett (Sándorfalva), legjobb játékosa: Pintér Eszter (Zá­kányszék). Főiskolások Ausztriában A közelmúltban Ausztriá­ban rendezték a magyar egyetemi és főiskolai alpesi sí és snowboard bajnoksá­got. A viadalon a snowboar­dos Rozmán Zoltán első. Szűcs Attila ötödik helyezést ért el, óriás műlesiklásban Dér Zoltán és Apáczai Zol­tán a középmezőnyben vég­zett. Valamennyi sportoló a JGYTF hallgatója. • Sakk NB 11. A tabella élén a Maké A sakk NB II. Tóth Lász­ló csoportjában a rájátszás második fordulójában ezút­tal megyénk csapatai voltak a pályaválasztók. A tartalé­kos Portál bravúros győzel­met aratott a Dunaharaszti ellen, a Makói SVSE meg­verte a Karcagot, míg a Bu­dalakk-Titán meglepetésre súlyos vereséget szenvedett a Szolnoktól, a Vásárhely pedig kikapott a jó erőkből álló Újszásztól. Eredmények: Makói SVSE-Karcag 7:5 (A Maros-partiak közül nyertek: Restás Péter, Linc­zer János, Diamant Tibor, Balázs Tibor, Kovács Zsolt, döntetlent ért el: Nagy Já­nos, ifj. Balázs Tibor, Ko­vács Arthúr, Berényi Ta­más), Hódmezővásárhely­Újszász 5,5:6.5, Budalakk­Titán Szeged-Szolnok 4:8, Portál SE Szeged-Dunaha­raszti 7:5. A bajnokság állása két fordulóval a befejezés előtt: 1. Makói SVSE 35, 2. Dunaharaszti 33,5, 3. Új­szász 31, 4. Budalakk-Titán 30,5, 5. Szolnok 29,5, 6. Portál SE 29, 7. Karcag 28,5, 8. Hódmezővásárhely 22 pont. A pontvadászatban már csak a Makói SVSE veret­len. Vasárnap, március 31-én délelőtt tíz órától a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola tornatermében gyer­mek- és utánpótlás taekwon­do országos bajnokságot rendeznek. Mint azt Ács Sánta Imrétől, a verseny fő­szervezőjétől megtudtuk, a viadalra húsz egyesület kép­viselőit hívták meg. Az ese­mény fővédnöke a hódmező­Taekwon-do OB a Ságváriban vásárhelyi négydanos Máté Zoltán, az ITF Taekwon-do országos szövetség elnökhe­lyettese. A koreai karate stí­lus szabályrendszerét elfo­gadva más stílusok képvise­lői is jelezték részvételüket. • Holnap, 15 órakor Nöi kosarasrangadó A tegnapi sportműsorban megjelentekkel ellentétben a Szeged KE-Ikarus KC női kosárlabda bajnoki mérkő­zés vasárnap nem 13, hanem 15 órakor lesz az újszegedi Sportcsarnokban. Igazi rangadót láthatnak a sportág kedvelői, hisz az NB I/B két élcsapata meccsel egymással: a fehérváriak a 3., a Tisza-partiak pedig a 4. helyen állnak a bajnokság­ban. A találkozó tétje, amint azt Domokos Mihály edzőtől megtudtuk, hogy az együtte­sek melyik helyről vághat­nak neki a rájátszásnak. A Szeged KE ugyanis győzel­me esetén felkapaszkodhat a dobogóra. A gyáriak már hat éve készülnek az A-csoport­ba, igazi profi együttes, őket erősíti az egykori szegedi Knábel Márta is. ősszel az Ikarus bizonyult jobbnak 6 ponttal, de azon a meccsen megfélemlítették a vendégei­ket, hisz Zsemberinek az or­ra tört, Czirják pedig borda­sérüléseket szenvedett. Utóbbi most sem lesz teljes értékű harcos, mert két hete húzódással bajlódik, hasonló cipőben jár Mészáros is, ő vesemedence-gyulladás mi­att nem tudott edzeni. Kettejük formája biztos nem lesz kirobbanó, így a BEAC ellen idegenben si­kert kiharcolókra vár a fel­adat: az Ikarus legyőzése a B-csoport rangadóján