Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-25 / 71. szám

4. 1996. március 25. • Kemény, sportszerű mérkőzések a makói budogálán fii összes elődöntő k. o.-ra végződött Nem sok olyan rendezvé­nye van Makónak amelynek országos visszhangja van, s mellé még részt vesz a Tele­Sport is. A makói budo gála az évek során kivívta magá­nak ezt a rangot. Szombaton délután az Erdei Ferenc Szakközépiskola tornacsar­nokában (sok érdeklődőnek ismét csak a bordásfalak „kakasülői" jutottak) meg­szólaltak a fanfarok, és kez­detét vette a VIII. Budo Gála Millecentenáriumi Kupa küzdelme. A megnyitón dr. Búzás Péter polgármester amerikai vendégével együtt köszöntötte a jelenlévőket, majd egyenesen a dolgok közepébe vágva, harcművé­szeti bemutatókat láthattunk. Utána aikido, kyokushinkai karate, iaido (a kard kihúzá­sának művészete), jodo (bot­vívás), battodo (a vágás mű­vészete) és body building­bemutató következett. A kü­lönböző szabályrendszerben (clicker, kick-box) verse­nyek tulajdonképpen már délelőtt elkezdődtek, a dél­utáni megnyitó utánra már csak a döntők és a budo ku­mite maradt. A március 23-i verseny­nap kissé szerencsétlenül alakult, ugyanis ebben az időpontban volt Sopronban a full contact kick-box-ver­seny, Budapesten pedig kempo és kyokushinkai OB. A legkisebbeknek dr. Búzás Péter polgármester adta át az érmeket Ez lehetett az oka, hogy a fél hat körül kezdődő budo ku­mitére a vártnál kevesebben jelentkeztek. Kilenc „figh­ter" vállalta a kihívást ebben a súlycsoport nélküli, k. o.­ra menő küzdelemben. A ki­sebb létszám azonban nem jelentett gyengébb színvona­lat, amit az is bizonyít, hogy az elődöntőben az összes mérkőzés k. o.-ra végződött! Láttuk - többek között - a Kicsi harcát a Naggyal (az Arthúr és az Indián szerepét ezúttal a bírók vállalták ma­gukra) és ígéretes tehetsége­ket. A szünetben megtartott tombolán színestévét, music­centert és más értékes aján­dékot lehetett nyerni. A budo kumite középdön­tőjében már kiegyenlítet­tebb, a harmadik helyért ví­vott makói Kis-Molnár összecsapást pedit két perc­cel meg kellett hosszabbíta­ni. A győzelmet végül óriási küzdelem után a budo kumi­tében a VIII. makói budogá­lán a szegedi ju-jitsus Papp Tibor nyerte, aki bemérkő­zéssel került az elődöntőbe, tehát a legtöbb mérkőzést vívta. Felkészítő edzője Rusz Alajos. Eredmények. Fiu clicker: - 30 kg: 1. Balázs Attila (Já­noshalma), 2. Szikszer Zsolt (Szeged Tigers), 3. Kiss András (Makó Budo). - 34 kg: 1. Vfgh Zoltán (Makó Budo), 2. Albert Attila (Ka­mikaze SE Gyula), 3. Debo­sa Péter (Orosháza). - 39 kg: 1. Koncz Attila (Jánoshal­ma), 2. Pocsai Róbert, 3. Jár­30y) erese Mesterművek tetőfokon Bramac: Magyar tetők A művészi kompozíció a klasszikus zenében, akkor válik tökéletessé, ha az egyes motívumok, elemek harmónikusan kapcsolód­nak egymáshoz. Mint bármilyen más mestermű, az épülő ú| ház is igényli a mívesen megformált elemeket, melyek az alkotók keze nyomán rendszerré állnak össze. A Bramac Kft termékei esztétikus megjele­nésükkel, kiváló vízzáró és fagyálló tulaj­donságukkal egyaránt alkalmasak ú| családi házak és régi épületek tetőrendszerének kialakításához. • 3 fajta tetőcserép • ereszcsatorna rendszer • kémény és falszegély • a tetöfóliáktól a hófogórácsig, 50 féle műanyag és fém kiegészítő elem segítségével állíthatja össze tetőrendszerét. Díjmentes