Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám

o. AZ iLLEtt' 1996. MÁRCIUS 30., SZOMBAT • „...amint éppen elmélkedik az ő népével való találkozáson." (Fotó: Révész Róbert) Kérnek egy tálalt Esterházyt? És volna is képük hozzá?! E. P. „magvetős" művei (öt kötetben): Fancsikó és Pinta, Pápai vizeken ne kalózkodjl, Termelési-regény (klsssregény). Bevezetés a szépirodalomba, írások - A kitömött hattyú. Az elefántcsonttoronyból, A halacska csodálatos élete - Könyvek - Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk, Hrabal könyve, Hahn-Hahn grófnő pillantása. És a többi: Egy nő, A Függő etc... Olcsó hasonlat, hlg is a leve, de nekünk tényleg van képünk, hiszen Esterházy Pétert „képezni" annyi, mint odavetni hetykén: ha 6 frhatott a Dunáról... Pedig az milyen hosszú! És milyen öreg! És mennyire más a képen, mint valóságban! No, de seperjünk a magunk portréján. Az övé - fájdalom ide, hetykeség oda - egészen más. Mint minden alkotás, az ö képe is beszélhetne maga helyett. A képmesterról például, aki úgy kapta lencsevégre az írómestert, amint éppen elmélkedik az ő népével való találkozáson. Szólhatna a szemüvegről, a nyakkendőkről, a testtartás komolyságáról, az orról, a hajról, meg még sok mindenről. De a kép most trás és arról szól, hogy Uram, ön már ki van találva és ki is van tálalva. Ön egy teritékre tett étek. Falják, tukmálják, fintorognak, ön egy öniróniás öníró! Ha ez jelent még valamit egyáltalán... Tekinthet ránk megróvó pillantásainak bármelyikével. Kész. Passz. Ez tény. Nyilván tudja, hogy a tyúkleves - amelyet a tavalyi könyvhét vétette föl a Magvető étlapjára, „Egy nő" névvel nem ülte meg egészen a nép gyomrát. Fogyókúrás, de szépen fogyott. ígéretes a nyulas kaja osztrák recept alapján készült, a drága jó Tersánszki Józsi Jenővel nem összekeverve! -, ehhez húsvét után terítenek. Amint hallhattuk, ennek is ön adta meg az ízét. Habár Ön is tudja, hogy a jó magyaros szalonna, hagyma meg kenyér kéne inkább a népnek, meg lecsó, de azért nem árt, ha kupálődunk kicsit kajailag. Persze, most azt mondja, hogy azért csak módjával tálalják önt, bárkivel nem kerülhet egy asztalra. Termelt már Ön Regényt, bevezetett a Szépirodalomba, pillantott egy szemmel a Dunára, ha-ha-ha, mint Hahn-Hahn grófnő, Csokonai Liliként tömette magát tizenhét hattyú bögyébe; Fancsikázott (pardon: csíkozott), Pintázott. (Az aczéli T betű kicsi változata itt indokolt, ugyanis a té nélküli változat, meg az hogy „pistázott" csak később került a fogyasztható tálalások közé. Vannak, kik azt vallják - például Szív Ernőként a szegedi Darvasi író a kis magyar pornográfiái ájtatosságokon inkább egy hamvasan gyöngyöző női puncika legyen terítéken, mint a politika vér, veríték és könnyek fenyegette csörcsili ígérete.) Uram, Ön ettől egyáltalán ne boruljon ki, hiszen baráti képeink olyanok, amilyenek. Remélem, nem veszi zokon, de Ön jól ki lett találva annak idején. Volt is miből, ha csak az Esterházyk történelmi famíliáját vesszük alapul. Sorjáztak onnét a hercegek, grófok, miniszterek, merthogy az Andrássyakat is önhöz kell sorolnunk. Bár igyekszem utolérni magam az Önnel való ismerkedésben, de eddig még nem találtam nyomát az Ön valódi kitalálása meghitt történetének. Bocsássa meg, de Miklós nevű Esterházy (negyedik sarj és fiú) ebbéli dolgai számomra ismertebbek. A