Szege­den. • Ma, 15 órakor: SZVSE-Kunbaja Kedvezmények a hazai meccseken A vasutas klub által az első for­duló előtt meghir­detett kedvezmé­nyek minden ha­zai meccsre érvé­nyesek. Ezek pe­dig a következők: a mérkőzéseket díjmenetesen te­kinthetik meg a nők, a 70 év felet­tiek és a 10 év alattiak. A belé­pők ára változat­lanul 160 forint, míg diákoknak 100, vasutasoknak pedig 80 forint. A mai meccs szüne­tében kis műsorral is kedveskedik az egyesület a kiláto­gatóknak, a Fesz­tivál-díjas vas­utas zenekar szó­rakoztatja majd a nagyérdeműt. Kis kívánság: remél­jük a SZVSE-nek a Kunbaja nem lesz baja, sőt, pél­dát véve a zene­karról, elhúzza a vendégek nótá­ját... Tudósítóink figyelmébe! Tudósítóink már eddig is nagy segítséget nyújtot­tak a sportrovatnak azzal, hogy vasárnaponkét bete­lefonálták szerkesztősé­günkbe a különböző sport­ágak bajnoki és egyéb mérkőzéseinek eredmé­nyeit. Most azonban arra kéljük külső munkatársa­inkat, hogy a találkozók és az események után azon­nal adják le jelentésüket, mivel korábban lesz a lap­zárta, s azt szeretnénk, ha minden eredmény beke­rülne a hétfői A Dél Sport­ja című mellékletünkbe. Ezért a már eddig ismert két számokon (481-730 és 481-460) mellett hívhat­nak bennünket a 481-281­es (56 és 57-es mellék) te­lefonon is. Várjuk tehát jelentkezé­süket közvetlenül a mér­kőzések befejezése után. hogy ezzel is népszerűsít­sük a sportot, s nem utolsó sorban a szurkolók kedvé­bejárjunk. • Szegedi maraton A 40. már elmarad Az a hír terjedt el, hogy az idén nem rendezik meg Szeged egyik legnagyobb hagyományokkal bíró sport­eseményét, a nemzetközi maratont. Tamás Sándor, a városi sportigazgatóság he­lyettese nem cáfolta meg az információt, a 40. számú el­marad. A millecentenárium alkalmából Szeged és Ópusztaszer között szerették volna megrendezni a ver­senyt, de a felmerülő hatal­mas költségek finanszírozá­sára senki sem vállalkozott. Maratoni ettől függetlenül lesz, úgy mint tavaly, az új­szegedi Liget betonkígyóján köröznek majd a futók. Mi­kor ezt megtudták a szegedi­ek, kérték, ne legyen számo­zott, mert a maratoni valójá­ban nem pálya, hanem or­szágúti verseny. Valószínű tehát, hogy nem a 40. nem­zetközi, hanem a 2. szegedi maratont rendezik meg. Sze­geden minden hagyomány megszakad? A minap Szegeden ren­dezték a megyei diákolimpia úszódöntőit, melyen elsősor­ban a csongrádi és a hódme­zővásárhelyi versenyzők je­leskedtek. Eredmények. Lányok. I. kcs., 50 m gyors: 1. Hege­dűs D. (Hmvhely, Testneve­lési T.), 2. Szikszai D. (Csongrád, ének-zenei), 3. Kurucz B. (Szentes, Klau­zál). 50 m hát: 1. Risztov É. (Hmvhely, Liszt F.), 2. Ko­vács A. (Szeged, Dózsa Gy.), 3. Torma E. (Hmvhely, Testnevelési T.). 50 m mell: 1. Schéda A. (Hmvhely, hódtói), 2. Berkecz D. (Csongrád, Kossuth L.), 3. Kolozsvári Á. (Makó, Deák F ). 10x50 m váltó: 1. Hmvhely Testnevelési Tago­zat, 2. Szentes, Klauzál, 3. Csongrád, Kossuth. II. kcs., 50 m gyors: 1. Tóth N. (Csongrád, Kossuth L.), 2. Sóki A. (Szeged, Gu­tenberg), 3. Miklós M. (Hmvhely, Testnevelési T.). <-50 m hát: 1. Várkonyi A. (Szeged, Tarján IV.), 2. Agócs E. (Hmvhely, Testne­velési T.), 3. Waszlavszki K. (Csongrád, Síp u.). 