házhozszállítás, 30 év garancia, 700 Bramac kereskedőnél. Bramac tetőrendszer: nem csak zenekedvelöknek. BRAMAC' Ha már egyszer építkezik. mai Péter (mindkettő Szeged Tigers). - 50 kg: 1. Faragó Péter, 2. Nagy Ákos (mind­kettő Jánoshalma); 3. Szirbik Ferenc (Makó Budo). - 57 kg: 1. Dusnoki István (Já­noshalma), 2. Hajdú Tibor (Gyula), 3. Karsai Csaba (Makó Budo). +57 kg: 1. Csizmadia István (Jánoshal­ma), 2. Hajdú Tibor (Gyula), 3. Gerber József (Jánoshal­ma). Lány kick-bóx. - 35 kg: 1. Szabó Alexandra (Gyula), 2. Sárközi Márta (Békéscsaba), 3. Ábel Ildikó (Makó Budo). - 40 kg: 1. Márki Annamária, 2. Sápsz­ki Katalin (mindkettő Sze­ged Tigers), 3. Netye Enikő (Békéscsaba). - 45 kg: 1. Török Beáta, 2. Ördögh Ani­ta (mindkettő Szeged Ti­gers), 3. Rózsa Dóra (Hód­mezővásárhely). - 55 kg: 1. Tamasovszki Ágnes, 2. Kiss Ibolya (mindkettő Oroshá­za). + 55 kg: 1. Horváth Bet­tina (Szeged Tigers), 2. Ei­senberger Klára (Orosháza). Fiú kick-box. - 35 kg: 1. Oltványi Dávid, 2. Rácz Já­nos (Szeged Tigers), 3. Al­bert Attila (Gyula). - 40 kg: 1. Horváth Robin, 2. Pocsai Róbert, 3. Jármai Péter (mindhárom Szeged Tigers). - 45 kg: 1. Kardos Zoltán, 2. Soós Péter (mindkettő Sze­ged Tigers), 3. Bácsán Zol­tán (Hódmezővásárhely). ­60 kg: 1. Jegyinyák Attila, 2. Machlik Róbert (mindkettő Békéscsaba), 3. Gyarmati Ádám (Szeged Tigers). + 60 kg: 1. Pálinkás Gábor (Sze­ged Tigers), 2. Petrovszki Tamás, 3. Szász Csaba (mindkettő Békéscsaba). + 65 kg: 1. Ábel Péter, 2. Bi­ezók Roland, 3. Vizi Ri­chárd (mindhárom Makó Budo). Budo Kumite: 1. Papp Tibor (Szeged, ju-jit­su), 2. Dobra István (Békés­csaba), 3. Kis János (Makó). Kép és szöveg: HÁRS LÁSZLÓ • Női vízilabda-bajnokság Itthon a Szentes a sztár A szentesi női vízilabda­csapat az elmúlt hét végén a fővárosban játszott bajnoki mérkőzést. A Kurca-partiak fogadó együttese a mind­össze egy győzelemmel ren­delkező OSC volt. A főváro­si orvosegyetemisták még úgy sem tudtak igazi ellenfe­lei lenni Stieberéknek, hogy a vendégek nélkülözték Vincze és Huff játékát. Dr. Tóth Gyula edző minden já­tékosát harcba küldte. Egyébként a szentesiek szombaton a BVSC-t fogad­ják, míg vasárnap a Vasasnál vendégeskednek. A hét végi rangadóknak kell választ ad­ni arra a kérdésre, hogy a Hungerit az első helyről folytatja-e a rájátszást? OSC-VIT-America Hungerit SC 1-16 (0-4, 0-5, 0-5,1-2) Budapest. VIT-America Hungerit: Kádár - Sipos E., TÓTH N. 4, Sipos A., SZREMKÓ 6, STIEBER 5, Tóth G., Debreczeni l, Pen­gő A. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. A bajnokság állása 1. Hungerit 10 - - 167-37 20 2. BVSC 8-2 117-52 16 3. Vasas 7-2 113-38 14 4. Dunaújváros 6 I 3 71-64 13 5. Becsej 5 1 4 108-69 11 6. Kecskemét 3 - 6 85-102 6 7. Eger 2- - 8 43-108 4 8. OSC 1 - 9 38-145 2 9. Kosice 1 - 9 46-173 2 A minap Szegeden ren­dezték a megyei diákolim­pia úszóversenyét. A tizen­négy versenyszámból a sze­gedi diákok nyolc, a szente­siek négy, a vásárhelyiek két kategóriában diadalmas­kodtak. Eredmények. 50 m fiú gyors: 1. Kiss Cs. (600 DSK), 2. Lehota R. (Hmvhely), 3. Bárányi P. (Szentes HMG). 50 m lány gyors: 1. Bozsó B. (Szeged, Deák F. G.), 2. Wéber V. (Hmvhely 602), 3. Hegedűs A. (Szeged, Széchenyi G.). 100 m fiú gyors: 1. Szabó G. (Szeged, Vedres I. Szk.), 2. Avar P. (Szeged, Széche­nyi G.), 3. Tóth A. (Makó, Juhász Gy. Szk). 