kedves felesége rajongását fölhasználva már Ön ezt megírta egy bizonyos nevű cseh óriásnak, akiről tudjuk, hogy Ön és ő az két Valaki. (Bohumil Hrabal az illető, „már akinek ez mond valamit.") Arra gondolok, amikor kitálalása előtt igazából kitalálták Önt. Bocsássa meg, amiért ilyen tapintatlan vagyok, de én úgy sejtem, Önt igazából a körülményei tették íróvá. Becsületére legyen mondva: ha már terítékre került, állja az idő próbáját. Akinek ez mond valamit, az tudja: Kossuthdíjat kapott nemrég. És nem a „lett-volna-hitbizományi-mivolt" kárpótlásáért, hiszen a múltban Önök olyan gazdagok voltak, hogy ha csak a kilincseket adnák most vissza, azok mai áraiból elegánsan eléldegélhetnének. De Ön hamar átlátott a szitán, tudta, mire menne ki a játék, s nyomban kitűzte a Hitel újság Elefántcsonttornyára a kis cetlit: FÖLDET VISSZA NEM VESZEK. Ellentétben sokakkal, akik még azt is visszakövetelték, ami sohasem volt az övéké. Ön ezzel tőrt döfött a galádságot galádsággal torolni igyekvők szívébe. És bárhogy is forgatjuk: nagy tett ez a hazafias mezőn! Ön, hogy így föltalálta magát - egyben föl is tálalta... Majoros Tibor Skvorecky és a Csoda A háború utáni cseh irodalom egyik kiemelkedő regénye Josef Skvorecky müve, a Csoda. Azt a cseh prózaírói hagyományt követi, amelyet Hasek alapított meg a Svejkkel, s amely ettől kezdve a cseh prózának főáramának mintegy alaphangja lett; éppúgy kihallható Hrabal írásmüvészetéből, mint a Skvoreckyéből. A Csoda kíméletlen és pártatlanul ironikus képet ad á prágai tavasz szellemi és etikai problémáit a hatalomvágy és az érvényesülés céljai közé keverő cseh ellenzékről, csakúgy, mint a rendszer ideológiáját kiszolgáló megalkuvókról. A könyv által keltett botrány, amely egyként felcsapott az ellenzék és a rendszerhü körökben, megjelenése után még évekkel sem csitult; Skvoreckyt oly módon kiközösítették a cseh irodalomban, hogy 1978-ban cseh állampolgárságától megfosztottan Kanadába emigrált. A Csoda nagy sodrású mű is; a „letehetetlen" regények közül való. Főhőse, egy lányiskola fiatal tudományos szocializmus tanára a legprofánabb szerelmi kórság révén belekeveredik az ötvenes évek egyházüldözésébe. Légyottja helyszínén, egy kis vidéki kápolnában csoda történik, amelyet a rendszer megpróbál csalásnak beállítani, elhallgattatva annak tanúit. A mesélő főhős a háttérből, s bizonyos szkepszissel követi végig az eseményeket, noha a vallás, az igazság és az életöröm élményétől rendre reménnyel telik el. Josef Skvorecky - Csoda, Európa Kiadó. Népi kultúra a technika korszakában Mi maradt az átalakított környezet, az új közösségi együttélési formák, a városi életforma és az új megélhetési viszonyok között a népi kultúrából? Atvihetők-e egyáltalán a néprajz kérdései, vagy újakat kell feltenni akkor, amikor az emberiség a technika korszakába lépett, s abban alakít ki új közösségi kifejezési formákat? Miként lehet újrafogalmazni azt a nélkülözhetetlen, de jelentésében óriási változtáson átesett fogalmat, hogy „nép"? Ezeket, és az új néprajznak még számos inspiráló, továbbgondolásra serkentő problémáját dolgozza fel (ToUnot girntptetyó? a neves német etnográfus, Hermann Bausinger egy olyan értekezésben, amely semmi módon nem hasonlít a magyar néprajzról megjelent tanulmányokra. Bausinger Népi kultúra a technika korszakában című