50 m mell: 1. Bunford Nóra (Sze­ged, JGYTF I. Gyak.), 2. Sódar G. (Szeged, JGYTF I. Gyak.), 3. Szélpál V. (Sze­ged, Zrínyi I.). 50 m pille: 1. Lukács L. (Szeged, Madách 1.), 2. Vereckei Cs. (Hmvhely, Testnevelési T.), 3. Tari Gy. (Csongrád, Kos­suth L.). 4x50 m gyorsvál­tó: 1. Csongrád, Kossuth L., 2. Hmvhely, Testnevelési T., 3. Szeged, Juhász Gy. TF I. Gyak. III. kcs. 100 m gyors: 1. László Sz. (Csong­Volt aki már a rajtnál hátrányba került... (Fotó: Gyenes Kálmán) • Üszás Gyengélkedtek a szegediek rád, Batsányi J. G.), 2. He­rold Sz. (Szentes, Klauzál), 3. Pintér D. (Szeged, Odessza II.). 100 m hát: 1. Császár T. (Szentes, Klau­zál), 2. János A. (Szeged, Odessza II.), 3. Csorba K. (Makó, Deák F ). 100 m mell: 1. Kósa E. (Szentes, Klauzál), 2. Varga B. (Sze­ged, Tarján III.), 3. Nagy Sz. (Szeged, Odessza II.). 100 m pillangó: 1. Pap K. (Hmvhely, Testnevelési T.). 200 vegyes: 1. Nagymihály A. (Csongrád, Kossuth L.). 4x50 m gyorsváltó: 1. Szen­tes, Klauzál Ált. Isk., 2. Csongrád, Batsányi J. Gim., 3. Hmvhely, Testnevelési T. 4x50 vegyes váltó: 1. Csong­rád, Kossuth L. Ált. Isk., 2. Szentes, Klauzál Ált. Isk., 3. Csongrád, Batsányi J. Gimn. Fiúk. I. kcs., 50 m gyors: 1. Kálmán G. (Szeged, Ma­dách I.), 2. Surinya J. (Hmvhely, Testnevelés T.), 3. Kabóch G. (Makó, Deák F.). 50 m hát: 1. Juhász Zs. (Szentes, Klauzál), 2. Szőcs P. (Szeged, Madách I.), 3. Gyovai B. (Csongrád, Kos­suth L.). 50 m mell: 1. Kato­na G. (Hmvhely, hódtói), 2. Csöke Sz. (Szeged, Dugo­nics A.), 3. Lukács L. (Sze­ged, Madách I.). 10x50 m váltó: 1. Hmvhely, Testne­velés T., 2. Szentes, Klauzál, 3. Szeged, Karolina. II. kcs., 50 m gyors: 1. Csöke B. (Szeged, Dugonics A.), 2. Molnár D. (Csongrád, Batsányi G.), 3. Halász G. (Hmvhely, Testnevelés T.). 50 m hát: 1. Sándor M. (Csongrád, Batsányi G.), 2. Schwartz G. (Szentes, Kosz­ta), 3. Gerhardt B. (Hmvhely, Testnevelési T.). 50 m mell: 1. Stenszky A. (Makó, József A. G.) 2. Huszka K. (Csongrád, Kos-, suth L.), 3. Stenszky Cs. (Makó, József A. G.). 50 m pille: 1. Juhász T. (Szentes, Klauzál), 2. Szabó R. (Csongrád, Síp u.), 3. Bullás 1. (Szeged, Odessza II.). 4x50 m gyorsváltó: 1. Csongrád, Batsányi J. G., 2. Hmvhely, Testnevelés Tago­zat, 3. Szentes, Klauzál. III. kcs., 100 m gyors: 1. Juhász E. (Csongrád, Síp u.), 2. Éles V. (Szeged, Odessza II.), 3. Vajda J. (Szentes, Koszta J.). 100 m hát: 1. Szőcs G. (Szeged, Radnóti), 2. Várkonyi Cs. (Szeged, Tarján IV.), 3. Lucz R. (Hmvhely, Testnevelési Tag ). 100 m mell: 1. Juhász T. (Csongrád, Stp u.), 2. Pa­lásti F. (Csongrád, ének-ze­nei), 3. Máté H. (Csongrád, Batsányi J. G.). 100 m pil­langó: 1. Bánfi A. (Szentes, Klauzál), 2. Nagy G. (Hmvhely, Testnevelési Tag.), 3. Újszászi Z. (Csong­rád, Kossuth L.). 200 m ve­gyes: 1. Nándori Á. (Hmvhely, Testnevelési Tag.), 2. Udvardi G. (Szen­tes, Klauzál), 3. Keller L. (Szeged, Odessza II.). 4x50 m gyorsváltó: 1. Csongrád, Síp u. Ált. Isk., 2. Szentes, Klauzál u. Ált. Isk., 3. Hmvhely, Testnevelési Tag. Ált. Isk. 4x50 m vegyes vál­tó: 1. Hmvhely, Testnevelési Tag., 2. Csongrád, Batsányi J. Gimn., 3. Szeged, Odessza II. Ált. Isk.

Next

/
Thumbnails
Contents