100 m lány gyors: 1. Kövesdi A. (Sze­ged, Deák G.), 2. Molnár K.(Szeged, Ságvári G.), 3. Wéber V. (Hmvhely). 100 m fiú hát: 1. Bárányi P. (Szen­tes HMG), 2. Fekete A. (Szentes), 3. Szabó G. (Sze­ged, Vedres Szk.) 100 m lány hát: 1. Várkonyi Á. (Szeged, Ságvári G.), 2. Marton Sz. (Hmvhely, Ke­Uszás Szegedre került az érmek zöme Cstty Qobor jd taialá, jó sportoló Az ismert szentesi belgyógyász fő­orvos és művész, dr. Csfky László fia, Csíky Gábor lett az idén a JATE Jó ta­nuló. jó sportoló" kitüntetettje. A tava­lyi esztendőre szóló elismerést az egye­tem rektora tegnap adta ál az édesapá­nak, miután a díjazott egyéb elfoglalt­sága miatt nem lehetett jelen az ünnep­ségen. Gábor diszkosz-, és kalapácsve­tő, és jelenleg - ösztöndíjasként - a franciaországi Angers város katolikus egyetemén tanul. Negyedéves, de már a doktorijára készül és leigazolta a helyi sportegyesület is. További sok sikert kívánunk mindkét Cslkynek! resk. Szk.), 3. Szabó N. (Szeged, Ságvári G.). 100 m fiú mell: 1. Bessenyei T. (Szentes), 2. Boros G. (Hmvhely, Keresk. Szk.), 3. Kiss Cs. (Szeged 600 DSK). 100 m leány mell: 1. Nagy E. (Hmvhely, Kossuth DSK), 2. Rozgonyi E. (Szentes), 3. Újhelyi A. (Szeged, Ságvári G.). 100 m fiú pillangó: 1. Kádár R. (Szentes, Zsoldos F.), 2. Szabó G. (Szeged, Vedres I. Szk.), 3. Kulik Attila (Csongrád, Batsányi J. G.). 100 m leány pillangó: 1. Bozsó B. (Szeged, Deák F. G.), 2. Lengyel Sz. (Szeged, Textilipari Szk.), 3. Hegedűs A. (Szeged, Széchenyi I. G.). 200 m fiú vegyes: 1. Boros G. (Hmvhely, Keresk. Szak.), 2. Bessenyei Tamás (Szentes), 3. Máté Zs. (Sze­ged, Deák F. G.). 200 m lány vegyes 1. Nagy O. /Szeged, Textilipari Szk.), 2. Nagy E. (Hmvhely, Kossuth Zs.), 3. Panyor K. (Makó, József A. G.). 4x50 m fiú gyorsváltó: 1. Szentesi Hor­váth M. Gimnázium „A" csapata (Bessenyei T., Bárá­nyi P., Fekete A., Csepregi R.), 2. Szentesi Horváth M. Gimnázum „B" csapata (Lu­dányi Sz., Horváth T„ Ná­dudvari G., Sarkadi K.), 3. Hódmezővásárhelyei Keres­kedelmi Szakközépiskola (Bárdos J„ Mekkel V., Dómján A., Boros G.). 4x50 m leány gyorsváltó: 1. Sze­gedi Ságvári Gimnázium „A" csapata: (Szabó N., Várkonyi Á., Újhelyi A., Molnár K.), 2. Szegedi Deák Ferenc Gimnázium (Kövesdi A., Szalai A., Horváth A., Bozsó B.), 3. Szegedi Ság­vári Gimnázum ,3" csapata (Katona B., Szekeres A., Szabó K„ Felvégi Zs.). adidasM^ Hsumm&m& 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 9. Nagy választékban szabadidőruhák, cipők, pólók, pulóverek, fürdőruhák és egyéb kiegészítők. Folyamatosan felújított árukészlet Westel 900 GSM kártya vásárlása esetén 49.900+ÁFA helyett 39.900+ÁFA A fent említett ár üzletünkben, üzletkötőinknél, valamint forgalmazó partnereinknél megvásárolt új Westel 900 előfizetés esetén érvényes! cAJ&CJÖ PC. AT. Szerviz Cím.; Szeged, Somogyi u. 2J. Te/.; 62/312-3/7/Sme/iék. Mobiltelefon.: CZXZD CHDG0 Suzuki Vitara 1,6 GLX eladó kékeszöld metál színű, 5 ajtós, extrákkal felszerelt, ugrókódos riasztóval ellátott „0" km-es Suzuki Vitara tlp. személygépkocsi eladó. Irányár: 4 700 000 Ft Érdeklődni: DÉGÁZ Rt. Szeged, Pulz u. 44. Telefon: 472-572 Zöldi István beruházási osztályvezetőnél Ingyen Inget a nyuszi sem adhat! De mi féláron adunk! Férfi rövid ujjú ing 2200 Ft helyett 1100 Ft-ért kapható az emeleti Elit férfiruházati osztályon.

Next

/
Thumbnails
Contents