könyve kortárs jelenségeket kutat a néprajz jelenségeinek megfeleltetése segítségével. Fejezetcímei: A modem világ mint „természetes" életvilág; A tér meghódítása; Az idő meghódítása; A társadalom mehódítása. Hermann Bausinger - Népi kultúra a technika korszakában; Ozirisz Kiadó. Szeged, Kossuth L. sgt. 1. s 312-457 Einstein és a relativitás Ö aztán valóban elmondhatta, hogy minden relatív. Albert Einsteinről, a relativitáselmélet megalkotójáról van szó. Talán kevesen tudják róla, hogy ő sem volt zseni egész életében. Sőt, szülei késő gyerekkoráig meg voltak győződve arról, hogy fiuk a szellemileg visszamaradottak közé tartozik. Az ifjú Albert csak 9 éves korában tudta korrektül kifejezni magát, a középiskolában pedig olyan rossz eredménnyel tanult, hogy tanárai azt javasolták: inkább válasszon valami kétkezi mesterséget. Továbbtanulása sem ment simán, hiszen a zürichi Institut Polytechnique csak második próbálkozásra vette fel hallgatói közé. Amikor a diplomáját kézhez kapta, számos munkalehetőség elúszott az orra előtt, mert kitűnt, milyen lassan válaszol a neki feltett kérdésekre. Talán éppen ez az idő kellett ahhoz, hogy híressé vált elmélete első téziseit kidolgozza. Most akkor melyik írást folytassam? Nincs bennem álmagyar buzgalom, mégis inkább a Volfordot választom. Nyolcan voltak testvérek, sajnos, azóta nagyon belelegelt a családba a halál, mondja Veszter. - Apám csontjaiban elszujosodott a velő, álltó helyében is eltörött a lába. Rettenetesen sokat kínlódott vele. Az már csak ráadás, hogy nyolc gyerek mellett is kulák lett, akinek két lépéssel több volt a földje, de mire a legkisebbik nekiindult a világnak, ez már elrendeződött. Annyira hittek azonban Nagy Imrének 1953 nyarán, ki is léptek a TSZCS-ből mindjárt, ennek viszont az lett az egyenes következménye, hogy maradék földjükkel kicsapták őket a határ szélire. Juhszélnek is mondhatnánk. Tagosításnál a közös volt a szent. Mindenhol Így csinálták. Tálát egy hozzá illő szép kislányt a tanyavilág másik sarkában. Nevelőszülők Íratták nevükre, de föld Így is volt elég ahhoz, hogy tizenkilenc évig tanyán lakjanak maguk is. Hátán cipelte ki Szóregról a facsemetéket, amikor az almást telepítették. Furfanggal van ez mondva, biciklin hordta mindet, de a hátára akasztotta, akár a katona a puskát. A fák töve a csomagtartón volt. így is megdolgozott azokért a fákért. Hol van ide Szóreg? Ja, akkor vánta, legföljebb akkor, ha főzött benne valaki. - Ennyire szerette a konyhát' Szerette volna, de azt se szerethette. A Juli-sulit mindig nézte benne. Szakácskönyv egy se volt a háznál, amit tudtam, fejből tudtam, de ő nagyon odafigyelt minden receptre. - Sütni is tud? - Csak olyasmit, amit nem kézzel kell kavarni. Nem szerettem, ha rámragad a tészta. A piskótafélék könnyen mentek, azt kanállal össze lehet keverni. Vagy följött a tepsiben, vagy nem, de megenni mindig meg lehetett. Az utóbbi időkben a községtől hordtuk a kosztját, oda én is befizethettem, csak ünnepnapokon kellett főznöm. Amióta meghalt, azóta az ennivaló se esik jól! Vagy belém is belémált volna valami nyavalya? Megviselt idegileg az ő nagy baja. - Gyerekük? - Hogyan lehetett volna? Mondtam, igen hamar beteg lett. Magam maradtam akkor is, ha ketten voltunk. Most meg már...? Előre megüzentük, hogy megyünk. Amikor elköszöntünk tőle, azért bevallotta, nem tudta elképzelni mit akarunk tőle. Halovány reményként az kapott lángra benne, hátha tudnánk kommendálni valakit. Jobb lett volna gügyüvé lennünk egy kicsi ideig. Horváth Dezső • „Apám csontjaiban elszujosodott a velő" Wolford Szilveszter magányossága decemberben, Luca napján vitték be utoljára a kórházba, a rá következő hétfőn meg is halt. Karácsonyra már egyedül maradtam, mint az ujjam. Harmincnyolc éven át gondoztam tisztességgel. Amikor mindenki menekült a földtől, én nem mehettem sehová. Akármit csináltam, oda kivihettem. Amig én dolgoztam, 6 elüldögélt a szobakocsijában, de hogyan vihettem volna he a gyárba? Én aztán, azon túl, hogy őt gondoztam mindenben, annyit dolgoztam, máshol hárman se annyit. A kicsi földből, látja, ház is lett, autó is lett, mert az is kellett, csak az a baj, hogy közben az életünk is fogyogatott. A legnagyobb rossz talán az volt, hogy tiszta elmével érte meg, hogy a nyelő izmai is bénultak, meg a légzők is. Ezért mondtam, nagyon belelegelt a mi családunkba a sors. Bátyáim, sógornőim, sógoraim után egyetlen feleségem is itthagyott. - Látom, szalonnával etették a cinkéket. - Itt ült mindig az ablak előtt, és nagyon elnézte, ha rájártak a madarak. Ennyi szórakozása maradt. A végén már a tévét se kímég fiatal volt. Mi lett a fák sorsa? Amikor eladták a tanyát, az új tulajdonos hamar észrevette, permetezés nélkül pusztul a Jonatán. Se kegyeletet, se nosztalgiát nem érzett, ezért inkább kiszedte mindet. Tele van ilyen történetekkel a homokvilág. Gémes Eszter nénénk írta rendületlenül magányosságát - Mindig magam című könyve meg is jelent -, azt hiszem, Volford Szilveszter szomorú sorsából is kitelne legalább egy kötet. Szerzetesi fogadalmat ugyan nem tett, de megtartotta. Alig kötötte be az újasszony fejét, talán egy esztendő múlva már agyvelógyulladást kapott az ifjú feleség. Kilenc hónapig ki se jöhetett a kórházból. - Százból ha egy-kettő megmaradt azokban az időkben, de az is gondolkodásbeli visszamaradottságban. Neki a feje telejesen kitisztult, csak végtagi bénulás lépett föl nála. Mondogatták később, Pesten kellene megoperáltatni a gerincét, de attól nagyon féltünk. Annyi rosszat hallottunk az ilyen műtétekről, nem mertünk kockáztatni • Mindig egyedül. (Fotó: Somogyi Károlyné) Mondom a magam szegedi klinikai kalandjait, jobban figyelő hallgatóra ritkán találtam eddig. - Annyit szenvedett már így is, Cifrasági mutatványnak is beillene, bogy a hivatal Wolforá Szilveszternek írta be a személyi igazolványába is, tí viszont Volforáot Irt már a fényképe atá is. Föltehetően a forrásul szolgáló anyakönyvi kivonatokban még W-vel írták, áe annyira elgyöngült a német ősök emléke, a maiak legtöbbször rá se rántanak. Nekem az is szenzáció voit, bogy a Sátánjárás egykori " gazdájának a Kiskezűeknek szegről-végről rokonával találkoztam össze. A Kiskezű kicsi kezéről kapta a nevét, de azt sem tudnám kitalálni, milyen réven ragadt rájuk a Sátán, sőt Sdtdny. Mindenesetre a Papok erdeje mellett kezdődik mindjárt az a járás, és ez annyira birizgálta agyamat, hogy riportot írtam róla valaha. Nyilván marbalegelő volt, amikor a nevét kapta Meg is kaptam érte a magamét. nem mert volna nekimenni. Két kerekes széket nyűtt el szegénykém, attól szabadulni se tudott. Mindegyiket elajándékoztam, amikor elgazdátlanodott. Tavaly